Psziché

Válaszol a gyermekpszichológus - 2005. június


Olvasói levél

T. Pszichológusok! A gyermekem, Dani (10 éves) magatartásából igen sok probléma van az iskolában, sorban hozza haza az intőket. Tanulmányi eredményei amúgy jók, de képtelen hosszabb ideig odafigyelni, nem tud végigülni egy órát nyugodtan, annyira „fel van húzva”. Ezt azért is találjuk különösnek, mert otthon mi ezt nem tapasztaljuk. A tanárok egy része nem tud vele mit kezdeni, és nehezen viselik. Egy részük szerint hiperaktív, mások szerint magatartás-zavaros. Ennek ellenére sokaknak köztünk nekünk is - az a véleményük, hogy jó képességű, sőt kifejezetten okos gyermek. Van valami köze a magatartásának, „hiperaktivitásának” a képességeihez?

 

Tisztelt szülő!

Az Ön által vázolt probléma háttere igen széles körű. Mielőtt rátérnénk a kérdésére, kezdjük azzal, mit értünk azon, hogy magatartászavar vagy hiperaktivitás. Kérdéses fogalmaink hétköznapi, „fogyasztásukat” illetően tulajdonképpen igen népszerű és szívesen alkalmazott címkék, melyek ugyanolyan könnyen ragadnak gyermekeinkre, mint régebbi megfelelői, pl. a „rossz gyermek” kifejezés. De mint ahogy néha a népszerűséghez felszínesség is társul, úgy igaz ez e fogalmak indokolatlanul gyakori és válogatás nélküli használatára, illetve még homályosabb értelmezésére is.

 

Ha pl. a magatartászavart kellene definiálni, tréfálkozva azt mondhatnánk, hogy a magatartászavar olyan következetesnek tűnő viselkedésmintázat, amely valakit zavar! Tekintet nélkül annak okaira. Az iskolai kontextusban pl. olyan gyermekre mondható, aki valamiért zavarja az órákat, illetve akadályozza a tanóra menetét. Ennek okai azonban egészen eltérő súlyúak lehetnek. Az iskolai, tanórai „rosszalkodás” oka lehet pl. az, hogy a gyermek unja az órát, mert lemaradt, vagy éppen hogy fejben sokkal előrébb tart vagy tartana, mint a társai, tehát valamiért nincs összhangban a tanár és a közösség által diktált tempóval, illetve színvonalát tekintve nem illik a közösségbe, mely különösen tehetséges gyermekeknél igen gyakori és releváns probléma. Lehetséges az is, hogy nagy a mozgásigénye és nehezen marad meg 45 percig egy helyben, valamilyen okból kifolyólag egyszerűen nem érzi jól magát, esetleg komoly lelki problémákkal küzd stb. Háttere tehát korántsem homogén. A magatartászavar tehát hétköznapi használatban, gyűjtőfogalomként utal a viselkedés átmeneti vagy tartós megváltozására, ám klinikai (pszichopatológiai) értelemben jelentős személyiség- és viselkedésváltozásra, kóros eltérésekre utalhat, így használatával nem árt vigyázni.

 

A hiperaktivitás fogalmával is hasonló a helyzet, gyakran használják indokolatlanul, pl. pusztán fizikailag aktívabb, impulzívabb vagy temperamentumosabb gyermekek esetén. A hétköznapi használatban továbbá rokon fogalomként kezelendő a magatartászavarral is. Sokkal több a hiperaktívként diagnosztizált gyermek, mint ahányra a hiperaktivitás mint szindróma valóban ráillenék. A hiperaktivitás egyik fontos összetevői a túlmozgás és az impulzivitás, melyek nem egyszerűen arra utalnak, hogy a gyerek másoknál többet mozog, hanem elsősorban a mozgás, aktivitás rendszertelenségére, fékezetlenségére, a puszta impulzusok általi vezéreltségére utal. A gyermek sokszor nem képes szabályozni viselkedését, nem képes megfékezni önmagát

 

(Gyarmathy Éva, 2002).

 

Kedves szülő, az, hogy gyermeke magatartásazavaró, illetve eltérő a többi gyermekétől, nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyben hiperaktív is. Amennyiben Önök ezt a túlzott aktivitást, figyelemzavart stb. csak az iskolában tapasztalják nála, a probléma nagy valószínűséggel az iskola falain belül, illetve az iskola és a gyermek kapcsolatában, együtthatásában keresendőek, és nem feltétlenül és kizárólag magában a gyermekben. Mivel a valós hiperaktivitás hátterében bizonyos agyi és neurológiai diszfunkciók, eltérő működések állnak, a viselkedés megjelenését illetően nem válogat a hely és idő tekintetében. A tehetséges gyermekek bizonyos körülmények között produkálhatnak olyan „tüneteket”, melyek összetéveszthetőek a hiperaktivitás egyes tüneteivel, pl. nem figyelnek oda az órán, nem tudnak nyugodtan egy helyben ülni, és megpróbálják bizonyos tevékenységekkel, illetve mások bevonásával lekötni a figyelmüket. Ennek oka gyakran pusztán az, hogy nincsenek szinkronban a tanmenettel, azaz sokszor unatkoznak. Mások pedig esetleg le vannak maradva. A tehetséges vagy jó képességekkel rendelkező gyermekek esetében különösen, de általánosságban is fontos, hogy egy gyermek olyan környezetben legyen, tanuljon, amely megfelel az ő képességeinek, szintjének, társas igényeinek, de főként értelmi színvonalának. Ennek hiányában különböző magatartási „anomáliák”, eltérések jelenhetnek meg. A következő számban a hiperaktivitásról részletesebben szólunk, illetve megkíséreljük feltárni a lehetséges kapcsolatot a hiperaktivitás, a hiperaktív, illetve hiperaktívnak tűnő „tünetek” és a tehetség, tehetség jegyek között.

 

Hivatkozás: Gyarmathy Éva, (2002) Új pedagógiai szemle: A hiperaktivitás kezelése.

Dr. Strommajer Attila
XI. évfolyam 6. szám

Címkék: gyerekek, psziché

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.