Psziché

Krokodiláldozat

Forgóajtó - Álomfejtés


Volt egy akváriumom, amelyben egy feketés hal úszkált. Ez egyszer csak átváltozott elvetemült krokodillá, kegyetlen ragadozóvá. Gyermektársaság volt nálunk, akiket meg kellett védenem. A krokodil ugyanis kiszökött az akváriumból és elindult portyára. Tudtam, hogy meg kell ölnöm, és hogy ez akkor sikerül, ha a szívébe döfök egy kést. Félelemtől remegve vettem kezembe a kést, imádkoztam, hogy el ne vétsem a döfést. Segítettek lefogni a krokodilt és így sikerült szíven döfnöm.

 

(Körülbelül két hét múlva a következő álmom lett:)

Egy ragadozó macskahiénám naponta hét-kilenc kg húst követelt. Ennyit kellett fogyasztania, mert ellenkező esetben az embereket veszélyeztette.

 

Teljesen kétségbeesve gyűjtöttem a húsokat naponta az emberevő ragadozómnak, mindenkitől húst kértem. Az apósomtól kapott kolbásszal etettem, féltem, hogy a kezemet is felfalja. Valóban majdnem elkapta a kezemet.

 

"Úristen! Ha nem elég neki, felfal bennünket!" érzéssel riadtam fel.

 

Kedves Ruth! Talán fontos adalék rólam, hogy én bulimiás voltam a középiskola végén és húszas éveim elején. Anyám teljesen kikészült, amikor ez kitudódott rólam. "De hiszen ez undorító!" - fakadt ki. De azért elvittek különböző kezelésekre. Emlékszem, az egyik pszichiáternő mindenféle teszteket csináltatott velem. Azt éreztem, nem igazán érdeklem őt, nem igazán figyel rám, nem érti a problémámat (amelyet persze én sem értek). Így otthagytam őt. Rossz hatással volt rám a sok leszedált, önmagát teljesen elvesztett ember. Nem éreztem közéjük valónak magamat.

 

Nagyon sajátságos volt, amikor egyetemista koromban összeköltöztünk egy barátnőmmel és rövidesen kiderült, hogy ő is bulimiás. Igen meglepődtünk. De most azt gondolom, valamiképpen egymástól gyógyultunk meg. Az ő szülei alkoholisták voltak, és úgy érezte, ő nem fér bele a szülei kapcsolatába. Vettek neki egy lakást, hogy költözzön el tőlük. Engem az anyám hol bálványozott, hol semmirekellőnek barmolt le. Ma sem tudom, elfogad-e lényegében, vagy zavarom értékrendjét. Apám soha nem védett meg, amikor anyám szidalmazott engem.

 

Testi értelemben úgy gondolom, túl vagyok a bulimián. Ezen azt értem, hogy már évek óta nem hányok. De lelkileg nem egészen. Ma is sok mindenben elég végleges vagyok, mint annak idején az evésben. Képes vagyok éjszakázni, ha valamit csinálok, majd kiütöm magam és három napig aludnom kell. Iszonyú rendetlenségben repül a lakás, majd nekilátok és csillogó-villogóra kiglancolok mindent. Kapcsolataimat pedig szinte mindig az elérhetetlen utáni sóvárgás jellemzi: aki értem bomlik, az engem egyáltalán nem érdekel, de ha valaki dob engem, az igazi kihívás számomra.

 

Ezek a fel- és ellobbanó szerelmek sok kínt okoznak nekem. Befolyásolható vagyok. Sokszor úgy érzem, mintha csupán egy edény volnék, amibe mindenki mindent beleönthet, annyira befolyásol mások véleménye. Évekkel ezelőtt, ha egy fiú azt mondta: "nagy a segged!" vagy "micsoda combod van!", kiújult a bulimiám. Ez a krokodil és macskahiéna - főleg, ha ez én volnék - elképzelheti, hogyan hat rám. Igen. Lehet, hogy önmagamtól félek leginkább. A szenvedélyeimtől? Kérem, segítsen ennek a végére járnom. Gyilkos ösztön is munkál bennem, hiszen a krokodilt szíven döftem. Ha publikusnak találja, hozzájárulok a közléshez.

 

Köszönettel és üdvözlettel: Sára

 

 

Kedves Sára!

 

A szenvedélyeknek valóban nincs önmértékük, mindenáron meg akarják kapni a magukét. A bulimiához gyakran társul hazudozás és lopás is, hisztérikus feltűnni vágyással kísérve. Mindezt persze "ki lehet nőni". Ezek a tünetek a paradox védekezés páncéljai csupán:

 

- a hazudozás a nehezen elviselhető valóság megszépítésére szolgál;

 

- a lopás a hiányérzetről tanúskodik; ám amikor az emberek édességeket lopnak, ne cukorhiányra gondoljunk elsősorban, hanem az édes érzés hiányára;

 

- a hisztérikus kitörési vágy is egy valamiféle szorongatott helyzetből való megszabadulására tett kísérlet.

 

A szenvedély is kétélű, nem szabad pozitívnak vagy negatívnak ítélnünk. Hatalmas hajtóereje van, de irány és meder nélkül az árvízhez, a megáradt folyóhoz hasonlít.

 

Aprólékos munkával, hosszan tartó nevelődés és szocializációs folyamatban tanulhatunk meg saját utunkon haladva kibontakozni. Mind a krokodil, mind a macskahiéna úgynevezett limbikus állat. A limbikus agyunk a cortex alatt helyezkedik el a hierarchiában, és egymás fontos szabályozói. Ahogy a krokodilt szíven döfi, hogy a gyerekeket ne veszélyeztesse, ez valamiféle - kissé drasztikus, de mindenképpen hatásos - önszabályozásra vall. Fallikus lendület is van benne, a kés a fallikus és a döfés. Valami harcos amazontermészet is rejlik Sárában. És húsevő, bekebelező ragadozó is, a macskahiénával jelképezve.

 

Két életkorra való utalás is rejlik az álomban a 7, illetve 9 kg hús kapcsán. Ez arra utal, hogy élete második hétéves ciklusa kezdetén volt valamiféle kisiklás, amely az étkezési rendellenesség melegágya lett. Ámbár maga a bulimia is csupán egy fedőtünet. Azt jelképezi, hogy valamitől meg akarunk szabadulni, valamit nem vagyunk képesek megemészteni. Ezek többnyire igen fájdalmas élmények. De jelenti azt a kényszerűséget is, hogy valamiről tudom, hogy már elég lenne, nem kellene, mégis megeszem, elveszem, megteszem. Ez a mégis a paradox, amely a cortex kontrollját aláveti a limbikus áradásnak.

 

Minden bulimiánál nagy kérdés, mi lenne a szenvedély iránya, amely életét vezethetné? Mert irány nélkül valóban belefulladunk a lehúzó erőkbe.

 

Köszönettel és üdvözlettel:

Ruth
XIV. évfolyam 9. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.