Psziché

Társfüggőség

A kihasználtság szenvedélye

Világszerte sok millió ember él társfüggőségben. Ez egyben azt is jelenti, az ilyen emberek a szenvedélybetegek nehézségeit fontosabbnak tartják a saját problémáiknál. A szenvedélybetegek többsége alkoholista és drogos. A társfüggők öntudatlanul is segítik a szenvedélybetegség fennmaradását, és közben szem elől veszítik a saját életcéljaikat


Ha a családban problémává válik az alkohol vagy más szenvedélybetegség, akkor minden hozzátartozó tehetetlenné válik. Bűnösnek érzik magukat és segíteni akarnak az érintett családtagnak. Ez odáig mehet, hogy saját maguk is szenvedélybeteggé válnak: társfüggővé

 

Számtalan történetet hallhatunk nőkről, akik a férjüktől mindent eltűrnek, a hatalmaskodását, az agresszivitását, az alkoholizmusát, hiába szenvednek elviselhetetlenül. A szenvedélybeteggel együtt élő, diszfunkcionális családban mindenki megtalálja a maga szerepét, a gyerekek gyakran szenvednek figyelemhiányos tünetegyüttesben. A gyerekek esetében a magatartászavar nem más, mint segélykiáltás. Ezt felismerve az anya is eljuthat olyan terápiás csoportba, ahol hasznos tanácsokat kap, illetve a többi sorstárstól olyan erőt, amelynek segítségével megváltoztathatja társfüggőségét. A változás apró lépésekkel történik, hiszen ha az illető meg is próbálkozik a váltással, nehéz szabadulni a függőségtől, attól a gondolattól, hogy egyedül sem anyagilag, sem érzelmileg nem fogja tudni menedzselni az életét.

 

 

Hogyan keletkezik a társfüggőség?

A társfüggőség egyik jellemzője, hogy az illetők ragaszkodnak valamilyen szenvedélybetegséggel élő párjukhoz, és emiatt háttérbe szorítják a saját érdekeiket, a saját életminőségüket. A témáról könyvet író amerikai pszichoterapeuta, Anne Wilson Schaef szerint minden ember beleeshet a társfüggőség csapdájába, kortól, nemtől, bőrszíntől és szociális helyzettől függetlenül. A társfüggőség az attól való függőség, hogy kihasználják az illetőt. Erre a magatartásra leginkább a nők hajlamosak, mivel ösztönösen megérzik, kinek van szüksége gondoskodásra, és ezt meg is adják neki. A magatartás gyakran öntudatlanul is megismétlődik, például ha a részeges apa mellett felnövekvő nő olyan férjet választ, aki szintén alkoholista.

 

Az adatok szerint a szenvedélybeteg férfiak 90 százaléka mellett kitart a partnere, míg a szenvedélybeteg nők 90 százalékát magára hagyja a férje, a barátja. A nők számára mégsem könnyű döntés feladni a korábbi életet, és eldönteni, hogy önmaga alárendelése helyett inkább a válást választja. A társfüggő ugyanis szerelmi kapcsolatban él, és döntését az könnyítheti meg, ha felismeri, magatartásával önkéntelenül is támogatja a szenvedélybeteget alkoholizmusa, kábítószerezése, játékszenvedélye fennmaradásában. Ettől pedig a beteg tönkremegy.

 

A nőknél sokkal gyakrabban alakul ki a segítő szindróma, mint a férfikanál, és sokkal nagyobb mértékben hajlandók szenvedni szenvedélybeteg partnerük oldalán

 

A társfüggőség nem személyiségzavar vagy neurotikus betegség, vagy legalábbis csak nagyon ritkán párosul pszichikai betegséggel. Ám mivel az illető görcsösen ragaszkodik szenvedélybeteg társához, és közben szégyen és szorongás is gyötri, kényszerű módon szociális elszigeteltségbe kerül. Beteg párja mellett pedig lassan elveszíti a saját életét. Minél tovább marad ebben a helyzetben, annál nagyobb a kockázata annak, hogy pszichoszomatikus tünetek fejlődnek ki nála. Idetartozik a depresszió, a migrén, a hát-, váll- és nyakfájdalom, a légzésproblémák és az emésztőszervi bántalmak. Gyakoriak az alvászavarok, a magas vérnyomás és a fertőzésekre való fokozott hajlam. Idővel kiégettségi szindróma és mélységes kimerültség alakulhat ki, amely negatív beállítódással és szexuális zavarokkal párosul.

 

 

Gyakran a gyerekkori élmények is felelősek

A társfüggőség kialakulásának veszélye különösen nagy akkor, ha az illető családjában volt szenvedélybeteg. Egy német felmérés szerint az alkoholista férjjel élő nők 60 százalékának családjában előfordult a szenvedélybetegség. A társfüggők tehát gyerekkoruk óta hozzászoktak ahhoz, hogy megértik és elfogadják mások igényeit. A szenvedélybetegek családjára jellemző a hallgatás parancsa is, amely a barátokra és a családtagokra is vonatkozik. A társfüggő tehát azt tanulja meg, hogy

 

• nem beszélünk az érzéseinkről,
• nem mutatjuk ki az érzéseinket,
• erősnek, jónak és tökéletesnek kell lennünk,
• önzetlennek,
• és semmi esetre sem gyerekesnek!

 

Hogyan nyerhet valaki újra önbizalmat?

Az önsegítő csoportokban a társfüggők más érintettek segítségével tanulhatják meg lépésről lépésre, hogyan építhetik fel újra az önbizalmukat. Megtanulják, hogy többé ne vállalják mások helyett a felelősséget, hanem azt utalják vissza annak, akire épp tartozik. Ez hosszadalmas folyamat, hiszen aki már gyerekkorában azt tanulta meg, hogy a szülei helyett szülője legyen a testvéreinek, az korán megtanulja elnyomni a saját szükségleteit. A túlzott felelősségvállalással a család hősévé válik, és felnőttként szintén kényszeresen hajlamos lesz arra, hogy szenvedélybeteg partnert keressen.

 

A társfüggők számára az önsegítő csoport a saját életük felé vezető első lépés lehet

 

A pszichológusok tapasztalatai szerint akik gyerekkorukban ezt a „család hőse” szerepet játszották, azoknak 40 százaléka később szenvedélybeteg partnert választ. Sok társfüggő egy-egy ilyen kapcsolatban mégis úgy érzi, kudarcot vallott, ő is hibás azért, hogy a másik szenvedélybeteg, mert az illető leszoktatására szolgáló kétségbeesett erőfeszítései sikertelenek maradnak. A remény és a csalódás ördögi köréből nem tud kitörni, és ez felőrli.

 

Teszt: így ismerjük fel a társfüggőséget!

A társfüggőség belső érzés. Mindegy, hogy a következő kérdések közül hányra ad valaki igen választ, attól még érintett lehet.

 

• A társfüggők úgy változtatják meg a magatartásukat, hogy azzal mások elégedettek legyenek.

 

• A társfüggők felelősnek érzi magukat mások szükségleteiért, a sajátjaik rovására is. Mindent megtesznek, hogy a másikat boldoggá tegyék, annyira félnek az elutasítástól és attól, hogy a másik elhagyja őket.

 

• A társfüggőknek alacsony az önértékelésük. Ezt általában szorgos munkával és túlzásba vitt állandó tevékenykedéssel leplezik.

 

Ha a szenvedélybeteggel fenntartott kapcsolat családi erőszakba vagy napi fenyegetettségbe torkollik, legfőbb ideje segítséget keresni

 

• A társfüggők nem őszinték, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy az életük valamilyen módon „stabil” maradjon.

 

• A társfüggőket egyfajta kényszer hajtja. Azt hiszik, nincsen más választásuk.

 

 

Az első lépés: törjük meg a hallgatás parancsát!

A társfüggők többsége nincs abban a helyzetben, hogy felismerje saját magatartása kilátástalanságát. A gyógyulás azonban csak akkor lehetséges, ha elmozdulás történik megmerevedett kapcsolatában. Ha a társfüggő megtöri a hallgatás parancsát, azzal áttörést érhet el a szenvedélybetegnél is. Ezért nagyon fontos, hogy az érintetteket megszólítsák. Például így szóljon hozzájuk egy barátjuk: Még sose gondoltál arra, hogy segítséget kérjél? Fordulj tanácsadókhoz! Ne várjanak addig, amíg a szenvedélybeteg készen áll a terápiára, bármikor segítséget kaphat.

 

A társfüggőséget nem tekintik önálló betegségnek, a szakemberek alapvetően a szenvedélybetegre koncentrálnak, és nem jut figyelem a hozzátartozóknak. Holott elsőként őket kellene felvilágosítani arról, hogyan bánjanak megfelelően a szenvedélybeteggel. A társfüggő sikeres gyógyulásának kulcsa ugyanis nem a szenvedélybeteg betegségének legyőzésében rejlik, hanem sokkal inkább önmagában. Ha például hazudik a szenvedélybetegnek, akkor azzal csak azt éri el, hogy az illető úgy fogja érezni, nincs szüksége segítségre. A legjobb segítség tehát az, ha nem segít neki.

 

A szenvedélybetegek hozzátartozói könnyen elszigetelődnek, mert azt hiszik, senkinek nem szabad beszélniük a problémáikról

 
Ha valaki hosszú évek óta rosszul csinál valamit, akkor annak a szakemberek szerint a következő tanácsok segíthetnek:

 

• Szabaduljon meg attól a gondolattól, hogy rá tudja bírni a szenvedélybeteget arra, belássa a saját betegségét.
• Kerülje a végtelen vitákat, mondja egyszerűen azt: te így látod, én meg úgy!
• Ne szépítgessen, mondja ki nyíltan a véleményét.
• Ne tegyen semmit a szenvedélybeteg háta mögött. Ő amúgy is úgy érzi, minden oldalról nyomás nehezedik rá, ezért rendkívül bizalmatlan.
• Ne vállaljon hamis szolidaritást, ne fogadja el a mentegetőzést és a magyarázkodást.
• Ne próbálja meg elsimítani a szenvedélybeteg betegségének következményeit.
• A szenvedélybeteget csak olyan dolgokban segítse, amelyet az nem tud egyedül megoldani.
• Ne hozzon döntéseket a szenvedélybeteg helyett, hagyja, hogy ő vállaljon felelősséget saját magáért.
• Óvakodjon az ítélkezéstől és a bűnök áthárításától.
• Mutassa meg, hogy a szenvedélybeteget mint embert becsüli, de téves magatartását nem tűri el.
• Ne fenyegetőzzön olyan következményekkel, amelyeket úgysem fog betartani, legyen következetes.
• Törődjön a saját szükségleteivel, ehhez joga van!
• Adja fel a kontrollra törekvő kilátástalan magatartást.
• Keressen segítséget, törje meg a hallgatást.

 

A társfüggők esetében arról van szó, hogy újra meg kell tanulniuk a saját jogaikat és követni a saját életcéljaikat. A társfüggők akkor tudnak kiszállni egy kapcsolatból, ha világossá teszik, mennyire becsülik a szenvedélybeteget és azt az együtt töltött időt, amikor az illető józan. Következetesen vissza kell húzódniuk, amikor a szenvedélybeteg éppen befolyásolt  állapotban van, hogy az illető szembesüljön ennek következményeivel.

 

A gyászmunka is hozzátartozik

A tapasztalatok szerint egyedül nehéz kitörni a társfüggőségből. Ha valaki felismeri, hogy az élete jelentős részét tévedésben élte, akkor ijesztő ürességet érezhet. A hosszú ideje fennálló társfüggőség őt magát is szenvedélybetegségbe hajszolhatja. A kezelés ideális kombinációja a pszichoterápiával párosított önsegítő csoportterápia.

 

Manapság nehéz feladat nyíltan beszélni a problémáinkról. Holott gyakran ez az első lépés a szenvedélybetegségből kivezető úton. A szenvedélybetegek névtelenül is kérhetnek segítséget

 

A szakszerű segítségre már csak azért is szükség van, mert sokan elbizonytalanodnak, ha fel kell adniuk társfüggő magatartásukat. Hiszen az a kilátás áll előttük, hogy szakítaniuk kell a régi életükkel és valakivel, akit szeretnek. Ez megköveteli a gyászmunkát, függetlenül attól, mennyire hívogató az új, önállóan meghatározott élet. Ezért szükséges a pszichológus vagy pszichoterapeuta közreműködése.

 

Hasznos pszichológiai módszer, amelyet az érintettek önmaguk is alkalmazhatnak, a személyes levél írása. Ez tisztázó folyamatot jelent. A szenvedélybeteghez írt nyílt és oldott hangú levél jó megközelítése a témának. Ilyenkor sokan önmagukkal is új kapcsolatba kerülnek. Mindent kiírhatnak, ami a lelküket nyomja, idézeteket hozhatnak, emlékeket eleveníthetnek fel, ami nagy megkönnyebbülést jelenthet.

 

A társfüggőségből való kitörésre nincs bevált, mindenki számára jól használható recept. A megoldás mégis egyszerű: az illetőnek önmagának kell elindulnia a saját útján. Ez a legjobban akkor sikerülhet, ha segítséget kap egy csoporttól. Aki egy önsegítő csoportban szembesül a saját betegségével, az hosszú távon is megszabadulhat társfüggőségétől. Újonnan kifejlődött, stabil magabiztossága jóvoltából tisztába jöhet a saját életével. Egyre könnyebbnek találja majd azt is, hogy beszéljen az érzéseiről, a szükségleteiről. Ily módon megerősödve, újra rátalálva az életörömre egészséges kapcsolatokat alakíthat ki és tarthat fenn. Aki következetesen kitör a társfüggőségből, az a következőket éli át:

 

A kétségbeesés idején segítséget jelenthet, ha leírjuk egy levélben az érzéseinket, az eseményeket és a szorongásainkat. A levelet nem feltétlenül kell elküldenünk

 

• Megoldódnak a szenvedélybeteggel töltött életének bonyodalmai.
• Kiegyensúlyozottabbá válik, ha több figyelmet szentel a saját életének.
• Megtanulja, milyen szép lehet az élet, függetlenül attól, a szenvedélybeteg szenvedélybeteg marad-e.
• Leválik a szenvedélybeteg problémáiról.

 

A társfüggőség nem egyik napról a másikra alakul ki

A társfüggőség fogalma az 1970-es években alakult ki az amerikai szenvedélybeteg-kezelésben. A kodependencia kifejezéssel általában a szenvedélybeteghez fűződő kóros viszonyt írják le. A társfüggőnek a saját környezetében nehezére esik megőrizni a tisztánlátását. Gyakran jellemzi csökkent önértékelés.

 

 

A társfüggőség három fázisa

1. Védelmezés és megértés

A társfüggők azt hiszik, megértik, miért szenvedélybeteg a másik. Úgy érzik, nekik kell vállalniuk a felelősséget. Ezzel védelmezik a szenvedélybeteget saját magatartása következményeitől.

2. Kontrollálás

Ha a társfüggő frusztrálódik, mert a szenvedélybeteg minden megértés ellenére sem változik meg, akkor elkezdődik a kontrollfázis. Az iszákosnál megjelölik az üveget, kidobják az alkoholt vagy beosztják, az illető mennyit ihat. Ezzel egyidejűleg kialakul a reménytelenség és a rezignáció.

3. Vádaskodás

Ebben a fázisban az értelmetlenség érzése kitejesedik, mivel a szenvedélybeteg nem engedi, hogy ellenőrizzék. A rejtegetési játszmák folyamatos veszekedéshez és kibéküléshez vezetnek, a gyűlölet és a kétségbeesés váltogatja a szeretetet és az önvádat. A szenvedés fokozódásával az érintettek kétharmada hajlandó végre segítséget  kérni és elfogadni.

 

A szenvedélybetegséggel küszködő családokban a gyerekeknek is el kell nyomniuk a saját igényeiket. Később emiatt az a veszély fenyegeti őket, hogy maguk is szenvedélybeteggé vagy társfüggővé válnak

 

„A társfüggőség sok minden egyszerre: függés emberektől és a hangulataiktól, magatartásmintáiktól, betegségüktől vagy egészségüktől és a szeretetüktől. A társfüggők erősnek látszanak, de tehetetlenek. Olyan betegség uralkodik rajtuk, mint az alkoholizmus.” „Utasítsuk vissza, hogy felelősséget vállaljunk más emberekért. Ilyenkor könnyen érhet minket meglepetés: ha felhagyunk azzal, hogy ugrálunk körülöttük, azok az emberek is nagyszerűen képesek gondoskodni magukról, akikről nem is hittük volna.” „Álljunk le azzal, hogy más emberekre koncentrálunk. Kezdjünk el inkább önmagunkkal törődni! Álljunk le azzal, hogy feladjuk magunkat, a szükségleteinket. Megtanulhatjuk, hogyan éljünk együtt megoldatlan problémákkal.”
„Örökké áldozatok leszünk, ha nem hagyjuk abba mások megmentését, és nem törődünk inkább magunkkal. Mivel aggódunk, megengedjük másoknak, hogy feláldozzanak bennünket.” „Nem kell reagálnunk, a döntésünk szabad. Megengedhetem magamnak, hogy élvezzem az életemet!” „Ha valamit elengedünk, az nemritkán másokat is arra motivál, hogy megoldják a saját problémáikat. Végre elindulnak a saját útjukon.”
„Ha a szenvedélybeteg tesz valamit – mindegy, mit –, akkor kényszer alatt állnak. Nem tőlünk vonják meg a szeretetüket, a mi szeretetünket vonják meg maguktól.” „Akit uralni akarunk, az uralkodik fölöttünk. Nem kontrollálhatjuk az életet. Az emberek csak akkor változnak meg, ha készek a változásra.” „Nem tudunk elkezdeni saját magunkon dolgozni, a saját életünket élni addig, amíg nem szabadultunk meg megszállottságunk tárgyától.”
     

A társfüggőségből kivezető 5 lépés

• Értsük meg, hogy a társfüggőség önálló betegség.
• Gyakoroljuk saját érzéseink tudomásulvételét, például írjunk személyes hangú levelet.
• Tanuljunk meg újra beszélni egymással, például pszichoterapeuta segítségével.
• Fogadjuk el, hogy a szenvedés az élet része: vannak fájdalmas tapasztalatok, amelyektől nem tudunk másokat megkímélni.
• Fejlesszük ki önbecsülésünket és erőnket, gondolkodjunk el a saját céljainkon és kívánságainkon.
• Ez az öt döntő lépés a gyógyulás és a megelőzés eszközeként egyaránt alkalmazható.

 

 

Szemgyakorlatokkal a belső merevség feloldásáért

A társfüggők hajlamosak a tépelődésre és a töprengésre. Aki töpreng, általában egy képzeletbeli pontra mered. Ahogyan a tekintete, úgy a gondolatai is megmerevednek. A következő szemgyakorlatok segítenek kitörni ebből a merevségből – ha úgy tetszik, nézőpontot váltani. A szemgyakorlatok nagyon jót tesznek a léleknek. Gyakoroljunk mindennap, és ha ezt rendszeresen megtesszük, akkor gondolataink és tetteink merevsége átadja a helyét új mintáknak.

 

1. Üljünk le lazán egy székre, és vegyünk néhány mély lélegzetet. Ügyeljünk rá, hogy a kilégzés hosszabb legyen, hogy ne fojtsuk vissza a lélegzetünket.
2. Ellazult állapotban nézzük fel a plafonra, aztán újra le. Közben ne tartsuk mereven a fejünket, mégis próbáljuk meg ne a fejünket, hanem a szemünket mozgatni.
3. Nézzünk pontosan oda, ahová a tekintetünk irányul, ne mozogjunk fölöslegesen. Szokatlan lehet, hogy a szemünket ilyen aktivitásra használjuk. Ne sajnáljuk az időt, gyakoroljunk óvatosan.
4. Most nézzünk fel előbb jobbra, majd balra a sarkokba.
5. Közben lazítsunk egy kicsit, például sétálgassunk fel-alá.
6. Most a vízszintes horizonton nézzünk egészen jobbra, majd balra, mintha valamit keresnénk.
7. Ezt követően nézzünk le, jobbra, balra, váltogatva. Minden egyes szemmozgásnál maradjunk kíváncsiak, mi látnivaló akad.
8. Ha még tovább akarjuk aktivizálni a szemünket, körözzünk vele. Előbb jobbra, majd balra forgassuk, olyan folyamatosan, ahogy csak tudjuk.

-emel-
XVII. évfolyam 7. szám

Címkék: párkapcsolat, társfüggőség

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.