Szepes Mária rovata

Iskolára készülünk

„Önmaga halott, akiben meghal a gyerek!„ - Szepes Mária


     

    Azt hinnénk, hogy messze még a szeptemberi iskolakezdés. Holott az előkészületek már most zajlanak. Bizony, már most készülni kell, hiszen márciusban az iskolaérettség vizsgálata kezdődik, áprilisban pedig már a beíratások.

     

    Az iskolakezdés nagy kihívást jelent szülőnek, gyereknek egyaránt. Lázas kutatás előzi meg a szülő részéről; melyik iskolát válassza, melyiknek van jobb híre, hova jár a szomszéd, az ismerős gyereke, melyik van közelebb? Mind-mind fontos és megfontolandó kérdés. A gondosabb szülő annak is utánajár, hogy milyen módszerrel tanítják a kis nebulókat olvasni, s hogy az őket tanító pedagógus milyen személyiség. Igen, ez is fontos szempont, hiszen a mostani gyerekek érzésekkel választják ki a tanítókat.

     

    Ugyan a pedagógus szóba beletartozik a tanítás és a nevelés is egyszerre, ám nem is gondolnánk, ez utóbbinak, a léleknek milyen nagy szerepe van ebben a folyamatban. Amikor az óvoda vagy szükség esetén a nevelési tanácsadó iskolaérettnek minősíti a leendő elsőst, vizsgálja, hogy fizikailag megvannak-e a paraméterei, szellemileg elég fejlett-e, de hogy lelkileg érett-e a gyerek az iskolára, azt nem vizsgálják. Pedig több, későbbi problémát lehetne elkerülni. Az oviban már egyértelműen látszik, hogy melyik gyerek a visszahúzódó, melyik az irányító. Melyik az ellenálló, önmagáért kiálló, sokszor „problémás” gyerek, s melyik az, aki - lehet ugyan, hogy szorongva -, de minden elvárásnak megfelel. Ő a ki nem mondott szó, az elfojtott indulat s a tisztázatlan helyzet következtében inkább betegségbe menekül, semmint konfliktusba keveredjen.

     

    Ekkor már felmerülhet a kérdés: hogy fogja majd bírni a napi stresszt, tudja-e kezelni a konfliktusokat, lelkileg elég érett-e az iskolára? S ha nem, akkor mit tegyünk? Tehetünk-e valamit? Sajnos a döntés felelősséget a szülőnek kell viselnie. Ugyanis nincs olyan intézmény, amelyik hivatalosan ezt vizsgálná.

     

    Kár, hogy mostanra a legtöbb helyen megszűnt a szoros kapcsolat az óvoda és az iskola között, a bővebb írásos értékelés, a tájékoztatás. A szülőnek ugyan lehetősége van a kijelölt vagy a választott iskolába ellátogatni, megnézni egy-egy bemutatóórát, de egyedül sokszor nehéz döntenie. Főleg azért, mert minden szempontot figyelembe kellene vennie. Amennyiben jó a kapcsolat a szülő és a pedagógus között, együtt mérlegelik a lehetőségeket, s hozzák meg a legjobb döntést. Ám nem mindegy, kinek a szempontja a döntő! Az esetek nagy többségében két hónapon belül kiderül, hogy a döntés helyes volt-e. A gyerek hogy tudott beilleszkedni az új közösségbe, hogy bírja a megmérettetést. Folytatódhatnak vagy elkezdődhetnek a hisztik, agressziók, a reggeli gyomorfájások, a gyakori torokgyulladások. Ma már tudjuk, hogy mindezek felkiáltójelek, figyelemfelkeltések a környezet számára. Ráadásul ez a diszharmonikus életérzés nagymértékben befolyásolja a tanulást. Bármilyen negatív érzés ugyanis megszakítja az összhangot a két agyfélteke között, aminek következménye a dekoncentráltság. De ugyanilyen problémát jelent a betűtanulásban is. Ha nem pozitív érzés kapcsolódik az egyes betűhöz tartozó előhívó képhez, az agy már nem tudja jól rögzíteni. Ez nyilván olvasási, írási nehézségben jelentkezik. A sorozatos kudarcoknak pedig előbb-utóbb iskolaundor lesz a vége, ami különféle testi-lelki energia- diszharmóniában, magatartás- és  személyiségzavarokban nyilvánul meg.

     

    Megoldásként kínálkozik az a nagyon egyszerű módszer is, melyet annak idején a Pöttyös Panni könyvek írója, Szepes Mária alkalmazott egyes óvodákban:  megtanítani a gyerekeket már az óvodáskorban - de az iskolásoknak sem késő - befelé figyelni, meditálni, önmaguk képességével, erejével tisztában lenni, ápolni a lelküket, nehogy elvesszen, tévútra terelődjön e lelketlen világban. Sokakban felvetődhet a kérdés: nem korai ez ilyen pici gyereknél, hiszen ezt a felnőttek szokták? Nem! A gyerekeknek mindez jó ideig természetes. Csak ha elvesznek a felnőttek irányította megfelelésben, ha az iskolarendszer  eredményorientáltsága miatt elveszítik kapcsolatukat igazi önmagukkal, akkor nehéz visszatérni az igazi értékhez.

     

    Pedig milyen sok felesleges küzdelmet, harcot meg lehetne ezzel spórolni! Ennek érdekében pedig minden érintett tehet valamit. Én például, mint a Szepes Mária Fényháza szakmai vezetője azt, hogy a rám bízott feladatot, vagyis Mária néni eszméjét továbbítsam, átadjam.

    Már óvodáskorban meg kell tanítani a gyerekeket befelé figyelni, meditálni, önmaguk képességével tisztában lenni, ápolni a lelküket

     

    E program keretén belül az egyik feladat a szülőket, pedagógusokat újra megtanítani gyereknek lenni, gyerekfejjel gondolkodni, hogy értsék és segítsék a hozzájuk forduló apróságokat. Mert ahogy Mária néni fogalmazott: „Önmaga halott, akiben meghal a gyerek! Úgy viselkedjenek a gyerekekkel, ahogy szerették volna, hogy velük bánjanak! Szeretet, jóság. Ezek a szavak, amelyeknek a gyerekekbe bele kell nőnie és meg kell valósítania, mielőtt tovább adná ő is.”

     

    A gyerekek egyrészt Szepes Mária gyerekkönyvein keresztül a mese világában könnyebben megismerik önmagukat, s tarthatják meg egyéniségüket. Másrészt további szakemberek segítségével iskolára való felkészítést kapnak egyrészt a lelki érettség, a koncentrálás, a mozgáskoordináció terén, valamint egyénre szabott tanulási technikával segítjük fejlődését. Így a Fényház olyan komplett megoldást ad, ahol a szülők és a pedagógusok bevonásával a gyerekek testi-lelki-szellemi harmóniája valósul meg.

    Völcsei Judit
    XVII. évfolyam 3. szám

    Címkék: iskolakezdés

      Aktuális lapszámunk:
      2017. augusztus

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.