Szerkesztői jegyzet

Gyógyítás a jövő szélén


Az emberiség évezredei során - úgy az utóbbi kétszáz évet leszámítva - a vezető gyógyászati mód, és ami talán még ennél is fontosabb: filozófia, a természetgyógyászat volt. Az ipari forradalom után pár évtizeddel fordult meg a tendencia és vette át a helyet az úgynevezett modern gyógyászat az ő sajátos és igen fontos eredményeivel, amelyek sokszor évszázadok tiltásainak és üldözéseinek következtében addig csak nagyon kis körben terjedhettek el. Mindezek következtében, amikor végre lassan-lassan felszámolták a bénító tiltásokat, egyszer csak úgy tűnt, új gyógyítási forradalom indul meg. A legcsalókább az volt, hogy hihetetlenül sok eredmény került nagyon rövid idő alatt elő, mintegy azt sugallva, hogy ezek mind-mind a közelmúlt eredményei, holott mindezeket évszázados kutatás és csiszolgatás előzte meg. Az emberiség már sokszor bebizonyította történelme során, hogy sokkal nyitottabb az alternatívák közötti választásra, mint arra, hogy a dolgokat összeillessze.

 

Nem csoda tehát, hogy a modern orvoslás szinte letörölte a színről a természetgyógyászatot, már-már megfordítva kezdő képletünket, szinte az illegalitásba üldözve azt.

 

A természetgyógyászat üldözésében élen jártak a marxista felfogás szerint építkező társadalmak, hiszen azok úgy reklámozták magukat, hogy az észt emelik trónra, és csak az lehet igaz, ami magyarázható, lehetőleg képletek és levezetések formájában, márpedig a több ezer éves népi hagyományozó gyógyításnak csak elenyészően kis százaléka volt ilyen.

 

A huszadik század közepe táján, amikor az emberek kezdtek kiábrándulni a materializmus eme túlzó imádatából, jó néhány egyéb régi diszciplínával egyetemben a természetgyógyászat is kezdte visszahódítani népszerűségét.

 

Ekkor kezdődött az igazi baj, amely még ma is gátolja az EGYETEMES gyógyítás tudományának létrejöttét. A modern orvoslás ugyanis ahelyett, amit már évszázadokkal ezelőtt is tennie kellett volna, azaz együttműködni, átkaroló támadást indított az ellen a tartalom és filozófia ellen, amelyből maga is származik. Hihetetlen energiákat mozgósítva, retrográdnak bélyegezték a természetes gyógymódokat és főleg a szereket. Világszerte létrehoztak egy olyan struktúrát és intézményrendszert, amely szinte bevehetetlen - azért "csak" szinte, mert a sorozatos támadások ellenére a természetgyógyászat, üdítő példaként, újabb és újabb bástyákat hódít meg -, de sajnos ezek a harcok nagyon komoly potenciált kötnek le, méghozzá olyanokat, amelyek egy jobb konstelláció mellett gyógyítási és nem szervezési eredményeket hozhatnának.

 

A világ orvostársadalma talán még soha nem küzdött olyan egységesen valami ellen, amit nem is ismer, mint napjainkban. Elvetnek bizonyos gyógymódokat, eljárásokat többek között azért, mert azokat nem támasztják alá klinikai eredmények, statisztikák, ám ugyanakkor, ha az alkalmazók felajánlják közreműködésüket, a doktorok keresztbe fekszenek intézményeik küszöbén, hogy "ide ugyan nem jöttök be!". Ebben a harcban természetesen nem szabad elfeledkeznünk a gyógyszergyárak profitéhségéről sem, hiszen ők rettenetesen féltik piacaikat.

 

Fontos ejteni néhány szót a természetgyógyászat "sötét oldaláról", a sarlatánokról is. Ők biztosítják a "csodálatos gyógyulások" és átvert, megalázott betegek példatárát mindazoknak, akik a felesleges küzdelem során mindent felhasználnak a kétes győzelem érdekében. A csalók ellen senki nem küzd komolyabban, mint maga a természetgyógyász- szakma, ám valami tévesen értelmezett és az orvostársadalomtól eltanult módon a nyilvános leleplezésektől ők is irtóznak, mint ördög a tömjéntől, féltve a mundér becsületét.

 

Ha már itt tartunk, meg kell jegyeznem, hogy a természetgyógyászok sem sokkal jobbak a "Deákné vásznánál", hiszen igen sokszor ők is a másik tábor eredményein, módszerein köszörülik a nyelvüket, és szem elől tévesztve a fejlődés ősi törvényét, maguk is csak a saját módszereiket, szereiket ismerik el, és elítélik a mégoly hasznos kemikáliákat, modern módszereket is. Néhányan közülük olyannyira ortodoxok, hogy tiltani igyekeznek a hozzájuk fordulóknak az orvosok felkeresését.

 

Mi lehetne ennek az ádáz küzdelemnek a megoldása? Nehéz kérdés, mert szinte kizárólag idealista válasz létezik. A két szekértábor legmegengedőbb tagjainak össze kell fogniuk, és létrehozni az EGYETEMES orvoslást, amely valamennyi, a világon fellelhető okos és hatékony módszert egymás mellé rendelve küzdene értünk, emberekért, méghozzá ha lehet, áldozatok, főleg emberáldozatok nélkül.

Pálmai Tamás
XIV. évfolyam 9. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.