Szerkesztői jegyzet

Varázsolj jót magadnak!


„Képzelj el egy életet, ahol a sorsod forgatókönyvét te írod meg, ahol az történik veled, amit te akarsz, ahol te alkotod, állítod össze az életed. Képzelj el egy életet, ahol az álmaid valósággá válnak, ahol nincs félelem, ahol a szeretet uralja egész lényedet; ahol belső békéd kiteljesedése gyönyörrel tölti be léted, függetlenül más emberek magatartásától, mert nincsenek kétségeid, bizonytalanságaid, ... hiszen te vagy a varázsló. És ezt tudod is, így azt teszel, amit akarsz. Varázslóképességeddel, -erőddel megteremted meseéleted.

 

És most nem virtuális életre gondolok, hanem a valós életre. És ez nem mese, hanem az élet ezen a bolygón. Azt állítom, hogy ez nem egy álom, hanem te máris varázsló vagy, azt állítom, hogy most is mindnyájan egy olyan életet élünk, ahol mi határozunk meg mindent, ami velünk történik, akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. A szomorú az ebben a játékban, hogy inkább rossz sorsot varázsolunk, és ami még szomorúbb, hogy ez alól senki sem kivétel. Te sem, bármennyire is azt hiszed, hogy a véletlen döntő tényezője létednek; akkor sem, ha azt hiszed, hogy mások kovácsolják sorsodat. Ezért előbb-utóbb szembe kell nézned önmagaddal. Az ember úgy képzeli, hogy az életét más emberek és általa nem befolyásolható tényezők szabják meg. Ezért aztán fél a véletlen alkotta rossztól, majd a félelmével magához öleli a rosszat, és ha már sok rosszat élt át, akkor a jó létezésében is kételkedni kezd. Beletörődik és elfogadja a ,,megváltoztathatatlant”, mert hát az élet ilyen, és nincs benne semmi több, mármint több öröm.”

 

„Elmesélek egy történetet, ami talán kis inspirációt adhat arra, hogy másként is lehet élni, és ez nem kerül semmibe sem. Egy hivatalban voltam, ahová a jogosítványomért kellett bemennem, mert valahogy hozzájuk került. Az autóm volt a hibás, mert ugye mindig más lehet csak a hibás. Így szegény fejem a kocsim áldozatává vált.

 

Tehát fogadóóra volt, én pedig bekopogtam a megfelelő szobába, és kedvesen köszöntem a bent dolgozó hölgynek... Nem kérdezte, hogy miért jöttem, vagy bármi egyebet, egyszerűen közölte, hogy neki most se ideje, se kedve nincs velem foglalkozni, mert ő is és a gépe is foglalt. Végül hozzátette, hogy várjak a folyosón, amíg majd hív. Nem volt szeretetre méltó, úgy is mondhatnám, hogy undok volt. Vagy ha nem is volt az, annyi biztos, hogy irántam semmi szimpátiát nem mutatott.

 

Ilyenkor minden ember maga döntheti el, mi módon telik el napjának többi része. Eldöntheted, hogy használod-e az értelmedet vagy sem, harcolsz az igazságért, vagy inkább a belső erődre bízod a helyzet megoldását. Én mindenesetre a hölgy parancsának és a belső parancsnak engedelmeskedve kimentem, hogy megvárjam, amíg megjön a munkakedve vagy megváltozik a kedélyállapota. Elfogadtam a helyzetet, így nem ment fel sem a cukrom, sem a vérnyomásom...; leültem egy székre a folyosón, és becsuktam a szemem. Magam elé képzeltem a hölgy arcát, egész lényét, és a laza, békés szívembe engedtem, majd felnagyítottam őt, hogy betöltse az egész mellkasomat, lényemet. Aztán szeretni kezdtem. … Ezután pedig kértem Istent, hogy adjon neki egy kis békét, és oldja meg a problémáit, amelyeket magában felhalmozott, hogy tudjon kedves lenni szegény, és ne kelljen szenvednie. ... Azt hiszem, pár perc telhetett el, amikor kilépett az ajtón fülig érő mosollyal, és betessékelt. Esküszöm, hogy egy teljesen más ember állt az ajtóban, nem az, aki kiparancsolt az irodából. Minden a legnagyobb rendben ment, és megkért, hogy ha a kasszánál kifizettem az illetéket, akkor nyugodtan jöjjek be, akkor is, ha lenne bent valaki. Így is történt, majd az illeték befizetése után a hölgy felállt és kikísért az ajtón, ahol kedvesen szép napot kívántunk egymásnak, és meggyőződésem, hogy ez be is következett.”

 

Miről jutott mindez eszembe? Jegyzeteimet rendezgettem a napokban, s újra átolvasva úgy gondoltam, a fenti két idézet két okból is aktuális. Nap mint nap szembesülünk hasonló történetekkel, rosszkedvű hivatalnokokkal, rosszkedvű munkatársakkal; undokak velünk a boltban, mert úgy látszik, különleges igényünk, hogy kedvesen szolgáljanak ki, szolgáltatócégek „arctalan” telefonos ügyintézőivel próbálunk hadakozni, de úgyis nekik van igazuk. Fáradtak ők is, fáradtak vagyunk mi is. És rosszkedvűek, továbbra is. Mert meleg van, mert a híreknek elég már csak a címét elolvasni, hogyne a hűs Balaton jusson eszünkbe, hanem egyenesen a Dunának mennénk...

 

Pedig érdemes lenne megfontolni e gondolatokat, hogy derűsebben, békésebben éljük meg egymás mellett a hétköznapokat. Ki tudja, talán mégis visszamosolyognak ránk egyszer, hiszen olyan nagy szükség lenne most erre. A másik ok, hogy egy olyan spirituális mester előtt szerettem volna e sorok közzétételével, szellemiségét megidézve tisztelegni, illetve emlékezni rá, aki meditációs tanításaival, művészi alkotásaival a zene, a képzőművészet területén, valamint sportteljesítményével emberek millióit segítette, hogy megtalálják a belső békét és a szeretet kincsestárát.

1931. augusztus 27-én született Chinmoy Kumar Ghose. Sri Chinmoy.

 

Légy kedves, légy csupa együttérzés,
Mert minden emberi lény
Kénytelen önmaga ellen küzdeni.
***
Csak két csodát érdemes látni:
A szeretet csodáját és
A megbocsátás csodáját.
***
Ha szíved szeretete vezet,
Életed boldogsága követni fog.
***
Gyűlölet-fegyvered már azelőtt
megsebesít, hogy a célra irányítanád.
***
Minden gonosz gondolat
kivétel nélkül, teketória nélkül,
és elkerülhetetlenül visszaszáll
rosszindulatú gazdájára.

Sri Chinmoy

Gunagriha (dr. Fülöp Sándor)
XVII. évfolyam 8. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2018. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.