Szépség

Életet adó ruhák

Biotextilek: tények és tévhitek

    A ruháink közvetlenül érintkeznek a testünkkel, ehhez képest alig vagyunk tisztában azzal, pontosan mit tartalmaznak. Újabban könnyíthetünk a lelkiismeretünkön azzal, hogy biotextileket vásárolunk. De pontosan mikor nevezhetünk biónak egy ruhadarabot?


     

    A biominősítést viselő ruhák nagy divatját éljük, a gyorsan változó termékkészlettel dolgozó, olcsóbb árut kínáló üzletek is előálltak a saját biovonalaikkal. Kínálnak biopamutból készült farmereket, pólókat, zoknikat és fehérneműt egyaránt. Ez nagyon örvendetes, hiszen a hagyományos gyapottermeléssel mérgek  sokasága jut a környezetbe, és ez jelentősen hozzájárul a termelő országok környezetszennyeződéséhez. Ezekben az országokban ugyanis állítólag még olyan, elvben világszerte régen betiltott szereket is használnak, mint amilyen például a DDT vagy a lindán nevű rovarirtó szer. És ha nem, ezek utódjai sem veszélytelenek.

     

    Tudnunk kell azonban, hogy az élelmiszereknél jól bevált biominősítés a textileknél bizonyos szempontból félrevezető és nem egykönnyen alkalmazható.

     

    • A biotextilek alapanyagának termesztésekor, az élelmiszerekhez hasonlóan, nem alkalmaznak növényvédő szereket és műtrágyát, illetve tilos a géntechnológia is. Ugyanakkor a gyapottermesztéshez olyan sok vízre van szükség, hogy annál még a műanyag szálak is (amennyiben termelésüket ökológiailag szigorúan optimalizálták) ökológiai szempontból kedvezőbben állíthatók elő. Ezen kívül a biomegjelölésű ruháknál nem ritka, hogy csak 50 százalékban készültek bioalapanyagból, miközben a bioélelmiszereknél az alapanyagok több mint 95 százalékának ökogazdálkodásból kell származnia.

     

    • A textilek fenntarthatóságához hozzátartozik az is, milyen munkakörülmények között készültek. Az európai piacra kerülő olcsó ruhák 90-95 százaléka Ázsiában készül, általában nagyon rossz munkakörülmények között, és sok vegyszernek kitéve.

     

    • A biopamut feldolgozása során sok vegyszert használnak, ami nemcsak a környezetszennyezéshez járul hozzá jelentős mértékben, hanem nyomokban megmarad a késztermékben is. Ezen kívül a tárolás és a szállítás során nagy valószínűséggel további kémiai anyagokat használnak fertőtlenítésre, tartósításra és a kártevők elleni küzdelemre.

     

    Ugyan abból indulhatunk ki, hogy a gyártók igyekeznek ezeket a „szennyeződéseket” alacsony szinten tartani, különben csorbát szenvedne a hírnevük, ha a fogyasztóvédő szervezetek az állítólagos biotextilek vizsgálata során túl nagy mennyiségű vegyszer nyomára akadnának. Mégis tisztában kell lennünk azzal, hogy a bio szónak mind a gyártó, mind a fogyasztó számára más jelentése van a ruhák, mint az élelmiszerek esetében. Aki valódi bioruhára vágyik, annak tanácsos minősített natúrtextilt vásárolnia.

     

     

    A kiinduló anyagok nem felelnek meg a végterméknek

    A ruhadarabok minősítésének fő problémáját az jelenti, hogy az áruban lévő címkén a kiinduló alapanyagot kell feltüntetni. Ez azonban ritkán felel meg a szóban forgó termék valódi összetételének, mivel a kiinduló anyag és a végtermék között tíz-húsz, bonyolult munkafolyamat áll. Ennek során a textilt a feldolgozás különféle állomásaira készítik elő, például hogy könnyebb legyen szőni, festeni vagy koptatni.

     

    Másfelől a feldolgozás vége felé olyan tulajdonságokat igyekeznek adni a textilnek, amelyekkel eredetileg nem rendelkezett: legyen fényes, sima, rugalmas, jól vasalható, ne ráncolódjon, vagy éppen ellenkezőleg, ne veszítse el gyűrt hatását. Ám éppen azok a tulajdonságok, amelyek a ruhadarabot a vásárlók többsége szemében vonzóvá teszik (könnyen kezelhető, jól lehet vasalni, speciális látványt nyújt, újabban baktériumellenes hatású), igénylik a legnagyobb mennyiségű vegyszer felhasználását, amelyek nyomai azután jelentős mértékben megmaradnak a késztermékben is.

     

     

    Ruházat: nincsen szükség engedélyeztetésre

    A 100% pamut felirat helyett sok esetben inkább a 75% pamut feliratnak kellene a címkén szerepelnie, utána következhetnének az olyan vegyszerek, mint formaldehidgyanta, színezőanyag, lágyítószer stb. Abból indulhatunk ki, hogy a pamutból készült ruhák 90 százalékát formaldehiddel kezelik, és ez a vegyület vasalás vagy izzadás során kiválik a textilből, holott az anyagot a környezeti orvoslással foglalkozók már régóta nagyon problematikusnak tartják. Gyengíti az immunrendszert, ingerli a légutakat és a szemet. Ha az anyag 0,15 százaléknál több formaldehidet tartalmaz, akkor ezt fel kellene tüntetni a címkén („formaldehidet tartalmaz”), az egészségre ártalmas hatások ugyanis már viszonylag csekély mennyiség esetén fennállnak.

     

    Az élelmiszerekkel vagy a gyógyszerekkel ellentétben a ruhákat nem kell engedélyeztetni, minden különösebb hűhó nélkül a piacra kerülnek. Szúrópróbaszerű vizsgálatok ugyan léteznek, és ezek során a megvizsgált textilek majd 5 százalékában fedeznek fel nem megengedett mennyiségű vegyszert. Azoknak a pácienseknek az 1-2 százaléka pedig, akik allergiás panaszokkal fordulnak a bőrgyógyászokhoz, ezt a betegséget ruhadarabok miatt kapják. A médiában mindez úgy jelenik meg, mint ami „ritka” jelenség. Ehhez képest ha egy gyógyszernél valamilyen mellékhatás az esetek két százalékában fellép, azt „gyakori” jelzővel tüntetik fel a dobozában található tájékoztatón.

     

    Szeretjük magunk körül a színeket, de a visszafogottabb, földszínű árnyalatoknak is megvan a maguk előnye, ha a környezetre és az egészségünkre gondolunk

     

    A formaldehid mellett az elmúlt években az úgynevezett lágyítók kerültek a fogyasztóvédők és a környezetvédelemmel foglalkozók érdeklődésének homlokterébe. A PVC-padlóként megismert és a gyerekjátékokban újabban már betiltott ftalátok számos textilben nagy mennyiségben fordulnak elő. Itt is olyan tulajdonságokról van szó, amelyek- nek vonzóbbá kell tenniük a ruhadarabokat: feliratok, nyomott minták, de a gyerekzoknik aljára tett csúszásgátló rétegek is műanyagból készülnek, amelyet azért kell lágyabbá tenni, hogy ne kopjon le az első mosáskor. A lágyítók azonban kiválnak a ruhából, és a bőrön át bejutnak a szervezetbe, ahol hormonhoz hasonlóan viselkednek. Ezekkel az anyagokkal egy sor megbetegedést (bőr-, légúti és vesebetegségeket, valamint a meddőséget) hoznak közvetlenül kapcsolatba.

     

    A gyapjú sem feltétlenül előnyös

    A kezelés nem korlátozódik a pamutra, a gyapjút is gyakran „nemesítik”. Ennek is az a célja, hogy kedvezőbbé tegyék a viselését, ne szúrjon, ne töltődjön fel elektromossággal, ne filcesedjen és lehessen mosógépben mosni. Ily módon azonban a gyapjú elveszíti a természetes szálakra jellemző előnyeit, hiszen minden egyes szálát bevonják műgyantával, ráadásul a környezetet is megterhelik vegyi anyagokkal. Arról nem is beszélve, hogy a hagyományos textilipar a gyapjút gyakran káros hatású nehézfémvegyületekkel (például kadmiummal) festi.

     

    A természetbarátok szemében a gyapjú régóta a természetes ruházat szinonimája. Még alsóneműnek is ajánlják, hiszen az eredetileg szőrös emberi test esetében a gyapjú képes a legjobban megakadályozni a hő felszaporodását és felszívni az izzadságot. Ám amennyiben a gyapjú nem a natúrtextilekre vonatkozó legszigorúbb előírások szerint készült, feldolgozásához egy sor probléma kapcsolódik. A juhokat például kártevőellenes szerekkel kezelik, amelyek felszaporodnak a gyapjúzsírban, ennek pedig kellemetlen következményei lehetnek a felhasználóra nézve. Az általánosan használt alternatíva sem jobb azonban: a gyapjút kimossák, így a vegyszerek a környezetbe kerülnek, miközben az értékes gyapjúzsír jelentős részét is kimossák a gyapjúból. Ugyanakkor a gyapjú víztaszító tulajdonságát jelentős részben a szerkezetének, nem a gyapjúzsírnak köszönheti, és ez a struktúra még megmarad.

     

    Vannak olyan műszálas textíliák, amelyek környezeti szempontból kevésbé károsak, mint a fenti módon „újramodellezett” natúr szálak. Ez vonatkozik például az Európában modern módszerekkel előállított viszkózra, amelynek során farostokat (cellulóz) alakítanak át pamuthoz hasonló anyaggá. Ehhez a folyamathoz manapság sokkal kevesebb veszélyes vegyszert használnak, mint korábban. Nagyon oda kell tehát figyelnünk, mielőtt előnyben részesítenénk a természetes szálakat a műszálakkal szemben. A műszálas anyagokra amúgy is világszerte szükség van ahhoz, hogy fedezni tudjuk az emberek ruházkodási szükségleteit – ezt nem más állítja, mint a Greenpeace. A nagy környezetvédő szervezet 2011-ben óriási és sikeres detoxkampányt folytatott, amelynek eredményeként nagy ruházati cégek kötelezték magukat arra, hogy az olcsó textiliparukról ismeretes államokban is lemondanak az Európában egyébként már betiltott, az embereknél és állatoknál hormonhoz hasonlóan ható nonylfenol nevű tisztítószerről.

     

    A natúrtextil-előállítók megteszik a magukét

    A natúrtextíliák gyártói ezzel szemben maximálisan természetes módon kezelik az alapanyagot, ami egyben azt is jelenti, hogy a vásárlónak le kell mondania az olyan tulajdonságokról, mint a ruhadarab könnyen kezelhetősége. De ez azt jelenti, hogy a textil megtartotta természetes jellemzőit, mert nem „nemesítették”. Tisztában kell lennünk azzal, hogy nem kaphatunk meg mindent egyszerre, egy ruha nem lehet egyszerre természetes és úgy feldolgozott, hogy könnyen kezelhetővé váljon. De ez nem baj, a gyűrődő ruhadarabjaink is kedvesek lehetnek a szívünknek. Ami a színeket illeti, a textiliparban alkalmazott 1600 festék közül a környezetvédelmi szakemberek mindössze 20-at tartanak teljesen biztonságosnak. Egyébként pedig a természetes és a műszálak előállítása egyaránt tetemes környezetszennyezéssel jár.

     

    Mindebből az következik, hogy a saját ökológiai lábnyomunkat akkor tudjuk minél kisebb méretben tartani, ha kevés és hosszú élettartamú ruhát veszünk. A fogyasztásnövelésre beállított gazdaság számára ez a fajta vásárlói visszafogottság rossz hatást gyakorol, a saját pénztárcánkra azonban annál jobbat. A bio- vagy ökoéletmód nem szükségszerűen drágább, és nem is olyasvalami, amit csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak, mindössze a vásárlási szokásainkat kell alaposan szemügyre vennünk.

     

     

    Gyakorlati útmutató a vevőknek: vásárlási és ápolási tanácsok

    1. Ne felejtsük el, hogy bizonyos felhasználási előnyök környezetvédelmi és egészségi szempontból hátránnyá válhatnak. A vasalásés mosáskönnyítő, gombaellenes és hasonló tulajdonságok nem az alapanyag eredeti tulajdonságai, hanem kémiai beavatkozások eredménye. A vegyszerek teszik lehetővé a gyűrődésmentességet, az antisztatikusságot és hasonlókat, ám mindez mellékhatásokkal jár.

     

    2. Mindig fogjunk gyanút, ha egy ruhadarabot nem szabad mosni, csak vegyileg tisztítani, ha elkülönítve kell mosni (mert kioldódó festéket tartalmaz), vagy ha vegyszerektől bűzlik.

     

    3. A testünkkel közvetlenül érintkező ruhadarabok legyenek világos vagy természetes színűek, a legjobb, ha minősített natúrtextilek. A különösen veszélyes festékeket (azofestékek) időközben Európában már betiltották, de mivel a ruháink jelentős része távoli tájakról érkezik hozzánk, és nem esik át ellenőrzésen, inkább mondjunk le a tiritarka, sötétkék vagy fekete fehérneműről.

     

    4. Az első mosást minél magasabb hőmérsékleten végezzük, hogy minél több vegyszertől megszabaduljunk.

     

    5. A minőséget meg kell fizetni, ezért kerülnek sokba a valódi natúrtextilek. Megfordítva ez sajnos nem igaz, ha egy ruha drága, az nem jelenti azt, hogy a környezetvédelmi szempontok magas fokú szem előtt tartásával készült. A legtöbbször a reklám árát fizetjük meg a ruha árában.

     

    6. A használt ruháknak megvan az az előnyük, hogy már sokszor kimosták őket. Természetesen ugyanez vonatkozik a saját régi darabjainkra, amelyek egészségi és ökológiai szempontból jobbak bármely új beszerzésénél. Érdemes megfontolni, hogy ha már unalmassá váltak, akkor ne eldobjuk, hanem átalakítsuk őket.

     

    7. Új ruha vásárlásánál ne felejtsük el, hogy a nyomott minták műanyagból készülnek és lágyító anyagot tartalmaznak. A hímzés vagy a felvarrott díszítő elemek jobbak.

     

    8. Ne felejtsük el, hogy a kevesebb több! Az átlag európai évente 10 kg ruhát vásárol. Inkább gondoljuk át, mi az, amire valóban szükségünk van. Ne essünk bele az alkalmi vétel csapdájába, ne vásárlás után, hanem az előtt nézzük át a ruhásszekrényünket. Így sok pénzt megtakaríthatunk, és az egészségünkkel, illetve a környezetünkkel is jót teszünk.

    -nori-
    XVIII. évfolyam 11. szám

    Címkék: biotextilek, ökoruházat

      Aktuális lapszámunk:
      2019. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.