Szépség

Illatok a bőrnek és a léleknek

Aromaterápia

Az illóolajak élénkítik érzékeinket, javítják hangulatunkat, serkentenek vagy megnyugtatnak. Elvarázsolják szaglásunkat, enyhítik panaszainkat, ugyanakkor gondoskodnak a jó közérzetről is.    


 

Már néhány csepp illatos olaj a fürdővízben vagy egy aromalámpában elegendő, hogy testünk-lelkünk ellazuljon, megnyugodjon. Az orr érzékelte illatok által keltett ingerületek közvetlenül agyunk érzelmekért felelős központjába, az ún. limbikus rendszerbe jutnak. Így tehát szűrés nélkül tudatunkba hatolva képesek befolyásolni olyan vegetatív funkciókat, mint a légzés, a szívverés, a keringés vagy az emésztés. Legnagyobb felületű érzékszervünk, a bőr is felveszi és a szervekhez juttatja az olajakat. Az illóolajak pszichikai és fizikai hatása egymástól elválaszthatatlan.

 

Ezek az illatos kincsek már az ókor óta életünk mindennapjainak részei. A bódító illatú lótuszvirág, az élet jelképe sok kultúrában szent növény. Rajta kívül azonban több mint 300 különféle illóolajat ismerünk, amelyek hatóanyagait célzottan, terápiás célokra tudjuk alkalmazni. A szantálfa vagy a levendula kiváló altatók, a rozmaring és a citrom ugyanakkor serkentő, élénkítő hatású. Az eukaliptusz a hűlések kezelésére alkalmas, a levendula, a teafaolaj és a borsmenta sok esetben hatékonyabban csillapítja a fejfájást, mint némelyik tabletta. Izomfájdalmak és görcsök enyhítésére az illóolajokat bemasszírozhatjuk, hűlések esetén pedig belégzésük ajánlott.

 

 Lélegezzünk mélyen és lazítsunk

 

Fontos tudni, hogy az aromaterápia időigényes eljárás. Ajánlatos az olajakat is nyugodt körülmények között, nem kapkodva kiválasztani hatás és egyéni tetszés alapján. A hatás szempontjából fontos lehet a megfelelő kombináció megtalálása.

 

Munkahelyeken, irodákban leginkább az aromalámpák használatát ajánljuk. A délutáni fáradtság ellen a következő keveréket célszerű használni: 4 csepp citromfű, 4 csepp grépfrút és 2 csepp rozmaring. Ezeket adjuk a lámpában lévő vízhez és gyújtsuk meg a lámpa gyertyáját. A fenti keverék néhány perc alatt kifejti kellemes, serkentő hatását.

 

Ha valakinek túl sok a munkája, úgy érzi, nem képes megbirkózni vele, nem képes odafigyelni a feladataira, 3 csepp bergamottolaj, 2 csepp bazsalikom és 2 csepp limetta keverékével segíthet magán.

 

Lazításhoz a fürdőkád a legmegfelelőbb hely. Egy kellemes ülőfürdő közben lelkünk, szellemünk megnyugszik, különösen, ha a fürdővízhez 6 csepp levendulát, 1 csepp linaloét, 1 csepp mézet és 1 csepp gerániumot adunk. A keverék illata elálmosít, a méz pedig kellemesen melegítő hatású.

 

Az érzéki hangulat keltésére alkalmas 5 csepp levendula, 5 csepp rózsaolaj és 1 csepp neroli. Utóbbi egy Nerola nevű itáliai hercegnőről kapta nevét, aki nagyon szerette ezt az illatot, és pazarlóan bánt vele.

 

 

Fűszerek, illóolajak egy jó illatos fürdőhöz

 

 

Bármilyen illatot is választunk, a vásárlásnál figyeljünk rá, hogy 100%-ban valódi, természetes illóolajat vegyünk. Csak a valódi, természetes hatóanyagok harmóniája garantálja a megfelelő hatást.

 

A legjobb minőségű illóolajak a nyersanyag szempontjából ideális termőterületekről származnak.

 

A citrusgyümölcsök pl. Szicília vulkanikus talaját, a levendula a Provence talaját, klímáját kedveli, a legjobb minőségű rózsa pedig Bulgáriában, Törökországban és Marokkóban terem.

 

 

  Illóolaj Hatás
Vitalizálás Bazsalikom, bergamott, vérnarancs, citronella, vasfû, eukaliptusz, grépfrút, citromfû, limetta, babér, petit grain, borsmenta, rozmaring, kakukkfû, izsóp, citrom, ciprusfa Frissítõ, élénkítő, aktiváló, erősítő, elősegíti a koncentrációt és javítja a hangulatot
Lazítás Édeskömény, geránium, kamilla, levendula, neroli, narancs, rózsafa, vetiver Nyugtató, görcsoldó, hangulatjavító, féleleműző, antidepresszáns
Erotika Kardamom, zuzmó, gyömbér, jázmin, mósusz, oud, pacsuli, bors, rózsa, szantálfa, vanília, ylang-ylang, fahéj Afrodiziákum, vidámító, euforizáló, inspiráló, melegítő, érzéki hatást keltő
     

 

 

-vörös-
VIII. évfolyam 5. szám

Címkék: aromaterápia, illatok

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.