Szerkesztői jegyzet

A lélekreform szükségszerűsége


Egy nyugdíjast a háziorvos ultrahangos vizsgálatra küldött a körzeti rendelőintézetbe. A vizsgálatot egy fiatal orvos végezte el, s mellette egy idősebb kolléga is szemlélte a képeket. A vizsgálat befejeztével az idős beteg megkapta a leletet, majd indult volna vissza háziorvosához, mikor a fiatal orvos rászólt: „Ezért a főorvos úrnak tízezer forintot szoktak adni!” A hölgy, miután levegőt kapott, sírva fakadt, nem a hallatlan arcátlanság miatt, hanem azért, mert nem volt nála ennyi pénz. Félkábultan hazament és elvitte a főorvos úrnak a tízezer, jól megszolgált forintját!

 

Az egyik legtöbbet közszereplő orvos minden héten egy napon visszajár körzetébe és meglátogatja régi betegeit. Az egyik ilyen, krónikus beteg néninél is felbukkant, s felírta neki a szokásos receptet. A néni – mint hosszú évek óta mindig – odaadta neki a szokásos ezerforintos hálapénzt, s el akart köszönni. Ám ekkor a neves közszereplő a következő mondattal lepte meg. „Tudja, Juli néni, most már 300 forint vizitdíjat is kell fizetni! Tulajdonképpen 600 forint lenne, mert házhoz jöttem, de azt nem számítom.” Juli néni, miután felocsúdott, vizenyős lábaival elcsoszogott és leperkálta a 300 forintot is!

 

Egy idős úr akut rosszullétek, széklet- és vizelet-visszatartási problémák miatt bekerült egy nagy kórházba, azért oda, mert ott dolgozott egy orvos rokonuk. Végtelen legyengült állapota ellenére nem hozták fel neki az ebédet, hanem lezavarták a három emelettel lejjebb lévő étkezdébe. Az ebéd után a folyosón összeesett, maga alá csinált, alig tudták helyrehozni. Mikor a rokon orvost kereste, az a kollégáját küldte, mondván: „ő így képtelen dolgozni, mert nem tudja, mi lesz a kórház jövője, és így azt sem tudja, hogy a következő hónapban hol fog dolgozni!”

 

A sort folytathatnám ezekkel az oly gyakran – első kézből! – kapott történetekkel, amelyek közös nevezője a beteg teljes kiszolgáltatottsága, a gyógyító lelkének teljes deformálódása.

 

Amikor legutóbb egy svájci alternatív orvosi tanfolyamon vettem részt, a kurzus elején és végén egyaránt nyomatékosan felhívták a hallgatóság figyelmét a diagnosztikus és terápiás siker alapkövetelményeire. Ezek – a szakmai tudás mellett természetesen – a jó testi-lelki energiaállapot, a feladatra való koncentrálás, a lehető legnagyobb empátia és az ALÁZAT!

 

 

Mindez egyáltalán nem arról szól, amit szüntelen hallunk, hogy „majd ha többet fordítanak az egészségügyre, akkor jobb lesz az ellátás!” Mert hiszen egy vezető kórházunkban tett látogatásom alkalmával meggyőződhettem, hogy bár kiharcolták a modern műszereket, de a falakról lehullottak a csempék, az ajtókról pedig a kilincsek, s nincs egy asztal, amely mellé a látogatók a közös helyiségben leülhetnének beszélgetni a koszos falak közé.

 

 

A vár ereje a védők lelkében van” – mondta joggal Dobó István annak idején az egri harcosoknak. Németországban az interneten mindig van egy „nap idézete”. A múltkoriban egy svéd írótól, Axel Munthe-tól a következőt citálták: „A siránkozó orvos rossz orvos.” Milyen velőtrázóan mély értelmű ez a mondás! Amikor valaki orvoshoz vagy egyéb gyógyító emberhez fordul, akkor ő a mai világ embertelenségétől különböző segítséget, testi-lelki fájdalmának enyhítését várja, nem pedig siránkozást, vagy a világ igazságtalanságáról szóló elmélkedést. Továbbá milyen bizalmat ébreszt az az orvos, aki saját magán nem tud segíteni? Miként lehet meggyőző egy beteg számára a táplálkozástudományok doktora, ha 30 kg túlsúly van rajta, vagy a tüdőgyógyász, aki láncdohányos? Az az orvos, aki állandóan minden bajáért a mind nehezebbé váló körülményeket okolja, ne csodálkozzon, hogy nem bíznak benne, s a pacientúrája vészesen fogy!

 

Az orvos egyedül saját kommunikációs magatartásának más látószögbe helyezésétől, a PÁCIENS álláspontjának maximális megértésétől, figyelembevételétől várhatja saját imázsának jobb megítélését. A természetgyógyászatot művelők számára – ha lehetséges – még fontosabb az a tudatosság, hogy az önábrázolás a beteg számára iránymutató a problémamegoldó kompetencia mértékét illetően. A gyógyító asztrális-mentális síkon nemzi az egészséget hozó impulzusokat, viszont ha saját negatív érzelmeivel, érzéseivel van elfoglalva, a tudatalatti szinten bizonyosan erősíteni fogja a páciens szenvedési folyamatait.

 

Az egyetemes orvoslás mindezt szinte egyáltalán nem veszi figyelembe, és gyógyító bizodalmát a kémiai-biokémiai megoldásokba veti.

 

Világos, hogy rendkívül nehéz a saját problémakörön felülemelkedni, napi gondjainkat, a jövőtől való tartásunkat a páciens jelenlétében semlegesíteni. A holisztikus orvoslást művelők azonban tisztában vannak azzal, hogy a terápiás hatások és sikerek milyen óriási mértékben tudatfüggők. Nyugati alternatív orvosok tapasztalataik alapján állítják, hogy a lelki konfliktusok, a lelki szemetek legalább 50-60%-ban okozói, kiváltói a betegségeknek. Így a beteg egészségtudatának kialakítása, a tudatos életvezetés, betegségmegelőzés, vagyis a „tudatápolás” mennyire mindenekfelett álló prioritás.

 

A nyugati típusú orvoslás – és a vele kapcsolatos társadalombiztosítás – mindenütt a világon soha nem látott válságban van. Ez azonban egyetlen gyógyítót sem hatalmazhat fel arra, hogy a beteget a saját siralomvölgyébe kalauzolja, önnön problematikájával pluszterheket rakjon a segítséget kérőre, hanem saját magán mindenképp felülemelkedve a beteget a problémamegoldás folyamatában a legnagyobb együttérzéssel kell, hogy segítse. Azt pedig minden résztvevő érdekében világosan kell látnunk, hogy ez a belső fény és nem a gazdasági tényezők függvénye.

Dr. Simoncsics Péter
XIII. évfolyam 8. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.