Psziché

Kupakdobálás

Álomfejtés - Forgóajtó


L. barátommal (akivel közösen voltunk vizsgálati fogságban) és még két másik sráccal kupakokat dobálunk. A tét az, hogy a fej vagy írás alapon ki dob több egyformát. Mindezt csak három dobási lehetőségből döntjük el. Az én első dobásomnál a kupak hihetetlenül nagy utat jár be. Olyan sokat röpül, mintha gravitáció nem is lenne. Majd földet érvén egy percet gurul.

 

A közelünkben tüntetésféle zajlik, rendőrök ütlegelnek civileket. Én három egyformát dobok, így megütöm a főnyereményt: tízezer dollárt nyerek L.-től. Felmegyünk egy terembe, ahol kártyáznak. Engem is hívnak és lapot akarnak osztani, de én nem akarok játszani. A lapok leesnek a földre, én szedem össze azokat. Valahogy mégis belesodródom a játékba. Rosszul érzem magam, mert látom, hogy mindenki bízik a győzelemben, engem kivéve. Ettől a kételytől teljesen kívül maradok az egészből, noha ők már középre dobják a lapokat, mint a biztos győzelem jelét. (Itt felébredtem, majd újból álomba zuhantam):

 

Egy vitorlás hajón ülök. Többen ülnek velem szemben, egy kisfiú is és egy hat év körüli kislány. Nem én vezetem a hajót. Egyszer csak a kormányos hátraszól, és azt mondja nekem: "Vitorlázással még nagy sikereket érhetsz el."

 

Beérünk egy öbölbe, ahol egy kislány csecsemőt bedobnak a vízbe. Lesüllyed. Én habozás nélkül beugrom érte és felhozom.

 

 

Kedves Ruth!

 

Ön talán egybe tudja fűzni a kupakdobálást, a kártyázást és a vitorlázást. Nekem nem igazán sikerült, de mindegyik epizód mélyen érintett és igen vegyes érzésekkel járt át.

 

Már közelebb vagyok a harminchoz, mint a húszhoz, és még nem született döntés a bíróságon az adócsalás miatt, amiért néhány hónapig vizsgálati fogságban voltunk. Remélem, nem kapok túl durva leckét. Elég sérelmes számomra, hogy a megtorlás azonnal lecsap. Ezt az egész tranzakciót azért csináltam, hogy a politikától és a társadalomtól független lehessek, és azt csinálhassak, amit akarok.

 

Már ismerem az álomfejtéseit és tudom, hogy a  konkrét számok általában életkorokat jelentenek. Nos tízéves koromban két lényeges dolog is történt velem: édesapám meghalt balesetben, és én új iskolában folytattam a tanulmányaimat, ahol éltanulóból sikerült a bukásig süllyednem. Azt hiszem, ez nagy negatív fordulópont lehetett életemben.

 

Ez a siker/kudarc kérdés keményen foglalkoztat engem. Ismerős volt a kétely érzése álmomban, amely az egész életem lényege: soha semmiben nem vagyok biztos, hogy azt kell tennem, amit teszek, és főleg abban nem, hogy az sikerül.

 

Ezért rosszulesett látnom a kártyapartnereim töretlen hitét abban, hogy győznek. Én ezzel úgy vagyok: ha biztos lennék a győzelemben, nem is indulnék harcba, hiszen akkor fölösleges, ha nem vagyok biztos, annyira kétségbe tudok esni, hogy legszívesebben bele sem kezdenék, arról a csalódásról nem is beszélve, ha vak bizalmam ellenére mégsem győznék. A kislány kimentése jó volt.

 

Üdvözlettel: Levente

 

Kedves Levente!

 

Jól bele tudja darálni magát a félelem/kétely/elégedetlenség triász lehúzó örvényébe. De az álom tartalmaz utalásokat a helyesen véghezvitt cselekedetekre is, mint például a három egyforma dobás, a tízezer dollár nyereség vagy a kislány kimentése a vízből. Ez egyébként saját gyermekanimájának kimentését jelképezi. És a kormányos (aki szintén az álmodót jelképezi) mély értelmű figyelmeztetése is megszívlelhető lenne, hiszen a vitorlázás azt jelenti, hogy sikeresen megbirkózik a szél és a víz erejével. Konkrétabban saját lelke tudatos és tudattalan indítékaival.

 

Ehelyett maga inkább kicsit elveti a sulykot, mint az első kupakdobásnál, pedig tudnia kell, hogy gravitáció igenis van, és magasról nagyot szoktak zuhanni. Valami ilyesmi történhetett a tranzakciójánál is. Olyan függetlenség, amelyre maga utal, nincs. Attól, hogy nem születünk angol lordnak, még nem a csalás az egyetlen mód, ahogyan egzisztenciát teremthetünk életünkben. A kupakdobálás beszédes szimbólum: elveti a sulykot = vétség. A mérték be nem tartása. Túllő a célon. Az elégedetlenséggel és nagyravágyással kicsit megütötte a bokáját. A három egyforma dobás és a nyerés utal arra, hogy 10 éves korában még megvolt a használható egyöntetűség az életében. Csak valahol kézen-közön elsikkadt.

 

Ha sikerül az álom üzenetét megszívlelnie, visszaszerezhetné azt a bizonyosságot, amelynek a hiánya most nagy felemésztő tényező az életében.

 

A kártyázásba való belesodródás talán ennek a bűnözésnek az allegóriája. Különösen megtetézve a győzelemben való hit, illetve kétely kapcsán odavetett hamis okoskodás gondolkoztatott el. Úgy tűnik, hamis köröket fut.

 

Igaz hittel és szándékkal véghezvinni valamit az nem az a hányaveti és arrogáns kategória, hogy ha biztos győzök, minek is induljak küzdelembe. Pontosan azért, mert néhány százaléknyi bizonytalansági tényező minden küzdelemben van. Ezért a vereségek és veszteségek soha nem lehetnek olyan csalódások, amelyekre efféle hamis életvezetést kell ráhúzni. És a bizonyosságunk éppen ezekből a próbálkozásokból, véghezvitt cselekedetekből táplálkozik. Senki nem kap kész sikermeneteket, nem is lenne jó. Csak a bárgyú sikertörténetek negligálják a kudarc fontos ellensúlyozó szerepét.

 

Ezért valóban ki kell mentenie a "csalódott kislány animust" a vízbefulladástól. Akkor a félelemből normális bátorság, a kételyből megbizonyosodás, az elégedetlenségből pedig a véghezvitt küzdelmekből nyerhető megerősítés. Ne hagyja magát szétzilálni ezektől a nihilisztikus érzésektől.

 

Üdvözlettel: Ruth 

László Ruth
XV. évfolyam 2. szám

Címkék: álomfejtés

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.