Szerkesztői jegyzet

Kedves Olvasó! - 2002. január


A természet ott kezdődik, ahol az autóutak véget érnek. Pontosabban: a természet az a hely, ahol gyalogolni kell. Másképpen „szabad természetnek” is hívják, ami meglehetősen romantikusnak hangzik, mégis igaz.

 

E jelzőben vágy van és némi irigység. Az emberek, kik vasárnaponként kimennek a természetbe, elvesztett szabadságukat keresik. A kísérlet reménytelen. Mire úgy érzik, hogy már-már rátalálnak, vissza kell fordulniuk a városba. Az utolsó pillanatban megmenekülnek tehát a föld, a fű, a fák szuggesztív befolyásától, mely erősebb és végzetesebb minden kábítószernél. Nincs mélyebb mámor a szabad levegő mámoránál, nincs különb részegség, mint amit a nagy, hűvös víz illata okoz. Nem csoda, hogy a felnőttek csak maguk merészkednek a szabad természetbe, gyermekeiket rendszerint sétatereken hagyják.

 

A városi parkokban, a Ligetben és a Margitszigeten nap mint nap találkozni gyerekekkel. Ez az ő világuk: gondosan rendben tartott, nyesett, tilalomtáblákkal díszített, parkírozott világ. A szabad természetbe nem mehetnek ki, meg kell elégedniük a jól nevelt természettel. Szabályos virágágyak között közlekednek, egyenes, tiszta utakon. A körülkerített pázsit illedelmes fűszálaitól kell példát venniük.

 

Olykor a távolból nézem őket, és hasztalan igyekszem megfejteni homályos belső világuk nyugtalan titkait. Megvallom, nem ismerem őket – de ismerik-e őket tulajdonosaik, őrzőik? Kíváncsiak-e egyáltalán a mítoszra, amit minden gyermek magában hordoz, keresik-e rejtelmes szertartásaik megfejtését? Az Afrika-kutató alázatos-kíváncsi érteni akarásával közelednek-e hozzájuk, vagy inkább a misszionárius térítő szándékával és a gyarmatosító bírvágyával? Félő, hogy a gyermekek tulajdonosai és őrzői sokkal inkább misszionáriusok és gyarmatosítók, mint kutatók. Kész programmal jönnek, melyet el kell fogadni, kihirdetett igazságokkal, melyben hinni kötelesség.

 

A parkok tiszta sétányait folytonos viták zaja veri fel. Erősebbek vitatkoznak gyengébbekkel, felnőttek gyerekekkel. A viták lényege az, ami sok tízezer éve minden vitáé, minden vonatkozásban: az erősebb megtilt valamit a gyengébbnek, és elhiteti vele, hogy az ő érdekében teszi. Miket tiltanak meg egy ilyen játszótéren? A viták rendszerint elképesztően jelentéktelen dolgok körül folynak. Néha azért szidnak meg egy gyereket, mert séta közben gyakran néz hátra. Néha megpofozzák, mert kis fadarabokat akar a kezében tartani. Ijesztőek ezek az apró, zajos jelenetek. A felnőttek legalább olyan makacsak, mint a gyerekek, és legalább olyan súlyos jelentőséget tulajdonítanak értelmetlen semmiségeknek. A két fél közül melyik a gyerek? – kérdezhetnénk. A kérdés persze felesleges. Az erősebb a felnőtt,a gyengébb a gyerek. És az erősebb a maga képére formálja a gyengébbet. A gyengébbnek nincs szövetségese,a nyesett gyep, a megrendszabályozott fák nem támogatják. Nehezen él, és apránként megadja magát. Fokról fokra, kínnal, fogcsikorgatva elfogadja a programot.

 

Ez sokszor egészen tökéletesen sikerül.

 

Gyakran látni ilyen behódolt gyerekeket, már teljesen átvették a hódítók jellemvonásait, szokásait. Néha miniatűr vállalkozási tanácsadók tipegnek méltóságteljesen a labda után. A legjobban nevelt gyerekek már négy-öt éves korukban folyékonyan szavalnak előítéleteket. A játszótér nagyüzem, nyárspolgárokat termelnek benne. A legsivárabbak a nagyon okos kisgyerekek, ők már az óvodában is olyan okosan vélekednek az életről, mint egy nyugdíjas adóellenőr. Kínos kisebbrendűségi érzés fog el az ilyen gyerekek előtt: rendetlennek, neveletlennek érzem magam, és ilyenkor menekülök a parkból. Vissza sem merek nézni, és a szabad természetre gondolok, mely elérhetetlenül messze van, több ezer éves más irányú elfoglaltságunk miatt.

 

Kívánok valamennyi kedves olvasónknak békés, boldog új esztendőt, nagyobb harmóniában a természettel!

 

Szeretettel:

Görgei Katalin főszerkesztő
VIII. évfolyam 1. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.