Szerkesztői jegyzet

Természetes életmód?


Vannak jól hangzó közhelyek a természetgyógyászatban ( is), amelyeket mindig be lehet vetni, és garantáltan működnek. Többnyire még igazak is, csak az a kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e átgondolni, valójában miről is beszélünk? Ilyen közhely a "folytass természetes életmódot, és akkor egészséges leszel". Jó. De mit jelent az, hogy természetes módon élni?

 

Alig titkolt mosollyal figyelem a résztvevőket az életmódtáborokban, azokat, akik majd a természetes életmódot fogják hirdetni. Ha egy kicsit hűvösebbre fordul az idő, vadul öltözködni kezdenek, ha pár csepp eső esik, menekülnének fedett helyre, szabadtéri jógázás közben rémülten hajkurásszák az érdeklődő rovarokat, és a leghívogatóbb zöld fűre sem szívesen lépnek mezítláb.

 

Most akkor milyen viszonyban vagyunk a természettel?

 

Egy kérdést valószínűleg nem lehet megkerülni: egyáltalán - természeti lény az ember?

 

A felvetés első hallásra képtelenségnek hangzik, pedig - ahogy Popper Péter hivatkozik rá egyik könyvében - egy 1926-ban rendezett koppenhágai biológuskongresszuson a jelenlevők deklarálták, hogy az ember kiszakadt a természetből és társadalmi lény lett belőle. A kijelentést nyilván nem úgy kell érteni, hogy már nem vonatkoznak ránk a biológia törvényei, ugyanakkor azok a kihívások, amelyekkel az ember nap mint nap szembetalálja magát, elsősorban a magunk köré épített civilizáció termékei. Amivel küzdenünk kell, azok már többnyire nem a természet vak erői. Ahol el kell igazodnunk, az már nem a dzsungel, hanem az emberi viszonylatok hihetetlenül bonyolult szövevénye. Szóval, leszámítva néhány archaikus törzset, akiket az idő ottfelejtett valahol az amazóniai esőerdők vagy az ausztrál sivatag közepén, nagyon könnyen lehet, hogy tényleg kiszakadtunk a természetből. Egy viszonylag fejlett európai vagy amerikai országban élő ember le tudja élni úgy az életét, hogy a földdel csak akkor kerül kapcsolatba, amikor eltemetik.

 

Furcsa a mi viszonyunk a természettel. Az emberiség keservesen küzdött azért, hogy megvédje magát az elemeknek való kiszolgáltatottságtól, ez az elszigetelődés a világ fejlettebbik részén olyan jól sikerült, hogy most már az elemekkel való kapcsolat hiányától szenved. Generációk fáradoztak azon, hogy megszűnjön az éhezés, ez a nyugati kultúrában oda vezetett, hogy a sok fölösleges evéstől betegszünk meg.

 

Az antropológiai és pszichológiai irodalomban lépten-nyomon felbukkan az emberi létezés egyik fő konfliktusa: ha úgy élünk, mint egy természeti lény, azaz szabad utat engedünk a bennünk megnyilvánuló természeti, biológiai késztetéseknek, elfogadhatatlanokká válunk a saját kultúránk számára. Ha megtagadjuk és elfojtjuk természetes ösztöneinket, örömtelenné válunk vagy megbetegszünk.

 

Nehogy azt higgyük, hogy ez a probléma a modern kor terméke. A mítoszkutató G. S. Kirk szerint már a sumér Gilgames eposz is természet és kultúra összeütközésének gyönyörű története.

 

Most akkor hogyan éljünk természetesen? Mi számít természetes életmódnak?

 

A próba kedvéért vigyük el egy kicsit az abszurditás felé a kérdést!

 

Utazzunk-e például repülővel? A természet rendjébe illeszkedik-e az, hogy néhány óra alatt időzónákat repülünk át, és minden átmenet nélkül gyökeresen más éghajlati körülmények között, más kultúrákban, más világokban találjuk magunkat?

 

Vegyük-e igénybe a modern orvostudomány természetesnek nehezen mondható vívmányait? Ha a sors úgy hozza, kapjunk-e műfogsort, művégtagot, beültetett ereket, szerveket, hallókészüléket? A természet tudniillik a beteget és gyengét kiszelektálja, éppen a faj fennmaradása érdekében.

 

S a korrektség kedvéért, és hogy a kérdés még tovább bonyolódjon: a természettől amúgy elrugaszkodott fejlett társadalmakban az átlagéletkor jóval magasabb, mint a ritka természeti népeknél, vagy a természetes életmódhoz közelebb álló fejletlenebb régiókban. Szólnak ugyan anekdoták kaukázusi stb. népcsoportokról, akik állítólag nagyon sokáig élnek, de a nagy számok törvénye inkább az előző állítást látszik érvényesíteni.

 

Egyáltalán mi között választhatunk? Az egyik póluson ott a pazarló, a természetet elsősorban kiaknázandó erőforrásnak, giccsesen elgyengült hangulataiban esetleg díszletnek tekintő ipari civilizáció, amely egyre inkább megbetegíti saját magát. A másik végponton ott állnak a zöld mozgalmak a maguk gyakran szélsőséges, a társadalom mai szervezettsége mellett alig megvalósítható és sokak számára nem is túlságosan vonzó elképzeléseikkel. Félreértés ne essék, nagyon jó, hogy léteznek a zöld mozgalmak, hiszen égető szükség van arra, hogy a modern civilizáció önromboló tendenciáival szemben egy kemény és határozott ellensúlyt alkossanak. Jó megoldások azonban ritkán születnek a szélső pólusokon.

 

Hogyan lehet jól megválaszolni ezt a kérdést?

 

A megoldás valószínűleg az értelmes egyéni választásban rejlik. Ma már megküzdeni ritkán kell a természettel, és módomban áll azt választani, hogy elbújok előle, de választhatom azt is, hogy találkozom az elemekkel és kiteszem magamat a hatásaiknak. Kétségtelen, a természet nem kényeztet, mint a wellness- hotelek, néha kemény kézzel bánik velünk. De a szervezetnek szüksége van a durvább ingerekre is ahhoz, hogy erős és rugalmas maradjon.

 

A következő néhány, a természetes életmód gyakorlati megvalósítására vonatkozó javaslat természetesen a szerző személyes elfogultságait és hiedelmeit tükrözi, de talán érdemes a megfontolásra.

 

Mindenekelőtt: lélegezzünk. Lélegezzünk néha intenzíven, tudatosan és figyelmesen. Használjuk fel a légzést szervezetünk megismerésére és szabályozására, tudniillik alkalmas rá. Bizonyára a Red Bull is tele van energiával, ám a keleti tradíció szerint a körülöttünk lévő levegő is. Lépjünk kapcsolatba a körülöttünk áramló világgal a légzés segítségével - lehetőleg olyan helyen, ahol a levegő minősége elfogadható.

 

Keressünk ilyen helyeket minél gyakrabban. Olyan helyeket, ahol még a természet az úr, és lehetőség szerint adjuk át magunkat legalább egy időre ennek a környezetnek. Még akkor is, ha olykor kényelmetlennek, fárasztónak, netán ijesztőnek tűnik. Egyszerűen csak figyeljük meg, létezzünk benne, anélkül, hogy azonnal minősítenénk is az élményeinket.

 

Időnként - az sem baj, ha rendszeresen - tegyük ki a szervezetünket kemény fizikai megpróbáltatásoknak, közelítsük meg teljesítőképességünk határait, élettanilag ugyanis erre vagyunk megformálva.

 

Ha nem idegenkedünk tőle, neveljünk növényt, tartsunk állatot. Igyekezzünk megérteni a nyelvüket, gondoskodjunk róluk, mert társaink ők is ezen a Földön.

 

Ne csak a külső természetet figyeljük. Próbáljuk megismerni és megérteni saját belső természetünket is. Számos olyan gyakorlat létezik, amely alkalmas ezekre a belső kalandozásokra, tanuljuk meg és használjuk őket.

 

Együnk és igyunk élvezettel, jó lelkiismerettel. A táplálkozás körül keltett felfokozott hisztéria gyakran csak az üzletről szól, és a médiumokban megjelenő tengernyi, egymásnak gyakran ellentmondó vélekedés lassan már csak arra jó, hogy a jóhiszemű laikus amúgy is bőven termő szorongásait fokozza. Együnk inkább kevesebbet, de az jó minőségű legyen. Ha pedig élvezeti cikkekre vágyunk, abból csak a legjobbat, vagy inkább semmit.

 

S végezetül: az sem válik kárunkra, ha időnként eltűnődünk a látható természet mögött rejlő erőkről, jussunk bármilyen következtetésre.

Sárai Gábor
XII. évfolyam 11. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2019. november

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.