Szerkesztői jegyzet

Az integráció reménye


Első látásra talán nem igazán kapcsolódik a természetgyógyászathoz, de sokak negatív tapasztalatai alapján mégiscsak nagy jelentőségűnek tartom azt a hírt, miszerint 2010-től kezdve a mobiltelefonok töltőit a legnagyobb gyártók egységesítik, így mindenfajta készülékkel fölösleges bosszúságok nélkül, hosszú távon lebonyolítható lesz az emberek közötti kommunikáció.

 

Tekintettel arra, hogy az élet legkülönbözőbb területein a modern kor legnagyobb rákfenéje az emberek közötti kommunikáció bénultsága, manapság, amikor a súlyos gazdasági, pénzügyi, ideológiai, kulturális, geopolitikai és nem utolsósorban egészségügyi válság világszerte igazi megoldásokra kényszerít, az igazán széles látókörű gondolkodók - és gyógyítók - a problémák alapvető megoldását teljesen jogosan az integrációban látják.

 

A lexikon megfogalmazása szerint az integráció általános értelemben beilleszkedés, egységesülés, amikor az egymástól elkülönült részek, ideák, kultúrák egységgé szerveződnek. Ennek alapfeltétele egy intellektuális folyamat.

 

Mindenki számára, aki követi a világ eseményeit, köztudott, hogy a buddhizmus legkarizmatikusabb képviselője, a dalai láma a világot az egyetemes könyörületesség, az egymás segítésének, elfogadásának és megbecsülésének eszméjével járja be. De a muzulmán vallású nagy egyiptomi író és gondolkodó, Amin Maalouf is minden művében az integritást mint az emberiség egyedüli jövőjét vázolja fel. Mint írja: „Amikor azt mondjuk, hogy az azonosság és a hovatartozás átjárhatatlanságot jelent, és hogy ezek gyakran egymással harcolnak, azt kell mondanunk, hogy ezek az egymással való megbékélésre és együttműködésre vannak ítélve!" Mit ajánlunk mi másoknak és saját magunk számára? Mennyiben vagyunk mi hasznosak mások számára? - teszi fel Maalouf a legfontosabb kérdéseket.

 

Mindezeknek a gondolatoknak a legcsodálatosabb megvalósítását Kuala Lumpurban, a túlnyomóan muzulmán vallásúak által lakott Malajzia fővárosában éltem át. Ebben az országban lépten-nyomon érezheti az ember az egymásba fonódott, megértésben élő és egymás kultúráját megtermékenyítő légkört, valamint az ennek egyenes következményeként látható robbanásszerű gazdasági fejlődést. E végtelenül kedves és vendégfogadó országban betévedtünk egy iskola-előkészítő intézmény ünnepségére. Bevezetésként egy-egy öt-hat éves angol, maláj, majd kínai kisgyerek üdvözölte saját nyelvén az egybegyűlteket. Ezután egy hasonló korú gyermekekből álló "háromszínű kórus" csodálatosan elénekelte a „Malaysia we adore You, Malaysia we cheerish You" (Malajzia, mi imádunk és gyengéden szeretünk téged) című dalt, majd utána mindhárom vallás és kultúra közös gyermekbemutatója következett. Azóta hiszek a világ jövőjében.

 

Az integráció képességéhez természetesen nagyfokú nyitottság és figyelem, empátiás képesség szükséges. Mindez egy olyan spirituális fejlődési folyamat része kell, hogy legyen, amely az élet minden területén az integráció irányába mutató gondolatfüzért nemzi, amely a „felülrendelt egységet" teremti meg. A politikában vagy a gyógyításban teljesen egyező módon a meghatározó az integrációs képesség, amely felekezeti, politikai, szakmai előítéleteken felülemelkedve kész arra, hogy mi az, amit a saját részéről feladni, a másik elgondolásaiból befogadni képes. Amikor a világtörténelemben bármikor az integráció helyett annak ellentétét, az erőszakos asszimilációt választották, az csak gyűlölködéshez, ellenségeskedéshez, háborúkhoz és romláshoz vezetett. A politikai életben sok példa mellett talán a legjellemzőbben Tibet jelenkori története mutatja meg Lao-ce bölcsességének gyakorlati megvalósulását: "Amit összenyomnak, kitágul." A kínai kormányzat a legdurvább erőszakkal próbálta meg asszimilálni a tibeti népet. Ennek hatására a tibeti szellemi vezetők szétszéledtek a világba, és tevékenységük eredményeként a tibeti kultúra és buddhizmus soha nem remélt mértékben volt képes integrálódni a világ kulturális-tudományos-vallási szövetébe.

 

 

 

Bármilyen furcsának tűnik is, teljesen hasonló a helyzet az alternatívnak vagy komplementernek nevezett gyógyítási tevékenységgel is. Az elmúlt 150-200 évben az egyetemi orvoslás és a vele szövetséges adminisztráció, gyógyszergyártás és műszergyártás mindent megtett, hogy az alternatív terápiákat visszaszorítsa, lehetetlenné tegye, lejárassa, megvetéssel sújtsa, képviselőit zaklassa, tönkretegye. Ennek eredményeként az egész világon robbanásszerűen terjednek, és ezek a gyógymódok eredményeik segítségével mozdítják elő saját integrálódásukat a gyógyító rendszerbe. 1998-ban például az Egyesült Államokban már lényegesen többen - 425 millióan! - látogatták az alternatív terápiát nyújtókat, mint az egyetemi orvoslás képviselőit (388 millió).

 

Az integráció megvalósításához képesnek kell lenni arra, hogy belássuk, a valódi egész sokkal több, mint a részek összessége. Egymás alapértékeinek elismerése, egymás tisztelete és az integráció felelősségének elvállalása az igazi érték. Mindehhez természetesen az egyén spirituális érettsége, intellektuális és érzelmi színvonala szükségeltetik. A fő nehézség persze éppen itt kerül felszínre.

 

Mindenfajta integrációt az egyének valósíthatnak meg saját életükben, elfogadva és megértve azt, ami idegennek látszik, ami első megközelítésre nem egyezik az általános megítéléssel, s amely idegenkedés és félelem archaikus gyökerekkel rendelkezik. A megoldás kulcsa a kapcsolatok mélyebbé tételében és a feltételek nélküli kommunikációban rejlik. Egymás nyelvét megtanulni, egymás gondolatvilágát megismerni végtelenül nehéz, de egyben végtelenül hálás feladat is.

 

Teljesen egyetértek dr. Jean-Marcel Ferrer-rel, aki az 1998-as világbajnok francia futballválogatott orvosa volt, és előszeretettel használta többek között a homeopátiát is. Ő a következőket mondta: "Úgy gondolom, hogy csak egy orvoslás létezik, amelyik különféle technikákat alkalmaz. Nekünk, orvosoknak képeseknek kell lennünk az egész gyógyító arzenált használni."

 

Az integratív medicinának akkor van értelme, ha egyrészt a lelket integráljuk az emberhez, és az alternatív orvoslás képviselői sem ellenséget látnak a konvencionális orvosokban, ahogy ez fordítva sem uralkodhat el. Dogmákon, sztereotípiákon, szellemi lustaságon és előítéleteken túl ma már egyre több orvos is arra a belátásra jut, hogy a másfajta megközelítés megismerése az, ami rövid és hosszú távon valóban az egészség megtartását, illetve optimális helyreállítását eredményezi.

 

Az integráció pedig mindig saját magunkban kezdődik és teljesedik ki. Ha igazi harmóniára vágyunk, akkor sem a világnak, sem az orvoslásnak nincs más útja.

Dr. Simoncsics Péter
XV. évfolyam 8. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.