Szerkesztői jegyzet

Ki az igazi tulajdonos?


Ha valakit vagy valamit szeretünk, ahhoz természetes módon ragaszkodunk. Legyen az a családunk, a szakmánk, a hazánk vagy egyszerűen a lakásunk, az autónk és így tovább. Ám minél jobban szeretünk és ragaszkodunk, annál inkább veszélyeztet az ebből fakadó szenvedés, hiszen féltjük ragaszkodásunk tárgyát. Már elvesztésének csak a lehetősége is hatalmas lelki sebeket tud vágni rajtunk. Ezért aztán minél többet birtokolunk, annál inkább birtokolva vagyunk. Tehát függők vagyunk. Még ha a szenvedés nem is jelent meg ragaszkodás-életünkben, annyi biztos, hogy boldogok nem vagyunk.

 

De még csak a feladásig vagy az elvesztésig sem kell eljutnunk, elég, ha valaki csak kritizálja, támadja szeretetünk tárgyát, nem úgy látja azt, mint mi. Felháborodunk és mérgelődünk, így végső soron saját magunkat mérgezzük meg.

 

Fogcsikorgatva, akár egy harci kutya őrizzük birtokunk, ragaszkodásunk tárgyát. E belső harcias, negatív hozzáállás lényünket oly mértékben rombolja, hogy utána már teljesen másodrendű kérdés, hogy az elveszítés az emberi igazság tükrében jogos volt vagy sem, meg hogy törvényes vagy sem. Az már nem segít rajtunk.

 

Az emberi élet beteljesedését ígérő birtoklás szenvedéshez vezet, mert az egónk diktálta tulajdonosi viszonyunk hamis. Tehát minél inkább azonosulunk az ego játékával, annál inkább szenvedünk. A tudati elkülönültség, amelynek örvényében tudatosan és önként lubickolunk, elnyel minket és halálos méregként megnyomorít. Jelenleg az általánosan elfogadott világnézet az egocentrizmus, és mivel az emberiség nem ismeri fel káros hatását, nem sok remény van a javulásra. Azonban egyéni szinten, vagyis mindenki magáért, bármikor változtathat, ha az inspiráló felfedezését tettek is követik.

 

Milyen hozzáállás tud segíteni a szeretet- ragaszkodás-félelem béklyó ellen? Hát az, hogy nem mi vagyunk az igazi tulajdonosok. Valójában csak néhány röpke évtizedre kapcsolódunk be a folyamatba, és aztán fontosságunk tudatában kinyírjuk magunkat. Az egónk elhiteti velünk, illetve azt az illúziót adja nekünk, hogy mi igazi tulajdonosok vagyunk, de ez közel sem igaz, mert mi a nagy játékban, mint egocentrikus lények, úgyszólván senkik vagyunk. Ettől az illúziótól szenvedünk, mert ezáltal egy álszerepet játszunk. Ugyanúgy, ahogyan mi sem érezzük úgy, hogy valamelyik embernek is a tulajdona lennénk, mások sem a mi tulajdonunk, és az anyagi tárgyaink is vagy elhagynak bennünket, vagy mi  hagyjuk el őket.

 

 

De akkor ki az igazi tulajdonos? Az, aki képes megteremteni a tulajdonát, aki képes teremtményének sorsát önkényesen irányítani, és képes tulajdonát meg is szüntetni, ha úgy van kedve. Mivel ez nem mi vagyunk, ezért nem is tudjuk meghatározni a szeretteink sorsát, a szeretteinket érő pozitív vagy negatív tapasztalatokat. Nem is beszélve arról, hogy közel sem vagyunk az élet és halál urai. Még csak egy egyszerű fizikai tárgy sorsát sem szabhatjuk meg biztosan és önkényesen, mert például az autónkat ellophatják, mielőtt eladjuk. Az ember legnagyobb – és ismétlése miatt meg nem szűnő – tragédiája, hogy nem akarja elfogadni a teljes kiszolgáltatottságát az általa még jelenleg nem ismert magasabb törvény akaratával szemben.

 

Az ember sajnos nem fejet hajtva, alázatosan fogadja az életet, hanem büszkeségét fitogtatva harcol saját akaratának érvényre juttatásáért. Ez az őt elvakító elkülönültségérzésének a következménye, amely azt hiteti el vele, hogy hitvány, vérszegény, vézna szabad akarata megoldhatja az élet mélyebb kérdéseit is, és ezzel őt tulajdonosi státuszba helyezi.

 

Úgy gondolom, függetlenül attól, hogy milyen formában, milyen hozzáállással tudod azt megtenni, de el kell fogadnod az igazi tulajdonost: Istent. Valamilyen úton-módon be kell vinned őt a hétköznapjaidba, az emberi kapcsolataid láncszemeibe. Lehet, nem hiszel Istenben, de látod a törvényeit, a sorsot, a születést, a végzetet, a halált. Isten nem egy kedves, nyájas bácsika, aki ha nem tesz jót veled, akkor meg is tagadhatod, hanem a Nagy Játékos, aki a törvényekkel és azok által játszik. Neki a véleményedtől független törvényei vannak. Ennek a ténynek gondolkodásodban teret kell szorítanod, sőt emberi tudatod trónjára kellene azt helyezned. Hiszen másként hogyan is lennél képes felismerni és elfogadni az életet törvényeivel együtt. Lehetetlen, mert csak harcolni és szenvedni tudsz. Elfogadás nélkül nincs lelki béke, nincs boldogság és nincs magasabb Tudat.

 

Próbáld ki magadban, csak mint egy játékot, csak egy időre, hogy érezd meg minden tulajdonodban lévő dolognak az igazi tulajdonosát. Próbáld meg mindenben az igazi tulajdonost látni. A családtagjaidat, a birtokolt dolgaidat, a saját jó tulajdonságaidat és képességeidet is beleértve. Ha megpróbálod, rájössz, hogy könynyebb az életed, mert egy teher esik le a válladról, illetve a szívedről: saját keserű éned.

 

A szív

A legszentebb valóság
Minden egyes emberben.

 

Mindig nagylelkű szívedből
Szólj és cselekedj!

 

Ha saját szívedben
Nem találsz békét,
Nem fogod azt megtalálni
A földön sehol.

 

Egy szó, amely felébreszti
Az egész emberiséget:
Szeretet, szeretet, szeretet!

Sri Chinmoy

Gunagriha (dr. Fülöp Sándor)
XVIII. évfolyam 5. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.