Szerkesztői jegyzet

Csak tiszta forrásból


Amikor 1986-ban egy ösztöndíjat elnyerve először megérkeztem Indiába, az ájurvédát – a hagyományos indiai gyógyászatot – akartam tanulni. Ösztöndíjam a benáreszi Kásí Hindú Egyetem Ájurvédikus Karára szólt. India csodálatos világának minden fényessége és sötétsége elemi erővel árasztott el, és hetekig nem tudtam szabadulni mindent elsöprő hatásától. Lassacskán azonban a csodák evilágiakká váltak, minden – ami kezdetben jónak vagy éppenséggel rossznak tűnt – kezdett a maga helyére kerülni. A kavargó káprázat oszladozott, a látás tisztulni kezdett.

 

Az ájurvédikus kar különböző intézeteiben személyre szóló keretben, emberi és szakmai téren is kiváló oktatók által összeállított tanmenet szerint haladt előre a képzésem. Valami mégis hiányzott, ami teljessé tette volna a tanulmányaimat. Voltak megválaszolatlanul maradt kérdéseim és kételyeim, amelyek előbb csak érzéssé, majd bizonyossággá alakították a hiányérzetet: ez az „ájurvéda” nem az az ájurvéda. Nem az eredeti, ez valami keveréke az ájurvédának és a modern allopatikus orvoslásnak.

 

És akkor, a válaszúton állva lehetőséget kaptam arra, hogy megismerhessem azt, amiért odáig tanultam, és amiért Indiába jőve számos tapasztalatot szereztem. Megismerkedtem Vaidjarádzsa Srí Siva Kumár Sásztríval, akinek a családja évszázadok óta él és munkálkodik Benáreszben az ájurvéda benáreszi hagyományait ápolva. Az ő révén ismerhettem meg mindazon hagyományokat – legyen az az ájurvéda vagy az ind élet bármely hagyománya –, amelyekről máshol egyáltalán nem vagy csak hiányosan lehet hallani. Az ő háza nem csak az ájurvéda, de az indiai kultúra és közélet egyik ma is nagy jelentőségű központja. A XX. század nagy hatású személyiségei közül szinte nem volt olyan, aki páciensként, együttmunkálkodóként, barátként ne fordult volna meg itt, hogy a teljesség igénye nélkül csak egy párat említsek meg: Mahátmá Gándhí, Dzsaváharlál Néhrú, india korszakos költői: Dzsajsankar Praszád és Nirálá, vagy a Dalai Láma. Anyai nagyapja Pandit Madan Móhan Málavíj, az indiai függetlenség kivívásának nagy alakja, a Kongresszus Párt megalapítója és haláláig tiszteletbeli elnöke volt, aki mellesleg saját vagyonából létrehozta India legnagyobb egyetemét, a benáreszi Hindu Egyetemet.

 

Így készülnek a gyógyszerek 

 

A családi hagyomány által gyógyító elődök közül csak édesapja és mestere nevét említem. Rámasankar Vaidja és Trjambak Sásztrí nevével – én magam láttam és hallottam – még ma is jönnek gyógyulásra vágyó betegek – akár külországból is. A gyógyultak viszik és adják tovább a hírt, hogy itt és itt, ilyen és ilyen névvel gyógyít valaki, oda menj, ha betegségedtől meg akarsz szabadulni. És nincs reklám és nincs promóció, sem ügynöki hálózat. Egyedül az őrzött és a minden kétely nélkül követett, tisztelt és ápolt hagyomány van. Ahogyan ők élnek és tevékenykednek, ugyanúgy élt és tevékenykedett a csak az isten tudja hányadik nemzedék is előttük, és amíg ez a láncolat folytonos, addig a hagyomány töretlenül meg fog nyilvánulni az arra szoruló érdekében.

 

Siva Kumár Sásztri ájurvédikus orvos

 

A megérkező betegre az ősök képei tekintenek a falakról, a falak tövében a gyógyszerek készítéséhez használatos eszközök vannak felsorakoztatva, amelyek közül jó néhány több száz éves. Miközben a leterített szőnyegeken ülve türelmesen várnak a sorukra, áthatja őket a helyiségben áradó ősi hagyomány légköre. Már ez önmagában is terápiás hatást vált ki. A vizsgálat, a tanácsadás és a gyógyítás idejére a gyógyító teljes figyelme a páciensé. Ez a tisztelet a gyógyító részéről a szenvedő számára. A beteg pedig isteni tiszteletben részesíti a hagyományok révén gyógyítót, és ez a kölcsönös pszichés attitűd nagymértékben hozzájárul a gyógyítás sikeréhez. Ebben a hagyományban a könyörület és a segíteni akarás, valamint a hagyomány által kirótt kötelességteljesítés a gyógyítás egyetlen motivációja. Ahogyan a Puránák sok százezer oldalnyi terjedelmű tizennyolc kötetét megalkotó Vjásza is két tőmondatban összesítette mind a tizennyolc kötet lényegét: másoknak segíteni erény, másoknak ártani bűn.

Boros Gyula
XIII. évfolyam 5. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.