Szerkesztői jegyzet

Kedves Olvasó! - 2004. október


Nem áru­lok el tit­kot, a bu­ta­sá­got már az ókor­ban is is­mer­ték. At­hén­ban po­li­ti­kai és vi­lág­né­ze­ti el­len­fe­lei ar­ra kény­sze­rí­tet­ték Szók­ra­tészt, hogy igya ki a mé­reg­po­ha­rat. Azt re­mél­ték, ez­zel el­ke­rül­he­tik vál­sá­gu­kat, az ered­mé­nyek – mint tud­juk – azon­ban nem iga­zol­ták őket. Ké­sőbb a bu­ta­ság Ró­má­ban is hó­dí­tott. Buz­gó hí­vei orosz­lá­nok­kal té­pet­ték szét egy ha­tal­mas moz­ga­lom kö­ve­tő­it, akik éles kri­ti­ká­val il­let­ték a ros­ka­do­zó rend­szer gaz­da­sá­gi és szel­le­mi alap­jait, és gyö­ke­res át­ala­kí­tást kö­ve­tel­tek. Az orosz­lá­nok lel­ke­sen és meg­győ­ződés­sel dol­goz­tak, az ered­mény azon­ban – át­me­ne­ti si­ke­re­ket le­szá­mít­va – is­mét el­ma­radt.

 

Az év­szá­za­dok so­rán a bu­ta­ság Eu­ró­pa több pont­ján, több­ször is fel­ütöt­te a fe­jét, és orosz­lá­nok he­lyett pél­dá­ul, az ak­ko­ri „mo­dern tech­ni­ká­nak” meg­fe­le­lő­en, mág­lyá­val dol­go­zott, ezen pör­köl­get­te a más­ként gon­dol­ko­dó­kat.

 

Ma­nap­ság a bu­ta­ság sok­kal kí­mé­le­te­seb­ben bá­nik el­len­fe­lei­vel. E fi­nom és ru­gal­mas irány­zat de­mo­kra­ti­zá­ló­dott és in­téz­mé­nyes for­má­ban je­le­ní­ti meg szé­les tár­sa­dal­mi cso­por­tok tö­re­kvé­se­it. Mi ta­ga­dás, min­dan­nyi­an vol­tunk már os­to­bák éle­tünk­ben, még ha nem is va­gyunk e te­kin­té­lyes irány­zat fel­tét­len hí­vei, és rit­kán vál­lal­juk ve­le a nyílt össze­üt­kö­zést. Hall­ga­tó­la­go­san még tá­mo­gat­juk is, pél­dá­ul ami­kor ilye­ne­ket mon­dunk: „Amíg nincs jobb, el kell fo­gad­ni a ré­git.”

 

A tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai, tu­do­má­nyos és mű­vé­sze­ti élet min­den te­rü­le­tén ér­vé­nye­sül a bu­ta­ság. Hí­vei rész­ben im­po­záns kon­fe­ren­ciá­kon, rész­ben bi­zal­mas meg­be­szé­lé­se­ken sze­rez­nek ér­vényt tö­re­kvé­se­i­nek. Nagy tör­té­nel­mi sze­re­pe, mint min­dig, most is az, hogy be­bal­zsa­moz­zon, és élő­nek tün­tes­sen fel rég el­halt, ér­té­két vesz­tett kon­ven­ció­kat, így meg­aka­dá­lyoz­za an­nak meg­va­ló­sí­tá­sát, amit a jó­zan ész fe­lis­mer és kö­ve­tel. Gon­dos­ko­dik ró­la, hogy az em­be­rek ne te­hes­sék azt, amit sze­ret­né­nek, és le­he­tő­leg sen­ki ne érez­ze ma­gát jól. Így az­tán meg­óv­ja az ál­lam­pol­gá­ro­kat a könnyel­mű­ség­től és a ren­det­len­ség­től. Ugya­nak­kor si­ke­rül ne­ki meg­aka­dá­lyoz­ni az egyet­len, ter­mé­szet­ből adó­dó fe­gyel­met, az egyé­nek egy­más­ra­utalt­sá­gá­nak ér­zé­sé­ből fa­ka­dóépí­tőés cse­lek­vő szo­li­da­ri­tást.

 

A bu­ta­ság sze­re­tő, ám eré­lyes atyai gon­dos­ko­dás­sal for­mál­ja az em­be­rek gon­do­lat­vi­lá­gát. El­ma­gya­ráz­za ne­kik, hogy a Nap szor­gal­mas pol­gár mód­já­ra reg­gel fel­kel, es­te le­fek­szik, hogy a ka­pi­ta­lis­ta tő­ké­nek az a meg­fel­leb­bez­he­tet­len tör­vény­sze­rű­sé­ge, hogy oda ván­do­rol, ahol a le­gol­csób­ban, a lét­mi­ni­mum szint­jét sem elé­rőéh­bé­ren dol­goz­tat­hat­ja mun­ká­sok szá­zez­re­it. El­hi­te­ti a ci­vi­li­zá­cióés a de­mo­krá­cia meg­rög­zött hí­ve­i­vel, hogy mi­lyen ál­dá­sos, ha ame­ri­kai és ira­ki ka­to­nák ha­lom­ra lö­vik egy­mást, no meg mi­lyen szá­nal­ma­sak a har­ma­dik vi­lág sze­gé­nyei, akik egész nap – jobb hí­ján – a na­pon süt­te­tik a sej­ha­ju­kat, és éh­sé­gük csil­la­pí­tá­sá­ra be­érik az­zal, hogy a pál­ma­er­dő kö­ze­pén a szá­juk­ba hul­lik egy ba­nán. Az ózon­lyu­kra va­ló hi­vat­ko­zás­sal el­ma­gya­ráz­za a gyer­me­ke­it fél­tő csa­lá­dok­nak, hogy ne men­je­nek a na­pra, jobb, ha be­ton­épít­mé­nye­ik­ben a tv előtt ül­nek egész nyá­ron, be­le­fe­led­kez­ve a va­ló­ságshow-k és bra­zil szap­pa­no­pe­rák idil­li­kus vi­lá­gá­ba, könnye­kig meg­ha­tód­va a vi­ráárus­lá­nyok her­ceg­nő­vé vá­lá­sá­nak per­spek­tí­vá­in. Szű­kebb pát­riám­nál ma­rad­va el­ma­gya­ráz­za azt is, hogy mi­ért szol­gál­ja job­ban egész­sé­gün­ket a tu­do­mány vegy­kony­há­já­ban ke­vert szin­te­ti­kus szár­ma­zék a ter­mé­szet humán­kon­form gyógy­nö­vény­kin­cse­i­vel szem­ben.

 

Annyi min­dent ma­gya­ráz meg ért­he­tő­en és ké­zen­fek­vő­en, hogy hí­ve­i­nek száma nem cse­kély. A mai za­va­ros és ide­ge­sí­tő vi­lág­ban ha­tá­sa meg­nyug­ta­tóés egye­ne­sen ál­dá­sos. Zson­gí­tó ere­jé­vel szem­ben csak az az ag­gály me­rül­het fel, hogy a bu­ta­ság még egy­szer sem tud­ta vég­leg fel­tar­tóz­tat­ni az ese­mé­nyek fo­lyá­sát.

 

Kí­vá­nok va­la­mennyi­ük­nek bol­dog, bé­kés ka­rá­csonyt és böl­cses­ség­ben bő­vel­ke­dőúj esz­ten­dőt!

 

Sze­re­tet­tel:

Görgei Katalin főszerkesztő
X. évfolyam 1. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.