Szerkesztői jegyzet

Nem gondolkodom, tehát vagyok


Soha ilyen mennyiségű információ befogadására nem kényszerítettek bennünket, mint manapság. Megszámlálhatatlan rádió- és televíziócsatornából ontják a híreket, újságok és plakátok ezrei nap mint nap különféle reklámokkal tömik az agyunkat. A kommunikáció tudománnyá nőtte ki magát, oktatják az egyetemeken, az elegáns, idegen szóval public relationnek (pr-nak) nevezett, és magyarosítás nélkül hazánkban is polgárjogot nyert tömegbefolyásoló módszer kidolgozásán jól képzett szakemberek százai dolgoznak. És miközben tudatalattink profi megdolgozásával átszabják az egyéniségünket, miközben úgy tűnik, egyre többet tudunk a világról, az átlagember - aki egyszerre frusztrált és mondjuk, hogy intelligens - valójában műveletlen, akinek több a véleménye, mint az ismerete, s akinek ha rövid a tudása, megtoldja egy világnézettel.

 

Az intelligens átlagember persze bizonyosságra vágyik, és bár paradoxonnak tűnik, ehhez a hit gyakran könnyebben hozzásegíti, mint a tények állítólagos ismerete. Ez utóbbinak szinte elháríthatatlan akadályai vannak. Ha ugyanis csak megközelítően helyes képet szeretnénk kapni arról, ami ma a környező világunkban történik a politika, a társadalom, a gazdaság és a kultúra területén, valószínűleg egész napunkat könyvtárakban tölthetnénk, folyóiratokat gyűjthetnénk és jegyzeteket készíthetnénk, hogy a töredékes és sokszor egymásnak ellentmondó információrészletekből kiszűrjük a lényeget.

 

Ám az intelligens átlagembernek más dolga is van, mint könyvtárakban ücsörögni, ebből kifolyólag ismeretei hiányosak és falsak. Nem úgy, mint a görög vagy a középkori itáliai városállamok polgárainak, akiknek az orra előtt zajlott a közélet a város főterén, ahol elég volt csak néhány órát eltölteni ahhoz, hogy a legbonyolultabb politikai és gazdasági kulisszatitkokról megbízható értesülést szerezzenek.

 

Virtuális világunkban már azért sem látható szabad szemmel a közélet, mert térbeli egysége úgyszólván felbomlott. Az iraki háború híreit például az Egyesült Államokban gyártják, a magyar bortermelők sorsát pedig egy brüsszeli dolgozószobában döntik el.

 

A mai intelligens átlagember, ha nem beszél jól legalább angolul, és nem ér rá szakirodalom böngészésével tölteni a fél életét, néhány bestsellerből, ilyen-olyan színvonalú, az objektív tényfeltárást mind jobban nélkülöző cikkekből, és nem utolsósorban politikusok, illetve azok érdekkörébe tartozó és a legkisebb mértékben sem pártatlan politikai elemzők nyilatkozataiból kénytelen eligazodni a bonyolult tények között. Igaz, az átlagember közben gondolkodik, csak gondolataihoz az előbb említett forrásművek szolgáltatják az anyagot. Ezért írta már Aldous Huxley is a huszadik század emberéről, hogy egyéniségét nem jellemzik döntően a gondolatai, nem mondhatja többé: "Cogito ergo sum", vagyis nem büszkélkedhet azzal, hogy gondolkodik, tehát van. Véleményét szinte készen kapja a különböző gyorskiszolgáló cégektől.

 

Ezért aztán az intelligens átlagemberek jelentős része nem is sejti, milyen kapcsolatok fűznek egymáshoz egyes államokat vagy gazdasági érdekcsoportokat. A legtöbb ember sohasem értesülhet arról, hogy milyen érdekek motiválják a Mol-részvények eladását, hogy a tőzsdei spekuláció hogyan képes beavatkozni egy ország politikai életébe, hogy egy világméretű befolyással bíró gyógyszerlobbi hogyan igyekszik saját érdekeinek alárendelni a tudományos kutatásokat.

 

Sokáig sorolhatnánk azokat a fontos kérdéseket, amelyekről nincs és nem is lehet tiszta képe az intelligens átlagembernek. Politikusok, humoristák, szerkesztők világszemléletük alapján interpretálják a valóságot, és a tisztánlátásban az sem segít, ha hajlandók vagyunk meghallgatni az ellenvéleményeket is. Ez még csak tovább növelheti a káoszt. Ha ugyanis egy tényt ketten kétféleképpen ferdítenek el, az nem segít okvetlenül a tények megismerésében.

 

Sajnos a statisztika sem hoz teljes megoldást. Mindenre és mindennek az ellenkezőjére is vannak megbízható számadatok. A számok önmagukban egyébként is keveset árulnak el az igazságból. Olykor megbízhatóbb képet kapunk, ha az adatokat távoli, látszólag egészen másról szóló adatokkal hasonlítjuk össze.

 

Mi hát a megoldás? Ha biztos képet akarunk kapni a világról, töltsünk minél több időt megfelelő színvonalú irományok tanulmányozásával, vagy egyszerűen hunyjuk be a szemünket, és lelkünk nyugalma érdekében látatlanban higgyünk annak, akinek a legkellemesebb a hangja. Töredelmesen bevallom, én még nem tudom, hogy melyik módszert válasszam…

 

Valamennyi kedves olvasónknak kívánok lélekszépítő, nyugodt, békés újesztendőt!

 

Szeretettel:

Görgei Katalin
XIV. évfolyam 1. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2018. február

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.