Szerkesztői jegyzet

Sose halunk meg!


Állítólag a legutóbbi iraki háborúban az amerikaiak egyik nagy gondját az jelentette, hogy a katonák a számítógépes játékokon felnőtt nemzedékből kerültek ki. Ahhoz szoktak hozzá, hogy ha a képernyőn eltalálja őket egy lövedék, nem történik semmi, hiszen felugrik az újabb virtuális énjük, és a tízből még mindig marad kilenc életük. Így azután a tiszteknek komoly erőfeszítésükbe került rávenni őket, hogy ha lőnek rájuk, húzódjanak fedezékbe, mert a valóság kicsit más, mint a World of Warcraft.

 

Irak messze van, Amerika még messzebb, de ezzel a "sose halunk meg" magatartással közelebb is találkozhatunk. Egészen pontosan elegendő körülnéznünk itthon, hogy sorra kerüljenek a szemünk elé olyan emberek, akik szemmel láthatólag nem túl sokra becsülik a saját életüket. Itt van mindjárt az a kedves, okos menedzserlány, aki télen síelni jár, nyáron vitorlázni, és ha kint van a lejtőn vagy a nyílt tengeren, semmi nem tántorítja el attól, hogy jól érezze magát. Rövidre szabott szabadságát saját bevallása szerint maradéktalanul élvezni akarja, ezért akkor is kimasírozik a sípályára, ha a hatóságok fokozott lavinaveszélyt jeleznek. Nyaranta harcedzett tengerészeket megszégyenítő bátorsággal dacol a háborgó habokkal, hiába figyelmeztetik a helybeliek a kikötőben, hogy közeleg a vihar. Legutóbb ugyan majdnem az Adria mélyén végezte hozzá hasonlóan fiatal adrenalinfüggőkből álló barátaival, de utólag elmesélve már csak nevetett az egészen. És kijelentette, az élet túl rövid ahhoz, hogy az élete miatti aggódással töltse.

 

Hasonló merészséggel éli életét nyugdíjas korú ismerősöm, ő azonban nem vitorlások fedélzetén vagy meredek lejtőkön, hanem a budapesti hétköznapokban teszi kockára az életét nap mint nap. Mivel jó sorsa olyan kerületbe vetette, ahol minden évben menetrendszerűen megérkezik a behívó mell- és méhnyakrákszűrésre, igazán nem kerülne nagy erőfeszítésébe, hogy a telefont felemelve időpontot egyeztessen, és - remélhetőleg - megnyugtató híreket kapjon egészségi állapotáról. De nem, a kedves nagymama fittyet hány a könyörgő hangú leveleknek, maga se tudja, mikor járt utoljára rákszűrésen, arra pedig kimondottan büszke, hogy nőgyógyászt közelről legutóbb a fia születésekor, azaz több mint harminc évvel ezelőtt látott.

 

Vakmerő menedzserlány, nemtörődöm nagymama - mind ketten kezet foghatnak azzal a sok-sok honfitársunkkal, akinek nyilvánvalóan mindegy, él-e, hal-e. Mert mi más adna magyarázatot a megdöbbentő, de mindennapos esetekre? Az érszűkületes férfira, aki akkor is tovább szívja a cigarettát, amikor már mind a két lábát amputálni kellett? A súlyosan elhízott betegre, aki ugyan tudván tudja, hogy árt neki a zsíros pörkölt, de amikor a további falánkságot megakadályozandó gyomorgyűrűt kap, akkor lefagyasztja, majd porrá őrli kedvenc koleszterinbombáját, és úgy ereszti le a torkán? A divatőrült fiatalasszonyra, akinek a bőréről már több veszélyes anyajegyet eltávolítottak, mégsem hajlandó sutba vágni a szoláriumbérletét? A trópusokra utazó turistákra, akik könnyű szívvel kifizetnek több mint félmillió forintot egy nyaralásra, de sajnálják a napi néhány százat a biztosításra?

 

Persze, ki ne szeretne mesebeli macska lenni, akinek kilenc élete van? Vagy számítógépes játék hőse, aki feltámad minden újraindítással? De a mi képernyőnkön csak az a felirat jelenhet meg: Game over - A játéknak vége.

Mörk Leonóra
XIV. évfolyam 3. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.