Psziché

Vegye kezébe az életét!

A pszichoszomatikus tünetek üzenete

    Ha úgy érzi, másfajta életre vágyik, vagy legalábbis gyökeresen meg akarja változtatni az életét, akkor a problémái helyett elsősorban a megoldásokra összpontosítsa a figyelmét! Ugyanis mindenki a saját szerencséjének kovácsa, feltéve, hogy helyesen értelmezi a jeleket, és hajlandó vállalni a változáshoz szükséges fáradságot.


     

    Sajnos sokan tehetetlenül élik szürke, egyhangú hétköznapjaikat, akkor is, ha nem elégedettek az életükkel. Hazudnak maguknak, és arról ábrándoznak, hogy majd nyugdíjas korukban élvezik az életet. Álmaikat alkohollal öblítik le, és pótcselekvésbe menekülnek, hogy bebizonyítsák maguknak, még élnek. Rengeteget dolgoznak, hogy ne kelljen elgondolkodniuk az életükön. Nemkeresik a nagy szerelmet, és azzal vigasztalják magukat, hogy legalább nem kell átélniük azt a fájdalmat, ami a szerelem velejárója. Pedig kizárólag rajtunk múlik, mit mondunk el az életünkről, amikor az lassan a vége felé közeledik – és persze már most is csak rajtunk múlik, hogy jó vagy szánalomra méltó életet élünk-e. Nincs mentség rá, ha nem változtatunk rajta, amikor úgy érezzük, szükséges volna.

     

    A cikk folytatását a Természetgyógyász Magazin januári lapszámában olvashatják!

     

     

    Szabó
    XXIII. évfolyam 1. szám

      Aktuális lapszámunk:
      2018. október

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.