Psziché

Traumaterápia

Finom kopogtatás a lelki kínok ellen

    Rainer és Regina Franke, a kopogtatásos technika, a MET kifejlesztői újfajta módszert használnak a súlyos emocionális terhekkel küzdő páciensek gyógyításában. A „traumatechnika” alkalmazása során elhalványulnak, majd végleg eltűnnek a szörnyű emlékek.


    Bármely életkorban, bármilyen élethelyzetben érhet trauma bennünket. A 2001. szeptember 11-i New York-i támadás olyan embereknek is lelki sérülést okozott, akik csak a tv-tudósításokat látták az esetről, sőt, még amerikai állampolgárok sem voltak. Annál súlyosabb megrázkódtatást okozhatnak azok a sokkoló események, amelyek közvetlen közelünkben következnek be. A traumára jellemző a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság, a kétségbeesés és a halálfélelem érzése. Az érintettek se elmenekülni nem képesek, sem felvenni a harcot a fenyegetéssel szemben.

     

    A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy azok, akik valamilyen traumát éltek át és nem kaptak lelki támogatást, akár egész további életük során pszichés zavarokban, például depresszióban, kényszerneurózisban szenvednek vagy szoronganak.

     

    A feldolgozást célzó pszichoterápiák gyakran nem képesek teljesen feloldani a traumát. Előfordulhat, hogy akár többéves, folyamatos pszichoterápiával sem lehet kézzelfogható eredményt elérni a pácienseknél, s ilyenkor az egyetlen lehetőség nyugtatók, szorongásoldó gyógyszerek adása – véli Rainer Franke pszichológus, aki természetgyógyász feleségével, Regina Frankéval az utóbbi három év során kifejlesztette a „traumatechnika MET” módszerét: néhány akupunktúrás pont ujjbeggyel történő kopogtatásával olyan terhektől szabadulnak meg a páciensek, amelyek egész addigi életüket beárnyékolták.

     

    A Franke-féle MET terápia azon a feltevésen alapul, hogy a negatív érzelmek, például a félelem, a bánat, a bűntudat, a harag, a bosszúság, a szégyenérzet stb. a test energetikai rendszerének (meridiánrendszer) zavarából ered. Meghatározott meridiánpontok finom kopogtatásával ezek az energetikai blokádok feloldhatók, így megszűnnek a negatív érzelmek is. Ez a tudás a hagyományos távol-keleti orvoslási rendszerek alapját adja, jól ismert példái az akupunktúra és az akupresszúra, vagy a csi-kung.

     

    Mivel a módszer öngyógyításra is alkalmas, a Franke házaspár évek óta a német nyelvterületen, valamint Mallorca szigetén MET-szemináriumokat tart. A kezdő és a haladó tanfolyamokon a technikát sajátítják el a hallgatók, főképp saját használatra. Léteznek azonban külön szemináriumok bizonyos problémákkal kapcsolatban, mint például félelem a repüléstől, dohányzásról leszokás vagy női szemináriumok.

     

    A vesemeridián kezelendő pontjai (6.pont). Ezek a kellemetlen érzések feloldásának kulcsai

     

    A MET terápiával kezelt pácienseknél a módszer az emocionális terhelések terén meghökkentő eredményeket produkált. Idővel azonban kiderült, hogy a traumán átesett emberek súlyos szenvedése különleges bánásmódot igényel. De a kulcscsonti ízület alatt elhelyezkedő két akupunktúrás pont kopogtatása gyakran elegendő volt a feltörő heves érzelmek feloldásához. A fő gond az, hogy a traumán átesett páciensek általában nem tudják erős félelemérzet nélkül felidézni a traumatikus emlékeke.

     

    A másik probléma az, hogy a páciensek hajlamosak a traumás élményekkel kapcsolatos emlékeikbe szinte „fejest ugrani”, hogy aztán az erős érzelmektől szinte megbénuljanak. Ennek megelőzése érdekében a neurolingvisztikai programozás (NLP) technikát alkalmazzák, melynek elemeit a Franke házaspár beépítette a kopogtatásos terápiába. Ennek az ötvözetnek az eredménye a meridiánenergetikai traumatechnika, melynek segítségével a pácienst lassan és nyugodt idegállapotban tudják elvezetni a traumatikus emlékképhez, közben az ehhez kapcsolódó emocionális terheket rétegről rétegre haladva feloldják.

     

    Elsőként a terapeuta és a páciens egymáshoz képest kissé srégen leülnek. Az alaptechnika kényege, hogy a páciens az egész terápia alatt folyamatosan kopogtatja az említett pontokat, hogy a fellépő negatív emóciókat tompítsa.

     

    A traumatizált embereknek nehezükre esik a szörnyű emléket felidézni. A terápiás ülés elején az emléket csak egészen kicsi méretben és csak fekete-fehérben szabad feliféznünk

     

    Ezután megkérik, hogy a traumához kapcsolódó emocionális érintettségét egy nullától tízig terjedő skálán helyezze el. Mivel a legtöbben spontán módon saját terhelésükhöz azonnal a tízes értéket társítanák, a páciens először ezt a terhelést „lekopogja” a vesepontjain, így elkerülhető a túlzottan heves reakció. Segítségként a terapeuta a páciens arcán elhelyezkedő pontokat kopogtathatja. Eközben a páciens a következő mondattal igyekszik óvatosan felidézni a kellemetlen emléket: „Terhelésem szintje, ha bizonyos szituációra gondolok...” – miközben folyamatosan kopogtatja a vesepontokat, méghozzá egészen addig, míg a negatív érzelmeket észleli.

     

    A következő lépésben arra kérik a pácienst, vetítse ki a traumatikus élmény képét egy durván 1000 méteres távolságra lévő vetítővászonra, kb. postai bélyeg méretben, fekete-fehérben. Legtöbbször még ez a távoli kép is bizonyos fokú negatív érzést vált ki belőle. Bármilyen jellegű is a negatív érzés (félelem, szorongás, harag stb.), a vesemeridián pontjának kopogtatásával kell feloldani azt. Ha ez sikerült, a képet apránként, fokozatosan közelítjük. Amint ismét jelentkezik a negatív érzelem, a páciens azonnal „lekopogja” azt az említett ponton.

     

    A kézháton található pont az ötödik és a negyedik kézközépcsont között, az inak között található. Amikor több ujjal kopogtatunk, az egész, csont közötti részt kezeljük

     

    Amint a páciens képes a fekete-fehér képet érzelmek nélkül közelről vizualizálni, a képet ismét bélyegméretűre kell zsugorítania, majd ismét a vetítővászonra kell vetítenie – ezúttal színesben. Ekkor megismételik a korábban ismertetett közelítést – kopogtatással feloldva a negatív érzéseket – egészen addig, míg a páciens képes a képet közelről maga elé idézni. Fontos, hogy a páciens mindig az orrán keresztül lélegezzen. A kezelés közben végig nyitva kell tartania a szemét, hogy ne veszít se el a kapcsolatot a terapeutával. A páciensnek feltétlenül a jelenben kell maradnia, különben a traumára visszaemlékezve teljesen maguk alá temethetik a heves érzelmek.

     

     

    A kézháton található pontok – energetikai blokádok feloldása

    A kézháton található akupunktúrás pont használata már továbbfejlesztett technika, amelynek célja az energetikai blokádok feloldása. Itt a kézháton a hármas melegítő meridiánpontját kopogtatjuk folyamatosan, miközben a páciens a szemével meghatározott irányokba néz, egymás után. Közben felváltva dúdolnia és számolnia kell (váltás a két agyfélteke között). Ezáltal szintén jelentősen csökken a negatív érzelmek hatása.

     

    A kezelés következő lépésében mondatról mondatra elbeszéli traumatikus élményét. A terapeuta minden mondat után rákérdez az esetleges terhelő érzelmekre, érzésekre, amelyeket kopogtatással azonnal fel kell oldani, míg teljesen megszűnnek. Általában elbeszélés közben ismét erős érzelmek törnek rá a páciensre.

     

    Egy szeretett ember hirtelen halálát olykor egyedül nem tudjuk feldolgozni. A traumatechnikával elhalványulnak, majd végleg eltűnnek a szörnyű emlékek

     

    A terápia végén a páciens képessé válik arra, hogy nyugodtan, ellazultan beszélje el traumatikus élményét. E módszer különlegessége, hogy a páciensek egyre tisztábban, részletesebben emlékeznek a kellemetlen emlékeikre anélkül, hogy közben bármilyen negatív érzésük támadna.

     

    A terápiát záró megbocsátással végleg feloldódnak az esetleg megmaradt kisebb negatívemóciók is, így a páciens a folyamat végén teljesen megbékél, megnyugszik.

    -tamás-
    XVI. évfolyam 9. szám

    Címkék: kopogtatásos technika, MET terápia, traumaterápia

      Aktuális lapszámunk:
      2020. április

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.