Szerkesztői jegyzet

Harcra fel!


Amikor megtudja az ember, hogy komoly betegségben szenved, az első gondolata: ez velem nem történhet meg.

 

Mindenki mással igen, de velem nem. Hát mit vétettem én? Kinek ártottam én, hogy ilyen nyavalyát küldött rám? Nem, ez tévedés, elcserélték a leleteket, rosszul vizsgáltak, elromlott a gépük. Mindenki más lehet beteg, de én nem! A hitetlenkedés után a kétségbeesés következik. Úristen, mi lesz velem? Fájni fog, vagy csak elmúlik az élet nyomtalan? Mit hagyok magam után? Mi lesz a családommal? Jó ég, hogyan rendezzem el a dolgaim, hogy ne haljanak éhen, ne lakoltassák ki őket, ne maradjon őriző nélkül a gyerekem, az unokám, meleg étel nélkül a párom, tanácstalanul a barátnőm? Hogyan maradhatnék mégis, ha azt mondják, mennem kell? Hogyan kell megírni egy végrendeletet, rendesen fizettem-e az életbiztosításom, mennyit kapnak utánam? Elég lesz az arra, amire feltétlenül szükséges? Szent Isten, tényleg halni készülök?

 

S akkor fellázad. Nem és nem! Nem adom meg magam ilyen könnyen. Mások is meggyógyultak már. Van kiút, kell lennie megoldásnak. Annyi gyógymód van, annyi lehetőség! Muszáj, hogy sikerüljön, magamért, a szeretteimért, ezért a csodálatos életért… Eddig nem is vettem észre, milyen csodálatos… Ahogyan tavaszodik, már énekelnek a madarak… Rügyeznek a fák, a táj egyszeriben megtelik élettel! Ahogy a gyerek rám mosolyog, teli a jövőbe és a belém vetett bizalommal… Ahogy a párom tervezget, mert mióta tudja, hogy baj van, azóta egyfolytában úgy beszél hozzám, hogy azt higgyem, örökké élünk. Az élet teli van szépséggel, de ahogy rohantam, csak szaladt el mellettem, kissé összemosódva, mint amikor a gyorsvonat ablakából tekint ki az ember, hogy mire szemügyre venne valamit, már nem is látja… Most megállítom a gyorsvonatot, kilépek a mezőre, és élvezem, ahogy melengetnek a napsugarak, ahogy illatozik a levegő, nézem a színes virágokat, és azt gondolom, most már ennek mindig így kell lennie.

 

Harcra fel tehát!

 

S nem csak akkor, amikor már az életet fenyegeti veszedelem, hanem sokkal korábban, amikor először figyelmeztet a természet: hé, valamit nem jól csinálsz, nem jól működsz, baj van! Ahogy Tóth Lívia mondja az AVIVA módszert tanuló cisztás, miómás, meddő nőknek: minden szalmaszálban meg kell kapaszkodni, hátha az egyik megtart! Ott van például Márta, aki a Gerzson-terápiával élte túl a halálos daganatot, és azóta a második unokájának örül. Vagy Zsuzsa, aki a mágnesnek köszönheti, hogy képes volt kitörni az örökös fogyókúra-hízás-újabb fogyókúra láncolatból. Vagy Mária, aki a Vargha-gyógymódnak köszönheti az egészségét, vagy éppen Lívia, akinek a mazdazdan hozta meg a gyógyulást. Vegetáriánus vagy makrobiotikus táplálkozás, léböjtkúra, talpmasszázs, fényterápia, akupunktúra vagy jóga, mindent érdemes kipróbálni, mind lehet jó eszköz az egészségért, az életért vívott küzdelemben. S közben persze érdemes hallgatni az orvosokra is. De csak azokra, akik nem munkadarabot látnak bennünk, nem Ketteskét vagy egy megműtendő vakbelet, hanem akik az embert tekintik a maga egészében, és elfogadják, hogy a betegnek jogában áll tudnia a betegségéről, a felkínált gyógymódokról, és saját kezébe vennie sorsát, mert hiszen a felelősség és a kockázat is végső soron az övé. A gyógyulás útjának keresése sokba kerül, ezt el kell ismerni. De miután a magyar egészségügy ott tart, ahol tart, az alternatív gyógymódok igénybevétele sokszor nem kerül annyiba, mint a rengeteg felírt gyógyszer és a vizitdíj ellenére is virágzó paraszolvencia.

 

 

Nem áltathatjuk magunkat: az egészség árucikké vált, méghozzá jó üzletté, és ebben a helyzetben legfeljebb az tanácsolható: ki-ki hallgasson az ösztöneire meg a saját szervezetére, az megsúgja, mi a jó. Mindenkinek magának kell megkeresnie a maga útját, mert választási lehetőség sok van, de nincs magányosabb a beteg embernél, akinek senki nem ígérhet biztosat. Egy kis odafigyeléssel azonban hamar kiderül, ki az, aki csak a pénzre utazik, és ki az, aki valóban segít. A legfontosabb az, hogy ne adjuk fel a harcot, és tudjuk: igenis van megoldás, van jobbulás, mindig van túlélési esély, és mindig vannak csodák. Aki pedig egészséges, annak érdemes időben felmérnie, hogy egészsége megőrzése sokkal egyszerűbb feladat, mint a helyreállítása. S arra is érdemes gondolnunk, hogy minden megélt pillanat egyszeri és megismételhetetlen, soha vissza nem hozható. Ha Ön, kedves Olvasó, ebben a pillanatban egészséges vagy éppen beteg, mindkét esetben gondoljon arra, hogy itt a tavasz, a megújulás évszaka, az újrakezdésé, amikor édes a levegő és gyönyörűek a virágok, amikor állat és növény egyaránt a szaporodással, az élet legfőbb igenlésével van elfoglalva, és amikor minden lehetséges. Szippantson egy nagyot a tavaszból, és élvezze az életet!

Zimber Szilvia
XIV. évfolyam 4. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.