Szépség

Hathetes holddiéta

Fogyókúra típusok 2.

    Ahány ember van, annyiféle diéta létezik – ez dr. Papp Zsófia belgyógyász alapelve. Ezt azért is tartja fontosnak hangsúlyozni, mert sorozatunkban csupán olyan kereteket mutatunk be, amelyek pontos összetevői az egyéni állapotfelmérés függvényében, illetve az elérendő célhoz igazodva változnak.  


    A legutóbbi számunkban megjelent Papp-féle makrobiotikus diétát néhányan kifogásolták. Az egyik levélíró szerint: „a makrobiotikában nem használunk semmilyen cukrot, mézet, sok gyümölcsöt, paradicsomot, krumplit, gyümölcsteát”. A levélíró rosszindulatú daganatos betegségből gyógyult meg, meggyőződése szerint jelentős mértékben a makrobiotikus táplálkozásnak köszönhetően. Dr. Papp Zsófia is igazat ad neki, a klasszikus makrobiotika lényegesen szigorúbb szabályokat fogalmaz meg, mint az általa bemutatott változat.

     

    Csakhogy ő is egészen mást táplálékot engedélyez, ha a cél egy rosszindulatú betegség gyógyítása és mást, ha tisztítókúra utáni, melletti energiafeltöltésre van szükség.

     

    Mint azt a múltkori írás bevezetőjében is hangsúlyoztuk, itt egyéni kompromisszumokra is lehetőség van. A cél az, hogy olyan – esetleg kielégítő egészségi állapotban lévő – emberek ismerkedjenek meg egy egészséges étrenddel, akik életük eddigi negyven-ötven-hatvan évében nem ehhez szoktak. Náluk igen nagy elszántságra és lelkierőre lenne szükség, ha egyből a lehető legszigorúbb szabályok szerint összeállított étrendet kapnának. Vélhetően többen fel is adnák a próbálkozást és visszatérnének a hosszú távon sokkal károsabb, a szervezetet a jojoeffektussal (súlyvesztés-súlygyarapodás váltakozása) erősen megterhelő alkalmi fogyókúrákhoz.

     

    Ennek megfelelően a hathetes holddiéta, melynek célja a kontrollált és tartós súlyvesztés, is csupán tág keretként értelmezendő, amelynek pontos elemeit az egyéni állapotfelmérés határozza meg. Ugyancsak szabadon el lehet dönteni, hogy ki mikor kezdi meg ezt a hat hetet. Dr. Papp Zsófia alapesetben az újholdat javasolja, de a tradicionális böjtnapok bármelyike megfelel. (A rendelő vallás- és politikamentes, ám a tapasztalatok szerint az, aki kötődik egy valláshoz és ennek böjtnapjához igazítja a kúra kezdetét, valamivel jobb eredményeket ér el.)

     

    Ezzel azonban még nem válaszoltunk arra a kérdésre, hogy miért éppen hat hétig tart a kúra, miközben egy holdciklus csupán 28 napos. A doktornő szerint ez a keret is rugalmasan alakítható, de meggyőződése, hogy érdemi változás csak a negyven-negyvenkettedik nap tájékán bekövetkező fordulópont után várható.

     

    A hathetes holddiéta során betartandó általános szabályok:

     

    Naponta el kell fogyasztani 2 l Káli- vagy személyre szabott tisztítóteát – fél-fél litert számolva reggelire, tízóraira, ebédre és uzsonnára.

     

    Ugyancsak meg kell inni napi 1,5 liter citromos ásványvizet.

     

    Tízóraira és uzsonnára kötelező egy-egy kisebb alma.

     

    A főzelékfélékből 3-5 dl számít egy adagnak.

     

    A leves legalább fél liter legyen, rántás nélkül, de kívánság szerint egy mokkáskanál kukorica- vagy rizsliszttel habarható.

     

    Szénhidrátnapokon a gabonából 1 kínai tálka számít egy adagnak.

     

    Bármilyen fűszert használhat, a gyári fűszerkeverékek kivételével.

     

    Az ötnapos bevezető időszakban naponként felváltva ehetünk rizst, krumplit, főtt tésztát.

     

    (Következik: Zsírégető diéta)

     

    A nulladik nap lehet egyszerű víznap, illetve reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt paradicsomos káposzta, töklecsó vagy spenót.

     

    1. nap Halak – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: fél kiló spenót;
    Vacsora: hordós káposztaleves

     

    2. nap Halak – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: fél kiló paradicsomos káposzta;

    Vacsora: hordós káposztaleves

     

    3. nap Kos – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 10 dkg gomba; Ebéd: 30 dkg zöldborsó;
    Vacsora: salátafőzelék

     

    4. nap Kos – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 15 dkg főtt szemes kukorica; Ebéd: 20 dkg zöldbab;

    Vacsora: 25 dkg lecsó

     

    5. nap Bika – föld, só+gyökér
    Reggeli: répák sütve; Ebéd: krumplifőzelék;
    Vacsora: céklaleves

     

    6. nap Bika – föld, só+gyökér
    Reggeli: zeller sütve; Ebéd: tök sütve vagy párolva;
    Vacsora: párolt karalábé

     

    7. nap Ikrek – levegő, olaj+virág
    Reggeli: fél kiló párolt brokkoli; Ebéd: krumplileves;
    Vacsora: 10 dkg pirított tökmag héjastul

     

    8. nap Ikrek – levegő, olaj+virág
    Reggeli: fél kiló párolt karfiol; Ebéd: fél kiló párolt fejes káposzta;

    Vacsora: 10 dkg amerikai mogyoró

     

    9. nap Rák – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: salátaleves vagy főzelék;
    Vacsora: paradicsomos káposzta

     

    10. nap Rák – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: fél kiló spenót;
    Vacsora: vegyes saláta

     

    11. nap Oroszlán – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: fél kiló brokkoli; Ebéd: 20 dkg zöldbabfőzelék;
    Vacsora: vegyes saláta

     

    12. nap Oroszlán – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 10 dkg gomba; Ebéd: lencseleves;
    Vacsora: salátafőzelék

     

    13. nap Szűz – föld, só+gyökér
    Reggeli: zeller és fehér répa; Ebéd: krumplileves;
    Vacsora: céklaleves

     

    14. nap Szűz – föld, só+gyökér
    Reggeli: sült sárgarépa; Ebéd: krumplifőzelék;
    Vacsora: céklaleves

     

    15. nap Szűz – föld, só+gyökér
    Reggeli: párolt retek és uborka; Ebéd: sült krumpli;
    Vacsora: céklaleves

     

    16. nap Mérleg – levegő, olaj+virág
    Reggeli: kelbimbó párolva; Ebéd: 10 dkg pirított tökmag héjastul;

    Vacsora: karfiol paradicsommártásban

     

    17. nap Mérleg – levegő, olaj+virág
    Reggeli: zöldbab hagymán sütve; Ebéd: 10 dkg amerikai mogyoró;

    Vacsora: fél kiló párolt brokkoli

     

    18. nap Skorpió – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: kelkáposzta-főzelék;
    Vacsora: párolt saláta

     

    19. nap Skorpió – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: fél kiló spenót;

    Vacsora: lecsó

     

    20. nap Skorpió – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: paradicsomos káposzta;
    Vacsora: vegyes saláta

     

    21. nap Nyilas – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: zöldborsó; Ebéd: lecsó; Vacsora: vegyes saláta

     

    22. nap Nyilas – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: gomba; Ebéd: zöldbab;

    Vacsora: tök

     

    23. nap Bak – föld, só+gyökér
    Reggeli: vegyes sült répa; Ebéd: zellerleves;
    Vacsora: sült hordós káposzta

     

    24. nap Bak – föld, só+gyökér
    Reggeli: sült krumpli; Ebéd: finomfőzelék;
    Vacsora: céklaleves

     

    25. nap Bak – föld, só+gyökér
    Reggeli: párolt karalábé; Ebéd: mexikói leves;
    Vacsora: céklaleves

     

    26. nap Vízöntő – levegő, olaj+virág
    Reggeli: fejes káposzta párolva; Ebéd: karfiolleves;
    Vacsora: tökmag

     

    27. nap Vízöntő – levegő, olaj+virág
    Reggeli: sült tökféle; Ebéd: brokkoli;
    Vacsora: amerikai mogyoró

     

    28. nap Halak – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: spenót;
    Vacsora: hordóskáposzta-leves

     

    29. nap Halak – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: paradicsomos káposzta;
    Vacsora: vegyes saláta

     

    30. nap Kos – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 10 dkg gomba; Ebéd: 30 dkg zöldborsó;
    Vacsora: salátafőzelék

     

    31. nap Kos – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 15 dkg főtt szemes kukorica; Ebéd: 20 dkg zöldbab;

    Vacsora: 25 dkg lecsó

     

    32. nap Bika – föld, só+gyökér
    Reggeli: répák sütve; Ebéd: krumplifőzelék;
    Vacsora: céklaleves

     

    33. nap Bika – föld, só+gyökér
    Reggeli: zeller sütve; Ebéd: tök sütve vagy párolva;
    Vacsora: párolt karalábé

     

    34. nap Ikrek – levegő, olaj+virág
    Reggeli: fél kiló párolt karfiol vagy kínai kel; Ebéd: karfiolleves;

    Vacsora: 10 dkg pirított tökmag héjastul

     

    35. nap Ikrek – levegő, olaj+virág
    Reggeli: párolt vagy sült tök vagy padlizsán; Ebéd: 25–40 dkg karalábé;

    Vacsora: 10 dkg amerikai mogyoró

     

    36. nap Rák – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: spenót;

    Vacsora: brokkoli

     

    37. nap Rák – víz, szénhidrát+levél
    Reggeli: gabonakása; Ebéd: paradicsomos kel;
    Vacsora: vegyes saláta

     

    38. nap Oroszlán – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 20 dkg kukorica; Ebéd: 30 dkg zöldborsó;
    Vacsora: 10 dkg gomba

     

    39. nap Oroszlán – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 20 dkg kukorica; Ebéd: 30 dkg zöldborsó;
    Vacsora: 10 dkg gomba

     

    40. nap Oroszlán – tűz, fehérje+termés
    Reggeli: 10 dkg gomba; Ebéd: lencseleves;
    Vacsora: salátafőzelék

     

    41. nap Szűz – föld, só+gyökér
    Reggeli: sült sárgarépa; Ebéd: krumplifőzelék;
    Vacsora: céklaleves

     

    42. nap Szűz – föld, só+gyökér
    Reggeli: sült zeller; Ebéd: párolt hordós káposzta;
    Vacsora: retek és sült cékla

     

    43. nap Mérleg – levegő, olaj+virág
    Reggeli: kelbimbó párolva; Ebéd: bableves;
    Vacsora: 10 dkg napraforgómag héjában

    -Szabó-
    IX. évfolyam 7. szám

    Címkék: holddiéta

      Aktuális lapszámunk:
      2019. szeptember

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.