Szerkesztői jegyzet

Elvárásaink


Elvárások miriádjai születnek naponta egyének és közösségek között, s ezeknek az elvárásoknak a száma a válságidőben ugrásszerűen megemelkedik. A "világegészség" megromlásának hátterében nem lehet nem észrevennünk az elvárások mögött settenkedő aberrációkat, kóros megrögzöttségeket, az egoisztikus szűklátókörűséget, érzéketlenségeket.

 

Elég talán, ha csak két közösségi példát hozunk fel ennek illusztrálására. A nagy bankok világszerte elvárják, hogy a kormányok azoknak az adófizetőknek a pénzéből húzzák ki őket a slamasztikából, amelyek kárára a féktelen profitszerzés következtében a krízis kialakult. Eközben vajmi kevés érzékenységet tapasztalhatunk mindazon milliók lelki egészsége iránt, akiknek az életét megnyomorította vagy végtelenül nehézzé tette a fiskális manipuláció.

 

Ugyancsak az elvárások és az érzéketlenség játszik szerepet egy minket nagyon közvetlenül érintő ügyben, a szomszéd népekkel való együttélés vonatkozásában. Nekünk maximális elvárásaink vannak az irányban, hogy ezek a népek velünk "rendesebben" bánjanak, hozzánk harmonikusabban közeledjenek. Nem tudathasadás-e ez tőlünk, amikor egy szlovák, román, horvát ember a magyar autókon sorozatban Nagy-Magyarország térképét látja, és ezáltal az ő állami létüket kérdőjelezi meg? Az eredmény két - illetve több - frusztrált, neurotikus lelkületű nép lesz. Elvárjuk, hogy a horvát autósok ne az ottani szélsőségesek által a Balaton déli határáig húzódó Horvátország, vagy a román autósok a Tiszáig húzódó Románia térképét hordozzák járművükön.

 

Túlzottan sokan vannak sajnos kis országunkban, akik minden problémájukra - akkor is, ha nyilvánvalóan saját hibájukból következett be - elvárják, hogy az állam - vagyis mindannyiunk - pénzéből érkezzen a megoldás. Ugyanezek a sokak viszont, ha nekik "megy a szekér", akkor mindent megtesznek, hogy kibújjanak a közösség elvárásai alól. Az érintettek azt a fals világnézetet alakítják ki ilyenkor magukban, hogy az elvárások másokkal szemben pótolhatják az egyéni felelősségvállalást! Vegyük észre végre, hogy gondolkodásmódunk radikális korrekciója nélkül csak az önmérgezés és az önmegbetegítés kínszenvedéses világában tartjuk fogva magunkat! Nem lehet elégszer emlékeztetni a volt amerikai elnök, John Fitzgerald Kennedy szavaira: "Ne azt lesd, milyen hasznot tudsz húzni a hazádból, hanem azt, mit tudsz adni neki!"

 

Olvastam egy tanulmányt, amely azt taglalta, mik azok az okok, amelyek miatt kedves rokonaink, a finnek oly nagyon elhúztak mellettünk gazdaságilag - és persze intelligens, ember vagy népek közötti kommunikációban is. A legfőbb okot a szociológusok abban találták, hogy a finnek az üzleti és a magánéletben egyaránt sokkalta jobban hajlanak a korrektségre. Vagyis magasabbra emelték spirituális szintjüket, azaz önmagukkal szembeni elvárásaikat, mint honfitársaink. Ez az elsődleges oka annak, hogy gazdag, kreatív, a szomszédaikkal megbékélt társadalomban élik mindennapjaikat!

 

Elvárások a mindennapi életben is mindenhol jelen vannak egyrészt saját magunk iránt, másrészt másokkal szemben. A főnök a beosztottal szemben, a szülő a gyerekekkel szemben, a tanár a diákokkal szemben és fordítva, illetve a partnerek egymással szemben elvárják, hogy a másik kedvükre tegyen, elősegítse jó közérzetüket. Neurózisaink legfőbb oka - s ennek kis hazánkban kiemelkedő jelentősége van -, hogy leginkább másokkal szemben vannak elvárásaink, a hibát görcsösen másban keressük, a felelősséget megromlott viszonyainkért csaknem mindig a másikban találjuk meg.

 

Miért is szükséges gyakorta átgondolnunk elvárási viselkedésmintáinkat és a mögötte rejlő motívumokat? Azért, mert alkalmasint szükségtelenül beszűkítik gondolkodásunkat és rossz irányban determinálják cselekedeteinket. Mindezzel szüntelen disstressz állapotba kergetjük magunkat és környezetünket is. A másokkal szembeni elvárások stratégiája csalódások, kiábrándulások sorozatán keresztül kimeríti energiáinkat, és szükségszerűen depresszióhoz, kiábrándultsághoz, kiégettséghez vezet. Megakadályozza a nyitottságot, a pozitív önfejlődés lehetőségét. Minél inkább el tudunk szakadni attól, hogy másoktól várjuk el az odafigyelést, vagy attól, hogy minél kevésbé csak a mások elvárásai szerint éljünk, annál szélesebb palettáját ismerjük meg az életnek, annál jobban vagyunk képesek nyitottnak lenni és annál inkább meg lesz a lehetősége annak is, hogy leginkább magunkkal szemben legyenek elvárásaink. Mindezt elsősorban a spirituális fejlődés tekintetében, a buddhista világnézetnek azon elgondolása alapján, hogy a belső békéhez vezető út az elvárások "nem várásából" adódjon, amikor is sem a nekünk kedves és szükséges embertársakat, sem saját magunkat nem kötjük lelki kényszerzubbonyba.

 

Akkor az elvárásoktól, illetve azok be nem teljesedésétől, a felsüléstől való félelmeknek sem lesz többé helye a szívünkben. Ennek helyébe kell, hogy lépjen az igazi önértékelés és az önmagunkért való bátor felelősség. Ez utóbbi különösen vonatkozik egészségünk megőrzésére, illetve visszaszerzésére! A világban végzett különböző felmérések szerint az emberek egészsége 10-15 százalékban függ csak az egészségügy fejlettségi szintjétől! A többi 85-90 százalék az egyén életmódjának, gondolkodásmódjának, spirituális érettségének függvénye.

 

Az életet gondolatainkkal, elvárásainkkal lehet pokollá vagy mennyországgá varázsolni. Az univerzális gyógyprincípium a szívben van, a buddhisták által gyémánttudatnak nevezett gondolkodásmódban. A tiszta "nem-ártás - legtöbbet használás" életművészete, az "élni és élni hagyni" alapelve jelenti a kristálytiszta életművészetet, azt a közösségi állapotot, amelyben az egyénnek a saját magával szembeni magas szintű elvárásai harmonikus emberi környezethez és a lehető legkisebb számú testi-lelki beteghez vezetnek.

Dr. Simoncsics Péter
XV. évfolyam 11. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. május

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.