Szerkesztői jegyzet

Az instant nemzedék frusztrációja


A 21. század „civilizációs kultúrájának” legjellemzőbb jellemvonásává vált az „itt és most”, az azonnali, a sürgősség, a mindent elsöprő sebesség keresése. Ma már a sikeres vállalkozásnak nem az az alapelve, hogy a nagy hal megeszi a kisebbet, hanem az, hogy a gyors hal kíméletlenül felfalja a lassúbbat. Ehhez pedig szakadatlanul, szinte levegővételnyi szünetet nem engedve magunknak kell „pörögnünk”, gyűjtenünk az információkat, mert az információ a hatalom. A hatalomért pedig állandó harcban, készenlétben kell állnunk!

 

A mérhetetlenül sok adat azonban olyan lavinaként zúdul életünkbe, amelytől szinte elrettenünk. A nyolcvanas években az új ismeretek áradata olyan sebes volt, hogy azokat például a NASA nem volt képes elég gyorsan számítógépre vinni. Ma már egy számítógép egy nap alatt képes olyan mennyiségű művelet elvégzésére, amelyet egy a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben készült komputer több billió év alatt tudott volna csak feldolgozni.

 

Az első ismert civilizációk – a sumérok, kínaiak – óta 1900-ig, mintegy hatezer év alatt az emberiség komoly tudásanyagot gyűjtött össze, de ezt 1950-ig, vagyis ötven év alatt megduplázta! Ezt a bámulatos gyorsaságot azután állandóan fokoztuk, 1970-ig 20 év alatt sikerült ismét kétszeresére emelni az emberi tudásanyagot, manapság pedig már egy éven belül megtörténik mindez. Az egyes szakmákban dolgozók pedig egyre zavartabban néznek körül a világban, és egyre kisebb területekre specializálódva vesztik el nem csak az egész átlátásának képességét, hanem sokszor biztonságukat, önbizalmukat, valódi önértékelésüket is. Ez a hihetetlen mennyiségű tudásanyag több mint egy kvantumugrás, és beözönlése az emberi agyakba az emberiség gondolkodásmódját kezdi alapjaiban megváltoztatni. A „mindig, minden azonnal elérhető a Google ablakára kattintva” mentalitás természetes módon áttevődik az élet egyéb területeire is. Minél gyorsabban, minden eszközt bevetve, anyagi forrásokhoz jutni, a boltokban gyorsan, sorbaállás nélkül megvenni mindent és rohanni tovább. Az azonnali pénzhez jutás mámora kísért minket a kaparós sorsjegyeknél, a bankok 120-150 hónapra felvehető instant hiteleinél, a tömeges lelki függőséget okozó nyerőgépek esetében. A „mindent máris és azonnal tevékenységek” közepette azonban megvan a dolognak egy nagy veszélye: elfelejtünk élni.

 

Egy spanyol lapban olvastam egy jellegzetes példát, amely valóban megvilágítja a lényeget. Azelőtt a kávékészítés hosszas rituáléja a kávé megőrlésétől kezdve a kotyogás kellemes hangján keresztül a tej vagy tejszín lassú hozzákeveréséig megnyugtató társasági esemény volt. (Hasonló, sőt sokkal inkább meditációra és elgondolkodásra bíró rituálét jelentett a Távol-Keleten a teaszertartás is.) Ma két rohanás és kattintás között bedobjuk a forró vízbe az instant – például „3 az egyben” – kávét. Emiatt nevezte el egy amerikai pszichológus nemzedékünket „neszpresszó-generációnak”.

 

A nagy életversenyben való eszeveszett futás több szempontból is veszélyes. Testi szempontból egyrészt a számítógépekhez köt, és az ülő életmód minden hátrányával megáldja a generációt, másrészt a teljesítménykényszer miatt a szervezetet leginkább energiaitalok fogyasztásával igyekszik felkorbácsolni és eredeti kapacitásánál nagyobb fordulatszámra felpörgetni. Lelki vonatkozásban pedig nem tudjuk, nem is akarjuk tudni, hol az igazi, emberi célunk, mit is akarunk igazán kezdeni az életünkkel. Azért rohanunk, hogy ne kelljen elgondolkodnunk, s azért, mert félünk attól, ha megállunk, elszegényedünk, kirúgnak, lemaradunk, és különben is minden dolog idegesít, amit nem azonnal lehet megszerezni, amire egyáltalán várni kell.

 

A régebbi korokban – még a 19. században és a 20. század elején is – az igazán nagy művek, feltalálások, események a türelem és a megfontolva haladás erényei mentén születtek meg. „A természet nagy törvénye a következő: ne rohanj, ne legyél türelmetlen, legyen bizodalmad az örök ritmusban” – mondta a görög filozófus, Nikosz Kazantzakisz.

 

 

A világ csodálatos katedrálisait például sokszor 2-300 év alatt készítették el, de egy-egy középkori kódexremekmű kézi másolása is évekig tarthatott.

 

Egy angol tudós, Malcolm Gladwell 10 000 órában állapította meg azt az időt, amely alatt nagyon kiváló dolgok születhetnek. Egy szintén angol író, Chesterton szerint a sietséggel az a baj, hogy végül is nagyon sok időt veszítünk el. Az igazi probléma azonban a lelki kényszer, amely félelmet, aggódást, szorongást, frusztrációt eredményez, és állandó rossz közérzethez, számtalan pszichoszomatikus betegséghez, magas vérnyomáshoz, szívinfarktushoz vezet. A „neszpresszó-generáció” általános jellemzője lett emiatt a szorongás, amit egyre többször alkohollal, droggal, „instant szexszel” igyekeznek feloldani. Karl Kraus osztrák író szerint „a sebesség semmire nem való, ha közben elhagyod az agyad”. Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy csodálatos történet, amely a lényegre világít rá.

 

Az amerikai autósztrádán egy fiatalembert lestoppol egy indián. A srác Porschéjával 280 km-es sebességgel száguld és büszkén ecseteli kocsija csodás adottságait. Egyszer csak a sivatag közepén az indián hirtelen megkéri, hogy azonnal álljon meg. Miért? – kérdi a fiatalember. Az indián egyre csak arra kéri, hogy álljon meg. Mikor ez megtörténik, kiszáll a kocsiból és gondolataiba mélyedve áll. Most mégis miért kellett megállnunk, mondd már meg – kéri a csodaautó tulajdonosa. – Azért, mert meg kell várnunk, míg a lelkem utolér engem – válaszol az indián.

 

Az állandó és gyors cselekvési kényszer egyszerűen nem hagy időt és teret a szükséges el- és átgondolásra, a lelki nyugalomra, a várakozás izgalmára és örömére. Ahogy a televízióban is egy-két percen belül átkapcsolunk egy másik csatornára, ha nem elég mozgalmas, amit nézünk, úgy az életben is szinte heroikus küzdelmet kell vívnia az „instant ifjúságnak”, ha valami nem tüstént érkezik. Igaz, a rendszeres testmozgás hiánya, a gyorséttermi és előre elkészített gyári ételekkel való táplálkozás eredményeként a kitartás és az erőfeszítés egyébként is nehezükre esik. A kínai orvoslás és harci művészetek gyakorlói például titkaikat csak azoknak adják át, akiben a türelem, odaadás, kitartás, lelkierő képességét felfedezik. A kultúrájukat „gyors evéssel behabzsolóknak” nagy pénzért csak a felszínt mutatják meg – vagy még azt sem. Egészségünk – és az egyre fontosabbá váló spirituális fejlődés – érdekében meg kell békélnünk azzal a gondolattal, hogy az élet minden területén akkor származik számunkra igazi haszon, ha rászánjuk az őt megillető időt és energiát!

Dr. Simoncsincs Péter
XVI. évfolyam 8. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2020. január

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.