Szerkesztői jegyzet

Meditatív gondolatok a túlélésről


Ismét az aranyborjút tiszteljük, minden, ami ártalmas, imádatunk tárgya, ezért korunk egyik legnagyobb kihívása a túlélés.

 

Pontosabban a technikai civilizáció túlélése, ami nem időbeli túlélést jelent, hiszen valójában nem tudjuk, meddig „fejlődhet” ez a civilizáció. Azt sem tudjuk, milyen véget fog érni. Lehet, hogy maga alá temeti a földi életet, de az is lehet, hogy tiszta szívű bölcsek veszik át az emberiség és az egész földi élet irányítását. Igaz, ez utóbbi verzió sem valósulhat meg súlyos katasztrófák nélkül, mivel a tiszta életű bölcsek a hatalmat és az irányítást sosem erőszakkal veszik át, és a jelenleg regnáló politikai erők nem adják azt át önszántukból.

 

Tehát ismét csak oda lyukadtunk ki, hogy a túlélésre kell berendezkednünk. Ebben mi, magyarok nagy gyakorlattal és igazán jó eredményekkel rendelkezünk. Mégis, a túlélési stratégiát a fizikai, szellemi és lelki-mentális síkon egyaránt ki kell dolgozni, azt a gyakorlatba át kell ültetni. Ezt a stratégiát mindenkinek meg kell ismernie, és a mindennapok gyakorlatává kell tennie.

 

Korunk legfőbb mentális tehertétele a félelem. „Ha egyetlen szó van, ami mintegy bombaként tör fel az upanisadokból (hindu szent könyvek), ami gránátként robbantja szét a tömérdek tudatlanságot, az a félelemnélküliség. A félelemnélküliség vallása az a vallás, amit tanítani kellene. Az igazság az, hogy a világon és a vallás világában a lealacsonyodás és a bűn valódi oka a félelem. Ez szüli a szenvedést, a gonoszságot, a halált… tudván, hogy a végtelen vagy, a félelemnek el kell tűnnie, mindig ismételd: Én és az Atya egyek vagyunk!” (Vivekananda)

 

A félelem egyik gerjesztője a bizonytalanság. Ezt a célnélküliség motiválja. Visszakanyarodva alapgondolatunkhoz, magában a túlélés nem lehet emberi cél, hiszen a túlélés az ösztönvilág kategóriája és az állati létfokozat legfőbb ismérve. Igazi emberi élet majd csak a túlélés után következhet. Az ember valódi célja csak az állandó fejlődés lehet. A fejlődés útjának elejét az egyén fejlődése jelenti, ennek pedig az egyéni felelősségvállalás kiteljesedésével kell megvalósulnia. Ennek vannak feltételei. Ilyen feltétel, hogy mindenki tudatosítsa magában a tényt, mikrokozmosz a makrokozmoszban, ami azt jelenti, hogy mindenki befolyásolhat minden a kozmoszban lejátszódó folyamatot. Más szóval, senki sem tehetetlen, nem kell passzivitásba húzódnia.

 

Sőt, felelős vagyok a családom, népem, az egész emberiség sorsáért. Nem elsősorban fizikai létem és testem okán, sokkal inkább a szellemem, gondolataim, vágyaim, céljaim és lelki motiváltságom okán. Mégis a túlélés egyik fegyvere a fejlődés jelenlegi szakaszában a passzivitás lehet. Nézzük a természetet, a rohanó hegyi patakok idővel széttördelik a sziklákat, a darabokat lekerekítik, simára csiszolják. Szikla maga a passzív ellenállás, az egyéni kiállás. A hegyi patak a megszűnő egyéniség jelképe. Eszeveszett rohanás az egyik tömegállapotból egy másik tömegállapotba. Egyénisége csak a két tömegállapot között volt. Hóként nem lehetett víz, és a tengerbe érve már nem lehet édesvíz sem.

 

De korábban azt mondtuk, ne legyünk passzívak, vállaljunk felelősséget. Kérdés, lehet-e a félelem nélküli túlélés eszköze az aktivitás. Igen, de ehhez fizikailag és szellemileg, lelkileg erős, céltudatos, önnevelő, szükség szerint önmegtartóztató – a luciferi csábításoknak ellenálló – tiszta szívű, egészséges egyének kellenek.

 

Az egészséges egyén az egész nemzet értékét növeli, mivel az egész részeként az egészet alakítja. Nyugodt, békés, egészséges és erős emberekre van szükségünk. Egyedül ők képesek jó cselekedeteket véghezvinni és tartós, jótékony hatást elérni. Olyan emberek kellenek nekünk, akik nem elpazarolják, hanem összegyűjtik, és kordában tartják energiájukat.” (Selbaraja Yesudián) 

 

A félelem másik gerjesztője a bizalmatlanság és a hitetlenség. A hit transzcendens fogalom még akkor is, ha nem istenhitre gondolunk, a bizalmatlanság emberléptékű kategória. Mindkét állapot egyfajta talajvesztés, romba döntheti akaraterőnket, fizikai és lelki egészségünket. Holott az akaraterő az egyik leghatékonyabb eszköze törekvéseinknek. „A test a szekér, az öt érzék a lovak, az elme a gyeplő, de én vagyok a szekérhajtó”. (Bhagavad Gítá)

 

Arra kell vigyáznunk, hogy csak azok a vágycsírák maradjanak bennünk, melyek tüzelik az akaraterőt. A felesleges javak kívánása energiavesztés. Az energiát különféle síkokon gyűjthetjük be. Lehet fizikai (táplálék), lehet kozmikus (bolygók, csillagok), és lehet a nap fényenergiájának összegyűjtése és koncentrálása a fizikai-éteri-mentális testben.

 

Ugyancsak fontos dolog, hogy életünket szilárd tartópillérekre kell építenünk. A fizikai tartópillér a már említett egészséges test. A szellemi-tudati tartópillér a mind tökéletesebb koncentráción alapuló logikus gondolkodás. Ez a fizikai test fiziológiás folyamatainak is irányítója lehet. A koncentráció sikere a külső környezet tökéletes kizárásán és az elmélyült befelé forduláson múlik. A logikus gondolkodás az áramlatok és irányzatok közötti eligazodásban segít. A harmadik, a lelki tartópillér a konkrét rövid és hosszú távú célok megjelölése, a hozzájuk vezető út kiválasztása. Ehhez kell az önismeret, az önfegyelem, és mint már említettük, a vágycsírák kioltása (de legalább számuk csökkentése). Ezekhez a tartópillérekhez szükséges hinni önmagunkban, célunk helyességében és megvalósíthatóságában, de a legfontosabb, hogy higgyünk a spirituális segítségben.

Dr. Pőcze Tibor
XIII. évfolyam 7. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2017. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.