Psziché

Szerelmi szenvedések

A féltékenységtől a félrelépés menedzseléséig

Ha szerelmesek vagyunk valakibe, nagyon gyorsan szembetalálkozunk ősi szorongásainkkal, mihelyst megérezzük a szerelem törékenységét. Ilyenkor a szeretethez olyan érzések társulnak, mint a birtoklási vágy és a féltékenység. Bár ezeket az érzéseket általában egy adott helyzet idézi elő, de tovább erősítik azok a gyerekkori élmények, amelyekre akkoriban nem találtunk megoldást. A probléma lényege abban rejlik, annak idején képesek voltunk-e egészséges "lelki bőrt" kifejleszteni.


 

Vegyük annak a nőnek a példáját, aki ugyan szereti a férjét, mégis évek óta szerelmi háromszögben él. Ha egy pillantást vetünk a gyerekkori történetére, máris megtaláljuk magatartásának magyarázatát: a nagyszüleinél nőtt fel, főként az apjához nem fűzte túl szoros kapcsolat, a nagyapja azonban mindig elérhető volt. Jelenlegi életében gyerekkora mindkét meghatározó férfialakja megtalálható: a férje, aki mindig elérhető, és a nős szeretője, aki nehezen közelíthető meg. Ez utóbbival kapcsolatban az asszony részben átéli gyerekkori, apja utáni vágyakozásának beteljesülését, hiszen legnagyobb gyerekkori szerelme nem az elérhetőre, a férjére, hanem az elérhetetlenre irányul. Ezért olyan stabil ez a háromszögkapcsolat már évek óta. Ugyanakkor megmarad a nő gyerekkori kisebbségi érzése, csak új alakban, méghozzá abban a formában, hogy belsőleg szétszakítja a "soha nem vagyok benne teljesen egy kapcsolatban" érzés miatti bűntudata.

 

A szerelem arra kényszerít minket, hogy mélyen a bensőkbe nyúló gyökereket alakítsunk ki, és szilárd támaszra leljünk. Csak ekkor képes arra egy kapcsolat, hogy szabadon alakuljon. És csak ez a szabadság adja meg a kapcsolatnak azt a lehetőséget, hogy benne mindkét fél elegendő levegőhöz jusson.

 

 

A be nem teljesülő gyerekkori igények erősítik a sebezhetőséget

Azok az emberek, akikben be nem teljesült gyerekkori vágyak és elnyomott gyászérzések élnek, nagyon intenzíven tudnak szeretni, mivel a partner iránti érzelmükbe belevegyül a gyerekkori vágyakozásuk egy el nem érhető szülő iránt. A partner ilyenkor egyfajta gyerekkori hiányt tölt be.

 

A hiányzó szülői szeretetet azonban a partnerkapcsolat csak részben tudja pótolni, különben a partner úgy fogja érezni, túlzott elvárások nehezednek rá. Ehelyett inkább el kell végezni a gyászmunkát, hogy megszabaduljunk a gyerekkori terhektől, és nyitottan fogadjuk a felnőttkori partnerkapcsolat lehetőségét. Ha ez nem történik meg, a partnert mindig projekciós felületnek használjuk majd a gyerekként el nem ért szülő pótlékaként. Ezért neki fog jutni mindaz a harag és megvetés, amit kisgyerekként a hiányzó apa vagy anya iránt éreztünk, csak elnyomtunk. Mivel a "kinyújtott belső vágyakozó kézzel" élő emberek többnyire nem tanulták meg védekezésképp körülzárni magukat "lelki bőrrel", a konfliktusokban különösen sebezhetők, és ezért ők maguk is nagyon sértő és megsebző módon tudnak viselkedni.

 

Aki nem látja át egy ilyen partnerkapcsolatnak a dinamikáját, azt az a veszély fenyegeti, hogy gyerekkori sorsa megismétlődik: újra olyan családi szituációt teremt majd, amely folyamatosan frusztrálja és megsebzi, illetve amelyben végül elhagyják. Az érintett általában csak akkor kér segítséget, amikor a fájdalmai elviselhetetlenné válnak. Ilyenkor terápia szabadíthatja meg a problémás magatartásminták megismétlésétől - vagy az illető rendkívüli módon megkeményedik, és végül teljesen alkalmatlanná válik a valódi szeretetre és bizalomra.

 

A kisebbségi érzés romboló hatású lehet

A szülő korai elveszítése nemcsak nagy vágyakozást vált ki, hanem kisebbségi érzéseket is. Az ilyen emberek különösen erőteljes szerelemre képesek. Egy idő után azonban felbukkan az a félelem, hogy a szeretett személyt - ahogyan régebben - megint csak elveszítik, mivel az nem tartja őket szeretetre méltónak. Ez a félelem bizalmatlansággal és féltékenységgel párosulhat, és ezzel a kölcsönös értékvesztés ördögi köre alakul ki. A súlyos kisebbségi érzésektől szenvedő emberek azt akarják megkapni a partnerüktől, amit gyerekkorukban elmulasztottak. Ezzel a másikat belekényszerítik egy olyan apa- vagy anyaszerepbe, amit az illetők túl nagy tehernek éreznek. A kisebbségi érzés tehát végső soron szétrombolhatja a partnerkapcsolatot. Az az igény, hogy a másik lelki táplálékot és támaszt adjon, erőteljes különbséget eredményezhet a partnerek között. Ez a struktúra a szülő-gyermek kapcsolatnak felel meg, amely az elváláson, a gyereknek a szülőtől való elszakadásán alapul, ez pedig aktivizálja az elválási energiákat.

 

 

 

A kisebbségi érzés erős féltékenységet is eredményezhet. Ha valaki önmagát sem birtokolja, mivel saját személyiségét annak erősségeivel és gyengeségeivel alig volt még képes felfedezni és kibontakoztatni, akkor ennek a lelki vákuumnak a kitöltésére egy másik ember birtoklásával tesz majd kísérletet. Mivel gyerekként kevéssé vettek róla tudomást, nem tanulta meg önmagát érzékelni és tisztelni. Ezért később egy másik embert akar arra kényszeríteni, hogy állandóan és kivétel nélkül tudomásul vegye őt. Ugyanakkor kizárólag egy kisgyereknek van joga ahhoz, hogy egy másik embert teljesen "birtokoljon", tudniillik a saját anyját. Egy felnőtt szerelmi partner e kisajátítás és kontroll ellen védekezni fog, és előbb-utóbb visszahúzódik.

 

 

Féltékenység: konkurencia a szerelmi kapcsolatban

Aki gyerekként azt élte át, hogy a szülei valamelyik testvérét előnyben részesítik vele szemben, felnőttként az is rendkívüli féltékenységgel viszonyulhat a házastársához. Különösen hajlamosak erre az úgynevezett szendvicsgyerekek, akik egy idősebb és egy fiatalabb testvér között születtek, mivel már kiskorukban felteszik önmaguknak a kérdést, miért is jut nekik a többieknél kevesebb figyelem. Ha a gyerekek nagyon kicsi időközökben követik egymást, akkor a mindenkori idősebb gyerekek is súlyos féltékenység-problémakörrel szembesülhetnek: egy kisebb testvér születése már korán kiváltja a félretoltság érzését, amit anyjuk elvesztéseként élnek át, és ez életük legfontosabb szeretetkapcsolatának lerombolását jelenti. Egy kapcsolatban a féltékenység mögött ritkábban rejlik valós indok, sokkal inkább arról van szó, hogy szeretnék, ha a másik jobban szeretné őket.

 

A felnőttkori féltékenységet kiválthatja egy kisebb mértékű elhanyagoltságérzés is, amikor az illető gyerekként elveszítette vagy nem tudta elérni az általa jobban szeretett szülőt, például ha egy kisfiú korán elveszíti az édesapját.

 

A súlyos bizalmatlanságban és féltékenységben szenvedő emberek valóban nagyon sokat tesznek azért, hogy kontrolltörekvéseikkel elűzzék a másikat. Tudattalanul azért teszik mindezt, hogy megismételjék gyerekkori sorsukat. Csak amikor a régi fájdalmat feldolgozták és kialakult egészséges önértékelésük, akkor lesznek képesek normális párkapcsolat kialakítására. Gyakran előfordul azonban, hogy a régi féltékenység egy új kapcsolatban újra előkerül, hogy ott újra felépítse a régi, gyerekkori fájdalmas helyzetet.

 

Sok embernél a gyerekkorban be nem teljesedett vágyakozó szeretet olyan szerelemben mutatkozik meg, amely házasságon kívüli kapcsolatot eredményez, anélkül azonban, hogy az illető fel akarná bontani a házasságát. Azok az emberek, akik mindig házas partnert keresnek, családjuk különleges pszichikai mintáját viszik tovább. Egy olyan nőnél, aki folyton a szerető, a harmadik szerepkörében találja magát, annál az apja élete minden területén éreztette a befolyását, mindenbe beleszólt, nem tartotta tiszteletben a kislány személyiségének határait. Így a nő gyerekkorában nem fejlesztette ki "lelki bőrét", nem tanulta meg, hogyan húzza meg a határait, hogyan védje meg saját magát, ezért képtelen elviselni a partner állandó jelenlétét, aki számára a mindenhol jelen lévő apját jelképezi. Ezért szeret bele mindig nős férfiakba, akiknek megvan az az előnyük, hogy nem lesz kiszolgáltatva uralkodói igényeiknek.

 

A hűtlenség mély szakadást eredményez a kapcsolatban

Ha valaki megtudja, hogy a társa hűtlenkedett, akkor a kapcsolatban súlyos krízishelyzet áll elő. A kizárólagosságra törekvő partnerkapcsolatban egy harmadik felbukkanása az egyik legsúlyosabb lelki csalódás és bizalmi válság kiváltója. Ha azonban jól feldolgozzák a kalandot, az sok tanulsággal szolgálhat az előttük álló fejlődési lépésekről. Például az eredeti kapcsolatnak több figyelmet szentelhetnek, aminek hiánya nyilvánvalóan részben felelős volt a félrelépésért. Jó szándékkal, igyekezettel és kellő energiával az eredeti kapcsolat elmélyíthető. Ki kell beszélni, amit az ember érez, odafigyelni arra, amit a másik mond, késznek kell lenni a kompromisszumokra, és aztán újra nyugton hagyni a másikat. A pozitív hozzáállás és a közös munka újra megerősíti és távlatot ad a kapcsolatnak.

 

A félrelépés kihívást jelent arra nézve is, hogyan bánik egymással a két fél. Itt a lehetőség arra, hogy a különbségeket egyértelművé tegyék, új, közös célokat találjanak, új prioritásokat állapítsanak meg, és megtanulják, hogy egy kapcsolatba újra és újra be kell fektetni. Ha mindkét partner hajlandó rá, akkor azok a problémák, amelyek a félrelépéshez vezettek, közösen megoldhatók, de ehhez nemritkán évekre van szükség. A központi kérdés az, hajlandók-e időt szánni önmagukra és egymásra.

 

A félrelépés nem jelenti feltétlenül a kapcsolat végét. A kapcsolat „eltört vázája” újra összeragasztható, adott esetben párterápia segítségével, és a helyzet jobb lesz, mint valaha volt

 

A feladat együtt érzően elismerni a másik szenvedését, a gyászt mindkét oldalon feldolgozni, a saját felelősségüket elismerni, újra bizalmat szavazni a másiknak, és végül megtanulni, hogyan adhatják meg a tiszteletet önmaguknak és a másiknak is. Ha viszont valaki nem képes arra, hogy hosszú távon kibéküljön a másikkal és újra bizalommal forduljon felé, bár a másik készségesen viszonyul hozzá, az többé nem ad esélyt a kapcsolatnak és a szeretetnek. Számára a bosszú és a morális felsőbbrendűség tűnik fontosabbnak.

 

Mi segít?

1. Nézzük meg a szüleink házasságát: Mit csinálnék másképp, mit hasonlóképpen? Hol ismételtem meg öntudatlanul a szüleim házasságának problematikus pontját a sajátomban?

2. Mindkét szülőmet alapvetően és ugyanolyan módon tisztelem?  Különbözik-e az apámhoz és az anyámhoz való viszonyulásom az érzelmi kötődés vagy a tisztelet jellegében? Van-e velük kapcsolatban olyan veszteségem, ami tudattalan vágyakozást táplál?

3. Gyerekként vagy később fenyegetett-e az a veszély, hogy önmagamat belsőleg az apám vagy az anyám fölé helyezem? Gyerekkoromban a szüleimmel kapcsolatban átéltem-e végzetes terhelést vagy túlzott kihívást? Milyen elnyomott érzéseket vettem át a szüleimtől? Szendvicsgyerek voltam? (Egy fiatalabb és egy idősebb testvér közé beágyazva, a legféltettebb stb.) Vannak-e a partnerkapcsolatomban polarizált fixálódott szerepek? (Gyerekszerep, szülőpótlék.)

4. Volt-e a rokonságban valaki, akit elhallgattak, kiközösítettek, lenéztek? Megvetek-e valakit a szüleim rokonságában? Volt-e olyan korábbi partnerem, akihez így viszonyult a családja?

5. Tudatosan észlelem-e a partnerem különbözőségét? Mi az, ami idegesít, ami tetszik, amit kiegészítésnek vagy kihívásnak tartok? Mi érthetetlen számomra? Van-e olyan vonása, amitől félek, ami elfogadhatatlan vagy érthetetlen a partneremben? Hol érzek kísértést arra, hogy belsőleg a másik fölé helyezzem magam, és lenézzem?

6. Félelem és öntudatlanság. Megpróbálom-e elviselni a szorongást, a tehetetlenséget, a bizonytalanságot, a meg nem értettséget?

7. Szeretet és tisztelet. Ki tudom-e mondani teljes őszinteséggel: Szeretlek és tisztelem a különbözőségedet?

 

Hogyan bánjunk a félrelépéssel?

Ha szerelmi kapcsolatba keveredünk egy harmadik emberrel, nem tanácsos túl gyorsan, elhamarkodottan dönteni. Ameddig kétségeink vannak, tanácsosabb az eredeti kapcsolatunkban maradnunk, és abba is energiát fektetnünk. A sikeres együttélés ugyanis többet igényel szeretetteljes érzéseknél. A boldog és jó együttélést olyan tényezők segítik elő, mint a hasonló családi háttér, a hasonló személyes fejlődés vagy szociális örökség. Éppen ezért tanácsos feltenni a következő kérdéseket: Szólnak-e reális és mértékadó indokok amellett, hogy új kapcsolatba kezdjünk? Az új kapcsolatnak van-e közös alapja? Az új partnerünkkel van-e közös érdeklődési területünk, azonosan vélekedünk-e a világ dolgairól?

 

Ha úgy választunk szeretőt, hogy az eredeti kapcsolatunk valaha kielégítő volt, akkor különös óvatossággal kell eljárnunk. Egy partnerkapcsolatban számos krízishelyzet szükségszerűen jelentkezik, amelyek hozzájárulnak a kapcsolat elmélyítéséhez és továbbfejlődéséhez. Egy új kapcsolatban fennáll annak a veszélye, hogy újra megismételjük az előzőben elkövetett hibákat. Éppen ezért tanácsosabb a már meglévő, régi partnerünkkel újdonságokkal kísérletezni vagy párterápiában részt venni. A statisztikák szerint a régi kapcsolatukból kilépőknek mindössze 15 százaléka házasodik össze azzal, aki miatt szakított a régi társával.

- emel -
XV. évfolyam 8. szám

Címkék: féltékenység, hűtlenség, párkapcsolat, szerelem

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.