Szerkesztői jegyzet

A biopiac válsága


Ha statisztikát készítenénk, napjainkban a média leggyakrabban használt kifejezése vitathatatlanul a válság szó lenne, akár önmagában, akár a legkülönbözőbb szóösszetételekben.

 

Tagadhatatlan tény, hogy a súlyos gazdasági mélyrepülés az országban régen látott pánikot, sok esetben rémületet váltott ki, és nem csupán a bankbetétjeiket féltők, de a máról holnapra élők körében is. Sőt, bennük leginkább. Sokan úgy gondolják, a probléma egyfajta istencsapása, mely váratlanul, készületlenül sújtott le az emberiségre. Holott a gyökerek nagyon messzire vezetnek.

 

Egészen Ádámig, az első almáig. A bajok ugyanis már ott kezdődtek! S miután az emberiség morálisan jottányit sem változott, legfeljebb eszközei finomodtak (mások szerint aljasodtak), a rendszeresen visszatérő istencsapások végül is nem a véletlen művei. Megérdemelt büntetések egyfelől, másrészt a Gondviselés kétségbeesett próbálkozásai az isteni menetrend helyreállítására. Katasztrófák után látszólag javul a helyzet. Ha a közös kétségbeesés elér egy kritikus szintet, az emberek hajlandóbbak egymás felé fordulni, vagy legalábbis nem hátat fordítani egymásnak. Persze még nem tartunk ott. A válság még csak munkahelyeket szüntet meg, a hitelek kamatait emeli, pénztárcánkat zsugorítja, de még van mit enni. Még jut hely a kórházakban, igaz, gyakran csak a folyosón. Gáz is van, még ha akadozva érkezik is. De a plázákban továbbra is meleg van, a kirakatok tele, az üzletekben azonban inkább csak bámészkodnak, egyre kevesebben vásárolnak. Kevesebbet. Válság van. A pénzügyi szakemberek úgy állítják: pénzügyi válság. A gazdaságiak úgy vélik: gazdasági. Pedig súlyosabb a válság. Értékválság. Az előbbiek ugyanis csupán álválságok. Átszervezésekkel, pénzügyi trükkökkel helyrehozható technikai probléma. Hiszen pénz van. Túlságosan is sok. Túlságosan kevesek kezében. Akik ugyanúgy gondolkoznak, mint Ádám. Önző, kivagyi, rátarti, ostoba büszkeséggel. A rábízott vagyon feletti uralkodás zabolátlan tébolyával. A nagy többség pedig nem elutasítja ezeket a létformákat, hanem irigyli. A korrupciót nem erkölcsi alapon ítéli el, hanem abbéli sajnálkozásában, hogy ő éppenséggel kimaradt belőle. Nem jutott még cupák sem a húsos fazékból.

 

A válság oka, hogy nem csupán az értéket veszítjük szem elől, de a mértéket is. Országok képesek egy földdarab megszerzéséért, kiaknázható természeti kincsekért a legdrágább és legcsodálatosabb értéket, az emberi életet halomra ölni, pusztítani. Teszik ezt azok is, akiket tegnap még szintén irtottak. De pusztítják a megsebzett bolygót is, Gaiát, amely kétségbeesésében cunamival, El Ninóval, sivatagosodással válaszol. A felfuvalkodott ember úgy gondolja: majd szépen megoldja ezeket. Vagy elkerüli. Műholdas előrejelzéssel, génmanipulációval, műtrágyákkal, totális vagy szelektív gyomirtókkal, növényvédő szerekkel.

 

Ádám kései utódai mindent technokrata módon akarnak elintézni. Az éhínséget is. Afrikában naponta tízezrek halnak éhen. Pedig lehet, hogy csupán egy kapa kellene nekik és némi nyugalom. Hogy megtermelhessék azt a minimális élelmiszert, amivel életben maradhatnának. Gandhi már több mint fél évszázada megadta a receptet: nem tömegtermelés kell, hanem tömegek általi termelés. Biotermelés. A többség még ma is megmosolyogja azt a mára már napnál is világosabb tényt, hogy a biogazdálkodás és a bioélelmiszer-előállítás nem a múltba révedést jelenti, hanem a legtisztább, az eredeti értéket és minőséget megvalósító program. Melynek fontos eleme a regionalitás. A helyi fajták, az évszázadok óta generációk által ápolt-őrzött hagyományok életben tartása. Az értékvesztett ember számára úgy tűnik, ezek már nem sokat jelentenek. Helyette dívik a talmi. És a mértéktelen pazarlás. Úgy látszik, még nem elég mély a válság. Gyakran látom, nyeszlett 40 kilós lánykák háromszáz lóerős terepjárókkal ugranak le a két sarokra lévő videotékákba a legújabb bárgyú amerikai DVD-k kölcsönzésére, hogy otthon a házimozirendszer előtt csipszet ropogtatva adják át magukat az élvezeteknek. Miközben egy pogácsát sem tudnak megsütni.

 

Azért van ennek a válságnak jó oldala is, hiszen egyre többen kezdik felismerni azt a jó öreg közmondást: segíts magadon (másokon!), az Isten is megsegít. A hangyaszövetkezetek pozitív példáiról eddig is sok szó esett. Ez idáig csupán vizionáltak róla. Ma sorra nyílnak a nagyvárosokban a termelők közvetlen kezelésében lévő boltok, ahol a multik gátlástalan módszereit kikerülve elképesztően olcsón lehet alapélelmiszerekhez jutni. Nem kell belistázási és polcpénzt fizetni, csupán tisztességes árut szállítani. Köztudott, hogy a tejtermelőket padlóra küldte a gagyi import. Nosza, néhány élelmes (ráadásul bio) tejtermelő hűtött autókkal járja a városokat, és közvetlenül a vevők kannájába tölti a frissen fejt tejet. A bolti ár feléért. A magyar találékonyság, virtus éppen az ilyen szorongatott helyzetekben kezdi jól érezni magát és képes olyan teljesítményekre, amely a kényelem oltárán szunnyadt ez idáig. Lehet, hogy a sokat szidott bioexport is jóra fordul ezután, hiszen az eddigi célországokban is csökken a kereslet. Hiába kedvező a gyenge forint az exportnak, a fránya, patrióta nyugat-európai vásárló először fogja visszamondani a magyar importot, mint saját beszállítóit. Talán ekkor végre a hazai asztalokra is kerül majd azokból a kitűnő termékekből: gabonából, mézből, húsból, borból, amit eddig a jól fizető külföldivel etettünk meg. Végre találkozik majd a hazai termelő és fogyasztó, és rájön arra, hogy a bajban nemigen számíthat másra, mint saját sorstársaira.

 

A válság pedig nem sodorja lehetetlen helyzetbe a magyar családokat, legalábbis nem annyira, hogy a makulátlan, tiszta, vegyszermentes ételeket anyagi eszközök hiányában ne tudja megvásárolni. Sajnos ellenkező jeleket már látni. Nemrégiben egy anyuka beszélgetésén döbbentem meg. A boltban, babakocsiban tolva babáját, a mellette lépegető három év körüli kisfiának magyarázta: "Most Zolikának veszünk bioalmát. Te már nagyfiú vagy, te már eheted a normálisat." Ahhoz, hogy normális generáció nőjön fel, normális felnőttekre lenne szükség, természetesen normális jövedelemmel, hogy ne csupán megkülönböztetni tudja a normálisat az abnormálistól, hanem megvásárolni is. Nem csupán gyermekének, hanem saját magának is. Ha pedig a biogazda megtapasztalja a vásárlói érdeklődést, remélhetően engedni fog a gyakran horrorszinten mozgó áraiból, hiszen nem csupán heti egyszeri alkalommal lesz esélye termékét értékesíteni az ökopiacon, hanem folyamatosan tudja majd ellátni vásárlóit. Ennek továbbfejlesztett változata lehetne, ha a vásárlók már a szezon elején együttműködést kötnének a gazdákkal, akik így kiszámítható piachoz jutnának, mindketten profitálva az optimális rendszerből.

 

A trükkös-bankos-hiteles szélhámosok pedig önmaguk farkába harapva szembesülnének egy értékalapon szerveződő szép új világgal.

Frühwald Ferenc
XV. évfolyam 3. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2018. szeptember

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.