Szerkesztői jegyzet

Vízlabdacs


Úgy alakult, hogy néhány napig egy barátom autójával kellett járnom. Kellemes, kényelmes kocsi, mindenféle extrával fölszerelve. Még azzal is büszkélkednek a gyártók, hogy környezettudatosak, lebomló alkatrészek, alacsony fogyasztás, sőt úgynevezett start-stop rendszer. A piros lámpánál a motor leáll, majd a kuplung lenyomásával automatikusan újraindul.

 

Körülbelül a harmadik napon jöttem rá, hogy mit érzek különösnek, mi nem tetszik. Ez a start-stop rendszer okozta a bajt nálam. Merthogy üresbe kell tenni a kocsit. Saját autómat mindig sebességben hagyom, és kinyomott kuplunggal állok. Ezzel meg ugye váltani kellett az induláshoz. Nem lehet kilőni a lámpánál. Illetve, dehogynem lehet, csak kb. fél, maximum egy másodperccel később. És ugye az az egy másodperc elvesztegetett másodperc.

 

De hová rohanunk mindig? Hiszen tudom én elviekben, hogy milyen életmódot kell folytatni, hogy lehetőségeimhez képest csökkentsem a betegségek kialakulását. Biotermékeket vásárolok, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztok, kerülöm az alkoholt, a nikotint, többé-kevésbé még a finomított liszttel, cukorral készült étkeket is, igyekszem elegendő menynyiségű és minőségű folyadékot inni. Maradna még a rendszeres mozgás meg a stressz kerülése. Jó, még a mozgásra is ráfoghatjuk, hogy mindennap legalább tíz percet gyalogolok, meg eljárok más sporttevékenységeket is űzni. A munkahelyemen is sikerült olyan környezetet kialakítani, ami lehetőséget biztosít a folyamatos stresszterhelés elkerülésére.

 

De ha ideges vagyok az egy másodperc miatt, valójában teljesen fölöslegesen rongálom az idegeim, a szervezetem. Akkor, amit előbb fölsoroltam, jóval kevesebbet ér, mint amennyit érhetne. Mégis rohanok. Ahogy a környezetemben élők többsége is. Ha őszintén magába néz mindenki, akkor beismeri, a többséget az autóban irritálja, ha valaki ott, ahol a tábla hetvenet engedélyez, csupán ötvennel „bénázik” előtte.

 

Mondok más példát. A számítógép. Van olyan személyes tapasztalatom is, amit professzionális, nagy, nemzetközi kutatás is megerősít. A hordozható számítógépek gyártói már olyan fejlesztésekkel állnak elő, ami a bekapcsolási időt, vagyis a laptop használhatóságának elérését minimálisra rövidíti. Mert ez a vásárlói igény. Ha nem tíz másodperc, hanem harminc telik el a bekapcsolástól az üzemkész állapotig, akkor van, aki idegesen dobol az ujjával, más elkezd parancsokat osztogatni a gépnek, amitől persze az még lassabb lesz, hiszen próbálja elraktározni és sorrendben végrehajtani az utasításokat, más egyszerűen feláll, és még csinál valamit, hogy az a húsz másodperc se „vesszen el” az életéből.

 

 

Holott ezekkel a másodpercekkel nem időt nyerünk, hanem adott esetben életéveket veszítünk. Lehet mondani, hogy felgyorsult a világ, és mi ehhez próbálunk igazodni. De ez nem igaz, ilyen az alaptermészetünk. Hiszen olyan pontosan megírta ezt már Saint- Exupéry is, amikor a kis herceg a kereskedővel találkozik:

 

Ez a kereskedő szomjúságoltó labdacsokat árult. Aki hetente egyet bevesz, az többé nem is kíván inni.

 

– Hát ezt meg minek árulod? – kérdezte a kis herceg.

 

– Rengeteg időt lehet megtakarítani vele – felelte a kereskedő. – A tudósok kiszámították: heti ötvenhárom percet!

 

– És mit csinál az ember azzal az ötvenhárom perccel?

 

– Amit akar...

 

„Én – gondolta a kis herceg –, ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé...”

Szabó Z. Levente
XVIII. évfolyam 6. szám

Címkék: jegyzet

Aktuális lapszámunk:
2020. április

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.