Szerkesztői jegyzet

Jövőbelátás


Hát ez az, ami nincs nekem. És nem is szeretném, ha lenne. Meggyőződésem, hogy olyan jóshoz, akinek biztos a jövőbe látása, senki sem menne el. A jóslásban éppen a bizonytalanság a vonzó: pontosan be is válhat, vagy csak körülbelül, vagy sehogy.

 

Éppen ez az élvezetes játék benne. Ki szeretné biztosan tudni, hogy mit hoz a jövő? Mikor jön el a halála órája? Indiában a bangalore-i buddhista kolostor apátja azt mondta nekem: „Maguknak, európaiaknak a gondolkodása meghökkentően fegyelmezetlen. Mert mindig vagy a múlton töprengenek, ami irrealitás, mert már nincs. Vagy a jövőt fürkészik, ami a másik irrealitás, mert még nincs. Csak a jelent nem élik át a szükséges intenzitással.”

 

Nosza, furakodjunk be a jövőbe, a „még nincs” ránk 2012-ben! Furcsa az emberi lélek! Az apokalipszist, a világvégét már sokszor megjövendölték. Egyes vallásos szekták különösen hajlamosak voltak rá. Soha nem következett be. S ami a legérdekesebb: a hívők nem ábrándultak ki, hanem számuk növekedett. Talán saját áhítatuknak tulajdonították a sors kegyelmét? A buddhista filozófia az emberiség fejlődését négy korszakra osztja: föld, víz, tűz, levegő korszak. A föld korszakban alakulnak ki a szilárd anyagi testek. Végét a vízözön jelzi.

 

A víz korszak – amiben mi élünk – a forma kultúráját szimbolizálja. A víz alakítja, formálja a természeti jelenségeket, a hegyeket és völgyeket, sziklákat, szakadékokat, folyómedreket stb. Ezért számunkra szintén a forma a legfontosabb, amikor megítéljük a jelenségeket. A nők csinossága, egy autó formatervezése, a bútorok, a ruhák divatossága, a művészi műfajok – a végtelenségig sorolhatnám a példákat.

 

Újra felteszem a kérdést: apokaliptikus időket élünk, anélkül, hogy észrevennénk? A világ vége közeleg? Egy buddhista szerzetes megmosolygott: „A halál nem jár ilyen nagy léptekkel.” Nem a világnak van vége, hanem a víz korszaknak. A tűz korszak következik. Most élünk a váltásban.

 

A tűz korszak a dinamika periódusa. Az értékek csúcsára a gyorsaság kerül. Mennyi idő alatt gyorsul fel az autó 100 km/órára? Közlekedés? Gyalog, lóháton, szekéren? Ugyan. Vasúton? Nem elég gyors. Autón? Az sem. Repülőn? Szuperszonikuson? Ma már a rakétáknál tartunk. Érintkezés? Levélben? Ki vár hónapokig egy amerikai levélváltásra? Táviratban? E-mailen? Cseteljünk? Miért nem válaszol már öt perce?

 

A gyerekek évekkel korábban serdülnek, pillanatok alatt akarnak karriert csinálni, meggazdagodni. Ady szavaival élve „percemberekké”, rossz stílusom szerint a pillanat bulistáivá válnak. Minden nap szenvedéssé válik, ha nincs valami program, műsor, buli, üvöltő háttérzene, ha egyedül kellene maradni – önmagukkal. Az információk áradata zuhan ránk mindenfelől a világból. Értelmileg és érzelmileg feldolgozhatók? Nézed a tévét: tömegsír – táncegyüttes – diktatúra valahol – ünnepi beszéd – akasztás – bűvész – vallásos félóra… Végül már semmire sem reagálsz. Tudunk még differenciálni? Vagy védekezésül a megőrülés ellen, fanatikussá kell válnunk, egyetlen eszme rajongóivá? A másik út: közönyös leszel, már semmi sem érint meg igazán sem a világból, sem a társadalmi-politikai történésekből, még az Istenből sem, talán csak a biliárd meg a foci, meg a szeretkezés…

 

Azok, akik a víz korszakban nőttek fel, tönkremennek. Az ifjúság viszont viszonylag jól bírja. Ám őket is arra inti a bölcselet, hogy néha be kell illeszteni az életükbe egy-egy levegő korszakot, ami a belső csendet jelenti.

 

A levegő korszak a lelki-szellemi életet jelenti. A belső csendet, az egyedül maradást önmagával, amikor meg lehet hallani azokat a belső hangokat, amelyek mindig szólnak az emberben. S ami belülről szól, az mindenhonnan szól. Amikor minden szellemivé változik, akkor ér véget az „emberkorszak”, és elkezdődik egy magasabb rendű létezés. De ennek a korszaknak a fel-felidézése egészségesen tarthatja a tűz korszak emberének a lelkét.

 

Végül is mi a mi igazi bajunk? Azt gondolom, hogy a szorongás, a félelem. Nem bírunk beletörődni, hogy az élet lényege a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az esetlegesség. Mindenáron bizonyosságokat keresünk, akár erőszakos eszközökkel, hamis utakon is. De a félelmeink ettől még megmaradnak. Sőt, azt merem állítani, hogy a mai életünk egy halálfélelemtől remegő társadalomban zajlik. A jövőnk soha nem megélt mértékben bizonytalan. A demokrácia öngyilkossága az anarchiában, a pusztulás lehetősége egyre fenyegetőbb. Mit tudunk kitalálni ellene? Milyen eszközeink vannak?

 

Úgy vélem, soha még magas kultúra nem foglalkozott ennyit a zabálással. Mindenki meg van mérgezve, tisztítókúrák, léböjtök, diéták, különféle húsok fogyasztási tilalma halmozódik egymásra. Erre terjed ki a hatalmunk. Marquez – a világhírű író – szerint a szorongás tesz tönkre minket, elveszi minden életörömünket. Sütit nem ehetünk, mert a cukor, a szénhidrátok, az elhízás. Marhahús, baromfiak ijesztő betegségeket terjesztenek. Zsiradékok, szalonna, töpörtyű – isten őrizz! Érelmeszesedés. Napozás a tengerparton – rákkeltő. Szexuális kalandok? Az AIDS idején? Egy jó kisüsti, vagy nemes bor? Függő szenvedélybeteg leszel. Csakhogy érdemes így élni? Minden örömtől megfosztva?

 

A félelem nemcsak meggyötör, hanem agresszívvé is tesz minket. Gyűlölködővé, bizalmatlanná, ellenségessé mindennel szemben, ami ismeretlen, másféle, mint amit megszoktunk. Gyűlölni kezdjük az idegeneket, a másféle kultúrájúakat, vallásúakat, másféle bőrszínűeket. Kezdetét veszi az anarchia, a szétzüllés, a zűrzavar. S egy idő után ebbe belefáradnak az emberek, nyugodt életet szeretnének. Elég volt ebből a tehetetlen demokráciából! Csináljon végre valaki rendet! Mi lesz 2012-ben? Nem tudom. Talán jobb is, ha nem tudom.

 

(Az író 2012-vel kapcsolatos gondolatai teljes egészében a Pilis Print Kiadó 2012. Az idő közel… c. könyvében olvashatók.)

Popper Péter
XVII. évfolyam 10. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.