Psziché

Légzéstípusok és a helyes légzés

    Az indiai jógik évezredes tanítása szerint légzésmintánkat alapvetően a Nap és a Hold határozza meg. Napjainkban egyre több nyugati ember is belátja, hogy az alkatának megfelelő légzéstípus garantálja a jó közérzetet.


     

    A légzéstan szerint kétféle légzéstípusú ember létezik, a belégző és a kilégző. Ez első az úgynevezett lunáris típus, aki születése óta leginkább a Hold hatása alatt áll. Közvetlenül születése után első légzési tevékenysége az aktív belégzés volt, amit a levegő passzív kiengedése követett. A kilégző az úgynevezett szoláris típus, aki a Nap hatása alatt áll. Ő születése után aktív kilégzéssel kezdte meg légzését, majd ezután passzívan engedte tüdejébe áramlani a levegőt. A két embertípust nem csak lélegzésük módja, de testtartásuk, motorikájuk és még számos egyéb szokásuk is megkülönbözteti.

     

    Dr. Erich Wilk német zenész erre a természeti törvényre a II. világháború idején, afrikai hadifogsága alatt döbbent rá. Wilk ennek hatására egyre intenzívebben kezdett foglalkozni a légzés titkaival, aminek eredményeként részletes légzésterápiás rendszert dolgozott ki. Európába visszatérve a Bad Pyrmont városában működő szanatóriumban tette próbára bipoláris légzésrendszerét.

     

    Dr. Charlotte Hagena gyermekorvosnő 1961-ben tartózkodott a szanatóriumban, ahol szívelégtelensége miatt kezelték. A Wilk-féle légzésterápiának köszönhetően csakhamar látványosan javult az állapota, ezért később saját kis pácienseinek gyógyításánál is alkalmazta a módszert. Dr. Hagena új kutatási területét terluszollógiának nevezte el (terra = Föld, luna = Hold, sol = Nap). A doktornő egész hátralévő életét, 107 éves korában bekövetkező haláláig e kutatási területnek szentelte. Munkásságát fia, a szintén orvos Christian Hagena folytatja.

     

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin márciusi lapszámában olvashatják!

    –tamás–
    XXV. évfolyam 3. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2019. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.