Sztárvilág

Catherine Zeta-Jones - Katalin, a cárnő

Világsztárok harmóniában

Szépek és gazdagok. Gazdagok és sikeresek. Lehet, hogy mégsem minden az övék? Amit nem kapnak meg, mennyire hiányzik? Bevallják? Letagadják? Mégis mitől vannak egyensúlyban?    


Az alábbi beszélgetés annak recept, aki szerényen, de nagy étvággyal kezdi az életet, és minél többet tesznek a tányérjára, annál mohóbban habzsol. Ahányszor találkozom Catherine Zeta-Jonesszal, annál jobban elhiszem neki, hogy már évek óta 37 éves, két gyerek után is magától marad homokóra az alakja, és tényleg sajnálja a kaviársampont híres-fényes hajától.

 

Még azt is elfogadom, hogy öblös nevetéssel üti el a hetvenes években kezdődött történelmi múltat, melyben egy Catherine Jones nevű walesi kóristalány a legolcsóbb alapozót is alig engedhette meg pattanásos bőrére, szólistakarrierről pedig csak a szomszéd újságjába pislogva olvashatott a londoni metrón. Tehát fátylat reá, milyen rejtélyes körülmények között csikarta ki a sorstól azt a pillanatot, mikor hattyúvá vált és megállíthatatlanul siklani kezdett a világhír felé, melynek legfényesebb szakmai teljesítménye nem a Chicagóért nyert Oscar-díj, hanem két bébi és közben egy esküvő. Mert mióta Mrs. Michael Douglasnek hívják, Catherine Zeta-Jonesnak aranyélete és folt nélküli múltja van. Nem mintha szüksége lenne rá, de volt az az összeg, amiért novemberben otthagyta a bermudai pálmafákat és kirándult pár napra a szeles-esős Prágába a Lux szappan európai reklámjának kedvéért. Akkor beszélgettünk, amikor megállt Los Angelesben, hogy részt vegyen az idős amerikai tévé- és filmszínészek támogatására megszervezett jótékonysági vacsorán.

  

- Volt egy időszak, amikor évente négy-öt filmig meg sem álltál, mostanában meg alig látunk. Meguntad?

  

- Jaj, szívem, anya lettem! Tudod, hogy ez mennyi munka? Sokkal több, mint a filmezés. Arról az évről beszélsz, mikor az Oceans 12-t csináltam? Bejártam fél Európát, aztán már repültem is Mexikóba, leforgattam a Zorrót, épphogy befejeztem karácsony előtt. Muszáj volt kivennem fél év szabit, hogy egy kicsit kifújjam magam. Lett belőle egy év. Na és? Közben olvasgatom a forgatókönyveket, de sokkal fontosabb, hogy a gyerekekkel legyek, mert ezek visszahozhatatlan évek. Imádom a filmezést, de a gyerekeket sokkal jobban.

 

- Ilyen simán ment a leköszönés?

 

- Még annál is simábban. Tudod milyen, mikor nem csörög hajnalban a vekker, nem jön értem kocsi, nem kell órákat üldögélnem a sminkben, senki nem dirigál, hogy mikor, hol, mit csináljak? És a férjem is azt mondta, szívem, ha elvállalsz egy filmet, be fogsz csavarodni.

 

- Remélem, a gyerekek kellően értékelik ezt az áldozatot, és te vagy nekik az isten.

 

- Mint minden szülő, én is erre vágyom, és olykor meg is kapom. Például mikor Dylan azt suttogja a telefonba, hogy mami, Bermudától a csillagokig imádlak! Mikor a Zorrót forgattam, Michael lefotózta a kisfiamat, ahogy csípőre tett kézzel beszélget a Zorró-kosztümös Antonióval. Nagyon elmerültek a diskurzusban, fogalmam sincs, miről. Zabálnivaló volt! Tündériek a gyerekeim, aranyosak, szófogadóak. Az a gyanúm, nem sok gőzük van róla, mivel foglalkozik az apu meg az anyu, de nem is nagyon érdekli őket, ami nagyon egészséges. Arra a legbüszkébbek, hogy az apjuk csinálja a legjobb palacsintát a világon.

 

- Nem te?

  

- Mióta megszülettek a gyerekek, én filmeztem többet, értelemszerűen Michael volt főleg velük. Innen ered, hogy Dylan mindenkinek azt mondja, az anyu színésznő, az apu palacsintaművész. Nem túloz, mert Michaellal szemben kétbalkezes vagyok a konyhában.

 

- Egy csöppet se vagy féltékeny rá?

  

- Michaelra? Nőktől nem féltem, de ha egy pasit látok a közelében… azzal ki lehet kergetni a világból. Fejgyógyászra szorulok, mi? Nem vagyok féltékeny, egy csöppet sem. Soha nem is voltam, és hazudnék, ha az ellenkezőjét mondanám. Jó nagy családban nőttem föl, idő se maradt rá, hogy féltékenykedjek, ráadásul mindig én voltam a család közepe, a sztár, mert mióta az eszemet tudom, a színpadon élek. Áldott jó családom van, másodunokatestvérig bezárólag mindenki rajong egymásért, és a gyerekkoromból csak ilyen emlékeim maradtak. Nálunk soha senki nem piszkálta a másikat.

 

- Nem sokat látod a walesi rokonokat, mert bár ott is van egy gyönyörű házatok, főleg Bermudán éltek.

  

- Meg New Yorkban, mert az összesen pár óra repülővel Bermudától, és Kanadában, a síparadicsomhoz közeli farmunkon, ami szintén nincs túl messze. Bermudán leszünk karácsonykor, a ház már hetek óta díszben áll és alig várom. Az összes ünnep közül a karácsonyt szeretem legjobban. Mindent túldíszítek, de egye fene.

 

- És mennyire türtőzteted meg magad a karácsonyi finomságoktól? Ennyi távolléttel Hollywoodtól egyáltalán fontos még, hogy soha, egy pillanatra se engedd el magad?

  

- Érdekes, amit mondasz, mert sokkal keményebben kéne fogni magam. Vannak pillanataim, mikor eldöntöm, hogy na, hétfőtől vége. Új időszámítás! Mióta csak az eszemet tudom, táncos vagyok, tükör előtt élek, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy van rajtam egy fölösleges deka, nyúzom magam az anorexiával, de annyit már lazultam, hogy ne gyötörjem magam halálra egy kis husi miatt itt vagy ott. Szültem. Két gyereket, nem is egyet. Bolond lennék benevezni a "ki a vékonyabb?" vetélkedőbe. De bármilyen egészségtelen és könyörtelen ez a mi bizniszünk, sajnos nem tudom megerőszakolni. Aki egyszer filmcsillag lesz, az mindig mikroszkóp alatt marad. Próbálom magam függetleníteni tőle, de sokszor azon kapom magam, hogy vastagabb a combom a kelleténél... aztán lenyugszom, mert végül is Bermudán élek, ahol sokkal kevesebb fotós szaladgál, és csak a magazinokban meg az interneten látom, ahogy a kolléganőim halálra sanyargatják magukat. Ha majd megint filmezek, az izmaim és a metabolizmusom biztos nem hagynak cserben.

 

 Jelenetek a Zorro c. filmből

 

- Sokat golfozol?

 

- Naponta, de nem vagyok bajnok. Érdekes, hogy kamera előtt nincs lámpalázam, de ha néznek a pályán, kiesik a kezemből az ütő.

 

- Beszéljünk a pénzről. Annyi sületlenség kering rólad - kaviárral mosod a hajad, pezsgőben fürdesz, briliánsokkal dobálózol -, hogy tőled szeretném hallani, mit jelent neked a pénz?

  

- A pénz nagyon furcsa jószág. A mi pénzünkről már annyi mindent összehordtak, hogy nekem mennyim van, a férjemnek mennyi... Átjött a múltkor a könyvelő, aki az adómat csinálja, és egyszer csak odafordul hozzám, hogy mennyi készpénz van nálad? Mondom, pár euró, dollár meg semmi. Azt mondja, itt van kétszáz dollár, nehogy lepisiljen egy madár. Hiába mondtam neki, hogy nem hordok magamnál pénzt, mert nem rohangászom vásárolni. Túl walesi vagyok hozzá. Fogalmazhatod úgy is, hogy a fogamhoz verem a garast. Amit keresek, azt az utolsó szálig befektetem, mert azt akarom, hogy a gyerekeimnek sokkal jobb és könnyebb élete legyen, mint ami nekem jutott. Konzervatívan bánok a pénzemmel, és azt gondolom, hogy a pénz rohadt dolog. Nagyon könnyen meg tudja keseríteni az ember életét. De nem hiszem, hogy ezzel valami újat mondtam.

 

- Az a hatalmas gyémántgyűrű az ujjadon másról árulkodik. 

 

- Az eljegyzésemre kaptam, és nem akármilyen sztorija van. Az én édes párom elhagyta, mielőtt ideadta. Eldugta egy szállodai széfben, és tökéletesen elfelejtette, hogy hova tette. Így már érted, hogy nem az számít, mennyibe került, hanem az, hogy előkerült? Tényleg?, ugrik a nyelvemre. De elharapom. Csapjuk hozzá nyugodtan a többi igazsághoz, kedves Catherine Zeta-Jones!

 

Hollywood, 2008. december 

Návai Anikó
XV. évfolyam 1. szám

Címkék: Catherine Zeta-Jones, világsztárok

Aktuális lapszámunk:
2019. október

A korábbi lapszámaink tartalmának megtekintéséért kattintson IDE.