Szépség

A megújulás titkai 12. - Bíró Ica szépségreceptje

Cellulitisz – Anticellulitisz program


A test- és bőrápolás egy nagy és sok szempontból megközelíthető témakör. Magában foglal mindent, amit testünk, arcunk, hajunk stb. gondozásáért, szépítéséért tennünk kell. Úgy érzem, a testszépítés alakformáló programjához most elsősorban a test vonalát előnyösen befolyásoló karcsúsító módszerek megismerése a legszükségesebb.

 

A leggyakoribb, a formát elcsúfító szépséghiba a „narancsbőr”, vagyis a cellulitisz, melytől sokan szeretnének mihamarabb megszabadulni. Ez persze nem olyan egyszerű, de azzá válhat, ha a testszépítő program erre vonatkozó tanácsait is betartjuk. Azt már az elején tisztáztuk, hogy csak abból épülhet fel testünk sejtállománya, amivel mi magunk tápláljuk. Ez pozitív (építő) és negatív (károsító) értelemben egyaránt igaz. Így a cellulitisz kialakulása is elsősorban saját, hibásan kialakult táplálkozásunk és mozgásszegény életmódunk következménye. Kijavítani a hibákat soha nem késő! A lényeg az, hogy mindig elszántan, teljes hittel és kitartóan cselekedjünk. Elöljáróban ennyit, és most lássuk a „bűnös” cellulitiszt közelebbről. 

 

Mi is az a cellulitisz?

Azt a bőr alatti kötőszövet-elváltozást, mely a bőrfelszín egyenetlenségét okozza bemélyedéseivel és kidudorodásaival a narancs héjához hasonlatosan, cellulitisznek, illetve köznyelven „narancsbőrnek” nevezzük. Ez a kellemetlen tünet a nőknél gyakori jelenség. Ez többek között azért van, mert kötőszöveteink sokkal lazábbak a férfiakénál, ami terhesség esetén a bőr nyúlása miatt szükséges is, de sajnos a gyengébb szövetállomány megkönnyíti a zsírsejtek és a nyiroksalakanyagok nemkívánatos térhódítását, ezért cellulitiszre hajlamosítanak. Általában a fenéken, a combon, a csípőn, de a hason és néha a karokon is észlelhető ilyen elváltozás. 

 

A cellulitisz kialakulása

Cellulitiszről akkor beszélünk, ha a zsírlerakódás túl bőséges utánpótlást kap, ezért a különféle salakanyagok és némi pangó víz is a bőr alatti állományban megrekedve, fürtszerű képződményeket alkotva felfelé nyomja a bőrt. Így idézik elő a kidomborodó egyenetlenségeket. A fürtökben összecsomósodott, összeállt zsír- és salaklerakódások a kisebb véredényeket és a hajszálereket is elnyomják, ezzel rontják a bőr vérkeringését és a sejtek tápanyagellátását. Az egyre rosszabbodó sejtanyagcsere következtében a szövetek között felgyülemlett folyadék fokozatosan, egyre jobban benyomódik a kötőszövetek rostjai közé. Így alakul ki a bőrfelületeinket fokozatosan egyenlőtlenné, hepehupássá csúfító cellulitisz. 

 

A cellulitisz kialakulásának okai

A cellulitisz lassan, fokozatosan alakul ki, elsősorban a helytelen táplálkozás és a mozgáshiány okozza. A cellulitiszre való hajlam valószínűleg örökölhető is, de szerencsére csak a hajlam. Két döntő időszak van, mely meghatározó lehet abban, hogy a kritikus helyeken mennyi és milyen nagyságú zsírsejtek képződnek. A túltáplálásra már a csecsemőkorban vigyázni kell, s ez az anyukák feladata, illetve később, a kamaszkorban, amikor is szintén meghatározó jelentőségű a táplálkozásunk milyensége. A testszépítő program étrendajánlata maximálisan kielégíti azon fiatalok igényét is, akik nem akarnak „kövér kamaszok” lenni.

 

Az ülő munkát végző nők szintén a veszélyeztetettek csoportjába tartoznak, kiváltképp, ha sem mozgás, sem zsír- és cukorszegény táplálkozás nem kapcsolódik életmódjukhoz. A sok ülés miatt az örökös nyomás hatására lelassul hátsó fertályuk vér- és nyirokkeringése, ezért itt a sejtekhez sokkal kevesebb éltető táplálék jut el. Az egyenetlen bőr tapintása ezért néha hideg, szinte elhalt jellegűvé válik. A hajszálerek elvékonyodása és a sejt anyagcserezavara miatt a lerakódások a bőr alatti állományban bent rekednek. Így a felhalmozódott, megduzzadt és megkeményedett zsíros szöveti salakanyag kialakíthatja a cellulitiszt. Még a vékony testalkat sem jelent garanciát a cellulitisz kialakulása ellen, de életkori tényezők sem mentesítenek, hiszen már egészen fiatal korban is jelentkezhet ez a kellemetlen szépséghiba.

De mi itt és most felvesszük ellene a harcot!

Pár hónap leforgása alatt eltüntetjük testünkről ezt a kellemetlen, esztétikailag nemkívánatos tünetcsoportot. Ezt azért merem ilyen bátran állítani, mert kipróbáltam, és jól bevált a szisztéma. Ráadásul a hozzám érkezett levelek és beszámolók is azt bizonyítják, hogy nem csak nekem sikerült.

 

 

Anticellulitisz-program

A narancsbőr eltüntetéséhez az alábbi fontos teendőkre van szükség:

– a túlsúly fokozatos leadása,

– a kötőszövet feszessé tétele,

– a bőr- és a kötőszövetek vérellátásának fokozása,

– a nyirokpangások megszüntetése,

– a salakanyagok távozásának elősegítése.

 

A testszépítő program fő céljai közé tartozik megszüntetni ezeket a kellemetlenségeket. Az eddigi fejezetekben kínált életmódajánlat teljes mértékben szolgálja a narancsbőrellenes tevékenységet is. Először kezdjük el pszichikai erőinket mozgósítani céljaink könnyebb elérése érdekében. Ezután az új táplálkozási szokás bevezetésével segítsük elő a méregtelenítést és a fogyást, valamint tápdús vitalizáló élelmiszerekkel regeneráljuk, frissítsük fel sejtjeinket.

 

A szisztematikus mozgás szintén a fogyást, a kötőszövetek feszességét és az izmosodást segítheti elő, és fokozza a vér- és a nyirokkeringést is, elősegítve ezzel a salaklerakódások távozását.

 

A testápolás felől megközelítve a cellulitisz kezelését elsősorban a rendszeres masszázsprogram alkalmazása segítheti, maximálisan kiegészítve a pozitív hozzáállással beindított egészséges táplálkozást és edzésmunkát. Ez a négy részből álló testszépítő program így együttesen alkalmazva képes lesz megszabadítani minket szépséghibáink nagy részétől. 

 

Masszázskellékek

Mosdókesztyűk, szivacsok, speciális dörzskesztyűk vagy egyéb eszközök, melyek kifejezetten erre a célra készültek. Lehetnek kemény gumiból, műanyagból vagy érdes szövetből stb. A természetes alapanyagú kefék, „tökbél” dörzsölők, valamint a háncskesztyűk is kiváló segédeszközök. Van, aki a kemény, műanyag görgős hevederekre esküszik. Kényelmi szempontból és a nehezebben elérhető helyeken hasznos lehet, én csak kiegészítőként ajánlom.

 

Aki nem tud beszerezni semmilyen speciális kelléket, az egy erős szövésű frottírtörülközőt is használhat e célra. Sodorjuk össze, ahogy csak bírjuk, így alkalmassá válik a dörzsöléshez. Én például egy műanyag dörzskesztyűt használok, melynek egyik oldala szőrszerűen puha tüskés, a másik durvább, bütykös. 

 

Anticellulitisz-krémek

Másodlagosnak tűnik használatuk, ha nem kapcsolódik hozzá a komplett testszépítő program. Eddigi ismereteink alapján nyugodtan állíthatjuk, aki csak krémekkel akarja elmulasztani narancsbőrét, csak félsikereket érhet el. Masszázs, torna és helyes étrend nélkül hatásuk nem tud teljes mértékben érvényesülni. Ellenben ha a testszépítő programmal együtt alkalmazzuk, a kívül-belül megtisztított bőr duplán értékesíti és könnyen szívja magába a kötőszövetek számára hasznos, zsírlerakódást lazító, oldó, rugalmasító és frissítő tápanyagokat.Vigyázzunk! Csak kiváló minőségű, garantáltan jó terméket vegyünk. 

 

A masszázs jelentősége

A cellulitiszes bőr mindennapos masszírozása nagyon hasznos, mert célzottan javítja a kötőszövetek vérellátását és anyagcseréjét. Az a bőr, melynek elégtelen a vérellátása, és ezáltal hiányt szenved a tápanyagokból, sokkal gyorsabban öregszik. A helyi masszázsoknak óriási jelentősége van a fiatalos, feszes bőr megtartása szempontjából is. Ha kipróbáljuk, érezni fogjuk, szinte felpezsdül a bőrünk. 

 

 

Az anticellulitisz-masszázs fázisai

Mindennap ajánlatos elvégezni a tus alatt vagy a kádban a következő masszázst. A kritikus zónákat figyelembe véve egy-egy területre 4-5 percet szenteljünk. (Ha van cellulitisz elleni krémünk, szappanunk vagy olajunk, nyugodtan használhatjuk.)

 

A módszer két részből áll: hámtisztító és gyúró masszázs. Általános szabály minden típusú masszázshoz: a masszírozó mozdulatokat mindig alulról felfelé haladva, körkörös mozgással, a szív irányába végezzük.

 

1. Hámtisztító masszázs

A vizes bőrfelületet először az elhalt hámrétegtől kell megszabadítanunk. Ezt a fajta bőrtisztítást azért fontos elvégezni, mert a nap mint nap elszarusodott hámsejtek vékony rétege a bőr felszínén maradva eltömheti pórusainkat, ezzel gátolva a bőr légzését, vérkeringését és felfrissülését. A vékony hámfelület leradírozására dörzskesztyűnk sűrűbb, szőrszerű, puhább oldala vagy egy kefe a legalkalmasabb eszköz.

 

A felülettisztító masszázst nem kell túl erős nyomással végezni, nehogy hámsérüléseket okozzunk magunkon. Tegyük kesztyűs kezünket vagy a kefét a kívánt felület legalsó részére, és körkörös mozdulatokkal haladjunk egyre feljebb, a problémás terület határáig. Ezt ismételjük meg többször is. Érintsünk minden olyan zónát, ahol érzékeljük bőrünk egyenetlenségeit. Ne lepődjünk meg, ha a hámfelület kissé kipirul, ez a vérkeringés gyorsulásának első jele. Ezután következik a mélyen gyúró masszázs, mely erőteljesebben megdolgozza a bőr alatti szöveteket is.

 

2. Gyúró masszázs

Most a masszázskesztyűnk „bütykösebb” felével dolgozzunk. Ugyanúgy körkörösen alulról felfelé haladva masszírozunk, érintve a cellulitiszes testrészeket. Most kissé erőteljesebben nyomjuk bőrünkre a kesztyűt. Törekedjünk arra, hogy a gyúró mozdulatokkal jól átmozgassuk a bőr alatti szöveteket is. Ezzel serkentve a mélyebb rétegek vérkeringését, megszüntethetjük a nyirokpangásokat, valamint a zsír fürtszerűen összetapadt állományát is így lazíthatjuk fel. A salakos lerakódások felszívódása csak így segíthető elő. Ezzel a módszerrel szinte új életet lehelhetünk a félholt sejtjeinkbe.

 

+ Váltózuhany

Ha esetleg még egy hideg-meleg vizes váltózuhannyal is kiegészítjük ezt a programot, bőrünk hálásan és gyorsan regenerálódik. Ha használunk cellulitisz elleni krémet, törülközés után paskoló, pofozó mozdulatokkal kenjük be az érintett testfelületet, így még hatásosabb. Aki naponta hajlandó elvégezni ezt a testfelületenként 4-5 perces munkát, az pár hónap elteltével (a zsírréteg vastagságának függvényében) garantáltan elégedett lesz bőre feszessége, simasága, karcsúbbodása, valamint megfiatalodása miatt – ami szerintem mindenképpen megéri a fáradozást! 

 

Akinek nincs masszázseszköze

A hámtisztító masszázshoz használjon törülközőt. A gyúró masszázst ujjbeggyel vagy ököllel nyomva végezze el. A végeredmény hasonlóan eredményes lesz, legfeljebb kissé fárasztóbb így a masszírozás. 

 

Sós fürdő

A teljes bőrfelület méregtelenítése

Végre valami, aminek végrehajtása nem okoz túl nagy fáradságot, és mégis segít a céljainkhoz vezető úton – ez a sós fürdő!

 

Nagy lendületet adhat programunkhoz, ha a testszépítő étrend és a méregtelenítő kúra mellett néha sós ülőfürdőben áztatjuk magunkat. Ez élénkíti a bőrlégzést és elősegíti a káros méreganyagok távozását a pórusokon keresztül.

 

A kellemes, kádnyi meleg vízhez keverjünk kb. fél kiló háztartási sót, majd nyakig elmerülve legalább 10 percig, de 20 percnél nem tovább áztathatjuk magunkat. Hetente egyszer megismételhető ez a pompás fürdő. Jó, ha este, lefekvés előtt kényeztetjük ezzel magunkat, ilyenkor leöblíteni sem kell testünket, elég csak a reggeli tusoláskor. Ekkor viszont egy száraz törülközővel jól dörzsöljük végig a bőrünket. Vérpezsdítő feladat!

 

„Harcos étrend” a cellulitisz ellen

Emlékeztető élelmiszer-táblázat azoknak, akik felveszik a harcot a cellulitisz ellen

 

 

Ajánlott

Nem ajánlott

Hasznosan befolyásoló élelmiszerek Károsan befolyásoló élelmiszerek
Nyers gyümölcsök Fehér cukor
Nyers zöldségek, leginkább nyers paradicsom (vízhajtó) Fehérliszt
Nyers káposzta (salaktalanító) Túlzott sófogyasztás (vízvisszatartó hatású)
Sóska (méregtelenítő) Konzervált húskészítmények (méreganyagtartalmúak)
Korpás müzli Állati zsiradékok (zsírsejtnövelők)
Korpás kenyér Zsíros húsok (liba, sertés)
Fokhagyma Zsíros sajtok
Kömény Zsírban sült ételek (pl. sült burgonya)
Bőséges ásvány- és tisztavíz-fogyasztás (átmos) Rántott ételek (háromszoros zsírtartalom)
Méregtelenítő teák Tejszín
B-vitamin (értágító) Koffein (sejtroncsoló hatás)
C-vitamin Alkohol (sejtroncsoló hatás)
E-vitamin (sejtfiatalító) Nikotin (sejtroncsoló hatás)
   

A napi bőséges (2-3 liter) folyadékfogyasztás hozzájárul, hogy könnyebben megszabadulhassunk a narancsbőr okozta szépséghibáktól!

 

Megjegyzés: a sós fürdő tisztító hatására kissé szédülhetünk. Ezért a kádból kilépve lassan mozogjunk, üljünk le egy percre, mert a vérnyomásunk időlegesen csökkenhet. Vérnyomás-, szív- és veseproblémák esetén sós fürdőt alkalmazni nem tanácsos. Mindenképpen kérjünk orvosi szakvéleményt!

Röviden ennyi az otthoni anticellulitisz -kezelésről.

Kezdjük el, és próbáljuk meg eltüntetni a számunkra kellemetlenséget okozó szépséghibákat, hogy a nyári vakáción, strandolások idején is bátran, gátlások nélkül, önbizalommal élvezhessük az élet örömeti! 

 

A testszépítő és kozmetikai szalonok anticellulitisz-ajánlatai

Ma már szinte valamennyi neves kozmetikai cég kínál olyan krémeket, olajokat, zseléket, iszapot stb., amelyek elősegíthetik a bőr rugalmasságának visszaállítását és a narancsbőr nyomainak eltüntetését. A kozmetikai és szépségszalonok általában kézi vagy gépi masszázzsal, pakolással, dunsztkötéssel, de egyéb mechanikai vagy elektromos eljárásokkal is próbálják eljuttatni a hatóanyagokat a bőr alatti szövetekhez. A hatás módszerenként és termékenként változó, esetenként nagyon jó is lehet, de hosszú távú sikereket csak akkor érhetünk el, ha betartjuk a testszépítő életmódreformok tanácsait, és a kozmetikumok, valamint eljárások segítségével azt egyidejűleg alkalmazzuk. Magam részéről több éve nagyon jó eredménnyel használom a nevemmel fémjelzett I.C.A narancsbőrellenes krémet, de számtalan más készítmény és módszer megtalálható Megújulás Klubunkban.

Bíró Ica
XIII. évfolyam 4. szám

Címkék: Bíró Ica, szépségreceptek

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.