Psziché

Szerelemtől a szeretetig

Hogyan segíthet az én megszüntetésében a szerelem?


 Olyan emberbe szeretünk bele, akiről a tudattalanunk (a partner tudattalanjával való kommunikáció alapján) úgy gondolja, hozzá fog minket segíteni ahhoz, hogy lelkileg növekedjünk, érjünk és egésszé váljunk

 

"Szerelemből házasodtunk össze, most mégis úgy tűnik, minden összetört." Sokan el sem tudják képzelni, hová vezeti majd el őket a szerelem, amely egyfelől a legnagyobb boldogság lehet, másfelől borzasztó gyötrelmek forrása. A szerelem fájdalmainak megtapasztalása azonban kikerülhetetlen lépés, és nagyban hozzájárulhat a személyiség fejlődéséhez.

 

Amikor beleszeretünk valakibe, először a szerelem lenyűgöző, lélegzetelállító tulajdonságait éljük át. Valósággal kivirágzunk, hogy valaki szeret minket, és mi is mély szerelmet érzünk iránta. Kezdetben a partner másságát önnön személyiségünk kibővüléseként és kiegészüléseként fogjuk fel. Az, hogy ez a különbözőség kihívást és elbizonytalanodást is jelenthet, ebben a szakaszban még nem tudatosul.

 

Amikor valaki az idealizálás időszakán túljutva elkezdi felfedezni partnere valódi tulajdonságait, mindketten azzal a veszéllyel néznek szembe, hogy erősebbé válik bennük a meg nem értés érzése, amelytől mindketten elhatárolódnak, és ezzel egyre inkább polarizálódnak. Éppen ezért mindannyiunknak tisztában kell lennünk azzal, hogy ami ebben a szakaszban olyan fájdalmas, az elsősorban a saját gyerekkorunkból, az elnyomott és lebecsült dolgokból származik. Nem szabad egyedül a partnert okolni a feszültségért és a diszharmóniáért.

 

A tréfás mondás szerint a szerelem az, amikor közösen próbálunk megoldani olyan problémákat, amelyekkel egyedül nem kellett volna szembenéznünk. Mert tudattalanul is abba az emberbe szeretünk bele, aki egy régi fájdalommal ismertet meg minket.

 

Az emberi lét egyik fontos aspektusa a lelki növekedés folyamata, és a partnerkapcsolatok ebben központi szerepet játszanak. A szerelembe esés érzése elindít egy olyan öntudatlan folyamatot, amely egy idő után tudatos szinten is láthatóvá teszi a lelki házi feladatot, amelyet meg kell oldanunk ahhoz, hogy előrejussunk önnön fejlődésünk útján, és ezzel a partnerkapcsolatot is lehetővé tegyük és továbbfejlesszük.

 

 

A lelkünk azt akarja, hogy épek és egészségesek legyünk

Ezen kívül olyan emberbe szeretünk bele, akiről a tudattalanunk (a partner tudattalanjával való kommunikáció alapján) úgy gondolja, hozzá fog minket segíteni ahhoz, hogy lelkileg növekedjünk, érjünk és egésszé váljunk. Ez a folyamat akkor válik lehetségessé, ha észleljük és integráljuk lényünk árnyoldalait, az elnyomott és háttérbe szorított dolgokat. Lelkünk arra törekszik, hogy ép és egészséges legyen. A szerelem megteremti az életigenlés, az optimizmus és a szabadság atmoszféráját, amennyiben előhívja tudattalanunk rejtett erőit. A szerelemben elkezdjük levetni az álarcainkat.

 

A szerelem a lélek szülési fájdalmain keresztül az egésszé válás, az individuáció nehezebb útját járja. Nem arra szolgál, hogy gyermeki meghittségben örökké boldoggá tegyen minket, hanem arra, hogy hozzájáruljon a meg nem oldott struktúrák gyógyulásához és ezzel az én megszületéséhez. A partnerkapcsolat mindannyiunk számára a másik meg nem oldott gyerekkori tapasztalatainak projekciós felületeként szolgál. Elvégre ki mással szemben merne a tudatunk elnyomott lelki részeket végre napvilágra hozni, ha nem azzal az emberrel szemben, akitől azt reméljük, szeretetben elfogad minket, még akkor is, ha közben megterheljük őt a saját családunkból származó hasonló problémáinkkal?

 

A baj csak az, ha a partnernek ezeket a lelki fájdalmakat úgy prezentáljuk, mintha ő lenne az oka és ezzel ő lenne értük a hibás. Bár a partner többnyire valóban szerepet játszik egy-egy adott érzelem kiváltásában, de az érzelmi reakció hevessége olyan régi energiát tartalmaz, amelynek az oka a gyerekkori múltban vagy a rokonságban rejtőzik. Egy partnerkapcsolatban az ilyen túlreakció fontos jelzés, és arra kellene ösztönöznie, hogy a pár közösen kezdje el keresni a társ családi dinamikájából származó tudattalan motívumokat, szorongásokat és vágyakat.

 

A párkapcsolati problémák családterápiás feldolgozásában nemcsak az érintett gyerekkora után kell kérdezősködni, hanem a szülők sorsa után is. Az ilyen problémák esetén ugyanis dupla érzelmi eltolódásról van szó: a szülők elnyomott érzései a gyerek lelkében landolnak, amelyeket aztán kivetít a partnerére. A következő tanácsok mindenkit hozzásegítenek ahhoz, hogy jól működő felnőtt-partnerkapcsolatot alakíthasson ki, és megkönnyíthesse partnere életét.

 

 

A partnernek adott visszajelzés révén önmagunkat is megismerhetjük

A szerelem ajándék, közös küzdelem és képesség a lemondásra. Az egészséges szerelemben a szerelembe esés szakasza után képesnek kell lenni a konstruktív vitára. Nyíltan kell beszélnünk az igényeinkről, miközben tisztában kell lennünk azzal, hogy nem minden vágyunk teljesül. A partnert semmi nem kötelezi arra, hogy minden kívánságunkat teljesítse.

 

Fontos az is, hogy megbeszéljük a zavaró magatartásmintákat, mert a partner visszajelzéséből tudja csak megismerni magát a másik és továbbfejlődni. Ezzel szemben sok harcedzett házaspár mindig tovább próbál munkálkodni a másikon, mivel úgy vélik, végső soron ki tudják alakítani az ideális partnert. Akiben sok gyerekkori hiány él, az gyakran próbálja a másikat szülőpótlékszerepbe kényszeríteni, hogy némi kárpótlást kapjon a gyerekkoráért. Idővel azonban ki kell fejlesztenünk azt az érzéket, amellyel felfogjuk, mely területeken kell elfogadnunk a másikat olyannak, amilyen. A szerelemnek szüksége van a lemondás képességére is.

 

A szerelem igényli a polaritást a közösség és a különbözőség között. A sok közös vonás mellett mindkét partnernek foglalkoznia kell a saját, külön érdeklődési területeivel, és persze a saját barátaival is. Meg kell tanulnunk, hogyan őrizzük meg az önállóságunkat a szerelmen belül.

 

A szerelemnek szüksége van az egyensúlyra az önmeghatározás és az odaadás között. Ha az egyik partner fixálódik egy szerepben, az egészségtelen csapdákat rejt. Mindenkinek szabad erősnek vagy gyengének lennie, vigasztalni a másikat vagy távolságot tartani. Különben az egyik menthetetlenül gyereki szerepet tölt majd be, a másik pedig a túlterhelt szülővé válik.

 

A szerelem igényli a helyes rangsort. Egészséges önszeretet nélkül nincs partnerszeretet. A szerelmi kapcsolatot ápolni kell és védeni egy harmadik behatolásától, legyen ez bár a szülő, a főnök, a munka vagy éppen a saját gyerekek. Elsőször a szerelem van ott, és csak utána születnek meg belőle a gyerekek.

 

A partnerkapcsolat megalapozása a "szülők elárulását" igényli. Minden egyes új család kifejleszti a saját értékrendszerét és rituáléit, amelyek függetlenek a két partner eredeti családjától. A pár szülei ezeket a "szülési fájdalmakat" gyakran úgy élik át, hogy a gyerekük elhagyta őket, és ezzel megkérdőjelezte a saját családját vagy az ő személyiségüket. Különösen nehéz az együttélés, ha több generáció él egy fedél alatt, ha hiányzik a képesség arra, hogy nemet mondjunk és világos határokat húzzunk. A pár nem találhat igazán egymásra, ha nem tanulják meg mindketten, hogyan mondjanak nemet a saját szüleiknek, és hogyan juttassák kifejezésre saját gondolkodásuk és akaratuk különbözőségét.

 

 

Tiszteljük a másságot és kommunikáljunk nyíltan

Vegyük észre és figyeljünk a különbségekre: az egészséges partnerkapcsolat alapja, hogy el tudjuk viselni és tiszteljük a különbségeket, valamint képesek legyünk a kompromisszumokra. A szerelemhez hozzátartozik a másság elismerése, különben túlzottan a tulajdonunkká akarnánk tenni a másikat.

 

A kommunikáció nyíltsága, a visszajelzések fontosak:

• Az értéket elismerő visszajelzések (köszönet).

• Odafigyelés és kibeszélés.

• Konstruktív kritika énüzenetekkel a saját életünkre és igényeinkre vonatkozólag.

• Tisztességes vitamódszerek, lemondás a másik lebecsüléséről, megsértéséről és az általánosításról.

• A különbözőség elfogadása és tisztelet.

 

Az érzelmek nyílt kicserélése hozzásegít ahhoz, hogy életben tartsa a kapcsolatot.

Az érzelmek hevessége ne vezessen destruktív vitamagatartáshoz, hanem koncentráljon a mondatok tartalmára. Óriási különbség, hogy a szavaink önmagunkról hordoznak-e információt, vagy a másikat támadják és becsülik le.

 

A saját személyiségfejlődésen végzett munka hozzásegít a terhek leépítéséhez. Ez a munka a következőket foglalja magában:

• A múlt integrálása: családfa felállítása, családi fotóalbum, elhatárolódási gyakorlatok, a megoldó szerepének feladása, megtanulni egyedül lenni, nemet mondani, búcsúlevelet írni a szülőknek.

• Felismerni az elhatárolódásokat/megvetést a rokonsági rendszeren belül ("fekete bárány"). Az ezekkel a személyekkel való tudatos együttérzés segít megoldani tudattalan identifikációnkat.

• Elbúcsúzás a halottaktól és elengedésük.

• Saját kompetenciánk és képességeink bővítése.

• Időben szakszerű segítséget kérni: a projekciók felismeréséhez egyéni vagy inkább párterápiát kérni, gyászmunka családi szerkezettel vagy kapcsolati fitneszcsoporttal.

 

 

Szeretve lenni annyit jelent, jó helyet kapni egy másik ember szívében

 

 

Adjunk időt és teret a szerelmi kapcsolatnak

Fejlesszünk ki rituálékat, gesztusokat és hagyományokat! Hogy a pár számára mindig tudatos maradjon egyediségük és kapcsolatuk ereje, bizonyos időt és teret kell elkülöníteni erre a célra. Ilyenkor nemcsak a szerelmet ünnepelhetik, hanem kialakíthatják az üdvözlés és az elbúcsúzás szertartását, valamint a mindennapok kereteit.

 

Minden hosszabb kapcsolatban kifejlődik a szerelembe esés időszaka után a "mindenki ellen" érzése, még akkor is, ha a másik végül másnak bizonyult, mint partnere eredetileg gondolta. Az igazi szerelemhez mindenekelőtt hozzátartozik a másik tisztelete, különbözőségében is. A hűség ebben az értelemben azt jelenti, hogy ragaszkodunk ahhoz, ami valóban érték, és közös jövőt teremtünk. Az olyan összekötő elemek, mint a gyerekek, a közös élmények, értékek, víziók, közös barátok és együtt átélt nehéz időszakok szükségesek ahhoz, hogy megerősítsék a kapcsolatot. Ha valóban képesek vagyunk valamit tenni a másikért, csak akkor beszélhetünk valódi szeretetről.

 

 

Egy szerelmi kapcsolat szakaszai

A szerelembe esés és az idealizálás időszaka
A másikról alkotunk magunknak egy olyan képet, amely megfelel az igényeinknek és a vágyainknak – elsősorban annak a kívánságunknak, hogy valaki szeressen bennünket. Egyidejűleg vakon elmegyünk minden olyan elem mellett, amely nem illik ebbe a képbe.


A polarizáció időszaka
Egy bizonyos idő után a szituációt reálisabban érzékeljük: a másikról kiderül, hogy horkol, csámcsog evés közben, és hangosan nevet a legbutább vicceken is. Ilyenkor polarizálunk és csalódottan leértékeljük a partnert. Gyakorivá válnak a viták és az agreszszív megnyilvánulások.


Az integráció időszaka
Hogy ezt a szakaszt egyáltalán elérjük-e, az attól függ, sikerül-e felismernünk saját gyenge pontjainkat és hibáinkat, valamint gyerekkori sérüléseinket és vágyainkat, illetve sikerül-e ezeket nem kivetíteni a partnerre, és képesek vagyunk-e együtt élni a másikkal minden hibája ellenére. Ehhez sok empátiára van szükségünk, csak akkor tudjuk az ellentmondásos tulajdonságokat beépíteni egy pozitív képbe. A partnert tehát nem tökéletesnek látjuk, hanem szeretetre méltónak. A kölcsönös beleérzés teremt szeretetet a szerelemből, és így alakulhat ki a közelség és a távolság egyensúlya.

- emel -
XV. évfolyam 5. szám

Címkék: önismeret, párkapcsolat, szerelem, szeretet

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.