Psziché

SI-faktor: a sárga irigység

Mi áll a háttérben?

 

Az irigység, a rosszindulat a középkorban a hét halálos bűn egyike volt. Pedig az irigységben sok pozitív energia is rejlik, amit felhasználhatunk önismeretünk elmélyítésére, és célkitűzéseink elérésének szolgálatába lehet állítani.  


 

Szinte mindannyian ismerjük ezt a kellemetlen, kínzó érzést, amelyben düh, vágy és szomorúság keveredik. Persze ezt saját magával kapcsolatban senki sem ismeri be. Mindig a valaki más az, aki irigykedik. Az irigységet nem mutatjuk ki, szégyelljük magunkat miatta. Az irigység ugyanis annak bizonyítéka, hogy elégedetlenek vagyunk amiatt, hogy valamit nem értünk el.

 

Alapvetően nincs olyan dolog, ami ne lehetne a „vágy tárgya”. Első helyen általában a pénz áll. De a nem anyagi dolgok, például előjogok, siker, egészség, jó külső, tehetség vagy szerencse is lehet irigység tárgya. De kevésbé irigyeljük a nagyon gazdagokat. Hozzájuk képest ugyanis túl nagy a távolság, hogy összehasonlításul szolgálhatnának.

 

Általában a közvetlen környezetünkben élőkkel hasonlítjuk össze magunkat, barátokkal, kollégákkal, szomszédokkal. Még a partnerkapcsolatokban is előfordul az irigység – állapították meg a pszichológusok. A szeretett lénytől is irigyelhetjük sikereit, kiegyensúlyozottságát, egészségét.

 

 

A majmok a nagyobb banánért veszekszenek...

Az irigység összes változatának pszichológiai háttere mindig az összehasonlítás. Mindenki szeretné, ha vágyai beteljesülnének. A vágyak sora azonban végtelen. Másoknál mindig láthatunk, tapasztalhatunk olyasmit, aminek mi nem vagyunk birtokában. Egy gyermekeket nevelő háziasszony szívesen cserélne a sikeres üzletasszonnyal, aki járja a világot és jó keresete van. Az üzletasszony azonban fájóan érzi a gyermekek hiányát.

 

 Az irigység nyilvánvalóan genetikailag kódult tulajdonságunk, amelyet állati őseinktől örököltünk. A majmok gyakran veszekszenek a nagyobb banánért

 

 Néhány kutató szerint a rosszindulat és az irigység csak az emberi történelem során alakult ki, és őseinkre egyáltalán nem volt jellemző. A tudósok többsége azonban azon a véleményen van, hogy minden ember irigy, legalábbis hajlamos az irigységre. Valószínűleg állati őseink örökségéről lehet szó. A majmok gyakran veszekszenek a nagyobb banánért.

 

Az irigységnek mindig köze van a szociális egyenlőtlenséghez. Miért van a másiknak több, jobb, mint nekem? És akinek többje van, jogosan szerezte, vagy égbekiáltó igazságtalanságról van szó?

 

Az irigység azonban lehet nem megfelelő, egyenlőtlen nevelés következménye is. Míg az idősebb fivérnek szabad volt a tv előtt ülnie, a kisebbeket édesanyjuk az ágyba parancsolta – pedig ők is szerették volna végignézni a filmet.

 

 

Mihez vezethet az egyenlőtlen nevelés?

Ha egy testvért a szülők éveken át hátrányos helyzetben tartanak a másik testvérrel szemben, a kisebbrendűségi érzés személyiségjegyévé rögzülhet, és egy életen át kísértheti. Felnőttként nehezére fog esni, hogy az egyenlőtlen viszonyokat elfogadja. Azok az emberek, akik hátrányos helyzetben voltak gyermekkorukban, egész életükben fogékonyabbak lesznek az irigység érzésére. A háttérbe állítottság érzete, élménye mély sebet üt a lelkünkön. A gyermeki „Engem is engedjetek!” érzés később átalakulhat gyűlölettel teli „Ezt nem engedem meg neked!” érzéssé.

 

Hogy felnőttként mi váltja ki az irigységet, rosszindulatot, nem a véletlen műve. Aki gyermekként materiális szempontból szorult a sokadik helyre, az felnőttkorában a luxuscikkekre lesz irigy. Akinek kiskorában azért akadtak problémái a családdal, mert nehezen ment neki az iskola, azokra fog irigykedni, akik magasabb iskolai végzettségre tesznek szert és foglalkozásukban sikeresebbek, mint ő.

 

Sok gyereknek megengedik, hogy estemég megnézze a tv-t, míg kisebb testvéreiket ágyba parancsolják. Ez lehet későbbb az irigykedő személyiség kialakulásának alapja

 

A fejlődéslélektannal foglalkozó kutatók megállapították, hogy a gyerekek kétéves koruktól kezdve kezdenek el irigykedni. Ebben a korban alakul ki az éntudat és annak képessége, hogy összehasonlítsuk magunkat másokkal, és felismerjük az igazságtalanságokat. Ezeket általában hangosan szóvá is teszik. Később kialakulnak olyan viselkedési minták, amelyek nem engedik meg, hogy az illető kimutassa irigységét, inkább úgy próbálja meg feldolgozni azt, hogy a másik embert leértékeli. A másik kerékpárja például sokkal csúnyább, mint a sajátja, vagy amit a másik tud, azt ő sokkal jobban, szebben tudja. 

 

 

Nem érhetünk el mindent az életben

Általános érvényű szabály, hogy aki irigykedik, megalázza magát az előtt, akire irigy – az önértékelés zavaráról van szó. Sokan ugyan tudatában vannak előnyös tulajdonságaiknak, de ezeknek túl csekély jelentőséget tulajdonítanak. Van azonban mindennek egy másik aspektusa is. Sokan az irigység tárgyát túlértékelik. Például úgy gondolják, ha gazdagok lennének, akkor automatikusan boldogok is. A tudomány azonban bebizonyította, hogy az ember minden anyagi jellegű dologhoz, legyen az bármely hőn áhított dolog, legkésőbb három hónap elteltével hozzászokik. Ennek következményeként a személyes boldogságérzet ismét a korábbi szintre esik vissza. Ugyanez érvényes a vágyott foglalkozásokra, állásokra is. A kutatások szerint a boldog karrieristák rövid idő alatt megszokják új állásukat. Ezt követően semmivel sem boldogabbak, mint azok, akik nem kapták meg a hőn áhított állást.

 

Az irigység fontos tényezője, hogy az ember túlságosan másokra koncentrál. Ahelyett, hogy azt látnánk, mink van, arra figyelünk, amit nem sikerült megszereznünk. Az irigység valójában háború, amit saját magunk ellen viselünk. Az irigység érzését csak akkor győzhetjük le, ha megváltozik saját magunkról alkotott képünk, saját magunkhoz fűződő viszonyunk, és megtanuljuk elfogadni magunkat. Meg kell tanulnunk saját magunkat, életünket és korlátainkat elfogadnunk. Banálisan hangzik, mégis érdemes a következő mottót elfogadnunk: „Az életben nem érhetünk el mindent.”

 

 

Az irigység különböző arcai

Prof. Rolf Haubl az irigység négy alapvető formáját különbözteti meg. Ellenséges, károsító hatású irigység: Az irigység eme formájánál a bosszúság áll az előtérben. Az illető látja, hogy a másiknak valami olyasmije van, aminek ő nincs birtokában. Ezért megpróbálja a másik örömét elrontani. Ez akár oda fajulhat, hogy szándékosan tönkretesz, elpusztít bizonyos tárgyakat.

 

Depresszív-bénító irigység: Ebben a formában a bánat dominál. Az illető arra figyel, amije a másiknak van, és úgy érzi, hogy ő soha nem fogja azt elérni, megkapni. Ugyanakkor nem képes elszakadni a vágy tárgyától és állandósul benne fájdalmas vágyakozás érzése.

 

A becsvágyó-stimuláló irigység: Ez a forma akár pozitív hatású is lehet. Itt a jelszó: „Ezt én is megszerzem.” A másik példaképpé válik, aki arra ösztönzi az irigykedőt, hogy utolérje vagy akár le is hagyja a vetélytársat.

 

Felháborodott-igazságosztó irigység: Az irigykedő azon morfondírozik, vajon az, aki gazdagabb, jogosan vagyonosabb-e, megdolgozott-e a vagyonáért. Vagy esetleg több a vagyona, mint amit „kiérdemelne”, amit az illető „illegitimnek” értékel.

 

Annak belátása, hogy nem vagyunk hajlandók megfizetni egy bizonyos árat, noha képesek lennénk rá (ha mégoly nagy erőfeszítések árán is), nem szégyen, hanem értékes felismerés. Ugyanis segít felismerni saját óhajainkat.  Lehet, hogy valami egészen másra vágyunk? Csak még nem találtuk ki, mire? Lehet, hogy nem is feltétlenül az kell nekünk, amit a másiknál látunk. Ha követjük ezeket a megfontolásokat, megindulhatunk a fejlődés útján.

 

Még ha teljesült is a karriervágy, ettől még nem feltétlenül leszünk elégedettebbek

 

Az irigység annak jele, hogy valamilyen vágy szunnyad bennünk, valami, ami megérdemli, hogy felfedezzék és napvilágra hozzák. Az ilyen érzések meghatározott irányt adhatnak tetteinknek. Ezt és azt kell tennem, erre kell törekednem! Így jobbá tehetem az életemet! Az irigység mindig szembesít bennünket a kérdéssel, hogy mit akarunk az életünkkel kezdeni. Ilyen módon megnyilvánulnak kívánságaink és igényeink, amelyeket eddig elfojtottunk magunkban. Lehet, hogy eddig csak olyan igényeknek és elvárásoknak feleltünk meg, amelyeket mások állítottak elénk: a szülők, a gyermekeink vagy barátaink? Közben pedig teljesen figyelmen kívül hagytuk saját vágyainkat, igényeinket.

 

 

Találjuk meg azt, amiben örömünket leljük!

Pszichoanalitikai munkám során tapasztaltam, hogy az irigykedésre hajlamos embereknél gyakran hamis énkép alakul ki – magyarázza prof. dr. Rolf Haubl, a Frankfurti Sigmund Freud Intézet vezetője. – Olyan helyzetekben nőttek fel, amelyekben elvárásokat támasztottak velük szemben. Olyan teljesítményigényeknek kellett megfelelniük, amelyek nem bensőjükből fakadtak. Soha nem volt alkalmuk megtalálni azokat a dolgokat az életben, amelyekben örömüket lelik, kipróbálni, megtapasztalni természetes vonzódásaikat. Ezért érdemes feltenni a kérdést, hogyan lesz a negatív irigység érzésemből pozitív vágy, ami arra sarkall, hogy beteljesítsem kívánságaimat? És: milyen kívánságaim vannak egyáltalán?”

 

 

Hogyan szabaduljunk meg az irigységtől?

•Fogjuk fel az irigységet az önreflexióra irányuló kihívásként.
•Ellenőrizze, van-e reális esélye elérni azt, amit a másikban irigyel.
•Ne maradjon meg az irigység érzésénél – vonjon le következtetéseket!
•Tanulja meg elfogadni azt, hogy nem lehet az élet minden területén a csúcson. Senki nem tökéletes!
•A boldogságot ne azonosítsa a fogyasztással. Az elégedettség érzése belülről fakad.
•Találja meg, mit akar az élettől! Igyekezzen változtatni azon, amitől elégedetlen.

 

Mi történik a testünkben, ha irigykedünk? Ismerős lehet a mondás: belesápadt az irigységbe. Valóban ez történik. A tartós és erős irigység érzésének hatására a véredények összehúzódnak, a vérnyomás emelkedik és megnő vérünkben az adrenalin szintje.

 

Ráadásul minél inkább ráismer valaki magában az irigységre, annál rosszabb pszichés állapotban van. Statisztikailag kimutatható az összefüggés az irigység és a depresszió között. A krónikus irigykedő, akit folyamatosan a negatív, agresszív és destruktív gondolatok uralnak, folyton dühös és bánatos. A következmény gyomorpanasz, szívdobogás, alvászavar lehet. Aki nem tud kitörni a negatív érzések fogságából, valóban tönkreteszi saját életörömét.

 

A férfiak inkább kifelé, a nők inkább befelé figyelnek. A nők általában akkor szomorúak és  levertek, ha kevesebbjük van valamiből. A férfiak pedig inkább saját magukra haragszanak. A szomorúság passzív hozzáállás: kénytelelen- kelletlen elfogadjuk, hogy valami vágyott dologról le kell mondanunk. Aki azonban saját magára dühös, ha valamit nem kap meg, aktívan haragszik. Ugyanis nem törődik bele a ténybe, hanem többet akar magából kicsikarni.

-vörös-
XVI. évfolyam 11. szám

Címkék: irigység, pszichoterápia, rosszindulat

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.