Sztárvilág

Cameron Diaz - Mikor sírtál utoljára?

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?


Lássuk be, Cameron Diaz (34) már nem mai csirke. Igaz, hollywoodi mércével még jó hat év van benne, de késő harmincas kolléganői a megmondhatói, milyen kíméletlen sebességgel itt van a 40. Cameront valahogy mégsem birizgálja a karrierfrász, a biológiai órájára meg rá se néz. Alig várja, hogy két forgatás között jókat örömködhessen a kedvesével a hawaii habokban, amivel csak az a pici probléma, hogy Justin Timberlake mindössze 25 éves, vagyis nem kimondott férjanyag. Játszani persze minden harmincasnak szuverén joga. Csak komolyan ne vegye, mert könnyen sírás lesz a vége

 

Cameron rendszerint mesterfokon manőverezik a kényes kérdések között: vihog, cicázik, vizet kér, a sajtósával susog, vagy ha végképp elege van, ráemeli kék szemeit a riporterre, és lecsapja, mint a taxiórát. Az ő magánéletét ne firtassa senki!

 

Csakhogy most megfogta a téma. Ugyanis új filmje, a Holiday két frissen szingli harmincasról szól, akik karácsonyra házat-miliőt cserélnek London és Los Angeles között, hogy rájöjjenek, mi a baj – velük.

 

– Ehhez például alapfokon el kellene ismerni, hogy baj van.

 

– Velem is volt, mikor hagytam, hogy a karrierem felfalja az életemet. Azt hittem ugyanis, hogy ennél nincs fontosabb dolog a világon, és nonstop dolgoztam. Egyik film jött a másik után, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy két meló között nincs hova hazavinni a cuccomat. Még egy tisztességes otthonom sincs. Mondanom se kell, egy percem se volt a családra, akkor láttam a szüleimet, ha elhozattam őket oda, ahol éppen forgattam. Akkor azt mondtam magamnak, na ebből elég. Azóta megfordítottam az életemet. Ma már szinte tökélyre viszem a fordítottját annak, ahogy régen csináltam. Sokkal kevesebbet vállalok és sokkal többet játszom. Jó, persze megtehetem. De végre megvan az egészséges egyensúly. Pontosabban egy kicsit át is estem a ló túloldalára. Néha kicsit odakenem a melót, hogy minél előbb vakációzhassak. De most így esik jól.

 

– Ha nem volnál tartós kapcsolatban, másképp beszélnél. Sok harmincas viszont nem ilyen mázlista. Mit gondolsz, miért?

 

– Mert a legtöbbjük olyan, mint ez a két filmbeli csaj. Helyes, csinos, okos, dolgozik, mégse tud egyik sem megtartani egy srácot, mert ahhoz először az kéne, hogy saját magukkal legyenek kibékülve. Amanda, akit játszom, megállás nélkül melózik, tárgyal, fitneszterembe jár, üzleti vacsorákra rohan. Vagyis soha nem szán magára egy órácskát, tehát sose fedezi fel, hogy ki is ő voltaképpen. Márpedig amíg ezt nem tudod magadról, addig se adni nem tudsz, se kapni, vagyis aki nem ismeri és nem szereti magát, az mást se tud szeretni.

 

– Na ezt most jól megmondtad!

 

– Mert kénytelen voltam rájönni. Talán mert sokat vagyok egyedül, vagy mert eleget zötykölődtem az élet vonatán. És még így is előfordul, hogy ha történik valami gubanc, hiába keresem a választ.

 

Jelenetek a Holiday c. filmből

 

– Mire jók a barátnők?

 

– Akik szintén harmincasok és ugyanazt fújják, amit én. Hogy az élet hullámvasút, bébi, hol lent, hol fönt. A barátnőim nélkül partra vetett hal volnék. Nem kell dráma, hogy ott legyünk egymásnak, mindent, de úgy értsd, a világon mindent megbeszélünk. És valamelyikünk mindig tudja, hogy mit kell lépni.

 

– Manapság sok harmincas panaszkodik, hogy a fiúja szakmailag féltékeny. Erre azt szokták tanácsolni, ne kérkedj annyit a sikereiddel.

 

– Szerintem az a legnagyobb baromság, amit egy nő tehet, hogy alájátszik a barátja egójának. Ha egy pasi nem tudja kezelni a barátnője sikerét, akkor nem ő a megfelelő ember annak a csajnak. Különben is, mit nevezünk sikernek? Hogy ki keres többet? Vagy hogy ki elégedettebb azzal, amivel foglalkozik? Bármelyikről legyen szó, ha ebből dráma van egy kapcsolatban, akkor ott nagyobb gáz van és jobb abbahagyni.

 

– Ha már így belejöttél a tanácsadásba, milyen egérutat ajánlasz annak a lánynak, aki először randizik egy sráccal, és rájön, hogy nem kér belőle?

 

– Mikor belefutottam egy fickóba, akibe nem kellett volna, udvariasan fölálltam, hogy kimegyek pisilni, és soha többet nem jöttem vissza.

 

– És mit mondasz annak, aki olyan, mint Amanda, nem tud sírni?

 

– Hogy keresse meg a kulcsot és nyissa ki a szívét. Amanda is azért nem tud jóízűt bőgni, mikor kiderül, hogy a pasija megcsalta, mert be van zárva a szíve. Csak nyeli a dühét meg a sértettségét és cirkuszol, ahelyett, hogy leülne a sráccal és jó alaposan kidumálnák, hogy mi miért nem működik és hogy lehetne sínre tenni a dolgokat.

 

– Veled is előfordult, hogy az istennek se csordult ki a könnyed?

 

– Nálam mindig könnyen jön a bőgés. Ettől a kéjtől nem szoktam magam megfosztani. Baromi fontos, hogy kinyisd azt a belső csapot, hadd szakadjon ki, aminek ki kell szakadnia. Olyan már volt, hogy szárazra sírtam a szemem, de olyan, hogy nem fakadtam sírva, ha okom volt rá, még soha.

 

 

 

– Néha örömből is jól esik sírni. Például, ha a kedvesed ír neked egy dalt.

 

– Az ilyesfajta romantikára mindig vevő vagyok, de csak ha jó hangja van a pasinak, különben kirohanok a világból. Szerencsére botfülem van.

 

– Civilekkel ritkán látni téged, általában szakmabelivel jársz. Miért?

 

– Mert jó kapcsolatot találni nehéz, nemcsak nekem, mindenkinek. A barátnőim ugyanezt mondják, hogy valahogy mindig szakmaibelivel keverednek össze. Az ember óhatatlanul ahhoz vonzódik, aki érti a mindennapi dolgait. Én ebben a bizniszben dolgozom, tehát jólesik megdumálni valakivel, akinek nem kell hozzá szótár, pontosan érti. Ennek is megvan a hátulütője, a rengeteg pletyka, mint most például az, hogy nyaralni mentünk Hawaiiba, de a bulvárlapok máris azon csemegéznek, hogy három különböző 15 és 25 millió dolláros villát vettem meg. Mondanom sem kell, hogy se 25, se 15, de még ennél jóval kevesebb dollárt se adnék egy házért.

 

– Kaliforniai lány létedre nem csoda, hogy imádod a tengert. És hogy állsz a hóval? Úgy, mint Amanda, aki tűsarkúban lavírozik a jégen?

 

– Hat-hét éve szerelmes lettem a télbe! Anyám, apám idevaló Kaliforniába, az apu akkora nyárőrült, hogy télen is sortban meg pólóban rohangászik, tehát soha nem vittek el minket síelni, pedig 20 percre vannak tőlünk a hegyek. Már felnőtt voltam, mikor egyszer a barátommal elmentünk hódeszkázni, és azóta el se tudom képzelni a karácsonyt meg a szilvesztert hó nélkül. Síelek, korizok, úgy kimelegszem, hogy csurog rólam a víz, pedig röpködnek a mínuszok. Ma már csak jókat kuncogok, mikor a családom elkezd affektálni, hogy 10 fok plusz-mínusz a maximum, amit kibírnak.

 

– És még mindig megszállottan hajtod a környezetvédelmi ügyeidet?

 

– Hajjaj! És mindenkinek ajánlom, hogy csinálja. Nálam nem ég örökké minden szobában a villany és nem ömlik a víz az összes csapból, mikor arcot-fogat mosok vagy ellötykölöm a koszos lábost. Nem használok erős vegyszereket a takarításhoz. A szemetet is szortírozom, papír, avar, konyhai szemét. És hibriddel járok. Ezenkívül elég sokat áldozok a környezetvédelmi alapítványokra. Aki nem bírja anyagilag, ne csinálja, de senki nem tiltja, hogy takarékoskodjon az energiával és egy kicsit odafigyeljen a környezetre.

 

– Mi a helyzet a hajfestékekkel?

 

– Mert?!

 

– Mert azon kívül, hogy vegyszer, szőkén szoktunk meg, és most barna vagy. Mintha nem tudnád, hogy a legtöbb hollywoodi filmben a szőke az istennő, a barna meg a futottak még.

 

– Azt akarod mondani, hogy rondán nézek ki?

 

– Dehogyis. Csak nem értem.

 

– Nekem tetszik. Két film között civilben lehetek barna, nem? És sokkal, de sokkal természetesebb.

 

Hollywood, 2006. november

 

Návai Anikó
XIII. évfolyam 1. szám

Címkék: Cameron Diaz, sztárvilág

Aktuális lapszámunk:
2019. július

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.