Sztárvilág

Brooke Shields - Mindenért hálás vagyok

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Még is mitől vannak egyensúlyban?


Ki tudja, hányadszor, Brooke Shields (43) most megint új életre kelt. A Lipstick Jungle c. tévésorozat egyik főszerepét játssza, egy New York-i producernőt, aki nap mint nap kétségbeesetten és varázslatosan zsonglőrködik a munka, a család és a házasság nem akármilyen háromszögében. Ismerős feladat, csak bele kell néznie a tükörbe. Két pici lánya van otthon, a férje, aki számít rá, és egy kíméletlen pálya, mely nem sűrűn kínál ekkora lehetőséget negyvenes színésznőknek. De Shields, aki lassan harmincöt éve dolgozik, nem tudott annyit kihagyni az elvetélt filmek és jól sikerült szülések során, hogy kikopjon kollektív memóriánkból. Nevezzük brandnek vagy legendának, ugyanolyan amerikai ikonná vált, mint a New York-i Time Square, ahol huszonöt évvel ezelőtt egy óriásplakáton "Pretty Baby"-s mosolyával reklámozta Calvin Klein csipőre csúsztatott, félig nyitott farmerét.

 

- Itt egy címlapfotód 1982-ből. Mi jut eszedbe róla?

 

- A két kislányom. Őket látom az összes akkori képemen. Még az arckifejezésünk is hasonlít. Érdekes, hogy akkoriban sokkal kevesebbet jelentettek nekem ezek a fotók, mint most. Gyakran kapom rajta magam, hogy leülök a régi folyóiratokkal, és számolgatom, hány címlapon szerepeltem. Mint egy habókos, kiöregedett díva!

 

- Nincs ebben semmi, ne légy zavarban!

 

- Csuda tudja... Ha visszanézek, az egész olyan, mint egy álom. Annak idején akkora falat volt, hogy föl se fogtam, ami történik velem. De talán jobb is, mert ha tudatosan élem meg, valószínűleg maga alá temetett volna. Akkoriban hál’ istennek semmi más nem érdekelt, csak a barátnők meg a suli.

 

- Közben minden lap azt írta, hogy te vagy a legszebb nő a világon.

 

- Ja! És minden reggel fél kilenckor loholtam a suliba, nehogy elkéssek. Pont az hiányzott, hogy ezzel legyen tele a fejem! Hogy megutáljanak és irigyeljenek. Úgy éltem akkoriban, mint egy komplett tudathasadásos. Volt a munka, meg voltak a hétköznapjaim, és a kettő között zéró átjárás. De ez volt a szerencsém. Bezzeg most! Folyton kiskosztümben járok, olyanban, amilyenben most látsz.

 

- Mindig vagy csak most, a beszélgetésünk tiszteletére?

 

- Arra célzol, hogy mennyire múlt el a tudathasadásom? Semennyire. Hétköznap nagyon ritkán sminkelem magam, mert a sminkről csak a munka jut az eszembe. A lányaim viszont bolondulnak a sminkért. Kenik magukra a rúzst, mert nekik az csak rúzs, fogalmuk sincs, hogy én mire asszociálok. Nekik még olyan emlékük sincs, hogy volt valamikor New Yorkban egy rúzsformájú felhőkarcoló..., mert én már olyan öreg vagyok, hogy közben azt is lebontották.

 

- Kamaszkorodban beutaztad a világot, filmfesztiválok királylánya, hercegek ideálja voltál, ünnepelt sztár, akinek mindenki a kegyeit kereste. Minek tulajdonítod az akkori sikeredet?

 

- Pedig én csak egy zöldfülű kislány voltam, aki egy kukkot sem értett az egészből. A siker titka? Ha fenn tudsz maradni a felszínen. Nagyon szeszélyes, kiszámíthatatlan szakma a miénk. Az ember már annak is örül, ha lehetőségekhez jut. És gyakran rettenetesen kiábrándító ez a pálya. Szerencsém volt, hogy reklámból filmbe, filmből tévébe evezhettem, mindenütt megtaláltam a helyem, folyamatosan foglalkoztattak. Talán, mert soha nem kentem oda semmit, mindig mindenütt keményen megdolgoztam. Akár mosolyogni kellett egy filmfesztiválon, akár felavatni valamit, akár eljátszani egy főszerepet. Én soha semmit nem vettem félvállról. Boldog voltam, hogy hívtak. Hogy engem hívtak.

 

- Honnan szorult beléd ilyen szigorú munka-etika?

 

- Mindig a tökéletesre törekedtem, soha nem értem be azzal, ami jó, mert a jónál is van még jobb. Hogy ez honnan ered? Amikor kilencéves koromban először a kamera elé álltam, csak az motoszkált bennem, hogy ha nem rontok, mindenki szeretni fog. Azt akartam, hogy szeressenek. Tehát a lehető legjobban viselkedtem. Ebből nőtt ki a profizmus, aztán a tehetség, és az a vágy, hogy folyamatosan dolgozhassak. És később biztos ezért leckéztetett meg az élet, amikor megszülettek a gyerekeim, hogy végre megtanuljam, néha muszáj megbocsátanom magamnak, hogy mégsem vagyok egészen tökéletes. Ugyanis alkatilag képtelen vagyok elnézni a saját hibáimat. Persze, ha nem ilyen lennék, nem tudtam volna elvégezni egy füst alatt az egyetemet (a rangos Princetonban diplomázott angol irodalomból – a szerk.) és közben filmezni, meg a Broadwayn játszani. De a gyerekeket nem akarom ilyen drákói szigorral nevelni, mert egyrészt azt gondolom, hogy nevetséges, másrészt meg azt, hogy nagyon káros. Úgy jók, ahogy vannak, produkálják a tőlük telhető legjobbat és legyen ennyi elég. Csak egy dolog fontos: az iskola és a tanulás. Abból nem engedek, és azért minden jutalmat megadok.

 

- Sok gyerekszínész bekattan ekkora önfegyelemtől. Hogy maradtál ilyen józan és egészséges?

 

- Jó alapokat kaptam, és ha szilárd alapra építed a házad, nincs az a vihar, amelyik képes megtépázni. A mi szakmánkban ráadásul még csak nem is vihar jön, egyenesen tornádó. Elsősorban a szüleimnek tartozom hálával, hogy minden áldott nap tartották bennem a lelket és a morált. Megtanítottak hinni, nem sajnálták az időt a nagy beszélgetésektől. Se ők, se a barátaim. Ha az embert ilyen szeretet és odaadás veszi körül, nem akar eltévelyedni. Nincs rá oka.

 

- Még akkor sem, amikor kikiáltottak a világ legszebb nőjének, és ezzel olyan magasra emelték a mércét, hogy az udvarlók alig mertek megközelíteni?

 

- Mi tagadás, a szerelmi életemnek kimondottan ártott a hírnév meg a siker. Voltak évek, amikor férfifronton szinte kihűlt körülöttem a levegő. Csak gubbasztottam otthon, és nem értettem, hogy miért nem csörren meg a telefon. Végül annyira furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy rákérdeztem. Kiderült, hogy mindenki fél a visszautasítástól. Tehát rám maradt a kezdeményezés, amivel azonnal rám sütötték volna, hogy nyomulok. Tiszta huszonkettes csapdája! Én meg csak vergődtem a nagy naivitásomban. És mégis, szívem szerint mind a két kislányomat bezárnám a szekrénybe, hogy megőrizzék a rácsodálkozásukat, ami persze nem a legokosabb taktika egy anyától.

 

- Gyönyörű vagy ma is, de mint tudjuk, a szépség múlandó. Ezt hogy éled meg és hogyan dolgozod fel?

 

- Minden nő másképp csinálja. Szerintem csak belülről lehet feldolgozni ahhoz, hogy ne gyengítsen, hanem erősítsen. Ha a hiúságomból indulok ki, eleve vesztésre ítélem magam. Ha elkezdem magam hasonlítgatni másokhoz, akkor se megyek sokra. Marad tehát egy egészséges, alapos és őszinte önvizsgálat, amelynek a végén az ember rájön, mit kell tennie, hogy elfogadja magát és azt, hogy az éveket nem tudja megállítani. Például edzéssel, egészséges táplálkozással, olyan életmóddal, amit élvez. Hál’ istennek, nem most kezdtem karbantartani magam, ezért a testem izommemóriája kiválóan reagál, ha lemegyek a fitneszterembe. Volt egy időszakom, amikor utáltam tükörbe nézni, mert a munkámra emlékeztetett. Hogy órákig ültem a sminkben, pepecseltek az arcommal meg a hajammal. De ez is elmúlt. Ma azzal a tudattal nézek bele a tükörbe, hogy itt az arcod, jól nézd meg, ez az, ami a tiéd. Ne azt sirasd, ami elmúlt, hanem annak örülj, amit látsz. Nem vagy olyan vékony, nem annyira feszül a bőröd, de a nevető-ráncaidért egytől egyig megdolgoztál.

 

- Munka, gyerekek, házasság. Mekkora zsonglőrködés?

 

- Erre ma egész más a válaszom, mint amit pár éve mondtam volna. Ha úszik a lakás és választanom kell, hogy takarítsak vagy leüljek a kislányommal kifestőkönyvezni hadd ússzon a lakás! Mert igaz, hogy rend a lelke mindennek, de az élet sokkal, de sokkal fontosabb!

 

Hollywood, 2008. július

Návai Anikó
XIV. évfolyam 8. szám

Címkék: Brooke Shields, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. december

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.