Szerkesztői jegyzet

Állapotfelmérés


1990-ben az első biológiai fogorvosi tanfolyam zajlott Pilisszentkereszten. A rendkívül lelkes és érdeklődő hallgatóságból, melynek túlnyomó többsége fogorvos volt, vasárnap este, a tanfolyam vége felé egyikük megkérdezte: mikorra várható, hogy az új ismeretek, a természetgyógyászati szemléletmód bekerüljön a köztudatba és az orvosi gyakorlatba.A választ nem akartam elkapkodni, a tízperces szünet után azt mondtam: körülbelül húsz év múlva, 2010 körül. Az akkori döbbent csendet nehéz leírni. Benne volt az elkeseredettség, a kilátástalanság, az emberi élet rövidségére való ráeszmélés és még sok minden más is. Visszaemlékezve az akkori helyzetre, a válasz korántsem volt pesszimista, igaz, optimista sem. Az akkoriban zajló „rendszerváltás” nemcsak a napi politikában jelentett gyökeres változást a korábbi viszonyokhoz képest. Nem tűnt reménytelennek semmilyen más gondolat, irányzat, eszme megvalósulása, létrehozása sem. A társadalom túlnyomó része nyitott volt, lelkes, és tenni akart valamit a jövő érdekében. Kicsit nehéz elmagyarázni az akkori hangulatot, légkört a mai huszonéveseknek. Mindenki tisztában volt vele, hogy változtatásokra, komoly reformokra van szükség, és hogy ezeket a változtatásokat a lehető legjobban, az ember, az állampolgár megelégedésére végre is lehet hajtani.

 

Sajnos nem ez következett be. Pártok és pártharcok, egyéni és csoportérdekek, nagyravágyás és kishitűség, korlátoltság és sokszor butaság jellemezte a napi politikát. Az évek teltek, a varázslat elmúlt, és megjelent a fáradtság, a közöny, a kiábrándultság. A folyamatokat csak átélni lehetett, az okokra csak szakértők tudnak magyarázatot adni, de nem annyira a politológusok, inkább a pszichológusok, a pszichiáterek. (Igaz is, az államirányításban való részvételnek miért nem feltétele a pályaalkalmassági vizsgálat és az IQ-teszt?)

 

1988-tól a változás szele az egészségügyben is éreztette hatását. Mindenki előtt nyilvánvaló lett, hogy a hagyományos gyógyászati értékrend és módszer elavult, alapjaiban megújítandó. Az ortodox gyógyászat leghivatottabb képviselői is elbizonytalanodtak álláspontjaik helyességét, korszerűségét illetően. Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy míg az akut betegek ellátása viszonylag problémamentes, és elsősorban eszköz- és anyagi kérdés, a krónikus betegségek hatalmas területe és egyre növekvő száma megoldhatatlan teherként nehezül az egészségügyre. Alternatív megoldásként kínálkozott a természetgyógyászat, a komplementer orvoslás bevonása erre a területre. Sajnos a természetgyógyászok, az alternatív terápiákat végző orvosok még tanultak, ismereteket szereztek, tanfolyamokra jártak, önmaguk építésével voltak elfoglalva. (Egy kollégám mesélte, hogy 1988-ban egy időben két rendezvényre volt hivatalos, az egyik egy pártrendezvény volt, mint később kiderült, ekkor osztották ki a későbbi szakterületeket, a másik egy kínai akupunktúra-tanfolyam volt, az első Magyarországon. Ő ez utóbbit választotta, és szinte biztos volt benne, hogyha az előzőt, akkor miniszter lett volna. Igaz, a keleti gyógyászat filozófiai mélységei nélkül.) Tehát a tanulás és az érdekképviselet nem fért meg egymással, a néhány elhivatott "küzdő" - név említése nélkül - felőrlődött a sokszor kilátástalan napi politikában. De így is voltak eredmények. Tanfolyamok, kongresszusok, tankönyvek és viszonylagos szervezettség. Egyes - korábban tiltott - szakterületek, pl. akupunktúra, homeopátia, fitoterápia, manuális medicina, hivatalosan is elfogadottá váltak, egyesek pedig a "megtűrt" kategóriába kerültek. Megszületett 1997-ben a természetgyógyászati törvény, számos hibával, értelmezhetetlenséggel, hiányossággal, de áthidaló megoldásként működőképes volt. 

 

A 90-es évek végére a kezdeti lendület alábbhagyott, az ezredfordulóra a határvonalak megmerevedtek. A negatív folyamatokban sokat számított az egészségügyi kormányzatok hullámzó teljesítményei, a mindenkori kormányoknak az egészségügyi problémákat huszadrangú politikai kérdésként kezelő magatartása, és megint a szűklátókörűség, a hatalomféltés és egyéb emberi gyengeségek. A problémákról való nem beszélés viszont nem szokta megoldani azokat. Amit manapság az egészségügyben látunk, hallunk, tapasztalunk, ennek a következménye.

 

Az évek óta megújulásra váró természetgyógyászat ügye megrekedt, sok jogi probléma vár megoldásra. A teljesség igénye nélkül: az orvosok természetgyógyászati egyetemi oktatása, az alap- és továbbképzések akkreditációja, a preventív orvoslás meghatározása, a természetgyógyászathoz való hozzáférés állampolgári joga, a komplementer orvoslás helyének jogi kijelölése, a komplementer orvosi és természetgyógyászati kutatások helyének jogi tisztázása, a természetgyógyászati ellátás biztosítása stb.

 

Ugyanakkor rendkívül hiányzik a hivatalos támogatottság, a finanszírozás, a figyelem, a pozitív hozzáállás, a koordináció. Hiányoznak az egységes jogszabályok, a jogi környezet a termékgyártóknak, a forgalmazóknak, a természetgyógyászoknak, a komplementer-alternatív orvosoknak, a vállalkozásoknak, az oktatási vállalkozásoknak, az oktatóknak, a hallgatóknak és megint csak a betegeknek.

 

Ezzel szemben kaotikus állapotok tükröződnek nemcsak a szaksajtóból, hanem a napi médiából is. Főcímekben: van reform és zöld könyv, vizitdíj és hálapénz, biztosítók és gyógyszerárak, háziorvos-gyógyszerész- traumatológus stb. engedetlenségek, kórház-privatizációk és MTA-botrány, kamarai tiltakozások és orvoshiány - és még sorolhatnánk. Mindez a tehetetlen irányítással, a szakmai féltékenységekkel, a politikai csatározásokkal, a már szinte megszokott logikátlanságokkal és átgondolatlanságokkal karöltve. A szükséges előrevivő intézkedések megvalósulása a látóhatáron túlra került, kissé köznapian: nem látni az alagút végét.

 

Így az sem várható, hogy érdemi változásokat hoz a politika a komplementer és alternatív orvoslás, a természetgyógyászat területén. További negatívumok helyett inkább a WHO (Egészségügyi Világszervezet) 1996. évi állásfoglalásából idéznék: "a XXI. század az integratív (hagyományos és komplementer gyógymódok együttes alkalmazása) orvoslás évszázada lesz, mert az orvoslás egységes egészet képez, akár konvencionális, akár nem konvencionális szempontból segíti a beteg gyógyulását." Addig meg van idő. Az alapok lerakása után az elkövetkező generációknak lesz feladata bőven.

 

Békét, hitet, szeretetet és egészséget kívánok, nemcsak az ünnepekre, hanem az elkövetkező évekre minden Olvasónknak és minden nem olvasónak.

Dr. Csiszár Róbert
XII. évfolyam 12. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.