Psziché

Kitörés a börtönből

Forgóajtó - Álomfejtés


 

Középkori börtönben vagyok, ódon környezetben.

 

Minden gondolatom a szabadulás. Durva közelharcba kerülök az őrökkel, akik igen kemény fiúk.

 

Fegyvereket is szerzek, kifeszítem az ajtót és megölöm az őröket.

 

Mindenhol folyik a vér.

 

Sikerül megszöknöm, és azután béke lett.

 

(ugyanezen az éjszakán)

 

Egy hídon vagyok, alattam víz örvénylik.

 

Valami erő letérít a hídról, nem hagy visszalépni. Küszködöm, hogy visszakapaszkodjak, de nem sikerül. A küzdelemben és a küzdelemre ébredek fel, mielőtt a víz elnyelne.

 

 

Kedves Ruth!

 

Engedje meg, hogy elmondjam magamat. Bár a két álom igen kurta, de bennem sok mindent elindított vagy helyrerakott.

 

22 éves vagyok, 160 cm magas és 120 kg testépítő, mindenféle szereket szedek. Ez apám halála óta van így, vagyis öt éve. Akkor olyan nihil és depresszió uralt, hogy a testépítés mutatkozott az egyetlen lehetőségnek, amely a gödörből kihúzhat.

 

Azt is érzem, hogy anyám nem igazán fogad el engem, mondhatnám, hogy nem szeret. Vagy mindenbe beleköt, vagy mindent rám hagy. Így aztán én sem tudok igazodni hozzá. Hárman vagyunk testvérek, mindhárman problematikusak. Én például már háromszor nekirugaszkodtam a gimnáziumnak, mondanom sem kell talán, hogy sikertelenül. Most esti iskolába járok.

 

Tudom, hogy a börtönből való szabadulásos álmom igen durva, de azt is tudom, hogy ennek így kellett lennie. Alig vártam, hogy az ajtó kinyíljon, mert ez életem egyetlen lehetősége volt, amelyet nem mulaszthattam el. Az ilyen lehetőség nem szokott megismétlődni. Az ajtó súlyos, koszos, nehéz ajtó volt. Nem könnyen nyílt ki. De egy rést találtam, amelyen keresztül kifeszíthettem.

 

A középkor igen közel áll hozzám, sokat tanulmányozom. Machiavelli tetszik nekem: mindent egy lapra!

 

Most jut eszembe, hogy én otthon többször betörtem. Egészen pontosan háromszor. Nem volt nálam kulcs és én nem vártam meg, amíg hazajön valaki. Egyszer tokostul kitéptem az ajtót. Ma már erős vagyok és nem teszek ilyet a gyenge ajtóval.

 

Lehet, hogy kicsit balfácánnak tűnök az eddigiek alapján. De én szeretem az olyan balfácánokat, mint például Freddie Mercuri, akit az önkifejezés nagymesterének tartok, humorral és öniróniával. Mert ő valahogy egyszerre képes nagyon objektív és szubjektív lenni.

 

Én sokszor felteszem a kérdést: vállalom-e magam, vagy sem?

 

Vajon a tépelődés és keserűség vagyok én?

 

És ha ez vagyok, meg kell változnom?

 

Azt nem viselem el, ha semminek néznek. Ez bosszant és dühít. A Dzsungel Könyvében egy kis kígyóval játszik a gyerek és a kígyó figyelmezteti: "Vigyázz! mert a mérge ugyanolyan veszélyes, mint a nagy kígyóé!" Hiába tűnik csak egy gilisztának, egy poros senkinek. Jó, ha mindenki tudja, hogy a kis poros semmi kígyómérge halálos. Nagy csapás, ha az ember nem ismeri önmagát és az embereket. Hamlet is hajszálpontos stratégiákat eszelt ki, miközben egyáltalán nem látta, kikkel áll szemben.

 

Én, ha engem valaki a legszentebb álmaimban akadályoz, nem ismerek pardont! Egy üvegtetős manzárdszobában el tudom képzelni magam, ahol kopog az eső. Ahol kígyóimmal, majmaimmal, hüllőimmel és növényeimmel élek

 

én, a Hamlet-vipera

 

 

Kedves Hamlet-vipera!

 

Cseppet sem tartom balfácánnak. Inkább becsületes és őszinte törekvőnek, hogy saját közepébe találjon. Aki saját lendületével akar medret vájni életszenvedélyének. Mert leveléből igen intenzív életszenvedély árad és ez így van rendjén.

 

Örülök, hogy esti tagozaton tanul, mert az is kiolvasható a soraiból, hogy sok minden érdekli és tesz is azért, hogy művelje és kiművelje magát. Testi, lelki és szellemi szinten egyaránt.

 

Ez a középkori álom analógiában látszik állni a gyerekkorral:

 

úgy is fogalmazhatunk, hogy a gyerekkor börtönéből sikerül kitörnie, kiszabadulnia.

 

Ennek fontos állomása a szülőkről való leszakadás. Az édesapjától való elszakadás kényszerű, hiszen ő meghalt. Az édesanyja pedig bizonyára nehezen küzd meg a rászakadt nehézségekkel.

 

Láthatja, hogy a meg nem értettség nem áthághatatlan akadály.

 

Az ember egy rövid ideig valamiféle semmi állapotban érzi magát, ha meg-nem-értés veszi körül. Fontos élmény ez az önmagunk semmisége. Magánál is ebből az élményből sikerült a kitörés az önmaga mélyebb átélése, megformálása felé.

 

Nagyon színes és ízes humorral és öniróniával tud saját magáról írni, kedves Hamlet-vipera. Képes látni a dolgok színét és fonákját, saját agresszív árnyékát. Ez a másik fontos lépés önmagunk definiálásának útján a szülőkről való leszakadást követően.

 

Az álomszimbolikából az ajtóra és a hídra kell felfigyelnünk. Az ajtó fontos térelválasztó. Akár a külső/belső teret vesszük, akár az ösztön/érzelem/értelem dimenzióját. Nem véletlenül hívódott elő emlékezetében a három betörése otthonába.

 

A másik a híd, amely az ellentétes pólusokat összeköti.

 

mindenekelőtt az animus - anima pólust,

 

a gyerekkorból az ifjúságra való áthidalást,

 

valamint a tudatos és tudattalan lelkünket köti össze.

 

A híd alatt örvénylő víz, amelybe majdnem beleesik, és amelytől fél, hogy elnyeli, maga a lélekóceán, a saját tudattalanunk. Küzd keményen és meg is erősödik ebben a küzdelemben.

 

Kívánom, hogy legyen meg a manzárdszobája, ahol majmaival, hüllőivel, kígyóival és növényeivel él.

 

Olvasóim nevében is köszönöm álmait és levelét.

 

Üdvözlettel: Ruth

Ruth
XII. évfolyam 8. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.