Szerkesztői jegyzet

Szüntelen szolgálat


Sok minden eszembe jutott, amikor fölkérést kaptam egy cikk megírására. Aztán elmerengtem, vajon melyik gondolatom érdekelhetné az olvasót. Egyáltalán, tudok-e olyat mondani, ami szép, újszerű, okos és igaz? Nagy volt a tipródásom, mert ezen a felületen igazán jeles írások szoktak születni. Szépek, újszerűek, okosak és igazak. No és persze nem akartam úgy járni, mint az a zeneszerző, aki büszkén mutatta művét kora legünnepeltebb szellemi óriásának, aki nemes egyszerűséggel fogalmazta meg könyörtelen kritikáját: fiam, az ön műve sok szépet és sok újat rejt. Csak az a baj, hogy ami szép benne, az nem új, és ami új, az nem szép.

 

Maradok tehát merőben szubjektív igazságomnál, amely az idők során talán kissé bölcsebbé is tett. Soha nem felejtem azokat az alkalmakat, amikor gyermekként nagyanyámat kísértem az orvoshoz. A gyógyító magas, szikár, reszelő hangú idős férfiként él emlékeimben. Ahogy a rendelőbe léptünk, őszinte mosolyba rendeződtek szigorú vonásai, és mindig ez volt az első kérdése: "Hogy szolgál az egészsége, Lonci néni?" A vizit végeztével rendre a patikában kötöttünk ki, ahol ugyanezzel a kérdéssel fogadták nagyanyámat. Csak sokkal később, amikor már nagyjából tudtam, hogy földi életem nem örök - egészen fiatalként az ember sebezhetetlennek érzi magát, akin nem talál fogást az elmúlás -, eszméltem rá, értettem meg az akkor puszta udvariasságnak érzékelt mondat valódi tartalmát.

 

Mert először nem fogtam fel, hogyan szolgálhatja az embert az egészség. Hát nem összetartozók ők ketten? Vagy az egészség valahol kívül van, és csak arra vár, hogy parancsot kapjon például egy „elromlott” gyomor "kijavítására"? Akkor meg minek az orvos, a sok műszer és pirula? Ahogy mind többet olvastam, tanultam és korosodtam, annál inkább megérintett nyelvünk ősi plasztikussága, hihetetlen tömörítőképessége, amellyel egy szóban vagy szókapcsolatban fejezi ki évszázadok igazságát. És volt egy pillanat, amikor rácsodálkoztam a nagymamának unos-untalan föltett kérdés magvára. Rájöttem, hogy az egészség olyan valami, amely igenis szolgálónk, mint a palackból kiengedett dzsinn. Nem élhet önmagában és önmagáért, hanem szolgálatra született. Feladatát azonban csak akkor képes jól ellátni, ha jó utasításokat kap az emberi szellemtől. Végrehajtja a rossz utasítást is, de akkor nem szolgál, hanem rombol, pusztít. A gyógyító pedig abban támogatja a dzsinn gazdáját, hogy ép és nemesítő gondolatok szülessenek a fejében, így hasznos parancsokat adjon szolgálójának. De ezt valamiért nem mertem elmondani a reszelős hangú doktornak, sőt, még Lonci néninek sem. Bánom, mert nagyanyám nem sokkal később létformát változtatott, és már nem állhattam szóba vele.

 

Aztán végleg felnőttem, és felnőtt körülöttem a világ is. Fölemelkedtek a kulturális sorompók, s amit gyermekként gondoltam, éreztem vagy csak sejtettem, mind-mind ott sorakozott valamelyik könyv lapjain. Olvastam és olvastam, szinte megállás nélkül. Az olvasott sorok szerzői azt üzenték: szó nincs sejtésről, valójában emlékeztem arra, amit mindnyájan tudunk, de idővel nem veszünk róla tudomást. Ettől persze újabb kérdések merültek föl bennem, hogy újabb tények között találjak összefüggést a magam módján. És akkor, amikor már a természetgyógyásznak nevezett gyógyítók is kiléptek a névtelenségből, megint előretolakodott a tudatomban az egészség és a szolgálat ügye.

 

A világ egyre gömbölyűbb lett a természetgyógyászok megjelenésével. Az olvasást beszélgetésekkel egészítettem ki, sokukat megismertem, némelyekkel barátságot is kötöttem. De akivel nem, attól is kaptam legalább egy olyan gondolatot, ami szép volt, igaz és aktuálisan újszerű a számomra. Néztem, hallgattam őket, többüket munka közben is. Szolgálták az egészséget, és segítettek pácienseik szellemének a jó utasítások megfogalmazásában. És működésükkel elindult az a csoda, amely új dimenzióba helyezte az egészség fogalmát. Mert arra is rájöttem, hogy az egészség nem csak individuális szinten, egy rendelő vagy egy lakás négy fala között létezik. Az egészség az egészben él, olyasfajta teljességben, amit egyfelől a test-lélek-szellem hármassága ír le, másrészt viszont a magasabb rendű társas élet. Mindnyájan összefonódunk a közös létezésben, ha úgy tetszik: a közös egészben. Mindnyájan szolgáljuk egymást, a magunk és a mások egészségét - ez a törvény. S vannak, akik arra esküdtek föl, az önmaguk szolgálatukon kívül a többiekét is hivatásszerűen vállalják. Ez a teljesség pedig még magasabb szinten magával a teremtő erővel van összekapcsolva, ahol a törvényt kódolják és a játékszabályokat írják minden Lonci néninek, minden reszelő hangú doktornak, minden unokának és minden jó szándékú gyógyítónak.

 

Meglehet, túl egyszerű ez a felismerés. De pontosan tudom ma már, hogy amiben nincs egyszerűség, az mit sem ér. És még valami: éppen tíz évvel ezelőtt írtam első cikkemet a Természetgyógyász Magazinnak. Tíz évvel ezelőtt, amikor világra hoztam a kislányomat, hogy bekapcsolódhasson a mi társasjátékunkba. Neki még szép és új ez a világ. Mindent megteszek, hogy jól szolgálja őt az egészsége, s hogy ő is érezhesse mások szolgálatának szépségét. Mert csak így élhet igaz életet.

Niczky Emőke
XIV. évfolyam 8. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. június

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.