Szépség

Második bőrünk energiája

Miért olyan fontosak a színek, a formák és az anyagok?

    Mit vegyek fel? Valószínűleg nincs ember, aki fel ne tette volna már életében ezt a kérdést. A megfelelő ruházkodás ugyanis nemcsak a másokra gyakorolt hatásunkat határozza meg, hanem belső érzéseinkre is befolyással van.


    A szólással ellentétben valóban a ruha teszi az embert: hangsúlyozza társadalmi státusát, kifejezi hangulatát és érzéseit, véd a környezet hatásaitól. Legyen szó bár munkainterjúról vagy az első randevúról, mindannyian álldogáltunk már töprengve a ruhásszekrényünk előtt, hogy kiválasszuk a leginkább megfelelő öltözéket. Azok a szerencsések, akik ilyenkor ösztönösen a legjobb után nyúlnak. Azzal mindenki tisztában van, hogy a ruházkodás döntő szerepet játszik közérzetünkben, és hangsúlyozza környezetünkre gyakorolt benyomásunkat. Ám azt ki gondolta volna, hogy az öltözködés a finom energiák szintjén is érezteti hatását?

     

    Ezt a témát dolgozta fel németül most megjelent könyvében (Ruházkodás – hogyan véd és erősít) Harald Jordan. Arra a kérdésre kereste a választ, milyen módon befolyásolják testünket és szellemünket ruhadarabjaink. Munkája során eddig még soha nem vizsgált területre jutott: kutatta az energetikai viszonyt a különféle anyagok, textilek, színek, formák és kiegészítők, valamint az ember között. A szerző nagy hangsúlyt fektetett a történelmi összefüggésekre. Már a legkorábbi kultúrák ismerték a textíliák és ruhadarabok szimbolikus hatását, az övcsat például az erő jelképe volt. A középkorban a lovag akkor övezte fel magát, ha háborúba indult. Az öv a központosított lét jelképe is: elválasztja a gondolkodás és impulzusok felső jang területét a vitális síktól, és ez a mai napig így van. Egészen másképpen viselkedik viszont a nyakkendő: a XX. század kezdetéig nyakba tett kendőket hordtak, nem utolsósorban a nyak védelmében, ám mára ebből a finom, érzéki sálból vékony szalag lett, amely a függőleges irányt és ezzel a jang erőt hangsúlyozza – jegyzi meg az energetikai szaktekintélynek számító Jordan.

     

    A választás kínja: mit vegyek fel?

     

    A ruházkodástörténeti érdekességeken túl a szerző vizsgálja a test és a design közötti kapcsolatot is. Már a szabásvonalnak is fontos szerepe van: megmutatja, milyen döntő tényező közérzetünk alakulásában a megfelelő anyag kiválasztása, és milyen szerepet játszanak a színek, a formák és a minták. Valamikor a nők énekeltek a ruha kiszabása, a szövés, varrás, kötés, fonás és hímzés közben. Ennek köszönhetően magasabb szintű energia termelődött, amely áthatotta a textíliát is. A gyárban készült és kémiai szerekkel kezelt anyagok idején ezt az energiát negatív helyettesíti, a szakember szerint tehát tanácsos természetes eljárásokkal készült anyagokat választani, és tudatosan jól bánni a második bőrünknek számító ruhadarabokkal.

     

    1. kép: A természet energiája rejtőzik a lenvászonban
    2. kép: Sok energiát sugároz a piros és a narancsszín

     

    Eddig fel nem derített összefüggés áll fenn a csillagjegyek és a textíliák között is. A Szűz-szülött például vonzódik a részletekhez és a finomsághoz, amely ékszerválasztásában (finoman kidolgozott láncok vagy gyűrűk, fülbevalók) ugyanúgy megnyilvánul, mint a gondos munkával készült textilek kedvelésében (angol kockás szövet, rakott szoknya). A Rák viszont sokkal jobban kedveli a laza és bő ruhákat (sportruházat vagy Marlene-nadrág bő szabással). Könyvében a szerző arra is javaslatot tesz, töltsünk el egy napot úgy, hogy partnerünk ruháit hordjuk. Nagyon érdekes tapasztalatokra tehetünk szert, hiszen az adott ruhadarab szabásától függ, mennyire tudunk szabadon mozogni: könnyedén és akadálytalanul, mint egy sportfelszerelésben vagy kimonóban, vagy visszafogottan és elegánsan, mint egy jól szabott kosztümben vagy öltönyben.

     

    A színek szoros kapcsolatban állnak a szervekkel

     

    Harald Jordan azt javasolja, minden reggel teljesen tudatosan válasszuk ki, mit is akarunk felvenni. Fussunk át gondolatban napi teendőinken, és ennek megfelelően válasszunk. Bánjunk kíméletesen a ruhadarabjainkkal, például ne dobáljuk őket a földre, mert átveszik a padló rezgéseit. A fehérneműnket pedig, ha csak lehetséges, szárítsuk a friss levegőn. Ez a magatartás bizonyos fegyelmezettséget követel. Tegyük fel a kérdést: milyen tulajdonságokat tartok fontosnak az életben? Kész vagyok-e ezeket a ruhadarabjaimmal is alátámasztani? Ha igen, ez a felfogás akkor is kisugárzik a finom energiák szintjén, ha szavakban nem is fogalmaztuk meg. A használt ruhák előző gazdáinak energiáitól tisztítással szabadulhatunk meg. A szerző azt is fontosnak tartja, hogy átmeneti szakaszokat iktassunk be az életünkbe, és ezt ruháink cseréjével is hangsúlyozzuk: azaz ne hordjuk ugyanazt a ruhát otthon, mint odakint. Megemlít például egy orvosnőt, aki mindig hazahordta a rendelőben használt köpenyét, míg fel nem figyelt rá, hogy a köpennyel együtt páciensei szorongását és agresszióját is hazavitte. A kalapok és egyéb fejfedők szerepéről pedig azt írja, hogy a koncentrációt és az elmélyedést segítik – a szakács magas sapkája például megnöveli az illető energiáját, és ezzel az ételeket is gazdagítja energetikailag.

    -emel-
    VIII. évfolyam 5. szám

    Címkék: ruházkodás

      Aktuális lapszámunk:
      2019. október

      A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.