Psziché

Mennyei-ÉN

A szépség szimfóniája 3. rész

Az ember olyan, amilyen a boldogságról alkotott elképzelése. Vaszilij Alekszandrovics Szuhomlinszkij


Robert Redford és Jane Fonda. A férfiigény a szárnyalás, a női a nehézkedés. A férfi magasabb ideáival felébresztheti asszonya angyali természetét

 

TE NEM VAGY képes jól érezni magad. A kalandvágynak egy szikrája sincs benned – kiabálja kétségbeesetten Corie (Jane Fonda) a Barefoot in the Park (Mezítláb a parkban) című vígjátékban, akivel néhány napja kötött szerelemből házasságot. – Tudod, mi vagy te, Paul? Néző. Igen, néző. Kétféle ember van a világon. Van, aki csinálja, és van, aki nézi. Te egész este csak bámultál. Én csináltam.

 

– Igen – válaszolja a Robert Redford alakította Paul Bratter. – És kicsit nehezebb volt nézni, amit te csináltál, mint neked csinálni, amit én néztem.

 

Neil Simon 1967-ben megfilmesített színdarabja az ötvenes és a hatvanas évek egymásnak ellentmondó értékrendjét világítja meg.

 

1963-mal a Rend öntudatlan keresése javarészt befejeződött. A materiális bőség, a gazdasági fellendülés újfent azt az illúziót keltette az addig Moralitás felé tartó emberekben, hogy fölötte állnak a Mennyei Törvényeknek. Az ember ismét fékevesztetten tobzódott az anyagban, és az Isteni Rend ellen fordult.

 

Felnőtt a háború utáni baby-boom nemzedék, és szülei viselkedéskultúrája ellen fordult. „Ha az emberek rosszat mondanak gyermekeidről, rólad mondanak rosszat” – állítja Szuhomlinszkij. A hatvanas évek fiatal generációja azért kezdett harcot a Rend és a Mérték ellen, mert szüleik csak ösztönösen, tudattalanul kerestek egy nemesebb utat a háború utáni szenvedésből. Rátaláltak az Örök Mértékre, ám azt nem képviselték tudatosan. Szellemileg nem ismerték a Rendet, ezért nem tudták gyermeküknek hitelesen feltárni az élet választási lehetőségeit. Eltúlzott anyagi gyarapodás és testiség, vagy szellemi emelkedés és lelki boldogság? Amit intuitívan a Renddel analóg módon indítottak, azt az évek előrehaladtával kezdte elárasztani a materiális többlet. A lelki szárnyalás felett ismét győzött a gravitáció.

 

Az emberi léleknek szárnyai vannak és Isten felé emelik, föl a magasba.

 

Az emelkedésnek egyetlen feltétele van: az embernek először le kell mondani a lehúzó erővel bíró anyagi tartalékairól. „A szellem akkor lesz szabaddá, ha többé támaszt nem keres” – írja Kafka az anyag lehúzó erejéről. Amilyen mértékben visszahőkölünk a materiális lemondástól, olyan mértékben veszítjük el szárnyalási képességünket és a tudati tágulás lehetőségét.

 

A szárnyaszegett, földön vergődő embernek már csak a kábítószer jut. Mesterkélt élethez mesterséges repítőszer társul.

 

Az út, amely látszólag könnyebb, hisz nem jár fizikai áldozathozatallal, a lelket áldozza fel. A régi korok emberei tisztában voltak e Törvénnyel. Hogy ne váljanak áldozattá, önként áldoztak. Vallási szertartások keretében materiális áldozatot mutattak be Istennek, hogy kifejezzék a kevesebb anyagi fölötti örömüket és hálájukat az ebből következő harmonikus életérzésért.

 

Ha nem az Isteni Rend szerint irányították a sorsukat, az elkövetett bűnökért bűnbánati áldozatot tartottak. Áldozati adomány lehetett minden, ami az ember megélhetését szolgálta. Fizikai táplálékot adtak cserébe a szellemi és lelki táplálékért.

 

A Mérték szerint élni – alázatgyakorlat. „Az engedelmesség többet ér, mint az áldozat; a szófogadás értékesebb a kosok hájánál” – hangoztatja Sámuel próféta. Aki a Magasztos szerint irányítja létét, az eleve nem vesz magához a szükségleténél több matériát. Tudatos lemondásával betartja a Mértéket.

 

Mindenkinek kielégülhetne az egyéni szükséglete, ha az Egység-érzetét elvesztett ember az anyagi többletet nem lapátolná magához. Jézus a szükséglettel beérő életvezetést hangsúlyozta, amikor a régi próféták tanítását hirdette: Isten inkább irgalmasságot akar, mint áldozatot.

 

Aki nagyobb mennyiségű anyagra tesz szert, mint amennyi az egyéni létfenntartásának kielégítéséhez szükséges lenne, annak a többletet a Törvény értelmében föl kell áldoznia Istennek, azaz minden olyan embernek, aki szellemileg megvalósultabb, mint ő, akiben Isten Fénye nagyobb mértékben ragyog, mint őbenne. A megemelkedett ember cserébe a lámpás lángjaként világítja be az utat a határtalan boldogság felé.

 

Aki emberi megvalósultságában utánunk következik, annak szellemi és lelki útmutatást, tudati megvilágosodást kell nyújtanunk. Feltárni a Rend szerinti létezést, hogy támogassuk őt az Isteni Teljesség felé, a Fény irányába. Hiteles példamutatással és bölcs eligazítással szükséges segítenünk az utánunk jövőket, hogy kiemelkedhessenek az anyag sötétségéből, az alvilágból.

 

Audrey Hepburn lecsendesült tudatállapotában a Wall Streeten a Sabrina című film forgatásán. Még akkor is, ha körülöttünk mindenki rohan, rátalálhatunk Isteni Önvalónkra és fölismerhetjük, hogy vállalt utunkon haladunk-e

 

Jézus hangsúlyozta: fizikai áldozatot tiszta szívvel kell hozni, nem azért, hogy haszon származzon belőle.

 

Fizikai áldozatot kizárólag Isten felé kell tennünk, azaz a nálunk szellemileg fejlettebb ember felé. Ha emberileg megvalósulatlanabb embertársaink irányába anyagi támogatást nyújtunk, ez a Törvénnyel ellentétes, sötét irány, mert tudatosan vagy tudattalanul hatalmaskodni kívánunk felettük. Ami egyszer a láthatatlanban hierarchikusan már megvalósult, azt nem kell a láthatóban demonstrálni.

 

Ha a láthatatlan fejlettségünket anyagi támogatással láthatóvá degradáljuk, akkor törvényszerűen zuhanni kezdünk a láthatatlanban. A láthatóban hamarosan az alá kerülünk, akit a Renddel ellentétes eszközzel, anyagilag támogattunk.

 

Ha a materiális többletet megtartjuk magunknak, és az áldozathozatalnak Isten felé hátat fordítunk, ha önként semmi fizikait nem ajánlunk föl szellemi és lelki fejlődésünkért, akkor a Sorsnak nem marad más lehetősége, mint hogy bennünket tegyen meg áldozatul. Az önző ember mindig azt veszíti el, amit a leginkább meg szeretne tartani. A már időszerűtlen anyagi vágyainkat el kell engednünk ahhoz, hogy a lélek fel tudjon szabadulni. A kis-én horizontális, földi növekedést kíván, a Mennyei-Én megemelkedésre ihlet. Ami nem emelkedik, az visszacsúszik. Stagnálás a Rend értelmében nem létezik, mert az élet maga a változás.

 

Pótcselekvéseink beszűkült, megsüllyedt lelkiállapotról árulkodnak. Minél több pótcselekvés van az életünkben, annál inkább a Rend és Isten ellen élünk. A materiális ember, aki tagadja a Teremtő létezését, egyik pótcselekvésből a másikba zuhan.

 

„Az embernek két fő bűne van, amelyre az összes többi visszavezethető – írja Kafka –: a türelmetlenség és a tunyaság. Türelmetlenség miatt űzték ki a Paradicsomból, s a tunyaság miatt nem kerül vissza.” Az ember türelmetlen a materiális tobzódást illetően, és tunya az Isteni Renddel szemben.

 

Az emberiség történelmében csak egyszer fordulhatott elő, hogy a Rend ellenében élő, az anyagi dőzsölést választó ember önmaga és javai helyett más valakit áldozhatott fel azért, hogy kiengesztelje Istent az emberhez méltatlan, a lelket fullasztó életmódjáért. Jézus kereszthalála volt az első és az utolsó áldozat, amikor a szeretetlenségbe zuhant ember nem önmaga fizetett meg bűneiért.

 

A mai kor embere hiába kiált Barabást, az önmagára vonatkozó, fájdalmas következményeket már el kell szenvednie.

 

Az egyes ember minél tudatosabban ég át a szenvedésen, annál minőségibb boldogságban lehet része. A megnemesedett lélek a legteljesebb szeretet és szerelem átélésére válik nyitottá.

 

A végső elszámolásnál Isten minden ember lelkét olyan mértékben mentheti ki az alvilágból, amilyen mértékben az egyén őrá, a Teremtőre rezonál. Azaz amilyen mértékben felébred bennünk az Isteni Mérték.

 

A sötét, önző lélek és az anyagra szűkült tudat nem képes rezonálni az Isteni Fényre. Mivel Isten az élet ura, az élet kerékkötői, azaz az áldozathozataltól visszariadók – s így a sötétséget támogatók – a Törvény értelmében nem térhetnek meg az örök hajlékba. A végső elszámolás: az élet egyenlege. Csak a megsüllyedt tudat szűkül le egyetlen életre és bizakodik abban, hogy nem lesz következménye az „azt csinálok, amit akarok” önös kényelemkeresésének.

 

A Rend – Isten akarata. Az „Uram, legyen meg a te akaratod!” a tökéletes szabadság, a Renddel való azonosulás. Ezt az elengedettséget megélni csak az képes, aki a mulandó órákat az örökkévalósághoz igazítja.

 

A Rend ellenében élni azt jelenti, hogy tagadjuk e láthatatlan hierarchiát. Minden élet egy lehetőség arra, hogy megtanuljunk a láthatatlan hierarchia szerint élni, ahol Isten áll az ember felett, a megnemesedett tudatú férfi a nő fölött, a szellem és a lélek pedig az anyag fölött. A hatvanas években valódi mozgalommá vált a Rend tudattalan elutasítása. A fiatalok – a szülőktől kapott hiteles szellemi útmutatás híján – irtóztak az Örök Mértéket hirdető konvencióktól és szemtelenül – szó szerint megemelkedett rálátás híján – gúnyolták az Eredendő Értékeket. Nem látták át, hogy a Rend a kiteljesedést hozó élet alapja.

 

Mivel az Isteni Törvényt elítélték, tudatuk a matériára szűkült. Az életet – bármily szabadosságot engedtek is meg maguknak – egyre elviselhetetlenebb rabságnak érezték, és kikívánkoztak belőle. A mindennapok nihiljéből való kilépést – az utazásnak minden formáját kipróbálva – világcsavargással, LSD-vel és marihuánával próbálták megvalósítani. Mivel azonban mindenhova Istent tagadó valójukat vitték, a szellemi teljesség hiányában életük egy folyamatos fizikai impulzusüldözéssé vált. A valós életben történő felelősségvállalás elől hallucinációkba menekültek. Juhász Gyula analógiája így szól az élet örömeit nem saját megemelkedettségükben keresőkről: „Sokan azért szeretik és azért írják a fantasztikus regényeket, mivel nincsen fantáziájuk.”

 

A pótcselekvések hatására átmenetileg feldobódunk, ám utána szinte tehetetlen roncsként csapódunk bele a földbe. A szellemi megemelkedés valódi szárnyaláshoz vezet, ahonnan újabb és újabb magasságokba emelkedhetünk.

 

Sri Ramana Maharshi üzeni a világjáróknak: „Amilyen te vagy, olyan a világ is. Anélkül, hogy megértenéd önmagad, mi haszna a világ megértésével próbálkozni?”

 

A hatvanas évek nagy divatja volt a keleti kultúrák felfedezése, az Indiába történő utazás. Ha az ott is felszínesen keresett spiritualitás valódi, Rend szerinti impulzusként hatott volna, amely elvezet a tudat tágulásához, a férfiként és nőként való magabiztos megnyilvánuláshoz, akkor a fiatalok nem folyamodtak volna újra és újra a kábítószerhez.

 

Kizárólag az önmagunk láthatatlan bensejében tett tudatos utazás az, ami visszavezet a boldogságot ígérő Isteni Önvalónkhoz. Csak így érkezhetünk el a függetlenségnek és a szabadságnak abba az állapotába, amelyről Juhász Gyula ezt állítja: „Minden méltóságtól megfoszthatnak, de emberi méltóságomtól nem.”

 

A „kreativitás” és a „szabadság” volt a hatvanas éveknek jelszava. Minden emberi cselekvés annyit ér, amennyire a Rendet szolgálja és Isten felé emel. Mivel a hatvanas évek gondolkodásmódja alapvetően kérdőjelezte meg a Mértéket és ezáltal a láthatatlan hierarchiát, az akkori aktivitás többnyire a káoszt építette. A kreativitás a Rend addig kialakult formáinak szétrombolását jelentette. A szabadság pedig nem volt több, mint a lelki kiégéshez vezető szabadosság, amelyben már a szélsőségek sem jelentettek ingert.

 

A Mezítláb a parkban Corie-ja e tudati káoszt, a cselekvés a cselekvésért öncélúságát hirdeti. Azt veti a Rendet képviselő férje szemére, hogy – mivel az értékek rombolásában nem vesz részt – pusztán néző az életben.

 

A láthatatlan Isteni Törvény belül nem hangos szóval, demonstrációval és harsánysággal épül. Mindenki maga találhat rá lecsendesülten, magába merülten, és attól fogva kincsként óvja, védelmezi. Ami hangos és csinnadrattával tarkított, annak a lélekhez nincsen köze. A Rendet nem szolgálja csak a rendíthetetlen hittel bíró ember.

 

Csak a Fény az, ami el nem veszhet

ez óriási zűrzavarban,

a teremtésben volt a kezdet

s a világ benne halhatatlan.


Ivan Vazov

 

A kifinomult viselkedést és az etikettet megvető hippiket idézi Corie, amikor a fékevesztett szabadosság hiányát kéri számon a méltóságát minden szituációban megtartani igyekvő férjén: „Képtelen vagy elengedni magad akár egy estére is. Nem mondom, hogy kispolgár, de iszonyúan kimért és leereszkedő vagy. Mindig jólöltözött vagy, mindig jól nézel ki, mindig tudod, mit kell mondani. Kis híján tökéletes vagy” – hangjában kétségbeesés és rémület, hisz tart attól az erőfeszítéstől, amit emberi fejlődésében fel kell mutatnia, ha e mellett az igényes férfi mellett kíván maradni. „Mielőtt elvettél, azt hittem, nyakkendőben alszol” – vágja oda Paulnak.

 

Gregory Peck. A Nap tudati tisztaságán alapuló rettenthetetlen marsi megvalósítás – ez a hősi lét. A világ javára csak abban lehetünk, amiben hiszünk, és amiért igaz nemességgel küzdünk

 

Egy férfi nyakkendője önmaga férfiasságáról alkotott képéről árulkodik. A hatvanas évek férfiai nem viseltek nyakkendőt, nyitott ingnyakkal jártak, vagy nőies zsabóval díszítették ingüket. Ennek megfelelően volt férfias a hozzáállásuk is a világ fejlődéséhez. Kívül látványosan harcoltak a békéért, s közben belül a vénuszi irányba történő kibillenés következményeként elveszítették lelki békéjüket.

 

A hatvanas években a férfi nem tudta betölteni a szellemi vezető szerepét, csúszott vissza a matériába. A pin-up lányok mintájára szép lassan megjelentek férfitestfotók. A levegőben egyre érett egy újabb felhívás katonaként a Mars bizonyítására – ez volt Vietnam.

 

Paul Bratter a Rend érdekében és nem a Rend ellen akart cselekedni. Nyakkendője a férfias, vertikális tenniakarás szimbóluma volt. A szellemi irányítást felvállaló maszkulinitásnak ellentmond a vízszintesség: a kényelem és luxus vágyára utaló selyemsál, vagy a bonbonos ajándékdobozra emlékeztető csokornyakkendő. A nyári hőségben a férfi nyakkendője éppolyan nemi szerepből következő áldozathozatal, mint a nőnek a harisnya – mindkettő kifejezi viselője tartását.

 

A hatvanas években kezdődő és az ezredfordulóra felerősödő emberi devalválódás és tudati sötétedés Goethe gondolatát idézi: „Az ideáloktól megfosztott világban a szörnyek uralkodnak.”

 

A Rendet helyreállítani az ezredforduló embere hivatott az Örök Mértékhez történő visszatalálással.

Gonda István
IX. évfolyam 5. szám

Címkék: psziché

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.