Szerkesztői jegyzet

Egy kis csendet kérek


Lapunk olvasói számára nem idegen a gondolat, hogy a táplálkozás meghatározza az egészségünket, sőt – például az állatok leölése során a húsban elraktározódó stressz – befolyással van egész személyiségünkre. Ám az bizonyára kevéssé ismert, hogy hasonlóan vélekedett a világhírű angol író, Aldous Huxley is. Az író tanulmányait apja botanikai laboratóriumában kezdte. Később híve lett a vegetáriánizmusnak, szembetegségét Bates módszerével kezelte. J. Krishnamuri tanításainak hatására kutatni kezdte a védikus kultúra és a meditáció titkait. Ezek alapján született meg a lelki értékek és a nemes eszmék fontosságát hangsúlyozó könyve (The Perennial Philosophy – Magyarországon nem adták ki), amely a világ nagy misztikus tanításait foglalja össze.

 

Nem a véletlen szülte hát Huxleynak azt a megállapítását, hogy a táplálék befolyásolja a jellemet. Szerinte vannak ételek, amelyek derűssé és kiegyensúlyozottá teszik a lelket, mások viszont bizalmatlanná és meghasonlottá. Az átlag európai ember étrendjét már akkor veszélyesnek találta és komolyan állította, hogy a sok hús és zsír, valamint a kevés élő táplálék, zöldség és gyümölcs fogyasztása aláássa a lélek rugalmasságát és harmóniáját, növeli a kétkedést és a heves támadó indulatokat, ami hosszú távon gyűlölködéshez, háborúskodáshoz vezet.

 

Jóllehet, ez utóbbi jelenségnek mélyebb és bonyolultabb társadalmi okai is vannak, amelyet a legnagyszerűbb diéta sem képes orvosolni, vitat hatatlan, hogy a táplálék csakugyan hat a lélekre. Ugyanúgy az ún. akusztikai táplálékunk, amiről kevesebbet beszélünk, noha egyre nagyobb jelentőségű az életünkben. A mai ember, különösen a városlakó mind nagyobb támadásnak van kitéve, tudatára életidegen ingerek zabolátlan légköre telepszik, ellenőrizhetetlen információk zuhatagában él. Sokszor a választott menekülési utak, a be- és elzárkózások is csak rontanak a helyzeten. A járműveken egyre több utas köti magát elektronikus infúzióra, amint zenei élvezetek címén fülébe vezeti a tudatát tompító, gondolkodásmentesítő zörejeket, a testidegen rezgéseket.

 

Mondják, a túl sok hús nyugtalanná és agreszszívvé tesz. És a túl sok impulzus? A túl sok hangzavar, a túl sok reklám, villózó fényzuhatag, a túl sok információ? Minél jobban átadjuk magunkat a médiának, a hír- és látványzuhatagnak, az ingerlő, csillogó, harsány technikáknak, annál jobban kerülünk az érzéketlen kóma, a már csak „látszólag ember” állapotába. Felborulhat belső egyensúlyunk. A szellem- és lélekszorító ingerek, a fizikai ügyességet, találékonyságot nem igénylő élmények iránti vágyak kielégítése leköti energiánk jelentős részét, és egyre kevesebbet foglalkozunk a ránk zúduló hatások megemésztésével. 

 

Egy mai átlagember tehát nem csak a száján, hanem a fülén és a szemén át is mérgeződik. Ha annyi hús jutna rendszeresen a szervezetébe, mint amennyi fény- és hanghatás éri, már régen megütötte volna a guta. Ráadásul elvárjuk, hogy agyunk csak kapjon, s ne adjon, ne kelljen dolgoznia. – Egymás között osztogatjuk a feldolgozatlan, ellenőrizetlen szövegeket. Ha utánajárnánk állításainknak, amikkel körbefárasztjuk egymást, valószínűleg meglepődnénk, hogy milyen zavaros megalapozatlan dolgokat veszünk-adunk, és ártunk vele nem csak másoknak, hanem magunknak is – állítja Gázmár László.

 

 

Paprikás politikai hírek, klippé silányított, cukrozott tévéműsorok, erősen fűszeres internetkacsák, zsíros reklámok – íme néhány a rebellis méreteket öltő információs táplálékból. Csupa „nehéz étel”, semmi könnyű, üdítő erdőzúgás, patakcsobogás, semmi friss állati hang. Aki ilyen „diétán” él, előbb-utóbb epés lesz, ingerlékeny és elkeseredett. Kiveszik belőle az optimizmus éppúgy, mint az emberi szolidaritás. Lelkén mindjobban eluralkodik a kíméletlenség és a kárörvendés, agresszív cselekedetekre lesz hajlamos, időnként elfogja valamiféle megmagyarázhatatlan bosszúvágy a világgal szemben. Áldozatok ők, akik szívesen áldoznak fel másokat.

 

Nádas Péter írja: „…hülyévé tesz a televíziós kultúra. A felfogott anyag az agytörzsön marad, nincs idő elrakosgatni az érzelmi vagy értelmi tartományba, az egyik felfogott anyag törli a másikat, az agytörzsön a legrövidebb idejű a tárolás.” Szervezetünk háborog, előbb-utóbb megérzi, küllemünk megmutatja, hogy „főnöke”, a tudat már senyved, elalélt, rá se hederít. A szervezet fokozatosan gazdátlanná válik, majd legyint, és elkezdi irányítani önmagát.

 

„Az ember olyan lény, aki kifeszített kötélen lépked, és rúdjával érzékenyen egyensúlyoz. Rúdja egyik végén az ész, öntudat, szellem, másik végén a test, ösztönök és mindaz, ami tudattalan, földi, titokzatos. Ezekkel egyensúlyoz, s ez pokolian nehéz” – mondta Aldous Huxley. De hasonlóan nehéz folyamatosan tudatosítani és hárítani a lélekromboló impulzusokat is.

 

Nehéz, de nem lehetetlen! Az ember ugyanis eredendően szabad: saját természetes ritmusát, létigényét követve kiszabadulhat az elembertelenedett ingerek fogságából. Akit érdekel a környezete, tudatosan figyel, azt is észreveszi, hogy közben egyre tágul a világlátása, egyre kreatívabb lesz. Akinek szíve együtt lüktet a természet, az univerzum rendjével, érdeklődve követi szervezete igényeit, reakcióit, annak megjelenése, külleme mindig harmonikus, olyan, mintha éppen szépségszalonból lépett volna ki. Ő naponta rábukkan valamilyen csodára, megkapó összefüggésre, ami egy pillanatra megállítja az időt, amitől tágra nyílnak a szemei. Használja minden érzékszervét, észrevesz, keres, kutat, kész ismereteit új módon hasznosítani…

Igen, csak előtte legyen végre egy kis csend!

 

Valamennyi kedves olvasónknak kívánok nyugodt, békés újesztendőt – sok-sok elmélyült csenddel! Szeretettel:

Görgei Katalin
XVIII. évfolyam 1. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2020. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.