Szerkesztői jegyzet

Humorról és nevetésről – vicc nélkül


 

Ki gondolná, hogy humorológusnak lenni manapság komoly polgári foglalkozást jelenthet, márpedig ez a helyzet. Az utóbbi évtizedekben új tudományág született, a gelotológia, a nevetéstudomány (görögül gelosz = nevetés), amely a nevetésnek az ember testi és lelki működéseire, valamint a társas kapcsolatokra gyakorolt hatását kutatja. Pszichológiai tesztek születtek, amelyek azt vizsgálják, ki milyen mértékben tudja a humort segítségül hívni szorult helyzetekben, vagy éppen milyen stílusú humort képes érteni és produkálni.

 

Egy indiai orvos, Madan Kataria 1995-ben tette közkinccsé haszia (hasya) jógának nevezett módszerét, amelyben - alkalmanként 15-20 perces gyakorlás során - a nevetést jógalégzésekkel és nyújtógyakorlatokkal kombinálják. Dr. Kataria arra a felismerésre jutott, hogy élettani szempontból a test nem tesz különbséget szimulált és valódi nevetés között, a mesterségesen előidézett nevetésnek ugyanolyan fiziológiai és lélektani hatásai lehetnek. A módszer - úgy tűnik - működik, hiszen az azóta eltelt idő során világszerte mintegy 5000 haszia jógán alapuló „hahotaklub” jött létre, egyebek közt Magyarországon is.

 

A nevetés utáni vágy alighanem egyidős az emberi kultúrával. A komédia műfaja az ókori Kínában és Görögországban is létezett, és valószínűleg a sötét (?) középkor sem véletlenül alkalmazta az udvari bohóc intézményét. Mindenki ismeri az élményt, hogy egy kiadós nevetés után megkönnyebbülünk, jobb lesz a közérzetünk, de vajon mi történik bennünk a nevetés során? Melyek azok a területek, ahol a humor, a nevetés eszköz lehet egészségünk megőrzésében, életérzésünk javításában?

 

Az ember egészségét és életminőségét alapvetően meghatározza, hogy milyen válaszokat képes adni a környezetből vagy a saját belső világából érkező stresszhatásokra. A stresszel való megküzdés kutatói az „érzelemfókuszú stratégia” gyűjtőnevet használják azokra a viselkedési formákra, amelyek során az ember nem egy adott probléma megoldására összpontosít, hanem a problémához való viszonyát igyekszik átrendezni, vagy valamilyen trükkel saját belső állapotát elviselhetőbbé és komfortosabbá tenni. Gyanítjuk, hogy a mosoly és a nevetés kiváló érzelemfókuszú megküzdési stratégia lehet, de mi az, amit a nevetéstudományi kutatások fényében már tényszerűen tudunk is róla? Néhány példa a teljesség igénye nélkül: aktivizálja a légzést, megnöveli az oxigénbevitelt, javítja a keringést, az intenzív mozgásra késztetett légzőizmok masszírozzák a belső szerveket, a stresszhormonok mennyisége csökken, erősíti az immunrendszert (például nő a természetes ölősejtek és a limfociták száma, felszaporodik a nyálban az immunglobulin-A nevű közvetítőanyag) és nem utolsósorban növeli a közérzetet jelentősen javító endorfin hormonok szintjét.

 

Fentiek figyelembevételével teljesen indokolt a nevetést az úgynevezett „vitalitásgenerátorok” közé sorolni. (A fogalmat először McDermott és  O’Connor használta a humor és nevetés feszültségoldó hatásának leírásához. A magyar szakmai köztudatba dr. Bagdy Emőke hozta be, aki idesorolta a rendszeres fizikai aktivitás és a testi érintés életerőfokozó hatását is. Ezek közös sajátossága, hogy nem egyszerűen csak jól érezzük magunkat tőlük, hanem a szervezet biológiai folyamataiban is kiegyensúlyozó hatásúak.)

 

Nevetni - jó esetben - mindenki tud, és élvezheti is hatásait. Bonyolultabb jelenség a humor. Már a szó eredeti jelentése is sokat elárul: (test)nedv, folyadék, azaz valamiféle lédússágot, élettel teliséget sugall. A pszichológusok, alighanem joggal, meg szokták különböztetni a komikum, a vicc durvább formáitól, amelyek mások rovására váltják ki a nevetést. Összefüggésbe hozzák az önismerettel, azzal, hogy képesek vagyunk kívülről is nézni magunkat és egy helyzetet. Amíg a vicc a feszültségek, vágyak, félelmek, szorongások vagy épp az agresszió levezetési formája lehet, amelynek fő célja és hatása a feszültségoldás, addig a humor a szerencsétlennek vagy megoldhatatlannak tűnő helyzeteket fordítja olyan, gyakran szürreális perspektívába, hogy azon már nevetni kell vagy lehet. A pszichológia egy jellegzetes kifejezést használ erre a jelenségre: „reframing”, azaz „újrakeretezés”. Egy szorongást keltő szituációnak új jelentést adunk, más keretbe helyezzük, ezzel kihúzzuk a méregfogát, kezelhetővé tesszük.

 

Miközben e sorokat írom, nem hagy nyugodni egy balsejtelem. Mintha kevesebb vicc születne mostanában, mintha túl komolyan vennénk magunkat, és elhinnénk, hogy az életben csak az úgynevezett komoly dolgoknak van létjogosultságuk. Ahogy az interneten böngésztem, még adatokat is találtam ehhez a sejtéshez: Titze német nevetéskutató szerint például az 1950-es években egy ember átlag napi 18 percet nevetett, míg ez a szám mostanában 6 perc körül mozog. (Elgondolkodtam, hogy adatait vajon milyen módszerrel gyűjtötte, de ez most talán mindegy is.)

 

Aztán jobb kedvre derültem, mert találtam más - Magyarországra vonatkozó - adatokat is.

 

Optimistaklub működik például az országban, akik optimista könyvtárat állítottak össze, tréningeket tartanak, sőt optimista újságírói díjat alapítottak olyan újságírók részére, akik a jó híreket is hajlandók hírként kezelni.

 

Vidovszky G. pszichiáter Seneca műveitől inspirálva, eredetileg depressziós betegek számára dolgozta ki, de ma már iskolákban is próbálják alkalmazni az "Örömtréning" névre hallgató módszer- és eszközrendszert, amelyben könyv, napló, CD-k, kérdőívek segítségével igyekeznek pozitív beállítottságra hangolni a résztvevőket.

 

A kétezres évek elejétől működik a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány. Bohócdoktorai kórházakba járnak, ahol a nevettetést használják gyógyszerként a betegek állapotának javítása érdekében. Hasonló feladatot látnak el a Piros Orr Bohócdoktorok. Szóval a helyzet nem is olyan reménytelen. Úgyhogy próbáljunk minél többet nevetni, vagy legalább mosolyogni. Már csak azért is, mert a jókedv ragadós. Idegélettani kutatások feltárták azt is, hogy ha a nevetés hangjait halljuk, agyunk azonnal kapcsol, és előkészíti arcizmainkat, hogy csatlakozni tudjunk a vidámsághoz. Miután a kísérletben részt vevőknek negatív érzelmi töltésű hangokat is lejátszottak, kiderült, hogy a pozitív hangokra erősebben reagál az idegrendszerünk. Lehet, hogy természettől fogva a jókedvre vagyunk hangolva?

 

Mindenesetre érdemes ebbe az irányba próbálkozni. Nevessünk, és ha végképp nehéznek találjuk, gondoljunk a zen mondásra: "az élet olyan kard, ami sebez, de önmagát nem tudja megsebezni".

Sárai Gábor
XIV. évfolyam 10. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.