Szepes Mária rovata

Szepes Mária - Kóma (Fordított érzékelés)

Bizarr novellák


Marion művésznek született. Bármely műfajhoz nyúlt, az sugárzóan varázsossá lett a kezében. Családja büszke volt rá. Minden díjat elnyert zongorában, szobrászatban. És meséket írt, gyönyörűket. Mindehhez szép volt és bájos. Egészen a pubertásig. Akkor történt meg vele, egy teleholdas éjszakán, májusi illatok között, ami elárasztotta kertjüket és a szobáját is.

 

Először észre sem vették, hogy reggel tovább alszik a szokottnál. Derűs mosollyal az ajkán, mintha nagyon szépet álmodna. Nem lehetett felébreszteni. Kapkodás, rémület támadt körülötte. Kitűnő professzorokat hívtak hozzá. Szanatóriumba vitték, röntgenezték, minden porcikáját megvizsgálták. Semmi rendellenességet nem találtak nála. Tökéletesen egészséges volt. Csak éppen…

 

Kómába esett. Semmilyen módon nem lehetett felébreszteni. Tisztán tartották, ápolták, etették, de ő csak aludt, aludt tovább. Múltak a hetek, hónapok, sőt évek. Különös módon külseje semmit sem változott. Földi idő-kategóriák szerint egyetlen percet sem öregedett. Bőre rózsás, feszes, haja hullámosan csillogó maradt. Csak meg sem mozdult. Szülei, rokonai soha sem hagytak fel a reménnyel, noha ők megöregedtek, közülük többen meg is haltak.

 

De amikor több évtized múltán szerettei közül már csak megrokkant öccse maradt életben, valamiféle sokk felébresztette.

 

Akkor kezdte el leírni, hogy érzékelési módja miképpen változott át hosszú kómája alatt. Milyen csodák, borzalmak és nagyszerűségek történtek vele új, fordított érzékelési rendszerében. Alig fejezhető ki, hogy miféle zsarnokság alá került, melynek dimenziói egyre növekedtek benne. Olyan képességekkel rendelkezett, amelyekről nem is sejtette, hogy léteznek. Azok szenvedélyekbe, mérhetetlen boldogságba, majd kínokba és gyönyörűségekbe hajszolták. Mintha minden felfogás, képesség megfordult volna benne. Ami körülötte történt, abból semmit sem érzékelt. Az emberi, földi törvények teljesen megváltoztak. Hatalmas dimenziók nyíltak ki benne más, ismeretlen törvények között. Az évszakok változását sem tapasztalta meg. Meztelen volt e világban. Hőváltozásokat, hideget, meleget sem érzett. Fantáziájában szüntelenül új formák keletkeztek ködből, felhőkből, majd megszilárdultak. És a valós dolgok köddé lettek. A járást nem ismerte. Siklott vagy repült. Szárnyra sem volt szüksége. Éhséget, szomjúságot nem érzett.

 

Körülötte óriási csillagok világítottak. Ahogy rájuk figyelt, azonosult velük. Maga is csillaggá változott. Nem tűnt különösnek neki, hogy mérhetetlen mélységben ragyogtak, míg a földi óceánok szédületes magasságban hullámoztak. A csend tele volt zenével. A színek és hangok oly üzenetekkel, amelyek értelmét nem tudta áthozni. Idegen természet-nyelven szóltak hozzá. Léggyökerű fák siklottak koronájukkal lefelé körülötte. Ismeretlen virágfürtök szédítő illatokat árasztottak, amitől nagyon boldog lett. Illatozó éden vette körül.

 

Egy soha nem látott ismeretlen fa olyan vonzást keltett benne, hogy oda suhant hozzá és átölelte. Ez az érintés mérhetetlen ujjongással töltötte el, amelyre nincs fogalom. De megpróbálta körülírni. A vágy szó sem fedezte. Maga volt a gyönyörűség, amely több volt a ködlétnél. Alakulni, mozdulni tudott. Egyre magasztosabb érzései szerint, változóan.

 

Aktív, magasztos méltóságérzet kerítette hatalmába, amely magához kötözte bűbájos zsarnoki erővel, bénult fájdalommal, kínnal és ujjongással. A hatalom vagy szerelem szó sem fedte volna különös, rejtett tartalmát. De a változó gyönyörűségé némileg hasonlított hozzá.

 

Egyek voltak és mégis különvalóan független magányosak. Jó volt és fájt. Villámló csillag, Nap és Hold, amely mérhetetlen mélységbe merült fordítottan. És határtalan magasságokba emelkedett akadálytalanul. Hasonlítottak egymásra. Nemeket és érzékeket cserélgettek. Minden pórusukkal aktívan szorgoskodtak érthetetlen dolgok körül a jóság orgazmusainak rohamai közben. Kérdés nem támadt bennük, csak feleletek:

 

"AZ vagyok, AZ vagy, igen, ÉN TE vagyok."

 

Ez állandóan fokozódik, túl a kibírhatón.

 

Csupa szent uralkodás, kötés és oldás. Itt minden érzékelésünk egymást szürcsöli és gyarapszik tőle. A számok fölött a világmindenségen belül vagyunk, nincs különvaló. A te csillagod az én csillagom. A te gyógyulásod az én gyógyulásom. Telhetetlenül teremtjük a jót és igazat. Eltüntetjük a hazugságot. Énekeljük a csendet. Zsoltáros híd ez: ami fent, az lent, és ami lent, az fent.

 

 

Nem szabadulhatsz, nem szabadulhatok. Akaratlan akarat. Mi vagyunk az újjászületők a sötétségből a világosságba.

 

A valami a semmi. És a semmi a valami.

 

A halál nem létezik. Csak megjelenik és elmosódik. A kezdet a vég. És a vég a kezdet.

 

Közösek vagyunk mindennel és mindenkivel, ahol külön valóság van, azt eltüntetjük.

 

Mi vagyunk a szabad és korlátlan tapasztalás a végtelenség és a halhatatlanság szférájában.

 

Mi vagyunk az égbe emelkedő megvilágosodás.

 

Mi vagyunk, akik halljuk az emberi imát.

 

Nem használunk más médiumot önmagunkon kívül.

 

Fizikumunk kiköltözött a testből és teljességgé vált. Állapotunk nemcsak a híd volt, az maga a megérkezés.

 

A bölcsesség az egyetlen, amit magunkkal viszünk oda, ahol a rossz szikrája is teljesen kialszik.

 

Időn és téren kívüli energia-személyiségek vagyunk. Ez az, ami a miénk marad. Nem válik köddé, hamuvá. Mégis derűs, barátságos, emberközeliek maradunk.

 

Ami az emberi tudatnak irreális, az a léleknek boldogság, a szellemnek bizonyosság.

 

Mint pszichológus ezt a leírást egy tanítványomtól, páciensemtől kaptam.

 

 

Szepes Mária: Spirituálé barátaimnak

Szívemhez ért az életéj üzenete:
selymes, bús, édes Ige.
Szent súly és könnyű pihe.
Egem bársonyát csillagok fénytőre
pontozta keresztül – csendet énekelve.
Már csupa szín és emlék csipke;
Istennők szépséges ékessége,
mennyei bálok nyújtózó kecses íve,
egyre forogva, takarva, rejtegetve
tollaik, fátylaik felhőit lengetve
benső színpadomon. Lelkem üdve
e játék. Szerelmem drágaköve,
mert nincsen már sajgó teste.
E villám élével az időt át metszve,
szeretteimmel együtt elszöktet a végtelenbe.

 

2000. szeptember 25.

Szepes Mária
XII. évfolyam 2. szám

Címkék: ezotéria, Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.