Szépség

Színgyógyítás otthon

Mi a kedvenc színed? A kék. És a tiéd? Az enyém a piros. Ugye ismerős párbeszéd? Ám ezután kérdező és válaszoló többnyire ennyiben is marad – pedig a színek sok mindent elárulnak személyiségünkről vagy pillanatnyi hangulatunkról. Emellett a színek gyógyítanak is, különleges hatásuk van testünkre és lelkünkre egyaránt.


 

A különböző fények és a színes környezet eltérő reakciókat vált ki a szervezetből. Mennyivel kellemesebb ezekben a hónapokban kint lenni a szabadban, mint egy borongós, szürke késő őszi napon. Mindennapi életünkhöz szükségünk van a természetes napfényre, testünk-lelkünk karbantartásának talán ez a legrégibb, kézenfekvő formája.

 

Ám a színgyógyászat ennél összetettebben és többféleképpen alkalmazza a színeket. Vannak általános színek, melyek különböző testrészeink vibrálási színei. Ezek arra szolgálnak, hogy segítségükkel egyensúlyba hozzuk az adott szerveket, és újraindítsuk az energiák áramlását. Ezután következnek azok a színek, amiket különböző kezelési formáknál használnak. Minden betegségnek és panasznak megvan a maga színe, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ezek mindegyikéhez kiegészítő szín is tartozik, ami fokozza a kezelés hatását. 

 

A hinduk szerint minden drágakőnek és kristálynak is megvan a hozzárendelhető színe, ők ezt használják a diagnosztizálásban és a gyógyításban. 

 

A színgyógyászatban a legelterjedtebb eszköz az olyan színterápiás készülék, mely szűrőkön át színes fényt sugároz, fényben fürdeti a beteget. Ez rendkívül erős kezelés, épp ezért legjobb, ha ezt a módszert mindenképpen szakemberre bízzuk, de a következőket nyugodtan kipróbálhatjuk otthon is.

 

Színvizualizáció

Rendszeresen alkalmazva nagyon hatásos módszer. Relaxálás közben képzeletben jelenítsük meg a kiválasztott színt felhő formájában, ami egyre csak növekszik, egészen addig, amíg kellemesen beburkolja a testet és a lelket.

 

Nyugodtan elképzelhetünk léggömböt, színes vizet, színes levegőt is, bármit, amitől nyugalmat érzünk. Mindezt addig végezzük, amíg csak jól érezzük magunkat a saját kis felhőnkben. Ha úgy érezzük, már elég, szépen lassan, nem kapkodva, gondoljuk el, hogy a színfelhő egyre kisebb lesz. 

 

Csak akkor szabad a szemet kinyitni, ha eltűnt.

Rövid ideig vizualizálhatjuk a fő szín kiegészítő színét is, ez fokozhatja a hatást.

Fontos, hogy elegendő időt szánjunk a gyakorlatra.

 

Gyógyszerek szolarizálása

A legtöbb ember szerint csak gyógyszerekkel lehet meggyógyulni, ezért ez a módszer a színnel szolarizált egyszerű tablettákra épül. Szükségünk lesz néhány egyszerű, ártalmatlan, leginkább homeopátiás tablettára, egy fehér színű, két részből álló fadobozra és a ráillő festett üvegszűrőkre. A tablettákat tegyük a dobozba és helyezzük rá a megfelelő színű szűrőt, egyik oldalra a kezelési színt, másikra a kiegészítő színt. A dobozt hagyjuk a napsütésen egy órát, ha borongós az idő, tovább. Az így elkészült szolarizált tablettákat tároljuk sötét dobozban, hogy ne csökkenjen a hatásuk. Alkalmazása a következőképpen a leghatásosabb: a fő színnel szolarizáltat reggeli előtt, a kiegészítő színnel szolarizáltat ebéd előtt kell bevenni, hat napon át.

 

Színes anyagok mint szűrők

E módszerhez egy egyszerű pamut- vagy selyemanyagra van szükség. Szintetikus anyagot ne használjunk, mert korlátozza az aurát, és a színek hatástalanok lesznek. Mielőtt belekezdünk a gyakorlatba, vegyünk le minden színes ruhadarabot, hogy ne zavarják meg a kezelésre kiválasztott terápiás színt. Keressünk egy meleg, világos helyet, ahol kényelmesen le tudunk feküdni, és egész testünket takarjuk be a kiválasztott színű anyaggal. Lazítsunk húsz percig.

 

A mindennapokban ugyanígy használhatjuk szűrőként megfelelő színű ruhadarabjainkat is, azoknak is ugyanolyan hatásuk lehet szervezetünkre, de figyelni kell, hogy akkor se viseljünk színes fehérneműt.

 

Színlélegzés

Lélegezzünk ritmikusan. A belégzés és a kilégzés hosszúsága egyéni, de legyen megegyező. Először végezzünk pár légzőgyakorlatot, hogy felmérjük, mennyit bír a tüdőnk. A gyakorlatot csak akkor kezdjük el, ha már nyugodtan tudunk koncentrálni a légzésre, mégpedig úgy, hogy minden belégzésnél képzeljük el, hogy a választott szín fénynyaláb formájában behatol a testbe és elönti azt tetőtől talpig.

 

Ha használunk kiegészítő színt, azt kilégzésnél képzeljük el úgy, hogy a talpon hatol be és a fej tetejéig áramlik. Ha ez nem sikerül, próbáljuk meg úgy, hogy az első öt percben a fő színt lélegezzük, és ezután térünk át a kiegészítő szín lélegzésére.

 

A víz színezése

Az ivóvizet is hatásos gyógyszerré változtathatjuk a színek segítségével. Legjobb, ha megfelelő színű üvegeket szerzünk be. Ha csak színtelen üvegünk van, tekerjük be a kezeléshez kiválasztott színű papírral vagy fóliával. Ha az elkészült színes üveget megtöltöttük vízzel, tegyük ki az ablakba 6-8 órára. Nem szükséges hozzá erős napsütés, a nélkül is feltöltődik.

 

Naponta három pohár színnel feltöltött víz hasonlóan erős hatást ér el, mint naponta kétszer végzett harmincperces fénykezelés.

 

Panasz Szín Kiegészítő szín Panasz Szín Kiegészítő szín
fejfájás indigókék  arany szívfájdalom

indigókék arany  
migrén indigókék  arany feszültség

kék narancssárga  
álmatlanság  indigókék  arany epekő

narancssárga kék  
nátha narancssárga kék gyomorrontás sárga lila
orrmelléküreg-fájdalom indigókék arany gyomorfekély kék narancssárga
orrmelléküreg-fertőzés vöröses narancssárga türkiz cukorbetegség sárga lila
kaparó torok vöröses narancssárga türkiz immunerősítés türkiz vöröses  narancssárga
túlterhelt szem indigókék arany vesegyulladás türkiz vöröses  narancssárga
fülfertőzés vöröses narancssárga türkiz vesekő narancssárga kék
csontritkulás sárga lila terméketlenség vörös  zöld
pajzsmirigy-túlműködés kék narancssárga ízületi gyulladás sárga lila
pajzsmirigy-elégtelenség narancssárga kék bőrproblémák lila sárga
asztma kék narancssárga gerincsérülés, fájdalom indigókék arany
hörghurut narancssárga kék mellrák, ciszta bíborvörös limezöld
tüdőgyulladás türkiz vöröses narancssárga tüdőrák bíborvörös limezöld
      petefészekciszta narancssárga kék

Brjeska Dóra
XVI. évfolyam 4. szám

Címkék: holisztikus gyógymódok, színek, színgyógyítás

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.