Szepes Mária rovata

Szepes Mária - Túlfeszített húr

Bizarr novellák


Ötvös Péter szobrászművész özvegy anyjával lakott együtt. De műterme másutt volt. Az öregasszony szinte eszelős birtoklással, szívós, beteg féltékenységgel őrizte tehetséges fiát. Péter, bár sajnálta édesanyját, fuldoklott a dühös anyaszerelem hüllőszorításában, és minden alkalmat megragadott rá, hogy több függetlenséghez jusson. Az öregasszony minden percét és lépését számonkérte. Ha este egy félórával később érkezett haza, már az utcán leste hisztériás sírógörcs határán. Péter különféle ürügyeket keresett rá, hogy minél gyakrabban műtermében alhasson. Valójában meg is volt az oka erre, mert fiatal kora ellenére már szép karriert futottbe. Több pályadíjat nyert és határidős állami megrendeléseken dolgozott. Sokszor késő éjszakáig.

 

Érzelmi rabszolgasága akkor vált teljesen elviselhetetlenné, amikor a művészklubban összetalálkozott Lóránt Évával, festőnő kollégájával, és beleszeretett a fiúsan határozott, nagyon csinos, eredeti lányba.

 

Pétert hiúzszemmel figyelő édesanyja észrevette fián a változást. Éva egy leveléből, amelyet gátlás nélkül felnyitott, gyanúja beigazolódott. Megleste a fiatalok randevúját a Halászbástyán. Óriási botrányt rendezett utána. Érvek nem hatottak rá. Féktelen, kétségbeesett gyűlölete az "idegen lány" iránt nem ismert határt. Pletykákat terjesztett, névtelen leveleket firkált, szörnyű jeleneteket robbantott ki. Álmatlanul, étlen-szomjan, csonttá fogyva lótott-futott egész nap, mint egy ámokfutó. Fiát betegséggel, öngyilkossági fenyegetésekkel, sőt fiktív öngyilkossági kísérletekkel zsarolta. Péter ugyan nem adott hitelt e komédiáknak, de látta, hogy anyja, anélkül, hogy ez volna valódi szándéka, előbb-utóbb elpusztítja önmagát.

 

Évát határtalanul szerette. Nemcsak a lány szépsége, közös művészi érdeklődésük kötötte hozzá, hanem azok az ösztönös, kiegészítő elemek is, amelyek két karaktert együtt tesznek teljessé. Éva is ragaszkodott hozzá. Őt kevésbé rémítette meg az öregasszony hadjárata. Péter édesanyját patológus esetnek tartotta, s akármennyi kellemetlenséget okozott neki, mindenen túltette magát Péterért. Érte jobban aggódott. Mert látta, hogy már az idegösszeomlás küszöbén áll lelkiismereti- érzelmi dilemmájában. Ha megoldásnak látta volna szakításukat, elhagyván szerelmesét, megtette volna. De biztos volt benne, hogy Péter már nem tud lemondani róla. Meghátrálni nem lehetett ebben a küzdelemben. Mert vagy őket pusztítják el az öregasszony démonai, vagy ketten együtt leküzdik rögeszméjét.

 

Péternek most még súlyosabb oka volt rá, hogy a munka személytelen semlegességében meneküljön problémái elől. Bezárkózott műtermébe, és hajnalig dolgozott napról napra.

 

Egy reggel nyomasztó álomból tompa fejfájással ébredt. Még fáradtabban, mint amikor lefeküdt. Szeme előtt sötét foltok vibráltak, ahogy körülnézett műtermében. Szeme sorra megérintette a mozgás végső feszültségében megdermedt birkózó, ugró, táncoló, ölelkező figurákat, amelyekbe valósággal átömlesztette és bebörtönözte saját erejét. Hirtelen furcsa, kényelmetlen, szorongó érzése támadt. Úgy tűnt előtte, hogy valami változás történt szobrai elhelyezése körül. Mintha megváltoztatták volna helyüket. Elmozdultak.

 

Az a görnyedt kis öregasszony például, amelyet régebben anyjáról mintázott, most az ablak mellett állt, holott este még... hirtelen kitépte magát a nyugtalan töprengésből. Álmodott. Nem jól emlékszik. Az emberi memória csalóka… sokszor teszünk valamit öntudatlanul, gépiesen. Pihennie kellene. Évával. Elutazni. Aznap sikerült megnyugodnia. Másnap azonban, amint felébredt, határozottan meg kellett állapítania, hogy valami történt a belülről bezárt műteremben, ahol egy lélek sem járhatott rajta kívül. A szobrok más helyen álltak, mint ahol este hagyta őket. Sőt az ablak mellől megint elvándorolt, görnyedt öregasszony szobrának letört a karja. Letört... és nincs sehol. S ez az agyrém folytatódott, sőt bonyolódott. Este levetett cipőjét átnedvesedve, agyagosan találta meg reggel, mintha éjszaka felázott talajon hosszú utat tett volna meg vele… valaki. De kicsoda? Ruhája zsebében furcsa, érthetetlen tárgyakat talált. Homlokán zúzott, piszkos alvadt vértől ragadó sebbel ébredt. Állapotáról nem mert szólni még Évának sem. Azt hitte: megőrült. Menekült mindenki elől. Szótlanná, komorrá változott. Éjszakára bezárkózott, eltorlaszolta az ajtót. Reggelre a keze tele volt karmolásokkal. Nadrágja zsebében megtalálta édesanyja jegygyűrűjét és karkötő óráját.

 

 

Borzasztó lelkiállapotban sietett haza. Otthon a konyha kövén fekve találta édesanyját a gáztűzhely előtt, holtan. Fején nagy, nyitott seb tátongott. Órák óta halott lehetett.

 

Péter azonnal a rendőrségre sietett, és gyilkosságért feljelentette önmagát. Elmondta idegválságát, emlékezetkieséseit,meggyőződését, hogy énhasadásban szenved egy idő óta, s ebben az állapotában, sötét indulaténje végrehajtott valamit, amit tudatos, erkölcsi énje elfojtott benne. Beszámolt anyjával való jeleneteiről. S bűnössége bizonyítékául átadta anyja ékszereit, amelyek a gyilkosság éjszakáján kerültek hozzá. Bűnhődni akart, mert gyilkosnak tartotta magát akkor is, ha tettét nem teljes tudattal követte el. Valaki benne kívánta anyja halálát, s a "másik", aki végrehajtotta ezt a szörnyűséget, lényének része, azonos vele.

 

Pétert idegorvosi megfigyelés alá helyezték. Éva beszélni akart vele, de Péter nem fogadta. Az önvád és az önmagától való borzadás poklában teljesen feladta életét. Az esetről mindenkinek más meggyőződése volt. Az idegorvos azt a benyomást nyerte Péterről, hogy túl erősek tudattalan erkölcsi gátlásai, semhogy képes volna ilyenfajta brutális gyilkosság végrehajtására. A nyomozótiszt gyanakodott rá. Szerinte tettét erős felindulásban követte el, s most szimulál, kiutat keres tébolyán át.

 

Éva ártatlannak gondolta. Ügyvédeket mozgósított. Tűzön-vízen át kitartott szerelmese oldalán.

 

Legkönyörtelenebb bírája a tettnek maga Péter volt. Meggyőződve bűnösségéről cáfolhatatlanul súlyos, minden részletre kiterjedő vádbeszédet mondott önmaga ellen. Érvei valóban kivédhetetlenek voltak. Csak egyetlen dolog szólt ellene: a boncolási jegyzőkönyv.

 

A boncolás ugyanis kétségtelenül igazolta, hogy nem történt gyilkosság. Az öregasszonyt agyvérzés ölte meg. Régóta agyér-elmeszesedésben szenvedett. A seb a fején zuhanás közben keletkezett. A gáztűzhely egyik elgörbült csapján megtalálták az ütődés helyét.

 

Az orvosok minden tekintetben megerősítették ártatlanságát. Ebbe az állapotba - az énhasadás e sajátos átmeneti állapotába - izgalmaktól és kimerítő munkától túlfeszült idegzete juttatta. Kétheti turnusos altatás, gyógyszeres kezelés és körülményeinek megváltozása eltüntették meghasonlását.

 

 

Szerelme gyengesége ellenére fellángolt, végtelen hálává változott a lány iránt. Anyját sajnálta ugyan, de belátta, lezárult a tragédia, amelynek meg kellett történnie. Az anya temetése nagy szenzáció volt. Rengeteget írtak Péterről. Közölték a szobrairól készített felvételeket. Megrendelésekkel halmozták el, ami lehetővé tette többhetes gyönyörű nászútjukat.

 

Péter friss erőben tért vissza, munkára készen, ifjú hitvese oldalán. Stúdiója előtt csak egy pillanatra torpant meg, de felesége már kitárta annak ajtaját. Minden úgy volt, ahogy hagyták, ragyogó tisztán, rendben. Csak egyetlen, szívüket érintő változás történt. A kis öregasszonyt szinte beborították annak az apró kis növénynek indái, léggyökerei, amelyet ápolgatott. És rajta volt a jegygyűrűje. Furcsa, misztikus meghatottság vett erőt rajtuk. Érezték, nem idegen kéz tette oda, hanem ez egy szellemi mea culpa volt. Anélkül, hogy megbeszélték volna, egyenesen a temetőbe mentek, és letettek egy-egy csokor gyöngyvirágot és nefelejcset feleletül.

 

 

Csillagok balladája

Szepes Mária: As­tero­i­da

 

Ren­det­len­ség van
a Koz­mosz­ban. Csil­lag
csa­var­gók kó­szál­nak
ben­ne, tit­ko­kat szök­te­tő ma­gány­ban,
vagy édes ket­tes­ben az in­tim pil­la­nat
por­nó moz­za­na­tát egy vil­lám
fé­nyé­ben fel­mu­tat­va, s el­tın­ve.
Ki tud­ja hon­nan hová zu­han­nak,
fel vagy le, mert nincs tér-idő.
S mi a fent és mi a lent?
Ul­tra­vio­la vagy ibo­lyán­tú­li
in­fra­vö­rös vi­lág­ban
min­den as­tero­i­da át­me­ne­ti utas,
ben­se­jé­ben érc, vagy ék­kő,
ti­tá­ni, nem­ző ős­erő,
má­mo­ros or­kánt üvöl­tő.
Si­kolt­va fut az üs­tö­kös ki­rály­nő.
Szi­krá­zó uszá­lya fen­na­kad
egy-egy szörny­szi­kla kar­mán,
s ez úgy vé­li, is­ten­nő csók­ját
szök­te­ti a ha­tár­ta­lan­ba to­vább
a sem­mi és min­den kö­zöt­ti
mér­he­tet­len, vég­te­len óce­ánnyi
lét­ben, amely­ben va­júd­nak
a na­pok, csil­lag­po­ron­tyo­kat szül­nek
a csil­la­gok, s a te­jú­te­rek
lük­tet­ve lé­le­gez­nek, rob­ban­nak,

kihunynak, feébrednek, csak

halált nem ismernek.

vén embertörpe jegyezte fel ezt,

akinek léte pillanat volt,

de abból semmit sem értett.

Szepes Mária
XI. évfolyam 7. szám

Címkék: ezotéria, Szepes Mária

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.