Psziché

Válaszol a gyermekpszichológus - 2005. július


 

 

Tisztelt Olvasó!

Ahogy az előző számban ígértük, ez alkalommal a hiperaktivitásról részletesebben szólunk, pontosabban megkíséreljük feltárni a vélt vagy valós kapcsolatot a hiperaktivitás, illetve „tünetei” és a tehetség, illetve a tehetségjegyek között.

 

A „tüneteket”, viselkedésjegyeket figyelembevéve a hiperaktivitás nem annyit jelent csupán, hogy az adott gyermek fizikailag aktívabb, impulzívabb, mint a többi gyermek. A hiperaktív gyermekek viselkedésének egyik kiemelkedő jellemzője a túlmozgás és az impulzivitás. Ezen fogalmak nem egyszerűen arra utalnak, hogy a gyermek másoknál többet mozog. Elsősorban a mozgás- és általában a biológiai aktivitás, köztük az alvás, az evés stb. - rendszertelenségére, a viselkedés fékezetlenségére, kontrollálatlanságára, az aktuális vágyak, szükségletek, érzelmek és impulzusok általi vezéreltségére utal, melyet vagy nem, vagy alacsony szintű belátás és tudatosság kísér. A gyermek sokszor nem képes szabályozni viselkedését, nem képes megfékezni önmagát.

 

Fontos megemlíteni, hogy a hiperaktivitás tünetei egyénenként, gyermekenként is változóak. Előfordulnak kevésbé hangsúlyozott és súlyos esetek is, ennek ellenére nem keverendő össze a köznyelven temperamentumos vagy forróbb vérmérsékletű gyermek viselkedésével, sem az iskolai órákon unatkozó és rakoncátlankodó gyermekével. A valódi hiperaktivitást nem árt igazán komolyan venni.

 

A hiperaktivitás területének egyik kiemelt képviselője, Gyarmathy Éva e területen végzett kiterjedt kutatásai alapján megtudhatjuk, hogy a hiperaktivitás elsősorban gyermekkorban kezdődő (vagy kibontakozó) pszichiátriai tünetcsoport, amely a gyermekek 4-10%-át érinti. A hiperaktivitás hátterében - megközelítőleg 50%-ban - örökletes tényezők is meghúzódhatnak, mely esetekben az agy bizonyos területein fennálló biokémiai eltérésekről, azaz az agyban lévő „fékek” alulműködéséről lehet szó. A gyógyszeres kezeléssel kapcsolatban feltétlenül meg kell említeni, hogy csak azoknál a gyermekeknél szabad alkalmazni, akiknél valóban agyi biokémiai eltérés okozza a hiperaktivitást és tünetei igen súlyosak, ellenkező esetekben káros lehet. A hiperaktivitáshoz társulhatnak egyéb rész képesség-, illetve specifikus tanulási zavarok, mint pl. az olvasás-, az írás- vagy a számolás- és/vagy figyelemzavar. Mindezek azonban hiperaktivitás nélkül is felléphetnek. (Gyarmathy Éva, 2002).

 

Több esetben ejtettünk szót arról, hogy a hiperaktív tünetek és a hasonló viselkedésjegyek gyakran összetéveszthetőek bizonyos viselkedésjegyek alapján. Az egyik ilyen közös nevező általában a figyelem elterelődése, az odafigyelés zavara és az ebből fakadó viselkedésbeli eltérések, „zavarok”, avagy az oly közkedvelt deviáns gyűjtőfogalom, aminek hátterében a legkülönbözőbb tényezők állhatnak. Pl. a kevésbé jó képességű gyermek, aki lemaradt az órán, általában rosszalkodik, vagy az osztálytársait szándékozik minden eszközzel bevonni alternatív teendőibe. Ugyanígy az okos vagy tehetséges gyermek, aki éppen amiatt viselkedik hasonlóképpen, mert számára a tanmenet, az óra nem bír elég húzóerővel, illetve nem eléggé motiváló vagy inspiráló, így mindketten unatkoznak. Ez esetben az egyik gyermek szellemileg kevéssé, a másik túlterhelt (vagy ingerelt). A figyelem nyilvánvalóan nem csak az unalomhoz hasonló állapotok átélése esetén irányul másfelé, hanem elterelő gondolatok, fantáziák, különböző érzelmi állapotok esetén is. Gondoljunk itt egy kamaszodó vagy egy lelkileg komolyan terhelt - esetleg traumatizált - gyermek képzeletvilágára.

 

A másik ilyen tényező az egyéni eltérések sora, a gyermekek eltérő „működési” módjaiban, pl. a gondolkodás sajátosságaiban keresendő. A kimagasló teljesítmények elérésében nagy szerepet játszik az egyén azon képessége, hogy az információkat hogyan és milyen módon képes feldolgozni, ennek is vannak biológiai gyökerei. A tehetség fontos kritériuma a hatékony és rugalmas gondolkodás. Két alapvető tanulási - illetve kognitív - stílus különböztethető meg: az analitikus és a globális gondolkodási mód. Az analitikus gondolkodás inkább az agy bal féltekéjéhez, a globális gondolkodási mód viszont inkább a jobb féltekéjének működéséhez kötött. Az emberek többségére általában a bal agyfélteke elsődlegessége a jellemző, többnyire itt történik az információk elemzése. A magasabb rendű szervezés és a holisztikus vagy egészleges gondolkodás a jobb féltekéhez kötődik inkább. Számos embernél viszont a többségtől eltérően a jobb félteke működése a vezető, így a magasabb intelligenciaövezetekbe tartozóknál, részképességzavarral vagy specifikus tanulási problémákkal küszködőknél, a kreatívabb és a hiperaktív gyermekek egy részénél is.

 

Tehát előző olvasói levelünkre válaszolva azt mondhatnánk, ez egy közös pont lehet a hiperaktív és a tehetséges gyermekek egy része között, de az együttjárás nem jelenti azt, hogy a tehetséges gyermekek minden esetben hiperaktívak lennének, vagy akár fordítva. Előfordul egybeesés, de alapvetően a két jelenséget illetően nincs egyértelmű és teljeskörű összefüggés. Fontos tehát felismerni a finom különbségeket, a tehetséget, az elmaradottságot vagy adott esetben a „betegséget”.

 

Felhasznált irodalom:

 

Gyarmathy Éva: A hiperaktív felnőtt

Stromajer Attila
XI. évfolyam 7. szám

Címkék: hiperaktivitás, pszichológia

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.