Szerkesztői jegyzet

Szabadon szép


A hóvirág a tavasz első virága. Szemet-lelket vidító jelenség, üde egyszerűségével vidámságot, melegséget varázsol a még lombtalan ágak alá. Hófehér színével a tisztaságot jelképezi. Az első nagy szerelem virága, melyet titokban ott hagyunk a szívünknek kedves lány ajtaja előtt; amelyet zavartan motyogva adunk át neki nőnap alkalmával az iskolában; és amely az első csók előhírnöke lehet.

 

Hóvirággal ábrázolják a keresztény kultúrában Máriát is, de a remény és az elégtétel szimbóluma is, mert állítólag ez a növény vigasztalta látványával a paradicsomból kiűzött első emberpárt is. Jelentése virágnyelven: „Örvendj a jelennek és a jövőnek, s a szomorú múlt emlékeinek ne engedj helyet a szívedben!” 

 

A hóvirág hazánkban kipusztulóban van. A kirándulók, az alkalmi árusok és a kereskedők egyre nagyobb tömegben gyűjtik. Sajnos az utóbbi években jellemzővé vált, hogy hagymástul is szedik és árulják, súlyosan veszélyeztetve a vadon élő populáció fennmaradásának esélyét.

 

Ilyen fontos lenne nekünk a megtisztulás? Vagy inkább a vigasz? Netán visszatért a rég elfeledett romantika, a lovagiasság? Most fog mindenki a nyakát szegve szerelembe menekülni a gondok elől? (Amúgy nem is rossz ötlet.)

 

Nem. Az igazság az, hogy a hóvirág -– reménnyel, tisztasággal, első csókkal, Máriával együtt - megvehető. És ha megvehető, meg is vesszük. Miért ne? Tiltsa meg, aki meri! A tulajdonunk lehet.

 

Birtokba vehetjük, kisajátíthatjuk. Ha a másiknak kettő van? Uccu neki, vegyünk négyet. Vagy nyolcat…

 

Engedtessék meg egy példa erre a birtoklási vágyra. Pár hete összefutottam egy régi ismerőssel. Elmondta, hogy nemrég találkozott egy fantasztikus lánnyal. Gyönyörű, okos, szellemes, jó a humora, egyszóval álmai nője. Látszott rajta, hogy fülig szerelmes. Nagyon úgy fest, hogy a lány is viszonozza az érzelmeit, szívesen van vele, rendkívül nyitott és barátságos. Kicsit zavartan fogadja, mikor közelebb próbál kerülni hozzá, de majd felenged.

 

 

A minap újra találkoztunk. Beszélgettünk erről-arról, de a lányt nem hozta szóba. Végül csak rákérdeztem, mire hűvösen megjegyezte, hogy nem érdeklik a válogatós nők, meg hogy akkor minek volt vele ennyire kedves. Ráadásul nem átallotta azt mondani, hogy nem szeretné őt elveszteni ezért.

 

– Mintha egy percre is együtt lettünk volna... Egyébként is gyűlölöm ezt a „legyünk barátok” dumát. Ugyan minek legyek én a barátja? Képzeld, majdnem elsírta magát…

 

Igen, el tudtam képzelni. Mivel nem lehetett az övé, többé nem volt értékes a számára. Hiába a humor meg az intelligencia, (és ahogy rájöttem, a szív), ami pedig ritka valuta manapság. Persze a büszkeség természetes dolog, senkinek sem esik jól, ha kikosarazzák, de van, hogy érdemes rajta felülemelkedni.

 

Ha az önzetlen, semmi „haszonnal” nem kecsegtető emberi kapcsolatoknak ennyi értéke van, mennyit érhet számunkra a hóvirág szabadsága, fennmaradása? Leszedhetjük, elpusztíthatjuk, hisz bármennyire szép, csupán egy öntudatlan kicsi lény, akinek nincs már beleszólása a sorsába. De teleaggathatjuk a lakásunkat vele, akkor sem vehetjük meg a szépséget, a megtisztulást, a reményt. Ezek bennünk kell, hogy legyenek, és nem a hóvirágban. És ő csak akkor lehet igazán szép, akkor jelképezheti mindezt, ha senki sem birtokolja. Úgy lesz mindenkié.

 

Ezt kell megtanulnunk. És miért ne tehetnénk? Ettől még nem kerül veszélybe a megélhetésünk.

 

Még politika sincs benne. Alkalmazzuk a piac törvényeit, de csak ott, ahol kell. Itt nem kell. És akkor a hóvirág sem lesz többé veszélyben.

Kovács Gergely
XVI. évfolyam 2. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. augusztus

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.