Szepes Mária rovata

Szepes Mária - Ki vezeti a Föld-űrhajót?

Merre tartasz, ember?


 

A szenzációéhes média kiszivárogtatott egy megdöbbentő hírt, amely szerint Föld bolygónkat terroristák eltérítették törvényes pályájáról. S noha üzemanyaga, élelme fogytán van, vize is kevés, folytatja veszélyes útját rémült utasaival, asszonyokkal, gyermekekkel, fegyvertelen férfiakkal, öregekkel, akiknek már nincs gyógyszerük. A pilótát lehet, hogy leütötték, összekötözték, de semmi esetre sem engedték a telefonhoz, mert az irányító központ kérdéseire csak valami érthetetlen halandzsa szólalt meg különböző fenyegető árnyalatokban. A háttérlárma teljesen zavaros volt. Gyereksírás, részeg röhögés, jajgató rimánkodás, rémült sikolyok, fulladt tiltakozás, a kétségbeesés hangmasszái ömlöttek a mikrofonba.

 

Hivatalos körök a leghatározottabban cáfolták, légből kapott hazugságoknak minősítették az „álhírt”, amelyet a világlapok már piros betűs főcímekké tupíroztak fel. Fotók, filmek is megjelentek a nagy légi járműről, amely éppen olyan volt, mint akármelyik, felhők fölött közlekedő luxusmasina. Akadtak persze emberek, közéjük tartozott az egykori német hadvezér, Bismarck is, aki csak akkor hittek el egy hírt, ha cáfolni kezdték.

 

A magam részéről úgy gondolom, nem árt, ha e hírrel kapcsolatban saját józan eszünkre, tényekre, megbízható statisztikákra és olyan tapasztalatokra támaszkodunk, amelyeknek napról napra szemtanúi, sőt gyakran elszenvedői vagyunk. A sajtót, tévét sem kapcsolhatjuk ki teljesen az életünkből, amelyek a világszerte zajló eseményekről, azokkal szinte egy időben közlik képes tudósításaikat. A szemfüles, tolakodó paparazzik minden botrány, kirobbanó harc, fellángoló tűzfészek és elemi csapás körül ott vannak akkor is, ha azokról utólag különféle érdekek egymásnak ellentmondó kommentárjai jelennek meg. Szabálya az ilyenfajta konfliktusoknak, merényleteknek az, hogy azt kivétel nélkül a másik fél kezdte, ők csak visszarúgtak. Vagy egyedül az alárendelt kisemberek egyéni mulasztásai felelősek érte, semmi esetre sem a főnök, a tulajdonos vagy a hatóság.

 

Óhatatlanul felmerül a kérdés valamennyi értelmes élőlényben, hogy vannak-e olyan kiváló agyú, lelkiismeretes tudósok, művészek, filozófusok, szociológusok, ökológusok, futurológusok, akik tehetnének a szaporodó veszélyek ellen valamit. Bizonyosan vannak. De megtesznek-e mindent a fokozódó vészhelyzet ellen, amelybe magányos kis csillagűrhajónk sodródik, hogy megmeneküljön a végzetes katasztrófától? Nem kételkedhetünk benne, hogy igyekeznek. De az sem kétséges előttünk, hiszen magunk sem vagyunk süketek és vakok, hogy jó szándékuk leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Soroljam? Minél gazdagabb valaki, annál fukarabb. A hatalom abszolút birtokosai pedig paranoiás őrültek, akik az elmúlt 100 évben követték el a legszörnyűbb bűnöket, vérengzéseket, népirtásokat. Ők robbantottak ki két világháborút, amelyek után a győztesek végzetes következményekkel járó ostoba békekötéseikkel teljesen felbillentették a Föld egészséges egyensúlyát. Tömegeik őrült pszichózisok megszállottai, üldöző üldözöttek.

 

Vak fanatizmussal rohannak a vesztükbe. A téboly pedig ragályos és nagyon szuggesztív. Az üldözési mánia nem ismer békét, csak gyanút és gyűlöletet. Rögeszméje leküzdhetetlen járvánnyal fertőzte meg a lelkeket és mindmáig nem találták meg ellenszérumát. Sztálin, Hitler, Mao, a vörös khmerek, Ceausescu, a japán Togo hadvezér, a kamikázék tömeggyilkosa, aki ezrével küldte embereit eleven bombaként pusztító pusztulásukba. Már nem is beszélve Afrika megszállott fekete diktátorairól, akik ma már halottak ugyan, de feloszló testükből párolog tovább az agresszió Ebolája, s tovább korbácsolja csőcselékmédiáikat. Gandhit, aki az erőszak nélküli ellenállásért élt és népe szabadságáért küzdött, egy fanatikus hindu ölte meg. E vírus irtotta ki az okos, békére törekvő Nehru lányát és egész családját. A Kennedyekkel máig is rejtélyes merényletek végeztek, éppen úgy, mint a négerek jogaiért békés eszközökkel viaskodó Martin Luther Kinggel. A palesztinokkal megegyezni próbáló zsidó miniszterelnök életét egy fanatikus zsidó oltotta ki. Szekták bomlott agyú vezetői öngyilkosságra vagy borzalmas bűntények elkövetésére kényszerítették és kényszerítik híveiket. Wallenberget, a nagyszerű svéd humanistát, aki üldözöttek ezreit mentette meg, mártírrá tette saját bátor embersége.

 

Azután itt vannak ezek az atomerőművek, amelyeket a nagy versengés idején építettek. A Szovjetunióban rögtön nyolcat emeltek belőlük rohammunkában. Ezek egyike Csernobil. A halálos „nyolcas ikrek”. Annyira sürgős volt nekik egymás megelőzése a természet leghatalmasabb ősenergiájának fenyegető használatában, hogy nem értek rá alaposan megismerkedni sugárzásának hatásával. Csak a laboratóriumokban gubbasztó atomfizikusok rémüldöztek bizonyos matematikai számításaiktól, amelyek kimutatták, hogy az urániummal készített atom- és hidrogénbomba nem csak bevetésekor pusztít el minden életet, építményt sok száz kilométeres körzetben, hanem sugárzásának felezési ideje huszonötezer év. A felszíni kísérleteket, emberekre, állatokra gyakorolt hatását is szükséges volt elvégezni az atomkorszak első éveiben. Ki ért rá törődni azzal, hogy a kivezényelt sok ezer fiatal katonának mi lesz a későbbi sorsa, akik csak szemüket takarták el karjukkal, fél térdre ereszkedve a vakító gombafelhő látványától. A kísérleti bombák által kavart homokot seprűkkel távolították el egyenruháikról, mielőtt egymással versengve rohantak a helyszínre, hogy felmérjék a titáni ökölcsapások „eredményét”. A politikusok védett bunkerek résein át figyelték a grandiózus látványt. Szemüket is gondosan kiválasztott szemüvegekkel védték. Ők döntöttek e harcban is. Ezernyi érvük volt rá, hogy ledobják az első két atombombát két japán városra. Kikényszerítették velük a békét, amellyel katonáik százezreit mentették meg legyőzött ellenfeleik törhetetlen ellenállásától. Ez igaz. Ami ezután következett, az már politikai játszma volt kémekkel, ellenkémekkel, olajzsarolással, merényletekkel, kivégzésekkel, megvesztegetésekkel, diplomáciai leleménnyel, amelynek civilek, katonák, bérgyilkosok fizetett bábjai voltak. E sakkjátszma tétjét a hatalom és a vagyon jelentette az ijesztően felgyorsult időben. Nem lehetett késlekedni, „mellékkörülmények” figyelembevételével. Főként a világháborút követő években, mikor kitört a hidegháború az egykori szövetségesek óriásai között. Lezuhant a vasfüggöny és kikényszerült a "rémület egyensúlya". Az atomformula már nem volt titok többé. Mindkét fél annyi pusztító fegyvert halmozott fel, amely elegendő lett volna Szolária összes bolygójának megsemmisítésére. A védett bunkerekből figyelő vezérkarok sem léphettek volna ki fedezékeikből. Nem lett volna hová. Mit kezdtek volna a sugárfertőzés hetedízigleni következményeivel?

De hol vannak az egykori fiatal katonák, akik látszólag megúszták „kísérleti nyúl”-állapotukat? Megnősültek és Down-kóros, mirigyrákos, leukémiás, mozgássérült gyermekeik születtek. És merre találhatók a csernobili robbanás védőeszközök nélküli mentőalakulatai, tűzoltók, katonák, tudósok s az atomváros késve kitelepített gyerekei, asszonyai, öreg és ifjú lakosai? Hányfelé szóródtak széjjel a közeli virágzó kisvárosok népei, akiknek otthonát a szélirányváltozás következtében rájuk szóródó atomhamu eltörölte a föld színéről? Megállíthatatlan folyamat ez. Terrán mindenütt ketyegnek a többi csernobili s a Föld más részein épült, kínai szindrómával fenyegető atomreaktorok bombái. Mert kell az olaj anyatej, az üzemanyag, amelyből már nem tud eleget termelni az anyaföld kizsarolt emlője. Az atomhulladék a jövő számtalan nemzedékére hullatja mérgező hamuját. Következményeit nem lehet felmérni. Tilos! Ahogy tiltott, megvetett tevékenység a „zöldek”, a Greenpeace kétségbeesett, sokszor naiv, agresszív, szívós, esztelennek, reménytelennek tűnő, eleven testükből torlaszt építő tettei, lázongásai. S a tudomány lelkiismeretes tudósainak vészjelzései is eredménytelenek. Szavak. Cikkek. Statisztikák. Tüntetések. Ki hallgat rájuk? Egymásnak írnak. Egymásnak kiáltoznak. Hiszen elkéstek! Valóban így lenne? Nem igaz. Van kiút. Remény is. Csak éppen nem a robottömeg pszichózisát meglovagolók, a Föld-űrhajót eltérítő, ütődött, amnéziás terrorista harácsolók, dilettánsok között, akikben szédült, mérhetetlen hülyeségük miatt fel sem merül a gondolat, hogy vállalkozásukba ők maguk is belevesznek.

 

Bizonyos azonban, hogy a kataklizmából, amelyet beteg agyukkal okoznak, megmenekül néhány „túszuk”. Ők majd értelmes kis csoportokat alkotva új Robinsonokként rendezkednek be azokon az apró létszigeteken, ahol marad még lehetőség az élhető életre.

 

Föld-űrhajónk azonban e pillanatban a narkós, terrorista bandával, fokozódó sebességgel száguld rémült, tanácstalan utasaival végzete felé.

 

Hogy ki vezeti e szerencsétlen Föld-űrhajót? Beszéljünk végre nyíltan! Hagyjuk a keserűen cinikus, gúnyos párhuzamokat, szimbolikus fecsegést. Arra valóban nincs idő. Az üvegházhatást az a kis elit okozza bolygónk társadalmában, amely kezében tartja a Föld javainak nyolcvan százalékát, de náluk vannak az eszközök is a végzetes ökológiai, szociális ártalmak leküzdésére. Mivel azonban vagyonukat bankokban, széfekben őrzik, s nem hajlandók megválni tőle, annyira nem érzik érdeküknek a tőlük idegen, mérhetetlen nyomorban élő, ráksejtekként szaporodó embernyáj megsegítését. Pedig ez nem pusztán kötelességük volna, hanem saját egyéni létfeltételeik megsemmisítését elkerülő egyedüli lehetőség.

 

A jelenlegi s a várható változások jóval gyorsabbak, mint amilyeneket az emberiség egész történelme során átélt eddig. S e rohamos változások kivétel nélkül mindenkit: gazdagot, szegényt, koldust és uralkodót egyaránt érintenek; olyan megoldhatatlan problémák növekvő súlyát, bonyodalmait gördítve a felelősökre, amelyeket eddigi módszereikkel, rossz irányba burjánzó, már elkövetett, végzetes hibáikkal zúdítottak magukra és világunkra. Amitől a Föld légköre felmelegszik, elmérgeződik, s az ezt okozó gázokat főleg a jóléti államok termelik. Ökológusok szerint, ha a vizek felmelegedésének mértéke eléri a 4-5 fokot, amelyre sajnos nagy a valószínűség, akkor a sarkok és az Antarktisz hatalmas jégrétegei leválnak a tengerfenékről és elindulnak a melegebb vizek felé. S amint e hatalmas tömeg megolvad ezekben az enyhébb hőmérsékletű áramlatokban, a tengerek szintje 5-7 méterrel megemelkedik. Hogy ez mit jelent, kifejezhetetlenül ijesztő, hiszen a Föld népességének mintegy a fele vizek partjain él. Ismerjük fogyó ivóvízkészletünk, esőerdeink zsugorodásának, termőföldjeink elsivatagosodásának, a népességrobbanásnak, mérgező hulladékok növekvő tömegének statisztikáját. Szemlélői, szenvedői vagyunk a faji gyűlölködéseknek, a morális, kulturális értékek védtelenségének, a munkanélküliség társadalmi következményeinek, pótcselekvéseinek, s a törvények gyengeségének a bűnözés szervezettségével szemben.

 

Nem kellene végre összefognunk, félretéve minden önérdeket, faji, politikai, vallási gyűlölködést, hogy közösen mentsük, ami még menthető bolygónk intelligens életformájából, múltja nagyszerű hagyományaiból és jövője lehetőségeiből? A szakbarbárok mellett vannak kitűnő szakembereink is hozzá. A hatalom ámokfutó gyilkosai helyett vannak időtlen bölcselőink, géniuszaink a jelenben és egy jobb jövőt építő futurológusaink, áldozatos tudósaink.

 

Vegyük ki végre a hatalmat azok kezéből, akik visszaélnek vele. Adjuk oda olyanoknak, akik nem önmaguk, hanem embertársaik védelmében élnek vele. Vetítsünk fényt, leplezzük le az alvilági, törvénytelen pokoljáratok fekete alagútjait, amelyeket a telhetetlen, lelkiismeretlen önzés vájt a felszín alá, elrothasztva az élet kenyerét hordozó, aranyló búzatáblák, haszonnövények gyökereit. Szedjük le a hazug vasálarcot a trónkövetelő igazság meztelen arcáról. Megtehetjük! Többen vagyunk! Saját létünk, s gyermekeink, unokáink, utódaink élete a tét. Ha nem tesszük meg, mindent elveszítünk. Ha megtesszük, mindent visszanyerhetünk.

 

Mire várunk? Távoli bolygók segítségére?

 

A Föld a mi egyetlen bolygónk. Ez az otthonunk. Ez a létformánk. Alkotó szellemünkben él, problémáink megoldásának halhatatlan, nemzedékről nemzedékre öröklődő, kiolthatatlan parazsa. Perceket sem késlekedhetünk már!

 

Kezdjünk hozzá!

Szepes Mária 1998
XIV. évfolyam 10. szám

Címkék: Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2020. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.