Szepes Mária rovata

Szepes Mária - Erogén zónák útvesztői

Merre tartasz, ember?

 


Az érzékek felhőkig lobbanó szalmalángjával, a mirigyek Kámaszútra fantazmáival, a romantika nagy áriáival, selymesen búgó slágereivel, csillogó kölcsönjelmezeivel kezdődik mindkét fél részéről. Noha a nemek vetületjátékáról a mi Karinthy Frigyesünk megmondta, reménytelen ügy: mindegyik mást akar, "a férfi a nőt, a nő a férfit". S amint kialszanak az erogén zónák színpadának reflektorai, a két szereplő egymásra mered a kulisszák között: a duzzadó szépségű, ezerszínű királynő - Vénusz kócos, festetlen pórleánnyá változott, akinek idomai túlbuggyantak határaikon, szeme árkosan fáradt, édesen csengő hangjából kések éle, tőrök hasba szúródó hegye bukkan elő. Az izgatóan zaklató, szüntelen becéző, ölelésre kész, szellemes, okos, gyöngéd, elegáns, erogén zónákat borzoló illatú, izmos Hérosz szürke, mogorva, fáradt ember, akinek szájából dohány- és borszag árad. Az ágyban rögtön elalszik és rémítően horkol. A zoknija lyukas. Gombjait elveszti. Csúnyán zabál, piszkálja az orrát, pocakja rálóg az övére. Ahogy kopaszodva öregszik, vállán hosszú szőke hajszálak jelennek meg, ingén, gatyáján pedig rúzsfoltok. Ha közben elváltak, mindig új meg új "társakkal" ismerkednek meg, akikkel ugyanez a folyamat ismétlődik meg, bár...

 

A dolog nem ilyen egyszerű. Titka mélységesen mély. Sötét, mint a kárhozat. Vakítóan fénylik, akár a szárnyas napkorong. Halhatatlan, legyőzhetetlen. Rémítő. Nagyszerű. Mennybe emel, pokolba taszít. Minden élőlényben olthatatlan láng. Állandó sajgás. Csillámló búvópatak-ér, amelynek ezüstfonala átsző minden mulandó formát. Öl és feltámaszt. Fekéllyé vagy drágakővé válik. A lét hajtóenergiája. Istenek erigációja. Lüktető bioáram. Teremtő nemzés. Szüntelen megújulás. Lesújtó villámtűz. Sírokat nyitó varázsige. Örök búcsú és örök visszatérés. Amnézia és emlékezés. Útvesztő. Édenbe vezető lajtorja. Eksztázis. Egymásba haló kétségbeesés. Exhibíció. Prüdéria.

 

Ez is szerelem? Részben. Csak gellert kapott töredéke. Az emberek között ritka kivétel az, aki sejti a lényegét. A tömeglény elveszítette a kulcsát. Gyötrő szadomazo pótcselekvésekkel próbálják enyhíteni szúró, viszkető ingerét, és nevetségesen gusztustalan, elaljasult perverziókkal. Aktusai, pantomimjai vad birkózás, erőszakos behatolás, részegült animális kéj, kínná torzult grimaszok, sikoltó, hivatkozó taszítás, dühödt ellenmozgás. Pillanatnyi gyönyör után egymástól fényévekre való zuhanás.

 

Az imádkozó sáska közösülés közben magába tépi hímje nemi szervét, felfalja fejét, testét. Szörnyű szenvedélyparódia. Véres sóvárgás - szatíra. De nemcsak a sáska és a póknőstény pusztító szerető. Mennyi a kéjgyilkos ember, akinek orgazmusához leküzdhetetlenül szükséges, hogy nemi társát megölje közben. Mennyi a korbácsoló, gyerekekkel, csecsemőkkel, hullákkal üzekedő nekrofíliás, pedofil gyerekhóhér. Hány férfinak csak akkor működik a potenciája, ha erőszakot vesz nőkön és férfiakon, gyerekén, anyján, testvérén. És mennyi nő jut el a csúcsra kizárólag akkor, ha kínozzák közben. A cölibátusban fuldokló flagellációja, szöges öve, szüzek ágyát látogató incubusok, succubusok, halálra fárasztó többlet-nemiszervekkel, kimeríthetetlen nemi potenciával. A szexuálmánia mágneses kényszere, amely tárgyát kielégítetlen, tagadott ösztöneinek láncával húzza magához.

 

Gőgös, dogmatikus nemi elfojtások szégyenteljes vulkánkitörései. Kényes, okos dámák, akik csak bűzös, mocskos, ostoba macsókkal elégülnek ki. Szodomita, álnok, tisztes házastársi ágyakban. És a rejtőző, kínlódó hermafroditák. A kétneműek, akik teljesen kilógnak a társadalomból. A nőnek született férfiak. A férfinak született nők. Legtöbbjük bujkál, rejtőzik, szégyenkezve titkolózik vagy exhibicionista módon tárja ki szenvedélyét. Transzvesztita vagy transzszexuális operációkkal kínlódik végig. Az őrültek, ha embereket rajzolnak, legtöbbször két nemi szervvel ábrázolják azokat. Az elmeorvosok szerint az őrültek úgy viselkednek, mintha álmodnák önmagukat, szexuálisan éppolyan gátlástalanul exhibicionisták, mint a nemileg éhező emberek áloménje.

 

 

A szerelem útvesztői? Igen is, nem is.

 

A természetben nagyszerű, megfejtetlen pantomim a párosodás. Nemcsak törvényei, eszközei mások, az emberek számára érthetetlen viselkedési módok társulnak hozzá. Persze hasonlók, zseniálisak is. A hangyák, termeszek képesek rá, hogy meghatározzák a bolyukhoz tartozó rovarok nemét. Katonáik, dolgozóik nem nélküliek. Feladatukhoz nincs szükségük rá. Hozzájuk képest hatalmas testű királynőjük szüli a boly egész népességét a hasa alatt lapuló apró hím közreműködésével. A királynő az egész termeszvár, hangyaboly idegközpontja, irányító tárcsája, agya, szinte kimeríthetetlen anyaméhe. Ha elpusztul, megbénul a boly nyüzsgése. Széthull, oszlani kezd, mint a halott ember testének sejtjei.

 

Mikor a hangyáknál beáll a bolyalapítás ideje, szárnyra kel az egyetlen szárnyas nőstény és hárommillió szárnyas hím. Mindegyik a nőstény megtermékenyítéséért küzd végső erejével. Pontos mása ez az emberi testekben végbemenő nemzés, fogamzás misztériumának. Közösüléskor sok millió ostoros sperma ömlik ki a férfi nemi szervéből és nyomul az egyetlen, érett petesejt felé. Csaknem lehetetlen nehézségekkel kell megküzdeniük. Akadályokat, távolságot, kémiai csapdákat győznek le, míg végül egy közülük - ikerképződéskor persze több is - eléri és megtermékenyíti az érett petesejtet. A többi ostoros ondósejt elpusztul. Ahogy a rajzó, sok millió szárnyas hímhangya is holtan hull alá az egyetlenen kívül, amely a boly királynőjével "dinasztiát alapított".

 

Az állatok között vannak monogám és poligám párok. Vannak olyan költöző madarak, amelyek nem tudják elhagyni beteg párjukat, hanem a jeges időszak beköszöntével vele együtt fagynak meg. A gólyák monogámok. Kitartanak egyetlen párjuk mellett. Az őzbakok, szarvasbikák basák, több nőstényt birtokolnak, a majmok, többek között a páviánok, szintén. A kakukktojók átörökítik kegyetlen, csaló ösztönüket az apróbb madarak fészkében kikeltetett fiókáikba. Azok már tojásaikból kikelve sorra kilökik kis fiókatestvéreiket a fészekből és felfalják a táplálékot, amelyet a szülők végkimerülésig hordanak nekik. E kakukkfiókák óriások szegény, ostoba "anyjukhoz" képest, de az semmit nem vesz észre ebből a gyilkos szélhámosságból. A hím madarak gyönyörű díszt öltenek párosodásuk idejére. A tojó színtelen marad. Szagok, színek, formák, jelbeszédek. Erő és ügyesség hatalmas szerepet játszik a párválasztásban. A kicsinyeket a vízen vagy a földön a hím a párjával együtt kelti ki és gondozza. Más fajok viszont a nemzésen kívül nem törődnek sem a párjukkal, sem a kölykeikkel. Az oroszlánoknál a nőstény vadászik, ő szerzi az élelmet lusta párjának és kicsinyeinek, bár ő a hímjével együtt marad.

 

Egy bizonyos. Az élet továbbszövéséhez, folytatásához az utódokban nem egy, hanem két pólus szükséges. A női, feminin és a maszkulin férfipotencia. A kettő egyesüléséből születik a harmadik: a gyermekek, a rovarok, az állatkölykök, a madárfiókák, a kétéltűek, a halak, sőt a növények is, még akkor is, ha beporzás útján termékenyülnek meg. E két pólus keresi egymást. Harcol, küzd, öl, meghal a másikért.

 

S a legnagyobb titok e minden akadályon áttörő ösztönben, ingerben, szenvedélyben, gyilkos kényszerben az élőlények androginitása, kísérlete, legigazabb, letagadhatatlan kétneműsége, valamiféle szakadás gyulladt, fájdalmas gyökere mindkét nemben, akkor is, ha e szakadás sebét heteroszexuális kapcsolat behelyettesítésével próbálja gyógyítani, jól-rosszul, sikeresen vagy sikertelenül enyhíteni. Miért van a legsikeresebb férjnek is mellbimbója? Soha sem szoptat csecsemőt. Miért keresi a férfias nő, aki nem leszbikus, a feminin, gyönge férfit az érzékeivel? És úgy teszi ezt érzelmileg férfitól férfihoz csapódva, ahogy a férfias férfiak bánnak a nőkkel kielégülés után. A nevükre sem emlékeznek. Szexuális kapcsolatuk legtöbbször teljesen független emocionális, lelki-szellemi kapcsolatoktól, noha abba egyébként a nemi együttlét is beletartozik. A nagyon feminin nőket, akármilyen okosak, tehetségesek, elhagyja az eszük, ha érzékeikkel, féltékenyen birtokló mirigyeikkel beleőrülnek a legméltatlanabb erőszakos, vadul potens, hűtlen, buta és brutális férfiba.

 

A nemek kettészakadásának rejtélye körül remekművek születtek, mítoszok élnek, fanatikus vallási és szektahitek burjánzanak.

 

Platón híres Lakoma című műve az androginitásról szól. Abban a korszakban, amelyben ő élt, egyébként megszokott, teljesen elfogadott dolog volt a mindkét nemmel rendszeresen folytatott viszony, a biszexualitás. A későbbi, szigorú vallási dogmák ezt elfojtásra kényszerítették, ami arra vezetett, hogy az elementáris nemi inger különféle perverziók rejtett medreit ássa fiatal gyereklányok, kisfiúk megrontásával, a fanatizmus szadista öldökléseivel, tömeghisztériákkal helyettesítse be, mint például inkvizícióval, boszorkányüldözéssel és a fanatizált hívők vitustáncos tömegőrjöngéseivel.

 

Lehetetlen tagadni történelmi tények ismeretében, hogy a Biosz titáni nemzővillámát, elementáris nemzőenergiáját az élőlényekben, amely valamilyen formában vulkanikus orgazmusban robban ki, sem eltüntetni, sem elfojtani nem lehet. Minden kényszer, erőszak természetellenes. Gyilkosan kirobbanó forradalmat, ellenoffenzívát szül. Káoszt okoz. Torz, szörnyeteg formákat, ijesztő rombolást, önpusztító tévutakat váj az érzékekben. Mert e pótcselekvések, agressziók mögött a nemek szakadásának gyötrelme, bosszúja, éhsége, szomjúsága ered.

 

A szerelem tévútjai az egész csonkulásának fájdalmából, az egymásba oldódás eksztatikumának sóvárgásából keletkezett hiánybetegségek. De beteljesülhet-e a kiegészülés édeni elnyugvása, uniója zaklatott bolygónkon, a halálra szült gyermekek szaporításának állapotában, mikor egyéb sem szövi át egész történelmünket, mint a nemek harcának tragédiái, háborúk, kéjgyilkosságok, perverziók, gyógyíthatatlan nemi bajok járványainak korszakai s egymást váltó kataklizmák csillapíthatatlan kitörései, amelyek ellenszerét még nem találtuk meg? Bizonyosan. Ha nyavalyák vannak, abból mindig ki lehet vonni a kórság vakcináját is.

 

De másképp, mint ahogy eddig tettük.

 

A nemek szakadása nem a Földön történt. És nem a Földön válhat a kettő újra egyetlenné.

 

Vannak azonban jó behelyettesítések, elfogadható kompromisszumok s konstruktív erkölcsi gátak, amelyek szabályozzák a közösségi életet, szövetséggé változtathatják a nemek harcát.

 

Nagyszerű tudósok, művészek, bölcselők, szárnyaló szellemek, alkotó géniuszok opusai mutatják a példát, adnak reményt és kínálnak módszereket erre.

 

Nyilván e lavinát, amelybe világunk sodródik, megállítani már nehezen lehet, legalábbis a rohamos változásokat, kríziseket benne. A kétezredik év azonban kikényszerít olyan megoldásokat, gyors cselekvéseket, mentőakciókat, addig lehetetlennek tűnő megalkuvásokat, amelyekre senki, közöttük bolygónk vezetői sem számítottak eddig.

 

Minden erő, a legsötétebb, leggonoszabb is eredetében, gyökerében fénylő, konstruktív, titáni energia és örök. A pszichológusok (ideértve a materialista Freudot) szerint is a libidó elfojtásait, pervertált, veszedelmes irányokba ömlő energiáit szublimálni lehet. Jó esetben sikeres remekmű, felfedezések, szellemi karrier lesz belőle, ellenkező esetben, ha valaki tehetségtelen, potenciazavaros, csúf és becsvágyó, akkor Hitler, Sztálin stb. Természetesen az érzékek forrongó vadvizei más, ijesztő, közveszélyes nedveket, szakadékokat ásnak maguknak.

 

A kompenzáció lehetősége azonban az ember beépített képessége. De alkalmazására kizárólag az egyén képes, a tömeg soha. Mert a karakter formulája, kulcsa, törvényei mindig egyediek. Ha idegorvoshoz fordul, aki nem ismeri fel, hogy páciensének mi a sajátos nyitóformulája, nem tud segíteni rajta. Ezekhez a hiányokhoz, bántalmakhoz az igazi "lélekorvosra" van szüksége, aki elolvassa lénye jelképeit, a tudattalan görcseinek valódi neveit. Gyógyítani csak úgy lehet, hogy a külső orvos a betegben élő belső orvossal szövetséget köt. Az a páciens, aki gyógyulni akar és ebben szívós segítőtárs, az meggyógyul. Aki ernyedten feladja önmagát, átengedi tudattalanja sötét örvényeinek, az ugyanabba a bántalomba belehal. Paradoxonnak tűnik, de igaz: egyetlen életen belül is többször meghal és újjászületik az ember. Kihátrál sorsa egy-egy zsákutcájából, s a másik, helyesebb irányba indul, amely nem végződik csőddel.

 

Korunkban súlyos válságban vannak az emberi kapcsolatok. A házasságok és az együttélési formák is. A családok szétesnek. A meggondolatlanul kötött viszonyoknak, amelyekre az érzékek pillanatnyi fellángolásai vetettek hurkot, az orgazmust követő rövid kifulladásig, igazi vesztesei az elvált vagy egymástól teljesen elidegenedett szülők gyermekei. Ők nagyon megszenvedik, sokszor egész életükön át viselik érzelemvilágukban, idegrendszerükben a sokszor keserű bosszúvágytól elmérgesedett harcot, két olyan ember között, akik fegyverül használják őket egymás ellen. Legtöbbször olyan korban éri a kicsinyeket e számukra feldolgozhatatlan trauma, mikor támaszra, fészekmelegre volna szükségük. Még abban az esetben is viselik későbbi sorsukban e lelkükön ejtett sebek következményeit, ha szüleik okosan, intelligensen próbálják gyógyítani közös magzatukban a szakadás vérzékeny sérüléseit. "Barátai" maradnak egymásnak, de új családot alapítanak. Az abból származó új gyermekek, „féltestvérek" minden felületi látszat ellenére ingergócok maradnak a szétszakadt, huzatos fészekben felcseperedett "elsőszülött vagy -szülöttek" részére.

 

A sokgyermekes nagycsaládok napjainkban már szabályerősítő kivételnek számítanak. A szülők mélységes hite, empátiája, szívóssága, valamiféle különleges elkötelezettsége szükséges ennek vállalásához. A mai gazdasági nehézségek ellenére emberfeletti áldozatvállalás teszi képessé e teljesítményre őket, vagy akár magányos szülőt, esetleg nagyszülőt arra, hogy mindennél többre becsülje a szeretetet, amelyet kap és ad népes családjában.

 

Kétségtelen, hogy a párválasztásnál az embernek volna tanulnivalója egyes állatfajtáktól. Különösen azoktól, amelyek hűek választottjukhoz, kicsinyeiket együtt védik, táplálják, tanítják, míg azok elérik önállóságukat. Akkor útjukra engedik őket. Nemi érettségükkor sohasem választanak életképtelen, genetikailag hibás, torz, lappangó kórságoktól terhelt partnert fajtájuk szaporítására. Érzékelésük tévedhetetlen abban is, hogy a bioláncba való beilleszkedésük szempontjából milyen partnerrel válnak egészségesen termő egésszé a beléjük helyezett pontos formula alapján.

 

Bizonyos, hogy az emberben is rejtőzik ilyen többletérzékszerv, de rázúdult a felejtés iszaptömege. Ezért vált hajótörötté, amnéziás kirekesztetté, trónfosztott koldussá saját birodalmában. Ő a mentális alkímia rejtélyes uralkodója. E "Kémiai Nász", a "Király és a Szűz Menyegzője" hozza létre a Bölcsek Aranyát. A szerelem tévútjain minden élőlény ezt az eksztatikus uniót keresi, amely a különvalóság káprázatát újra eggyé forrasztja. Ízisz és Ozirisz mítosza is erről a fájdalmas szépségű, örök szerelemről beszél, mikor Ízisz férje a szétszaggatott Isten részeit keresi, s így könyörög hozzá: "Tégy engem pecsétként a Te szívedre és a Te karodra. Mert a szerelem erősebb, mint a halál."

Szepes Mária
XIV. évfolyam 12. szám

Címkék: Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.